A Command & Conquer: Red Alert 2 egy valós idejű stratégiai játék, amit a Westwood Studios fejlesztett és 2000. október 23-án jelent meg PC-re. A játék az 1996-ban megjelent Command & Conquer: Red Alert folytatása. A történet az 1970-es évek elején játszódik (A szövetséges kampány után az zárójelenetben az újságcikkek címlapján 1972. július 31. látható.) és az első szövetséges kampányának vége után veszi fel a fonalat. A Red Alerthez hasonlóan itt is a két szembenálló fél (szovjetek, szövetségesek) szemszögéből végigjátszható hadjáratokon van a fő hangsúly a többjátékos és skirmish játékmód mellett.
Egy évvel a megjelenése után érkezett a játékhoz egy kiegészítőlemez, a Command & Conquer: Yuri's Revenge. A játék zenéjét több korábbi Command & Conquer játékhoz hasonlóan Frank Klepacki szerezte.
A Red Alert 2 kritikai és anyagi sikereket is elért, a Metacritic oldalán 84 ponton, a GameRankingsen pedig 86%-on áll.
Történet
A játékos két eltérő frakció kampánya közül választhat, hasonlóan az összes eddigi Command & Conquer játékhoz. Cselekményük több helyen is eltér egymástól, a kiegészítő viszont a szövetséges kampány történetét folytatja.
A Szovjetunió megpróbálta leigázni és irányítása alá vonni egész Európát, most azonban teljesen romokban hever. Vezérük Joszif Sztálin halott, hadseregük széthullott. A szövetségesek tartottak attól, hogy a Szovjetunió felbomlása további zavargásokat szül, ezért a hatalmat átadták Alexander Romanovnak (II. Miklós orosz cár egyik távoli rokona), remélve, hogy majd bábként a markukban tarthatják. Kezdetben együttműködik a szövetségesekkel, de ezzel párhuzamosan hozzálát serege építéséhez, amit honvédelmi szándékával indokol, de valójában az Egyesült Államok megszállását készíti elő.
Az Egyesült Államok haderejét teljesen váratlanul éri a támadás, a keleti és a nyugati part felől egyaránt érkeznek a szovjetek léghajói, ejtőernyős egységei, hadihajói és kétéltű járművei, illetve Mexikó felől, ahol nem sokkal korábban kommunista erők jutottak hatalomra, a szovjetek szárazföldi offenzívát indítanak. Az USA nukleáris megtorlást helyez kilátásba, azonban Yuri, Romanov legfőbb tanácsadója, átveszi az amerikai személyzet elméje fölött az irányítást és eléri, hogy a rakéták felrobbanjanak a silójukban. Néhány óra leforgása alatt a Vörös Hadsereg az ország jelentős részét elfoglalja. Az elnök, Michael Dugan szükségállapotot hirdet és Carville tábornokot, valamint a „Szellem” néven is ismert Parancsnokot (A szovjetektől kapta „The Ghost” becenevet– Az ő szemszögéből éli át az eseményeket a játékos.) bízza meg a válaszcsapás megszervezésével.
Szövetséges hadjárat A történet kezdetén Tanya a különleges erők élén a megszállt New York városának felszabadítására törekszik. Az akció sikerrel járt, ezután a Parancsnok és Tanya Colorado Springs felé veszi az irányt, ami stratégiailag kiemelt jelentőséggel bír, hiszen itt található az Egyesült Államok Légierejének kiképzőbázisa, illetve egy légi bázis. Információt kapnak, hogy a fővárosban a szovjetek egy furcsa berendezést (Psychic Beacon) telepítettek, ami Yuri agymosó technológiáját használja és a szovjetek így az egész város felett átvették az irányítást. (Hatására a fővezérkar, Carville tábornok, illetve az elnök is megadta magát az ellenségnek.) A játékos elpusztítja a készüléket, így már nincs hatalma az ellenségnek a városban lévők tudata felett, azonban továbbra is erős a szovjet jelenlét, így a kormány és a hadvezetés székhelyét Kanadába helyezik át, ahol biztonságban vannak az agymosástól.
