Békés (németül: Bekesch, románul: Bichiș, szlovákul: Békéš) város Békés vármegyében, a Körösök vidékén, Békéscsabától mindössze tíz kilométerre, a Békési járás központja. Bár ma már nem a megye központja, egykor meghatározó szerepet játszott a térség életében. Történelme egészen az Árpád-korig nyúlik vissza, de a török hódoltság idején elnéptelenedett, majd a későbbi évszázadokban újra benépesült.
A város leginkább mezőgazdasági hagyományairól ismert, de az ipar és a szolgáltatások is egyre fontosabb szerepet kapnak. Híres a békési pálinka, amelynek készítését a helyi Pálinka Centrum is bemutatja az érdeklődőknek. Emellett a gasztronómia más területein is kiemelkedik, hiszen a kolbászkészítésnek és a helyi termékeknek komoly hagyománya van.
Békés nemcsak gazdasági és mezőgazdasági szempontból jelentős, hanem turisztikai szempontból is vonzó. A várost átszelő Élővíz-csatorna kellemes környezetet teremt, a Dánfoki Üdülőközpont pedig kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújt a természet és a vízi sportok kedvelőinek. Az év során több kulturális és gasztronómiai rendezvényt is szerveznek, mint például a Békési Pálinkafesztivál vagy a Kolbászfesztivál, amelyek sok látogatót vonzanak a városba.
Fekvése Gyulától északnyugatra, Békéscsaba és Mezőberény közt fekvő település. Szomszédai: északnyugat és észak felől Mezőberény, északkelet felől Tarhos, délkelet felől Doboz, dél felől Békéscsaba, nyugat felől pedig Murony.
Természetföldrajzi szempontból a Körös menti sík déli peremén, a Kettős-Körös bal partján, a Békési-hát szomszédságában terül el.
Megközelítése Legfontosabb megközelítési útvonala a Mezőberénytől Békéscsabáig húzódó 470-es főút, mindkét város felől ezen közelíthető meg. (Az útvonal korábban a 47-es főút része volt, de annak a közelmúltban egy elkerülő szakasza épült, részben Békés tehermentesítésére, részben a sok közlekedési problémát jelentő békési kanyarok és szűkületek kiváltására, azóta a 47-es számozást az elkerülő út viseli.)
A környező települések közül Muronnyal és Kétsopronnyal a 4644-es, Tarhossal és Gerlával a 4238-as út kapcsolja össze. Rosszerdő nevű külterületi városrészére a tarhosi országútból délnek kiágazó 42 143-as számú mellékút vezet.
Békés vasútállomás a forgalomból kizárt végállomása, amely az Alföldi kisvasúttal közös átrakója is volt.
Hídjai A Békésen található hidak az alábbiak: a Kettős-Körös híd, a Széchenyi téri híd, a Cseresznye utcai híd, a Tápcsatorna híd, a Fábián utcai híd, a Malomasszony-kerti híd, a Vargahosszai csatorna I., II., III. és IV. számú hídjai, a Sikkonyi híd, a Csallóközi utcai híd, a Csók zugi híd, a Fúró utcai híd, a Jámbor utcai híd, a Kisvasúti híd, az Erzsébet ligeti híd és az Új Csók híd.
Története Nevének eredete Első ispánjáról, Békésről kapta a nevét a vár, a város és a megye is. A magyar honfoglalás óta bizonyítottan háromszor pusztult el; 1711 óta folyamatosan lakott.
Kezdetek A régészeti kutatások szerint a település mai területe lakott volt már az i. e. 5-4. évezredben (Körös-kultúra). Időszámításunk kezdetéig állattenyésztő és földművelő népcsoportok váltakozva lakták (illírek, kelták), majd az i. sz. első évezredben állattenyésztő lovas nomádok követték egymást (szkíták, gepidák, avarok, jazigok, vandálok, gótok, hunok).
Árpád-kor Békés város nevének eredete a honfoglalás korába nyúlik vissza, ekkor a területet szétszórt avar és bolgár telepesek népesítették be, akik felett a balkáni Bolgár Birodalom ispánjai gyakoroltak fennhatóságot. A magyarok Árpád vezetése alatt győzték le őket, majd Ond törzsének Barsa és Csolt (vagy Vatha) nemzetsége szállta meg a vidéket.
Az Árpád-házi királyok idején Békés az egyházi és világi igazgatás, s egyúttal a gazdasági, kulturális élet területi központja volt. Több kisebb település állt mai területén, amelyek többsége nem volt hosszú életű, néhány azonban önálló településként vagy településrészként fennmaradt: Bélmegyer, Csatár, Dánfok, Hidas, Kis- és Nagy-kamut és Murony. Határrészként, puszták nevei megőrizték az egykori falvakat: Csapegyház, Csapcsalja, Csarna, Détér, Gyúr, Mezőszentmiklós és Verebes.
