Pintér Tamás (Dunaharaszti, 1930. augusztus 4. – Kistarcsa, 2017. október 7.) író, újságíró. Pintér Józsefként anyakönyvezték, nevet 1964-ben változtatott, hogy megkülönböztesse magát egy általa „ifjú bolseviknak” tekintett pályatárstól. Az ötvenes években Pintér József Tamásként publikált.
Számos novellát, két regényt, több rádió- és tévéjátékot, valamint egy meseregényt és két színdarabot írt. Elbeszélései négy kötetben láttak napvilágot. Művei magyar és idegen nyelvű antológiákban is megjelentek. Írói hitvallása szerint tisztességes, igaz könyveket akart írni. 1964-ben így fogalmazta meg ars poeticáját a Fiatalok jelentkeznek című kiadványban: „Meggyőződésem, hogy az írónak mindenekelőtt szeretnie és gyűlölnie kell tudni. Szeretni azt, ami jó és célszerű, s gyűlölni azt, ami ostoba, aljas és brutális”.
Írásainak visszatérő témája az elidegenedés, a házasságok felbomlása, a kiüresedő kapcsolatok, a hatalom birtokosainak kisszerűsége és alattomossága. Egy 1967-es, a Magyar Nemzetben megjelent kritika így fogalmazott témaválasztásáról: „Van benne valamilyen nagyon rokonszenves és őszinte érdeklődés az emberi gyöngeségek és fogyatékosságok indítékai iránt. És a tettekben sem az alantas ösztönök kielégülését keresi, a rútság felmutatásában nem a naturalisztikus ábrázolás az írói módszere, hanem az ember fény- és árnyoldalainak együttes felszínre hozása.”
Visszatérő szereplői a feleslegessé válás ellen küzdő, megkeseredett öregek, az öregedéstől tartó férfiak, valamint a házasodáson, illetve a szakításon gondolkozó párok. Ebbe a körbe tartozik például a Piros király, a Csak egy életed van, a Vasárnap szombaton van és a Szív a fagypont alatt.
1956-os szerepéért elítélték, másfél évet töltött előzetes letartóztatásban és börtönben. Emlékeit A megfigyelő című kötetében írta meg. Saját feljegyzései szerint első írása, egy tárca (Az öntudat) a Népszavában jelent meg 1949-ben. Írásainak egyik jellegzetes vonása a befejezetlenség, a problémák nyitva hagyása. „Irtózik a nagy szavaktól, kerüli a nagy fordulatokat, nem egy írásában meg sem történik, amit sejtetne vagy sejtet, a lelkekben azonban ott izzik a dráma” – írta róla Pályi András.
Így írt magáról A megfigyelő című kötetében: „Keresztény vagyok, de ha megdobnak kővel, nem a szent kenyeret hajigálom vissza. A megbékélő felejtés perverz, mert mazochizmus. Nyelves csók a hóhéroknak. Tisztességesen, méltósággal próbáltam-próbálok élni, magyarként itthon lenni Magyarországon.”
Írásaiban sokszor nyúlt vissza az általa ismert világba, amelyről így írtː „Sokféle foglalkozást próbáltam. Egyszer kényszerűségből, máskor önszántamból. Voltam könyvtáros és segédmunkás, dolgoztam szárnyas fúrógépnél és hídépítkezésen, számfejtettem gépkocsi-menetlevelet és rendeztem színdarabot”.
Újságírói pályáját az Erőműépítő című üzemi lapnál kezdte. 1964-ben az Élet és Irodalom munkatársa lett, majd a szamárlétrát végigjárva olvasószerkesztői posztot töltött be. 1981-ben az Új Tükör című hetilap riportrovatának vezetője lett, onnan ment nyugdíjba 1990-ben. Ezt követően csak ritkán írt cikkeket, néhány publicisztikája a Magyar Fórumban és az Új Magyarországban jelent meg.
1992-ben a Széchenyi Társaság színműpályázatára beküldött munkája, a Példamondatok – közjáték börtönben első díjat kapott. Szenvedélyes horgász volt; a vízpart és a horgászat számos írásában megjelenik, például a Fagyosszentek ideje című regényében, a Nyitott bicska, vagy a Halak című elbeszélésében. Hagyatékát a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozza.
Korai évek 200px|bélyegkép|balra|Katonaként az ’50-es évek elején Édesapja, Pintér József vasutas, HÉV-állomásfőnök, édesanyja, Kuzmann Kamilla háztartásbeli volt. Egy öccse született, Pintér Győző. Édesapja a szociáldemokrata párt tagja volt, ezért a kommunista hatalomátvétel után lefokozták, és csak számadó pénztárosként dolgozhatott a dunaharaszti HÉV-állomáson.
