400x400px|bélyegkép|Magyarország (zöld) és Oroszország (narancssárga) Magyarország és Oroszország kapcsolatai a magyar külpolitika, az ország kétoldalú kapcsolatai igen fontos részét képezik a középkortól napjainkig. Az Árpád-kori Magyarország is aktív külpolitikát folytatott a korabeli orosz fejedelemségek irányában, gyakran hódító szándékkal lépett fel Galíciában, máskor dinasztikus házassági kapcsolatokat létesített.
Magyarországnak a Habsburg Birodalomba olvadása után kapcsolataink az osztrák–orosz kapcsolatok keretében léteztek. A cári Orosz Birodalom a Szent Szövetség tagjaként döntő szerepet játszott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverésében.
A 20. század mindkét világháborújában Magyarország Németország oldalán Oroszország, illetve a Szovjetunió ellen harcolt, és súlyos vereséget szenvedett. A második világháború után Magyarország a szovjet érdekszférába került, szuverenitása a fokozatos oldódás ellenére erősen korlátozott maradt.
A magyarországi rendszerváltás és a Szovjetunió felbomlása után új korszak kezdődött a két ország kapcsolataiban. Ukrajna önállóvá válásával a közvetlen szomszédság megszűnt, kapcsolatainkban a hangsúly a kölcsönösen előnyös gazdasági lehetőségek kutatására, kiaknázására helyeződött. A 2010 utáni Orbán-kormányok idején a politikai kapcsolatok is fejlődésnek indultak.
Kapcsolatok a középkortól a 20. századig Géza magyar fejedelem – még trónörökös korában, azaz Taksony magyar fejedelem idején – az Al-Duna melletti Gyécsa – ma Divécs – udvarház létesítésével ellenőrizhette a keleti kereskedelmet, amely célja ekkor Perejaszlavec volt a Duna-deltában. Ez lehetőséget adott neki diplomáciai kapcsolatok kiépítésére is. Ekkor jött létre Bizánc ellen a magyar–orosz–besenyő–bolgár szövetség I. Szvjatoszláv kijevi fejedelem vezetésével, amely azonban 970-ben az arkadiopoliszi csatában döntő vereséget szenvedett Bizánctól. A kijevi fejedelem katonai kíséretéhez tartozó kölpények valószínűleg ekkor csatlakoztak a magyar fejedelem kíséretéhez. 971-ben Tzimiszkész János bizánci császár elfoglalta Bulgáriát, II. Borisz bolgár cárt foglyul ejtette, az önálló bolgár patriarkátust pedig megszüntette, beolvasztva azt a konstantinápolyiba. Géza számára ekkor már világos volt, hogy a bizánci orientáció, a görög rítusú kereszténység felvétele Magyarország számára nem járható út.
Az Árpád-ház királyai és hercegei közül többen házasodtak a Kijevi Fejedelemség vagy valamelyik részfejedelemsége uralkodójának családjából, a Rurik-házból. Így tett többek között I. András, Kálmán, Álmos herceg és II. Géza. A magyar királyok gyakran beavatkoztak a halicsi fejedelemség trónharcaiba, sőt II. András fiát, Kálmán herceget Halics királyává is koronáztatta.
Károly Róbert az 1335-ben a lengyel és cseh királlyal tartott visegrádi királytalálkozón biztosította a Lengyelországon keresztül Oroszországba vezető közös kereskedelmi utakat is.
A kapcsolatok a 18–19. században A Nagy Péter óta erősödő egységes Oroszország a 18. század második felében vált valóban európai tényezővé. Ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a hétéves háború idején 1762-ben elhunyt Erzsébet orosz cárnő és csapatai hazavonultak. Ez olyan mértékben megváltoztatta az erőviszonyokat, hogy 1763-ban a többi küzdő fél kénytelen volt békét kötni. Napóleon felett aratott győzelme után tovább nőtt Oroszország mozgástere, ereje, önbizalma.
A szabadságharc leverésében játszott szerepéért nem volt népszerű a magyarok között, de a földrajzi helyzet és a gazdasági, politikai tényezők kikerülhetetlenek voltak.
Tudományos kapcsolatok 15-20 magyar orvos tevékenykedett Oroszországban, köztük Gyöngyössi Pál, II. Katalin orosz cárnő udvari orvosa, Kereszturi Ferenc, a Moszkvai Egyetem orvosi karának dékánja, Peken Keresztély, az Orvosi Kollégium titkára, az első orosz gyógyszerkönyv összeállítója, Peken Mátyás, neves pétervári sebészprofesszor, Orlay János, I. Sándor háziorvosa, valamint Goethe barátja, Gogol nevelője és Koritáry György, a híres szemész, harkovi egyetemi professzor.