Az amerikai hírszerzés megerősíti azt az információt, miszerint Chicago városában a korábbi berendezés egy felerősített változatát (Psychic Amplifier) kívánják a szovjetek bevetni, ami a nem csak a város, de az egész ország fölött átvenné az irányítást. A Parancsnok irányítása alatt egy gyors támadást vezetnek a szövetségesek a város ellen és sikeresen elpusztítják az elme irányító gépet. A megszálló erők fővezére, Vladimir tábornok egy üzenetet küld, miszerint a hely már nincs többé hasznára és egy nukleáris rakétát küld a városra, ami ezáltal a földdé válik egyenlővé.
Tanácskozás indul meg a szövetséges hatalmak között (Németország, Egyesült Királyság, Franciaország), az európai hatalmak pedig beleegyeznek, hogy az Egyesült Államok számára egy mentőcsomagot állítsanak össze, cserébe viszont a Lengyelországban fellelhető atomrakéták elpusztítását kérik az amerikai féltől. Az elnök kiküld egy elit egységet a lengyel-szovjet határra, a silók megsemmisítése után pedig Németország vezető tudósa, Albert Einstein új technológiákat (Prism fegyverek, amik nagy-erősségű lézersugarakat alkalmaznak és bár sérülékenyek, rendkívüli pusztításra képesek.) ad az amerikaiak kezébe. Az európai támogatásának hála megkezdődhet a hadművelet, hogy a szovjetektől visszaszerezzék a Pentagont és Washington városát. Sikerrel járnak, azonban aggasztó hírek érkeznek, miszerint az ellenség Vladimir vezetésével Hawaii megtámadására készül, a Parancsnokot ezért Pearl Harborba vezénylik. A szigetek felől sikerül megállítani a támadást, azonban az USA helyzete továbbra is válságos, ugyanis St. Louisban egy újabb Psychic Beacon épült, ami megnehezíti a keleti és a nyugati parton történő hadműveletek összehangolását. A várost minimális civil áldozatok árán felszabadítják, és egyre több szovjet egység adja meg magát, a hírszerzés azonban figyelmezteti a játékost, hogy az ellenség a Yucatán-félszigeten található Tulumban Einstein technológiájának lemásolásával próbálkozik. Egy veterán Navy SEALs osztagot vezényelnek a helyszínre, akik sikeresen megsemmisítik az ott található bázist és így megvédik a szövetségesek technikai előnyét.
Carville tábornok tájékoztat, hogy Einstein Fekete-erdőben lapuló titkos kutatóintézetét nagy létszámú szovjet csapatok tervezik megrohamozni, így Németországba küldik a Parancsnokot a szövetséges haderő élén. A laboratóriumban található meg a professzor teleportáló berendezésének (Chronosphere) prototípusa, aminek segítségével a haderő a világ bármelyik pontjára gyorsan mozgósíthatóvá válna, így annak megvédése elsődleges feladat. A tábornok azonban amikor kilép az irodájából, áldozatául esik egy öngyilkos merénylőnek (Crazy Ivan). Einstein a játékos rendelkezésére bocsátja legújabb fejlesztését, a Mirage tankot, ami képes magát fának álcázni és az ellenséges gyalogság ellen a leginkább hatásos.
A küldetést követően a professzor megköszöni a segítséget és elmondja, hogy a berendezés működtetéséhez a megfelelő hely a Florida Keys nevű kis sziget, ami a kommunista befolyás alatt álló Kuba partjaitól néhány kilométerre található. Jelentős haderőt csoportosítanak át a sziget védelmére és ezzel párhuzamosan egy offenzíva indul el a Kubában található rakétasilók megsemmisítésére. Carville temetésén az elnök kiadja a parancsot Moszkva megtámadására. Miután a szövetséges haderő felszámolja a Kreml védelmére kirendelt Fekete Gárdát, Tanya elfogja Alexander Romanovot, a szovjetek pedig kapitulálnak.
