Az Angolszász krónika óangol nyelven írt annalesek gyűjteménye, amely az angolszászok történetét beszéli el. A Római Birodalom britanniai uralmának végétől a normann hódítás évtizedekig terjedő időszak eseményeinek egyik legfontosabb, sőt legnagyobbrészt egyetlen írott történeti forrása. Szövege az óangol és a korai középangol nyelv kutatásában szintén nélkülözhetetlen.

A krónika eredetije valószínűleg a 9. század végén a Wessexi Királyságban íródott, Nagy Alfréd uralkodása idején (871–899). Erről a példányról számos másolat készült, amelyeket angliai kolostorokba juttattak el. A másolatokat azután a szerzetesek egymástól függetlenül frissítették, az egyiket még 1154-ben is. Az annalesek legkorábbi bejegyzése a Kr. e. 60. évről szól (ekkorra teszik Julius Caesar valójában Kr. e. 55-ben és 54-ben zajlott britanniai invázióinak dátumát).

Az Angolszász krónikának kilenc – teljes vagy hiányos – kézirata maradt ránk, egyik sem az eredeti szövegé, és történeti jelentőségük sem azonos. A legkorábbit még Alfréd uralkodásának végén kezdték írni, a legkésőbbit 1116-ban a Peterborough-i Apátságban pusztító tűzvész után. A kilenc kéziratból hetet a British Libraryban őriznek, egy Oxfordban, a Bodleian Könyvtárban, egy pedig Cambridge-ben, a Corpus Christi College Parker könyvtárában található.

Keletkezése A témával foglalkozó történészek általános véleménye szerint az Angolszász krónika a 9. század végén íródott, a Wessexi Királyságban, a mai Dél-Angliában. Az eredeti szöveg összeállítása után arról másolatokat készítettek, amelyeket különböző kolostorokba juttattak el. Az első másolatokból még továbbiak is készültek, akár más kolostorok használatára, akár elveszett kéziratok pótlására. Az egyes másolatokat egymástól függetlenül frissítették. A fennmaradt kéziratok mindegyike későbbi másolat, nem az eredeti szöveg alapján írták, így teljes bizonyossággal nem állapítható meg, mikor és hol készült a krónika eredetije.

Richard Abels szerint „a történészek alapvetően megegyeznek abban, hogy az eredeti krónika a 890. évet is magában foglalta”. A 893-ban készült Vita Ælfredi regis Angul Saxonum, Asser püspök latin nyelvű műve Alfréd király életéről már tartalmaz belőle részleteket, így mindenképp ennél korábban fejezhették be.

Simon Keynes és Michael Lapidge felveti, hogy „a vikingek Angliába való visszatérése lehetett az Angolszász krónika »megjelenésének« oka 892 végén vagy 893 elején”.

A szöveg írásának kezdetét már nem lehet ilyen egyértelműen megállapítani, de mivel Alfréd király nagy támogatója volt a kultúrának és a tudománynak, és az angol nyelv használatát is szorgalmazta, valószínű, hogy az is az ő uralkodásának idejére esett (vagyis 871 után történt).

Az Angolszász krónika keletkezési helyével kapcsolatban már nehezebb a találgatás. Wessex fővárosa, Winchester tűnik a legjobb jelöltnek – különösen ha a történeti mű valóban Alfréd szorgalmazására készült –, ám a valóban e városban íródott szövegváltozat, a Winchesteri krónika a legjobb esetben is az eredeti másolatának másolata, és mivel tudjuk, hogy az első másolatokat az eredeti megírásának helyéről más városok kolostoraiba vitték, lehetséges, hogy a krónika eredetije nem Winchesterben készült.

Fennmaradt kéziratai A kilenc fennmaradt kéziratból hét teljes terjedelmében óangol nyelven íródott. A Kétnyelvű canterburyi kivonat (Bilingual Canterbury Epitome) néven ismert változat az óangol latin fordítását is tartalmazza. A Peterboroughi krónika legutolsó fejezete pedig óangol helyett középangol nyelvű.

A legrégebben keletkezett kézirat a Winchesteri vagy Parker-krónika (Corp. Chris. MS 173), amelynek első másolója a 9. század végén dolgozott.

A krónika hat kéziratát 1861-ben Benjamin Thorpe rendezte sajtó alá a brit kormányzat által támogatott, elsődleges történelmi forrásokat közzétevő Rolls könyvsorozat számára. A szövegváltozatok könnyű összehasonlítása végett azokat oszlopokban rendezte el, amelyeket nagybetűkkel jelzett A-tól F-ig; a további három kéziratot a történészek később G, H és I betűkkel jelölték.

