Németh Judit asszonynevén Dörnyei Józsefné (Budapest, 1932. október 15. – Budapest, 2019. január 15.) magyar fizikus, egyetemi tanár, professor emerita, 1998-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2004-től rendes tagja, a fizikai tudományok kandidátusa (1965), majd doktora (1972). Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöki, majd alelnöki tisztét is betöltötte. A hazai nehézion-fizikai kutatások egyik iskolateremtő megalapítója.

Élete, munkássága Németh László és Démusz Ella leánya. Korán megmutatkozott matematikai tehetsége, és erről édesapja is ír a Homályból homályba című életrajzi regényében. (Németh László négy lánya közül Magda pedagógus, Ágnes vegyészmérnök, Judit fizikus professzor, Csilla pedig orvos lett). Németh Judit az ELTE Természettudományi Karon végzett 1955-ben az 1950-ben indított fizikus szakon, Zimányi József és Lovas István évfolyamtársaként, akikkel később a magyar nagyenergiás magfizikai (nehézion-fizikai) kutatások megalapítója lett. Tudományos munkásságát a magfizika, a csillagok belső folyamatait leíró magfizikai jelenségek területén fejtette ki. Egy időben együtt dolgozott Hans Bethe neves asztrofizikussal. A Kvark-anyagról rendezett 2005-ös budapesti világkonferencia egyik főszervezője volt.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa.

Elismerések MTESZ-díj (1978, megosztott) Eötvös Loránd Fizikai Társulat Érme (1983) Akadémiai Díj (1987) Marx György Fizikai Szemle nívódíj (1996) Simonyi Károly-díj (2002)

Irodalom Németh Judit (1971): Magfizika. II. Tankönyvkiadó, Budapest Papp Gábor, Németh Judit (2003): Magfizika. Egyetemi jegyzet fizikatanár szakos hallgatóknak. ELTE, Budapest.

Jegyzetek

További információk Papp Gábor, Németh Judit (2003): Magfizika. Riport Németh Judittal N. J. Hans Bethe cikke a Fizikai Szemlében N. J. cikke a Fizikai Szemlében: Fizika és Társadalom Silberer Vera riportja Németh Judittal A fekete lyukak, Fizikai Szemle, 2007

Kategória:Magyar fizikusok Kategória:Magyar professor emeritusok Kategória:MTA-tagok Kategória:Akadémiai díjasok Kategória:Marx György Fizikai Szemle nívódíjasok Kategória:Magyar női tudósok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek