Lesencefalu község Veszprém vármegyében, a Tapolcai járásban. 1940 előtt Lesencenémetfalunak hívták. A település eredetileg Szent István magyar király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott.
Fekvése Lesencefalu a Balatontól 6 kilométer távolságra, a 84-es főúttól 2 kilométerre, a Keszthelyi-fennsík északi oldalán fekszik, egy gesztenyefáktól, erdőktől és szőlőktől övezett zárt völgyben. Közvetlen szomszédai kelet felé Lesencetomaj, nyugat felé Vállus és Várvölgy; a legközelebbi városok Tapolca és Keszthely, de nincs messze Sümeg sem. A község területén áthalad a Lesencetomaj és Zalaszántó között húzódó 7342-es út, de a történelmi faluközpontba csak az abból kiágazó 73 156-os úton letérve lehet bejutni. Északi határában kiágazik egy kanyargós önkormányzati út Lesenceistvánd felé is.
A környék földrajza Keszthelyi-fennsík A szinte teljesen erdővel borított terület jellemző alapkőzete a dolomit. Ezen a Dunántúli-középhegységre jellemző kőzeten sajátos ökológiai viszonyok által meghatározott növény- és állatvilág figyelhető meg.
A legsekélyebb sziklás-köves váztalajú gerincein, meredek oldalain még erdő sem tudott kifejlődni, itt igen fajgazdag nyílt, vagy zárt dolomit sziklagyepeket és lejtősztyeppeket találunk. A cserszömörcés-molyhostölgyes karsztbokorerdők a Keszthelyi-fennsíkon nagy területeket borítanak, elsősorban a déli kitettségű hegyoldalakon és gerinceken. Sok bennük az orchidea, a bennszülött maradványfaj magyar gurgolya és a jellegzetes örökzöld törpecserje, a szúrós csodabogyó. Ez utóbbiból szép állományok vannak az Edericsi-hegy oldalain, az erdők aljnövényzetében.
Legnagyobb botanikai értéke az Edericsi-erdőnek a Sipos-torok nevű meredek völgy bükkösében található keleti (vagy kaukázusi) zergevirág előfordulása. Ez a délies, illír fészkesvirágzatú faj itt éri el elterjedése északi határát. Magyarországon máshol csak a Mecsek és a Tolnai dombság néhány pontján él.
A Keszthely-fennsík geológiai értékeinek sorában a kőfülkék, sziklaalakzatok és szurdokok mellett több feltárás alatt álló barlang is van az edericsi határban, közülük a Csodabogyós-barlang cseppkövekkel is büszkélkedhet. Ezek a barlangok csak barlangkutatók számára látogathatóak.
A területegység északi részén a Kovácsi-hegy-Tátika-csoport egykori hasadékvulkánjai sorakoznak. A két lávaömlésből keletkezett Tátika alsó bazaltkúpján található az ősbükkös 200-210 éves gyertyánnal, magas kőrissel, kocsányos tölggyel elegyes állománya.
Szent Miklós forrás 3 km, Kőorra 2 km, uzsai Pálos kolostorrom 5 km, Rezi vár 7 km, Zalaszántói sztúpa 12 km, Kovács-hegy Geo-botanikai séta út /Zalaszántó 12 km/:
Zalaszántó egykori vásárteréről kiinduló, közel hat kilométer hosszú, 18 állomásból álló tanösvényen magyar és angol nyelvű tájékoztató táblák segítségével ismerhetők meg a térség természeti értékei. A kovács-hegy csoport a Dunántúli-középhegység legnyugatibb tagja, mely a környező medencék (délen a Vindornya- és Szántói-medence, északon a Marcal-medence) süllyedése következtében meginduló vulkáni tevékenység következtében alakult ki. Nevét a hajdani Kovácsi településről kapta, melynek nyomai még felfedezhetőek a Kovácsi-mező térségében Egész évben szabadon látogatható. A tanösvény megtekintéséhez szakvezetés igényelhető.
Tapolcai-medence A Badacsonyt és környékét írók, költők, festők hazánk legszebb tájegységeként tartották nyilván már évszázadok óta. A terület bazalthegyei nemcsak egyedülállóan érdekes és festői geológiai emlékek, hanem számos igen ritka növény- és állatfaj élőhelyei is.A pannonkor végén feltörő vulkánosság sajátos képződményei ezek a tanúhegyek. A messziről nagyobb koporsóformát adó Badacsony, Szent György-hegy és Csobánc szélein a kőzet érdekes megszilárdulási formái, a bazaltkő-zsákok láthatók. Legszebb ezek közül a badacsonyi Kőkapu és a Szent György-hegyi bazaltorgonák. A Badacsony oldalain a még meglévő sziklák tövében hatalmas kőfolyások, kőtengerek láthatók. rajtuk alig tud megkapaszkodni a sajtmeggyes-nagylevelű hársas törmelékerdő.
