Kéty (németül: Gieck) község Tolna vármegyében, a Bonyhádi járásban.

Fekvése A megyeszékhely Szekszárdtól légvonalban 17 kilométerre fekszik északnyugati irányban, a vármegye geometriai középpontja közelében.

A közvetlenül határos települések: észak felől Felsőnána, délkelet felől Zomba, délnyugat felől Kisdorog, nyugat felől Tevel, északnyugat felől pedig Murga.

Megközelítése A településen áthalad, annak főutcájaként a 65-ös főút, így ez a legfontosabb közúti elérési útvonala. A főútból a község északi határszélén ágazik ki a Felsőnánára vezető 63 125-ös számú mellékút.

Vasútvonal nem érinti.

Története Kétyet az írásos emlékek az 1730-as években említik először, ám a nemrég a Tolna Megyei Levéltárban rátaláltak egy 1708-as pecsétre. A török időkben ez a falu is elnéptelenedett. A 18. században megkezdődött a betelepítés. Főleg német ajkú családok leltek itt új lakhelyre.Az első világháborúban sok fiatal férfit vittek katonának, akik soha nem tértek vissza. Emléküket egy, a falu közepén álló emlékmű őrzi. A második világháború után a németeket kitelepítették és helyükre bukovinai székelyeket s felvidékieket telepítettek be.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Bogos Ferenc (független) 1994–1998: Bogos Ferenc (független) 1998–2002: Bogos Ferenc (független) 2002–2006: Gödrei Zoltán (független) 2006–2010: Gödrei Zoltán (független) 2010–2014: Gödrei Zoltán (független) 2014–2019: Gödrei Zoltán (független) 2019–2024: Gödrei Zoltán (független) 2024– : Gödrei Zoltán (független)

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 83,1%-a magyarnak, 2,5% németnek mondta magát (16,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 56,8%, református 3,8%, evangélikus 2,8%, felekezeten kívüli 5% (30,2% nem nyilatkozott).Kéty Helységnévtár

2022-ben a lakosság 92,2%-a vallotta magát magyarnak, 3,7% németnek, 1,4% cigánynak, 0,2% szlováknak, 0,2% szerbnek, 1,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 43,8% volt római katolikus, 2,7% református, 1,3% evangélikus, 0,2% ortodox, 1,4% egyéb keresztény, 1,8% egyéb katolikus, 8,3% felekezeten kívüli (40,6% nem válaszolt).Kéty Helységnévtár

Nevezetességei Az 1960-as években létrejött halastó. Ma már horgásztó. A faluképet meghatározza nagy evangélikus temploma és a kis katolikus kápolnája. I-II. világháborús emlékmű Nevezetes a kétyi (volt hadikfalvi bukovinai) székelyek betlehemezése. A közelmúltig állt Hegedűs Gyula színművész (1870-1931) szülőháza, emléktáblával. Édesapja postamester volt.

Híres szülöttei Hegedűs Gyula színművész Danis György orvos, politikus (SZDSZ), országgyűlési képviselő

Testvértelepülései Érsekkéty, Szlovákia

Források Magyarország régiói - Dél-Dunántúl - Tolna megye. Főszerkesztő:Dr. Kasza Sándor 2005. Ceba Kiadó 151. o.

Jegyzetek

További információk Kéty Önkormányzatának honlapja

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Tolna megye települései Kategória:Tolna vármegye települései