Az Angolszász krónika fennmaradt kéziratai a következők:

Változat Krónika neve Őrzési helye Kézirat jelzeteA Winchesteri (vagy Parker-) krónika Parker Könyvtár, Corpus Christi College, Cambridge-i Egyetem 173B Abingdoni krónika I British Library, London Cotton Tiberius A. viC Abingdoni krónika II British Library Cotton Tiberius B. iD Worcesteri krónika British Library Cotton Tiberius B. ivE Peterborough-i (vagy Laud-) krónika Bodleian Könyvtár, Oxfordi Egyetem Laud misc. 636F Bilingual Canterbury Epitome (Kétnyelvű canterburyi kivonat) British Library Cotton Domitian viiiG / A2 / W a Winchesteri krónika másolata British Library Cotton Otho B. xi + Otho B. xH Cotton-töredék British Library Cotton Domitian ixI An Easter Table Chronicle (Húsvéttáblázat-krónika) British Library Cotton Caligula A. xv

A kéziratok közötti kapcsolatok thumb|right|400px|Az Angolszász krónika kéziratainak és forrásainak feltételezett kapcsolatai. [H] és [I] helyét nem lehet biztonsággal megállapítani. A szaggatott nyilak azt jelzik, hogy a kapcsolat nem feltétlenül közvetlen. Az eltérő színű nyilak a kézirathoz köthető források vagylagosságát mutatják. Elfogadott feltételezés szerint a kéziratok mindegyike ugyanarra az eredeti szövegre vezethető vissza, de a ránk maradt szövegek nem egyszerű másolatok, a köztük lévő kapcsolatok jóval összetettebbek. A jobb oldalon látható ábra segít az áttekintésükben, alant pedig rövid leírásuk olvasható.

[A] 891 előtt készült, talán csak egy-két évvel az eredeti után, vagyis forrása az eredetiből készült másolat lehetett. [A2] / G / W az [A] kézirat másolata kiegészítve Szent Béda Historia ecclesiastica gentis Anglorum című művének óangol fordításából (egész pontosan annak egy 10. századi másolatából), Winchesterben készült 1001-1013 között. Asser 893-ban készült Vita Ælfredi regis Angul Saxonum című latin nyelvű műve a krónika 849-887 közötti bejegyzéseinek fordítását tartalmazza. A Vita írásának idején a fennmaradt változatok közül még csak [A] lehetett kész, Asser azonban ennek szövegétől több helyen is eltért (pl. a [D] szerzőjéhez hasonlóan kihagyta Esla nevét Alfréd genealógiájából), így elképzelhető, hogy egy olyan változat is a keze ügyében volt, amely később elveszett. Egy másik lehetőség, hogy Assernek egyetlen forrása volt, egy előttünk ismeretlen [A]-hoz közeli szöveg ([A] másolata vagy [A] forrásának másolata). A történész Æthelweard a 10. század vége felé (975-983? között) latinra fordította a krónikát. Az általa használt szöveg valószínűleg az [A] változat környezetéből származott, de közelebbit nem tudni róla.

A2, Asser Vitája és Æthelweard műve mind [A], vagy annak ismeretlen forrása körül helyezhető el – ezekkel szemben elkülöníthetők, és talán egy közös forrásra is visszavezethetők a [B] (→[C]) és [D] (→[E] →? [F]) jelű szövegek.

[B] ismeretlen forrásból készült, amely esetleg az ún. északi változat (és így közvetve [D]) forrásával egyezik meg. Az Abingdoni apátságban a 11. század közepén készített [C] fő forrása [B] volt, de a rajta dolgozó írnoknak egy másik, ismeretlen szövegváltozat is a rendelkezésére állt, és abingdoni annalesekből is merített. [D] 1054 körül, Worcesterben keletkezett, egy feltételezett északi szövegváltozaton alapul, részleteket tartalmaz Béda Historiájából és 8. századi northumbriai annalesekből. Az [E] változat anyaga, úgy tűnik, ugyanazokból a forrásokból származik, mint [D]-é, de egyes részletek – pl. a Merciai regisztrum – kimaradtak belőle. A kézirat a Peterborough-i apátságban készült valamikor 1116 után (talán 1121 körül), egy az óangol kenti nyelvjárásában (talán Canterburyben) írt szövegből másolták. Az [F] változatot 1100 körül másolták le Canterburyben egy kenti nyelvjárású szövegből, talán ugyanabból, amelyet [E]-hez használtak. [H] forrása nem határozható meg, van némi bizonyíték arra, hogy 1113-1114-ben Winchesterben vezették. [I] forrása sem határozható meg, valamikor 1073 után és talán még 1085 előtt írták, talán Canterburyben.