A bazalthegyek extrém éghajlati és geológiai viszonyai között számos botanikai ritkaság él. A kőomlásokon, bányafalakon tavasszal rendkívül látványos a sziklai ternye sárga virágzuhataga. A Badacsonyon csak itt előforduló mészkerülő virágos kőrises-bükkös él a sziklás részek letörésein, a hegy bükköseiben ciklámen, gyertyános tölgyeseiben májvirág, pirítógyökér, borostyánfojtó szádorgó található. A Szent György-hegy napsütötte szikláin virít a cseling-páfrány hazánkban csak itt előforduló kis populációja, együtt a ritka pikkelyharaszttal és a Lumnitzer-szegfűvel. A lisztes berkenye több helyi alfaja is megkapaszkodik az emberkéz által elérhetetlen sziklák repedéseiben.
A Csobánc virágpompáját fokozza a fekete és leánykökörcsin, a kőfalakon a ritka buglyos kőtörőfű és a hajdani várkertből kivadult orgonaliget. A Tóti-hegy apró kúpján festőien tarka virágszőnyeg fogadja a látogatót: az Orlay-murok fehér fátylába beleszövődik a tarka nőszirom, a kökörcsinek és a piros vadszegfűk látványa. A ferdén álló bazaltszálak repedéseiben látványosan sorakoznak a pannon madárbirs apró termetű bonzaiszerű cserjéi.
A terület keleti szélén, permi homokkövön található a nyár végi piros virágszőnyeget adó csarabos törpecserjés, festői sziklák, borókások és a sárga virágú hölgymál fajok társaságában. A sík részeken, a hajdani láprétek maradványain számos botanikai szenzáció lelhető fel: Raposka alatt mocsári kardvirágos, orchideás láprét található, Káptalantóti mellett pedig az 1 m magasra megnövő, nagy és illatos virágú, másutt egyre ritkuló buglyos szegfűnek van gazdag előfordulása, az ősz eleji enciánkék virágú kornis tárniccsal.
A bazalthegyek szikláin és erdeiben számos madárritkaság fészkel (holló, vörösvércse, kövirigó). A Szigliget alatti nádasokban a védett nyári lúd él és szaporodik.
A szigligeti és a csobánci várrom, a Szent György-hegyi, pazarul gazdag, barokk Tarányi pince és Lengyel-kápolna, a szigligeti kastély és udvarház, a gazdag népi oromdíszekkel ékes Szabó Flórián-féle pince a szigligeti Rókarántón, a szőlőhegyi kápolnák (Csobánc, Kisapáti-raposkai-hegy, Badacsonylábdi), a faragott útszéli keresztek, a templomromok (Csobáncszegi, Szigliget-avasi, Káptalantóti-sabar-hegyi), a méltóságteljes Szegedy Róza-ház a Badacsonyon, a magyar múlt megannyi becses emléke és a védett terület látnivalója.
Szent György-hegy 2002 júniusától látogatható közel 4 km hosszú, önmagába visszatérő (Raposka, egykori bazaltbánya-udvar – jégbarlang – bazaltorgonák – hegytető, bányaudvar) nyomvonalú tanösvény a Szent György-hegy és térségének természeti értékeit mutatja be. A kialakított útvonal a meglévő forgalmas turistautakra illeszkedik. Megközelíthető a Tapolcát Raposkával összekötő útszakaszról.
Története Az első írásos emlékek 1365-ben, majd 1516-ban említették Németfalu néven. Feltételezhető, hogy a településnév előtagja német telepesekre utalt.
A 19. század második felétől a helységnév elé megkülönböztető jelzőként a Lesence-patak neve került. Mind ekkor, mind később – egész a kihalásáig – a Tomaj család volt a legnagyobb birtokosa, bár mellette már a 16. században feltűntek az adományos birtokosok és a Tomaj család leányági leszármazottai is. A 16. század közepétől a 18. század végéig egyedüli földbirtokos a lengyeltóti Lengyel család, amely Németfalut szigligeti uradalmához csatolta.
1564-ben a török elfoglalja, és a korabeli írások tanúsága szerint, még 1629-ben és 1632-ben is adózik a töröknek. A 18. század végére a falu teljesen elnéptelenedett, de 1715-től ismét lakott települések közé tartozott, leginkább a település régi lakói tértek vissza, vélhetően kis számban, mert 1720-ban Lesencetomajjal van összeírva.