Pintér Józsefként anyakönyvezték. Az ötvenes években Pintér József Tamásként publikált. Nevét az 1960-as években változtatta meg, mert nem szerette volna, ha összetévesztik egy „Pintér József néven írogató lelkes-ifjú bolsevikkal, akit a párt lökött az újságírói-írói pályára”.
Az általános iskolát szülőhelyén végezte, majd a pestszenterzsébeti Kossuth Lajos Gimnáziumba járt, ahol 1948-ban érettségizett. Az iskola elvégzése után a Ganz–MÁVAG-ban dolgozott segédmunkásként. Később „kiemelték”, és a gyár kultúrosztályára került mint függetlenített kultúrfelelős. 1950 és 1953 között sorkatonai szolgálatot teljesített, egy tüzérhadosztály lapjánál szolgált, ahonnan őrmester rendfokozatban szerelt le. Már gimnáziumi évei alatt verseket írt, és 1949-ben megismerkedett Faludy György költővel, aki a Mafilm lapjánál próbált meg újságírói állást szerezni neki. Feljegyzései szerint ebben az évben jelent meg első írása, egy tárca (Az öntudat) a Népszavában.
Civil újságírói pályafutását végül az Április 4. Gépgyár üzemi lapja, az Erőműépítő szerkesztőjeként kezdte meg 1953-ban, ahova a Budapesti Lapkiadó Vállalat alkalmazottjaként nevezték ki. 1956. január 30-án Munka Érdemérmet kapott, majd augusztus 20-án cikket írt az Erőműépítőbe, amelyben azt kifogásolta, hogy a személyzeti osztályon titkos kartotékokat vezetnek a dolgozókról.
„Nem értettem és nem értem ma sem, mi titokzatosság lehet egy kazánkovács, egy osztályvezető vagy egy gépírónő életében, aki dolgozhat, részt vehet a munkaversenyben, és általában itt élhet közöttünk. Az talán, hogy 1945-ben a Szociáldemokrata Párt tagja volt? Vagy az, hogy a pártnap helyett színházba ment? Vagy az, hogy nem fizet elő a Szabad Népre? Vagy az, hogy a nagybátyja Amerikában él?” – írta. Pintér a cikkben kifogásolta, hogy a személyzeti osztály félelmet kelt a munkásokban, amikor behívatja őket a káderlapok kiegészítésére, aminek szerinte egyértelmű célja a „deklasszált elemek” kiszűrése.
A lap következő számában a személyzeti osztály vezetője, az Államvédelmi Hatóság korábbi őrnagya, Supka Kálmán kioktató stílusban válaszolt, ami felháborította a dolgozókat. Számos olvasói levél érkezett az Erőműépítő szerkesztőségébe, amelyet Pintér Tamás közölni akart, de ezt az üzemi pártszervezet végrehajtó bizottsága nem engedélyezte. Pintér ezt a lap szeptember 26-ai számában részletesen megírta, amiért a XI. kerületi pártszervezet eljárást indított ellene.
Pintér 1956. október 23-án átvitte a szerkesztőségbe a vállalat ormig-sokszorosítóját, és azzal a szabadságharc alatt röplapokat nyomtatott. Magatartása miatt novemberben a lapkiadó elbocsátotta, és átkerült a gépgyár állományába, a munkavédelmi osztályra. 1957. január 15-én onnan is elbocsátották, ezután alkalmi munkából élt.
Előzetesben-börtönben 200px|bélyegkép|jobbra|Az Oh idők, oh szokások az 1957-es bírósági tárgyalás jegyzőkönyvének egyik lapján 200px|bélyegkép|jobbra|Fogkeféből, bakancs sarokvasával faragott gitár (28 mm), amelyet Pintér Tamás készített a Gyűjtőfogházban 1957-ben
Pintér Tamást 1957. április 11-én a XI. kerületi rendőrkapitányság munkatársai előállították, és őrizetbe vették. 1957. április 12-13-án a rendőrség tanúként beidézte az Április 4. Gépgyár több dolgozóját, köztük Supka Kálmánt. A tanúk csak a forradalom után sokszorosított Ki a pártokkal az üzemekből című röplapot tudták konkrétan megnevezni, illetve az Oh idők, oh szokások című gúnyverset, amelyet Pintér Tamás a Kádár-kormányról írt és terjesztett.
A rendőrség és az ügyészség is csak ezeket a nyomtatványokat tudta beszerezni, és a tárgyalásra bizonyítékként beterjeszteni. Supka Kálmán azt is vallotta, hogy Pintér Tamás „a végtelenségig uszított a párt és a kormány ellen”, és ennek következtében a gyári munkások csaknem meglincselték őt október 28-án.