1920–1941 A cári Oroszország és az Osztrák–Magyar Monarchia közötti kapcsolatok a Monarchia széthullásával, illetve Szovjet-Oroszország létrejöttével az első világháborút követően végleg megszakadtak. A világforradalmi terveket dédelgető szovjet állam és a magát a Tanácsköztársaság után ellenforradalmiként definiáló Horthy-rendszer között kibékíthetetlen ideológiai ellentétek voltak. Ugyanakkor a nemzetközi politika és a gazdasági kapcsolatok terén kínálkoztak bizonyos lehetőségek az együttműködésre, de ezek általában és végső soron kihasználatlanok maradtak. Elsősorban a versaillesi békerendszer szovjet elvetése és a Trianon utáni területi revíziót középpontba állító magyar politika között voltak érintkezési felületek, különösen a Romániával szemben folytatott politika terén, de a radikálisan antikommunista magyar belpolitika, valamint a Hitler hatalomra jutását követően egyre szorosabb magyar-német szövetség miatt ezek nem hoztak tartós eredményeket. A második világháborúban elszenvedett vereség nyomán Magyarország negyven évre a szovjet érdekszférába került, egyébként szinte ugyanúgy, mint Kelet-Közép-Európának ebben az időszakban más-más politikai taktikával próbálkozó többi államai.
Politikai kapcsolatok
A két ország közötti politikai kapcsolatok első, megkerülhetetlen kérdése az első világháborús magyar hadifoglyok hazatérése volt. A kérdést csak hosszú, bonyolult tárgyalások nyomán sikerült rendezni, mivel a hadifoglyok közül a tiszteknek az elengedését a szovjetek az ott élő magyar kommunisták nyomására összekötötték a Magyarországon perbe fogott tanácsköztársasági népbiztosok és más politikai foglyok ügyével, azok kicserélését szabva feltételül a tisztek szabadon bocsátásáért. A jóhiszeműség mindkét féltől távol állt, a kicserélésre kijelöltek listáin ilyen-olyan okok miatt nem szereplő személyek közül mindkét oldalon többeket kivégeztek. A hadifogoly-csere ügyét csak 1924-re sikerült nagyjából lezárni.
1924-ben Berlinben végre tárgyalások indulhattak más kérdésekről, a diplomáciai és a kereskedelmi kapcsolatok felvételéről is Berlinben. A tárgyalások hátterében főleg a két országnak Romániával szemben fennálló területi igényei (Erdély és Besszarábia) álltak, ezek lettek volna egy távlati együttműködés politikai alapjai. A magyar fél azonban belpolitikai okokból, a szovjet befolyás budapesti növekedésétől tartva végül elhárította a kapcsolatok erősítését.
Diplomáciai kapcsolatok
A két ország közötti modern diplomáciai kapcsolatok felvételének gondolata már az 1920-as években felmerült. Bethlen István pártolta a kapcsolatok fejlesztését, különösen gazdasági okokból, de törekvései a diplomáciai kapcsolatok felvételére akkor a konzervatív körök ellenállásán elbuktak, a már kidolgozott egyezmény ratifikációját a parlament leszavazta. A kormányzat mértékadó körei tartottak a lépés magyar belpolitikai hatásaitól, a baloldal erősödésétől, valamint attól, hogy a budapesti szovjet képviselet aktivitását a rendőrség nem tudja majd ellenőrizni. A diplomáciai kapcsolatok felvételére végül csak a Magyarországgal igen jó kapcsolatokat ápoló fasiszta Olaszország ösztönzésére, 1934-ben került sor, amit Bethlen örömmel üdvözölt.