Tóti Lengyel Krisztina házasságkötése után férje, Nedeczky Károly lesz a földbirtokos. Tőle a Festeticsek szerzik meg, s a keszthelyi uradalmukhoz csatolják, de 1768-tól ismét a Nedeczkyek birtokolják. A jobbágyság státusa 1768-ban részben szabad menetelű, részben örökös. Telkes jobbágyok száma 29 ebből 2 1/8, 5 2/8, 6 3/8, 8 4/8, 5 5/8, 2 6/8, 1 7/8 telkes és 3 házas zsellér. Az 1770. évi összeírás szerint 45 jobbágycsaládból 41 lakott szabályszerű jobbágytelken, egy fő közülük takács, a többi extraszeriális, azaz kovács, csordás, kanász és juhász, akik a falu közösségétől vagy az uraságtól konvenciót kaptak. Az 1784–1787-ig tartott népszámlálás alapján: 56 család él a településen ebből: paraszt 28, kiváltságos 26, zsellér 44, egyéb 10, összes lakos 381 fő.
A falura illetékes úriszéket a Lengyelek Szigligeten, a Nedeczkyek Hegymagason, a Festeticsek pedig Keszthelyen tartották. Az úrbérrendezés előtt a falu népének urbáriuma és szerződése nem volt, hanem a szokások szerint adózott, az uraság mindenkori szükséglete szerint végzett robotot, mégpedig négy marhával. Az igásrobotot, ha az úrnak nem volt rá szüksége, kétnapi kaszálási robottal kellett megváltani.
Az urbárium bevezetése után az abban meghatározott módon adóztak. Az úrbérrendezés előtt 12, utána 20 hold volt a jobbágytelek tartozéka. A lakosság fő megélhetési forrása a 18–19. század folyamán a szőlő és gyümölcstermesztés, valamint az állattenyésztés / rideg marha – és sertéstartás /, amelyhez a szomszédos Györök településtől béreltek erdőt. 1770-ben a településhez tartozó szőlőhegyen 251 kapás / 25,82 hektár / szőlőt műveltek, melynek termése 661 urna / 330 hl / volt. Szőlő területe folyamatosan növekedett, tulajdonosainak többsége azonban vidéki, amit az adóösszeírások igazolnak.
1795-ben a keszthelyi uradalom tiszttartója két helybeli lakossal szerződést kötött mészégetésre. Az égetéshez szükséges követ és a hullott fát ingyen kapták, viszont az uraságnak elsőbbsége volt a kiégégetett mész felvásárlására a szerződésben meghatározott áron. Minden kiégetett kemence után 9 rajnai forintot kellett befizetniük.
Az 1800-as évek elején nagyobb jelentőséget nyert a gabonatermelés, a lakosság 50%-ának a földművelés biztosította a megélhetést. 1807-ben 268 hold, 1813-ban pedig 264 hold a szántóként használt területek nagysága.
A településen élőket is magával ragadta az 1848–49-es forradalom és szabadságharc lelkesedése és csatlakoztak először a nemzetőrséghez, majd tovább harcoltak a honvédség kötelékében. Az 1848. május 23-án Balatonedericsen elkészített nemzetőri összeírás szerint Németfaluból 34 fő lépett be a nemzetőrség kötelékébe. A későbbiek folyamán Németfaluból 3 fő öltött honvéd egyenruhát. A két nemesi család tagja Hertelendy Kálmán és Nedeczky István tiszti rangban, a többiek közvitézként szolgáltak. Az akkori plébános, Horváth János 1848. október 28-án írt jelentéséből kiderül, hogy káplánja Trimmel Sándor állását otthagyva beállt katonának. Az 56. honvéd zászlóaljhoz került, ahol őrmesteri rangban szolgált. A közvitézként szolgálók egyéni sorsáról sajnos nem maradt fenn forrás, csak annak az egységnek a harcairól, amelyben szolgáltak.
Mint nemzetőrök a Zala vármegyei önkéntes mozgó nemzetőr zászlóalj tagjai lettek. Ennek kötelékében 1848 júliusában a déli határra vonultak és elfoglalták a számukra kijelölt állásokat. Felállításuk két lépcsőben történt, az egységek egy részét a Muraközbe a Dráva mentén, másik részét pedig a Mura bal partján, Csáktornyától Légrádig, valamint Lendvától Letenyéig, főként az átkelőhelyek védelmére helyezték el.