A település mint megyeszékhely szépen fejlődött, virágzott. Okleveles említése 1220-ban fordul elő, ahol „Bekues” néven írnak róla. Az 1241-es tatárjárás súlyos válságot okozott, a lakosság elmenekült, Békés elnéptelenedett. A tatár pusztítást követően lakói 1295-ben tértek vissza, régiós központi szerepének elvesztése ekkor kezdődött, mivel várát nem állították helyre, de még mint megyei székhelyet említik.
14–16. század Békést, mint a megyei gyűlések helyét, emlegetik ugyan 1329-től kezdve több ízben, de mint város csak 1405-ben fordul először elő. A 14. században az egész békési vármegyében itt volt a leggazdagabb lelkészség. 1393-ban János nevű plébánosa olyan tekintélyes ember volt, hogy a (nagy)váradi szentszék őt küldte ki Bélmegyerre egyik ítéletének végrehajtására.
Luxemburgi Zsigmond király 1403-ban Maróti János macsói bánnak adományozta, 1404-ben vásárjogot kapott, a következő évben pedig már városnak említik. A gyulai várat is Maróthy János építtette 1403-1405 között, amely egyúttal az uradalom központja lett; Békés ezzel elvesztette addigi centrális szerepét, a gyulai uradalom fennhatósága alá került.
A Maróthyak kedvelték Békést és az ő idejükben a város jelentősen növekedett. A városon kívül, a két Körös torkolatától kissé északra, a későbbi ún. Kastélyzugban kastélyt építtettek. A Fekete-Körösön vagy Maróthy János bán, vagy a fia, László bán hidat készíttetett, s így alkalmat adott arra, hogy a bánhidai városrész is megalakuljon.
A felvirágzott város ügyeit ez időben a bírón kívül 12 esküdtből álló tanács vezette. Ez a tanács 1452-ben a városát nagy büszkén „civitas”-nak, lakosait polgároknak (hospes) nevezi.
A Maróthyak kihaltával Békés is a királyra, 1482-ben pedig jogilag annak fiára, Corvin Jánosra szállt. 1490-ben Békés kastélyával és a gazdasági tekintetben hozzácsatolt (Mező-Berény, Gyúr, Kondoros, Décse, Nyárszeg, Szénás, Mező-Szentmiklós, Hidas, Csarna, Verebes és Détér) falvakkal együtt rövid időre új földesurat kapott: Bánczay Deák Andrást, a budai vár udvarbíráját.
Mint a gyulai uradalom része, a földesurai voltak: 1492–1504 között Corvin János, 1504–1510 közt Frangepán Beatrix, 1510–30 közt Brandenburgi György, 1530–34 közt Czibak Imre, 1534–41 közt Patóczy Miklós, 1541–52 közt Patóczy Ferencz és 1552–66 közt a király.
A 16. század elején a plébániatemplomon kívül még két kápolna létezett Békésen. Ezek közül az egyik a Boldogságos Szűz tiszteletére volt szentelve (Mária-kápolna). Ennek fenntartására, s az igazgatónak javadalmazására volt rendelve Békés városának egyik utcája, a Hosszúaszó (Hosszúvölgy). Ez pedig olyan hosszú volt, hogy 1564-ben 17 kapura becsülték, (ennyi kapura kivetett adót fizettettek vele); továbbá hozzátartozott még (1516-ban) Murony falu nagyobb része.
A 16. században kezdték meghatározni Békés jövőbeli, nagy határának alapjait. Először is egészen hozzácsatolták Hidast. Azután a békési főbíró (iudex principális) alá rendelték Csarnát és Verebest, úgy hogy itt az adót, füstpénzt, kilencedet stb. mind a békési főbíró szedte be és adta át a gyulai udvarbírónak. Innen van, hogy 1560–62-ben Csarna és Verebes kapuit nem számítják külön, hanem Békéshez csatoltan.
1559-ben így sorolják fel a bírák a lakosok kötelezettségeit: Szent György-napi és Szent Mihály-napi füstpénz gyanánt fizetnek 75-75 Ft-ot. Tizedet adnak terméseikből a püspöknek, kilencedet a földesúrnak. Biró választáskor kötelesek a földesúrnak egy hordó bort és 2 tehenet, továbbá borsot és sáfrányt, az udvarbírónak és a várnagynak egy-egy vég vásznat adni, a várkormányzónak pedig tisztességes ajándékot nyújtani. A bormérés haszna, a nagyobb bírság a földesúré. Ezenkívül a lakosok javítgatják még a halastavak gátjait, s élelmiszert adnak a földesúr konyhájára, de másrészt a földesúr számára szántani, vetni vagy kaszálni nem voltak kötelesek.