Magyarország a harmincas évek végén egyre jobban közeledett Németországhoz, és ennek jegyében az Antikomintern paktumhoz, különösen azután, hogy ahhoz Olaszország is csatlakozott. A Szovjetunió erősen tartott az ellene irányuló szövetségi rendszer megszilárdulásától, és szerette volna, ha Magyarország attól távol marad. Litvinov szovjet külügyminiszter 1939 január elején jegyzékben figyelmeztette magyar partnerét, hogy a magyar csatlakozást a paktumhoz a Szovjetunió a maga ellen irányuló lépésnek tekintené. Amikor erre ténylegesen sor került, Moszkva felfüggesztette a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal, a követségeket egymás fővárosaiban bezárták, de a diplomáciai kapcsolatok formális megszakítására nem került sor. Csáky István külügyminiszter a hazatérő Jungerth-Arnóthy követnek kifejtette, hogy a Szovjetunióval legalább tíz évig nem lesz diplomáciai kapcsolata Magyarországnak. A háború előtti taktikai külpolitikai mozgások jegyében azonban Németország és a Szovjetunió kapcsolataiban enyhülés következett be, és Csáky már májusban vissza akarta küldeni Moszkvába Jungerth-Arnóthyt a kapcsolatok újrafelvétele lehetőségeinek kipuhatolására. A Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében aztán a szovjet hadsereg bevonult az addig Lengyelországhoz tartozó Nyugat-Ukrajnába, Magyarország pedig még 1938 őszén az első bécsi döntés értelmében visszakapta Kárpátalját, így a két ország 1939. szeptember 21-én közvetlenül határos lett egymással. 1939. szeptember 23-án magyar kérésre a diplomáciai kapcsolatokat is helyreállították. Magyarország új moszkvai követe Kristóffy József lett.
1940 tavaszán a magyar–szovjet kapcsolatok felívelő szakaszban voltak, különösen a Románia elleni érdekeik kapcsán, mivel Magyarország Észak-Erdély visszacsatolására készült, a Szovjetunió pedig Besszarábiát foglalta el. 1941 elején a kapcsolatok javítását célzó törekvések jegyében, Rákosi Mátyás börtönből való szabadulása fejében a Szovjetunió visszaszolgáltatta Magyarországnak azokat a történelmi zászlókat, amiket a cári orosz csapatok még 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése során zsákmányoltak. Magyarország részvétele a Jugoszlávia elleni német támadásban azonban újra a kapcsolatok elhidegüléséhez vezetett.
1941. június 23-án, a Szovjetunió elleni német támadás másnapján Molotov szovjet külügyminiszter magához kérette a magyar követet és érdeklődött Magyarország álláspontja iránt. A maga részéről kifejtette, hogy a Szovjetuniónak nincsenek vitás ügyei vagy igényei Magyarországgal szemben, és nem ellenzi az észak-erdélyi területgyarapítást sem. Ugyanezen a napon a magyar kormány Budapesten döntött a diplomáciai kapcsolatok megszakításáról, amit június 24-én közölt Kristóffy követ Moszkvában. Június 26-án Magyarország Kassa bombázása ürügyén hadat is üzent a Szovjetuniónak.
Gazdasági kapcsolatok A diplomáciai és a gazdasági kapcsolatok szoros összefüggésbe kerültek, mivel a Szovjetunió ragaszkodott ahhoz, hogy a kereskedelem fejében a külföldi országok új társadalmi rendszerét elismerjék és hivatalos kapcsolatokat hozzanak létre vele. A magyar és a szovjet gazdaság Trianon után meglehetősen komplementer, egymást kiegészítő jellegű volt, mivel Magyarország korábbi belső nyersanyag-forrásainak nagy részét elvesztette, viszont gépiparának túlnyomó része az ország területén maradt. A Szovjetunió hatalmas nyersanyagforrásai és a gyorsan fejlődő gazdaság nagy igénye a gépek importjára természetesen lehetőséget kínált a gazdasági kapcsolatokra.
A jobboldali magyar kormányzat azonban igyekezett fékezni a politikai és diplomáciai kapcsolatok fejlődését attól tartva, hogy egy budapesti szovjet képviselet belpolitikai nehézségeket okozna a számára. Az 1922-es rapallói német-szovjet megállapodás után a Szovjetunió számára sem volt sürgős a Magyarországgal folytatott kereskedelem fejlesztése, hiszen a német ipar jól el tudta látni a szovjet igényeket a nyersanyagokért cserébe. Végleg elakadtak az egyes magyar vállalatok által a kétoldalú kapcsolatok nagyobb arányú fejlesztésére irányuló törekvések 1924 után, amikor a diplomáciai kapcsolatok létrehozására kidolgozott egyezmény a magyar országgyűlésben meghiúsult.
A kétoldalú kereskedelem azonban a politikai nehézségek ellenére is folyt, ha szerény mértékben is. Magyarország nyersolajat importált, döntően a grozniji olajmezőkről, és a kor színvonalán természetesen vasúti vagonokban, emellett vasérc és színesfémek (mangán, réz, cink, ólom), valamint antracit, faanyagok és az akkoriban építőipari alapanyagként alkalmazott azbeszt szerepeltek az importlistán.