Pintér Tamást 1957. április 15-én előzetes letartóztatásba helyezték, mert a röplapokkal és az Oh idők, oh szokások című gúnyverssel a „munkás-paraszt kormány ellen és a népi demokrácia ellen izgatott”.
Az ügy pikantériája, hogy Supka Kálmán a forradalom után csatlakozott a karhatalomhoz, ahol alezredessé léptették elő, és a XI. kerületi egység parancsnoka lett. Személyesen ő adott utasítást Pintér Tamás előállítására 1957. április 11-én, majd tanúként is részt vett az ügyben. A rendőrségen Supka és más tisztek többször megverték Pintért, a május 2-án látleletet készítő orvos húsz napon túl gyógyuló sérüléseket jegyzett fel. Erről a másodfokú ítéletben a bíró így fogalmazottː „A vádlott a nyomozati eljárásban történt bántalmazása következtében bizonyítottan eléggé súlyos sérüléseket szenvedett.”
A Budapesti Fővárosi Bíróság 1958. március 21-én és 27-én, részben zárt tárgyaláson hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat a „népi demokratikus államrend elleni izgatás bűntettéért” két év hat hónap börtönbüntetésre és részleges vagyonelkobzásra ítélte első fokon.
„A vádlott cselekménye és személye fokozott társadalmi veszélyességet mutat. Vádlott cselekményeit 1956. november 4. után követte el, amikor is már tudhatta, hogy Magyarországon nem népi felkelés, hanem ellenforradalom volt. (...) Súlyosbító körülményként észlelte a bíróság, hogy a vádlott cselekményét olyan időben és olyan módon követte el, amely alkalmas volt a politikai és gazdasági konszolidáció megakadályozására” – indokolta döntését a bíróság. Pintér Tamás fellebbezett, a másodfokú tárgyalás 1958. október 7-én volt. A bíróság az ítéletet egy év börtönbüntetésre változtatta.
A börtönben mások mellett együtt raboskodott Göncz Árpáddal, Andorka Rudolffal, Darvas Ivánnal és Gáli Józseffel. Szabadulása után nem kezdhette meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, kénytelen volt segéd- és betanított munkásként elhelyezkedni. Ítéletét a Fővárosi Bíróság – az 1989. évi XXXVI. törvény alapján – 1990. május 2-án semmisnek nyilvánította.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára számos olyan jelentést őriz, amely Pintér Tamás személyével, társaságával, az általa mondottakkal foglalkozik. Többször jelentett róla Ordas Iván, akit Pintér Tamás a barátjának tudott, és több írását közölte az Élet és Irodalomban.
1960-1970 200px|bélyegkép|jobbra|Az 1960-as évek elején bélyegkép|200px|jobbra|Pintér Tamás csehszlovák gyártmányú Z1531-es írógépe bélyegkép|200px|jobbra|Az Élet és Irodalom szerkesztőségében (1976) 200px|bélyegkép|jobbra|A Jelenések könyve 1966-os lapja 200px|bélyegkép|jobbra|1979-ben 200px|bélyegkép|jobbra|A Nagy férfiak halvány mosolya kéziratának első lapja 200px|bélyegkép|jobbra|Pintér Tamás Váncsa Istvánnal egy karikatúrakiállításon 1980-ban 200px|bélyegkép|jobbra|Az Édes élet a Rácsos Akadémián gépiratának első lapja 200px|bélyegkép|jobbra|Az 1990-es évek elején Pintér Tamás 1960–1964 között szabadúszó íróként tevékenykedett, és közreműködött a pesterzsébeti Vasas művelődési ház Csili című lapjának készítésében. Az Élet és Irodalomban 1960. február 12-én jelent meg első novellája, a második világháború végnapjaiban játszódó Az első fehér betű, 1962-ben pedig első riportja, a munkások olvasási szokásait boncolgató Ember-érlelő könyvek. 1961-ben beválogatták A napban harminc óra van című írását – amely egy pályakezdő pedagógus mindennapjait és tanításról vallott nézeteit mutatja be – A szerelem jogán... című riportkötetbe.
A Magyar Televízió 1961. március 26-án mutatta be Szoba a hegyen című tévéjátékát, amelyet Katkics Ilona rendezett. Főszereplője Mezey Mária és Inke László volt. A mű egy fiatalasszony vergődését mutatja be anyja és férje egyaránt önző szeretete között. 1960-63-ban 14 elbeszélése jelent meg, elsősorban az Élet és Irodalomban, közülük négy rádiós novellaként is elhangzott. Az otthonba költöző-költöztetett vak fiatalemberről szóló Legyen világosságból hangjátékot írt, amelyet 1963. november 7-én sugárzott a Magyar Rádió.