Szovjet hadjárat A Parancsnok (Comrade General – Parancsnok elvtárs) tájékoztatást kap Zofia hadnagytól, illetve Alexander Romanov szovjet főtitkártól az inváziós tervekről, majd a Washingtont megszálló erők élére nevezik ki, ahol elpusztítja az Egyesült Államok hadvezetésének központját, a Pentagont. Ezután a Florida partjai felől indítanak hadműveleteket és egy fontos győzelmet aratnak az Egyesült Államok hadiflottája felett és az ott található hajógyárat elpusztítják. Vladimir tábornok hamar visszatér Moszkvába és a Vörös téren tartott ünnepségen a hadjárat hősnek kiáltják ki. (Annak ellenére, hogy a Parancsnok érdemei voltak ezek a győzelmek.) Ezalatt Yuri előkészítette a Psychic Beacont, amivel egy egész város felett képes átvenni az irányítást, és a játékosra bízza, hogy New York városában működésbe helyezze. A World Trade Center mellett lévő szövetséges kutatólaboratóriumot elfoglalva a helyén megépül a Psychic Beacon, és az amerikaiak kísérletet tesznek az elpusztítására, de kis idő múlva működésbe lép és az egész város a szovjetek mellé áll.
A növekvő kommunista befolyástól tartva a Koreai Köztársaság támadást indít Vlagyivosztok ellen, a Parancsnokra bízzák a védelem megszervezését, ezt követően egy ellentámadás során felmorzsolja a koreai haderőt, kormányuk pedig titokban békét kér a szovjetektől. Hírek érkeznek arról, hogy Franciaország és Németország csapatokat küld a lengyel határhoz, hogy segítsék az amerikai alakulatok hadműveletit a Szovjetunió ellen. Míg a francia sereg a határnál gyülekezik, a játékos azt a feladatot kapja, hogy egy kis létszámú haderő élén vonuljon be Párizsba. A tesla katonák segítségével az Eiffel-torony (a játékban "Paris Tower") feltöltődik és így lényegében egy óriási Tesla-tekercsként működik, ami elpusztítja a közelben lévő szövetséges haderőt. (A franciáktól a Parancsnok megkapja a „Butcher” becenevet.) Párizs romokban, az európai vezetők pedig inkább a saját országuk védelmükre szervezik át a hadsereget, ahelyett, hogy az USA támadóhadjáratában vennének részt.
Ez idő alatt Yuri egyre nagyobb befolyást szerez magának Moszkvában, azáltal, hogy Romanovon is alkalmazza telepatikus képességeit, végül pedig a főtitkár a teljes hadsereg irányítását is a kezébe adja, amivel feldühíti Vladimir tábornokot, aki megvádolja azzal, hogy elvette Romanov eszét, de Yuri nem törődik a vádaskodással és a játékost Hawaii inváziós erőinek élére állítja. A Parancsnok felszámolja az Egyesült Államok Csendes-óceáni flottáját és a támogatásukra érkező koreai erősítést, ezután a szovjet sereg könnyedén elfoglalja a környező szigeteket. A küldetés után Yuri tájékoztat, hogy Romanov nagyon rossz állapotban van és átveszi a helyét, hírszerzői pedig jelentették, hogy a szövetségesek egy teleportáló gépezetet (Chronosphere) építettek, amivel bárhová a világon eljuttathatják csapataikat és most az Urál hegység felől indítanak támadást egy szovjet kutatóbázis felé, amit mindenképpen meg kell védenie a játékosnak. (Az apokalipszis tank tervei is itt készültek.) Az amerikai haderő több hullámban támad és folyamatos utánpótlásuk érkezik a teleportáló technológiával, a Parancsnok azonban sikeresen visszaveri ezeket.
Yuri a küldetés után azt állítja, hogy Vladimir meggyilkolta Romanovot és ezért a játékost Washingtonba küldi, hogy elfogja árulót. Miután a Fehér Ház szovjet kézre kerül és Yuri agymosást alkalmaz Vladimiren, beavatja a játékost a következő tervébe: Az Egyesült Államok elnökének, Michael Dugannak az elméje fölött akarja átvenni az irányítást és így az egész amerikai kormány és haderő fölött befolyást szerezhetne. A texasi San Antonio városába Yuri két klónjának segítségével csapatot építhet a játékos, hogy végül az elnök felett megszerezze az irányítást.