A földesúr egyenesen maga kezelte Békésen levő majorságát, s a beszedett kilencedet és bárányokat itt tartotta, továbbá a malmokat, halastavakat és a vámot.
Békésen a 16. században 2 malom volt. A nagyobbikat »Hatosmalom«-nak hívták, mert eredetileg 6 kőre járt, 1560-ban azonban már 8 kővel őrölt. A másik volt a két kövű Szentpál-malom. A Fehér-Körösön, a város déli részén állt. Róla nevezték a körülötte, a Fehér-Körös jobb partján álló városrészt Malomzugnak.
Halastó három volt. Egyik a Körös medre volt a Nemes-Kereki határáig, s azért ezt Avasnak, azaz tilalmasnak nevezték. A másik a várostól északkeletre a Büngösdben volt. A harmadik Fábián-Sebestény nevet viselt, s ott volt, a hol a későbbi csabai, élővízcsatorna a régi Fehér-Körös-mederbe torkollt. Az utolsó halastó fele a gerlai határhoz tartozott, örökös viszály tárgya volt a gerlai és gyulai uradalom közt.
Békés 1552-ben Csarnával és Verebessel együtt 97 kapu után fizetett adót. 1556-ban (Csarna nélkül) már 128 kapu. 1564-ben Csarnával és Verebessel együtt 233 kapu után fizetett adót.
1527-ben – Hosszúaszót nem számítva – a másik 3 részen 112 család lakott (Malomzug: 53 cs., Forrózug: 39 cs., Bánhida utca: 20 család).
1563-ban a várost 515 család alkotta. A családok némelyikéről nevezték el Békés egy-egy pontját. Ilyen pl. a Szécsén család, melyről a Körösnek a város belterületétől északra eső részét Szécsénzugnak, majd Szécsénkertnek nevezték. A Csanózug a Csanó, a tarhosi puszta a Tarhos nevű családokról kapta a nevét.
Török kor A hódító törökök is nagyon szerették volna tudni a lakosok számát, hogy annál nagyobb fejadót vethessenek rájuk. 1554-ben annyit bevallottak ugyan a békésiek a töröknek, hogy városukban körülbelül 200 ház van, de még az 1557–58-as török defter szerint is „maktú” volt a város, vagyis csak átlag fizetett. 1561 tavaszán a királyi biztosok nem merték megszámlálni a Békésen lakó jobbágyokat, mert attól tartottak, hogy ezt az adatot a törökök is megtudják, s még jobban sanyargatják őket. Még így sem kerülhették el a törökök haragját, mert az 1563-ban pünkösd napján a városra rontottak, s kifosztották a lakosokat.
A törökök palánknak nevezett erősséget (palánkvár) építettek itt. Mint későbbi leírásokból kitűnik, ez hosszúkás négyszög alakú volt, négy vízzel telt árok vette körül, s a Körösök összefolyásától puskalövésnyi távolságra állt. E leírás után azt kell gyanítanunk, hogy a palánk helye a Békés város mai főterétől északra eső zuggal azonos.
A város egyelőre megmaradt. Lakosainak török földesura lett a szultán; magyar földesura továbbra is a király maradt; de jobban mondva az egri vár lett ez a földesúr, mert oda kellett az adót fizetniük, s azonkívül évenként 200 sertést adniuk.
Vallási tekintetben Békés lakossága ekkor a helvét hitvalláshoz csatlakozott. 1567–75-ben papja volt, az irodalmi téren is működő Szegedi Lőrinc. 1570-ben Basilius István a lakosok egy részét a unitárius vallásra térítte, s ez ügyben itt Melius Péter tiszántúli helvét hitvallású superintendenssel vallási vitát tartott.
Az 1590–1591-i zsoldlajstromból kiderül, hogy az itt állomásozó török katonaság 238 főnyi volt. A 15 éves háború (1591–1606) megrendítette a török uralmat, így Gyula parancsnoka, Cserkesz Omer, hogy minden erejét Gyula védelmére koncentrálhassa, 1595 októberében felégettette a békési palánkot, melynek során szinte elnéptelenedett a település. A török uralom alatti pusztítás visszavetette a magyar városiasodást, a települések lakosságát csaknem teljesen elpusztította, azzal együtt a településeket is.