A kék holyva (Ocypus ophthalmicus) a rovarok (Insecta) osztályának a bogarak (Coleoptera) rendjéhez, ezen belül a mindenevő bogarak (Polyphaga) alrendjéhez és a holyvafélék (Staphylinidae) családjához tartozó faj.
Elterjedése A kék holyva elterjedési területe egész Európa (főként Dél-Európa), a Kaukázus, Közel-Kelet és szórványosan Észak-Afrikában is megtalálható, ugyanis kedveli a homokos-kavicsos élőhelyeket és a pusztai növénytársulásokat. Faunaterületünkön a hegyvidékek erdeiben él. Magyarországon főleg a középhegységekből vannak adatai.
Megjelenése A kék holyva nagy testű, testhossza 15–23 mm, selymesen fénylő kékesfekete színű bogár.
A többi, hozzá hasonló nagy termetű holyvafajtól a következő bélyegek alapján választhatjuk el: előtora kékesfekete, apró pontozással; oldalpereme oldalnézetben lehajló szegélyként látható, legalább az előtor hátulsó két harmadában, fejét és előtorát testhez simuló, finom alapszőrzet borítja, teste sötét, fémfény előfordulhat; a potrohon sincsen eltérő színű szőrfolt, szőrzete apró, a potrohszelvények fokozatosan szélesednek ki, az ötödik után tompán keskenyednek el, a fartoldalékok nagyon rövidek, potroh és a lábak is fekete színűek, kékes fémfénnyel lábai karcsúak, egy-egy rövid tövissel a lábszárak végén, lábfejízei egyformák, kivéve az első lábakét, az egész ivarszerv tojásdad alakú az előtör és a szárnyfedők olyan szélesek vagy szélesebbek, mint az előtor, a szárnyfedők színe kékes fémfényű ajaktapogatójának utolsó íze megnyúlt, orsó alakú, rágója széles és zömök, belső élén egy nagyobb és egy kisebb fogacska látható, feje nagy, szögletes alakú, feje, előtora és szárnyfedői fémes kékek.
Életmódja A kék holyva főleg a középhegységek mészkő vagy dolomit alapkőzetű gyepeinek jellemző faja, de síkságokról is előkerült. Éjszaka aktív ragadozó, apró állatokkal táplálkozik.
Patkó Ferenc biológus szerint azonban a tölgyesek és bükkösök lakója. Kedveli a korhadásban levő fatörzseket, ahol kisebb rovarokra és atkákra vadászik, de megtalálható dögön és rothadékon is. Az élettevékenysége főként a nyári hónapokra tehető. Nappali tevékenységet folytató faj. Lárvája az avarrétegben él.
Rendszertana A kék holyvának több alfaját különítik el: Ocypus ophthalmicus atrocyaneus (Fairmaire, 1860) Ocypus ophthalmicus balearicus (J. Müller, 1926) Ocypus ophthalmicus benoiti (Drugmand, 1998) Ocypus ophthalmicus brigitteae (Drugmand, 1998) Ocypus ophthalmicus ophthalmicus (Scopoli, 1763) Ocypus ophthalmicus rodopensis (Coiffait, 1971)
Fordítás
Jegyzetek
Források Merkl Ottó, Vig Károly: Bogarak a pannon régióban. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, B. K. L. Kiadó, Magyar Természettudományi Múzeum, Szombathely, 494 pp., 2009. A Hargita hegység holyvafaunája, A Magyar Tudomány Napja Erdélyben, Erdélyi Múzeum Egyesület Természettudományi Szakosztály, Kolozsvár, 2004 Freude, Harde, Lohse: Die Käfer Mitteleuropas. Band 4 - Staphylinidae I. Goecke & Evers Verlag, Krefeld, 1964. Tóth László: Holyvák VII. — Staphylinidae VII. in Magyarország Állatvilága. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1984. Ocypus (Ocypus) ophthalmicus (Scopoli, 1763) (Museum für Naturkunde, Fauna Europaea Secretariat) fauna-eu.org Taxon profile - species: Ocypus ophthalmicus (Scopoli, 1763) biolib.cz
További információk D.S. Khrapov, V.V. Malitskaya: Ocypus ophthalmicus Scop. - atlas of rove beetles (Staphylinidae) of Russia and adjacent countres zin.ru
Kategória:Rovarfajok Kategória:Holyvafélék Kategória:Európa bogarai