Valamikor 1120-1140 között Abingdonban egy ismeretlen szerző tollából született a Szent Neot annalesei című latin nyelvű mű, amelyben fellelhetőek a krónika anyagának egyes elemei, de nehéz megmondani, melyik változatból, mert az évkönyvíró jelentősen megválogatta a felhasznált anyagot. Lehetséges, hogy a forrás egy északon készült átdolgozás, vagy egy abból készült latin nyelvű szöveg volt.

A fent leírt kéziratok mindegyikében megtalálható egy kronológiai hiba a 756. és a 845. évek között, a Szent Neot annaleseinek szerzője azonban olyan – vélhetően korábbi – szöveget használt, amelyben a hiba még nem jelent meg. Æthelweard forrásszövege is tartalmazta a kronológiai hibát, a 885. évi bejegyzésben azonban megtalálható benne egy olyan mondat, amely viszont az összes többi kéziratból kimaradt. Tehát a kronológiának és a mondat kihagyásának hibái két külön másolás során keletkeztek, vagyis a fennmaradt kéziratok mindegyike legalább két lépésre van az eredetitől.

A kéziratok története thumb|right|350px|A térképen a krónika ismert kéziratainak keletkezési helyei láthatók, és azok a városok, ahol jelenleg őrzik őket (London, Oxford, Cambridge) [A] – Winchesteri krónika A Winchesteri (vagy Parker-) krónika a legrégibb a fennmaradt kéziratok közül. Első másolója a 9. század végén (még Alfréd uralkodása idején) dolgozott. Az általa írt utolsó bejegyzés a 891. évi, és az ő kezétől származik még a soron következő év száma (DCCCXCII) a következő sor margóján, de ahhoz az évhez már egy másik írnok készítette el a bejegyzéseket.

Az Alfréd genealógiájával kezdődő Winchesteri krónika kódexében az 1-32. fóliókat foglalja el. A krónika első bejegyzése a Kr.e. 60. évet tárgyalja.

A Winchesteri krónikához már a 9. század végén is különböző kezek fűzték az újabb bejegyzéseket, vagyis már ekkor rendszeres használatban lehetett. A 925-955 közötti évek bejegyzéseit egyetlen írnok, a sorban nyolcadik készítette. Az ismeretlen Winchesterben élt, mivel ottani eseményekről is szót ejt, és a 'város' jelentésű ceaster szóval utal Winchesterre.

A kódexbe a 924. évi bejegyzés után Nagy Alfréd és Wessex egy korábbi királya, Ine (688-726) törvénygyűjteményét kötötték.

A kódexet valamikor a 11. század elején Canterburybe vitték át, erről azoknak a könyveknek a listája tanúskodik, amelyeket Matthew Parker Canterbury érseke (1559-1575) adott át az általa vezetett cambridge-i Corpus Christi College-nak. Parker a kolostorok feloszlatása (1536-1541) után jutott hozzá a kódexhez, amelyet halála után a Corpus Christire hagyott.

Canterburyben a Winchesteri krónika kéziratába egyes helyeken betoldások kerültek, amelyek miatt a szöveg bizonyos részeit kitörölték. A betoldások szövege vélhetően ugyanazon a forráson alapul, amelyből [E] származik.

Az utolsó óangol nyelven írt bejegyzés az 1070. évé. Ez után a latin nyelvű Acta Lanfranci következik, amely a egyház történéseit taglalja 1070-1093 között. Ezt követi a pápák listája, valamint azoknak a canterburyi érsekeknek a névsora, akiknek az egyházfők a hatalmukat jelképező palliumot küldték.

[B] – Abingdoni krónika I A [B] kézirat egyetlen, a 10. század második felében élt írnok munkája. Kódexének 1-34. fólióit foglalja el.

A Kr.e. 60. évvel kezdődik és a Kr.u. 977. évvel zárul. Bevezetését valamikor különválasztották tőle, de a szöveg nem veszett el, ma a British Libraryben található.MS. Cotton Tiberius Aiii, f. 178 jelzet alatt. A bevezetésben egy genealógia olvasható, amely a Winchesteri krónika bevezetőjének genealógiájától eltérően még a 10. század végére is kiterjed.

A [B] szövegváltozatról tudható, hogy a 11. század közepén Abingdonban volt, mivel az ott készült [C] forrásaként szolgált. Nem sokkal [C] megírása után Canterburybe került, ahol javításokat és betoldásokat eszközöltek rajta. A Winchesteri krónikához hasonlóan [B] is a pápák és a canterburyi érsekek névsorával zárul.