Az Egy nyári éj mosolya vagy Egy nyáréjszaka mosolya (Sommarnattens leende) 1955-ben bemutatott svéd romantikus vígjáték Ingmar Bergman rendezésében. Ez a film hozta meg a nemzetközi sikert a rendezőnek. Bergmant a Cannes-i fesztiválon Arany Pálmára jelölték, továbbá a produkció három BAFTA-jelölést is kapott. 2005-ben a Time beválasztotta minden idők 100 legjobb filmje közé.
Az alaptörténet – szerelmi partnerek cseréje egy nyári éjszakán – sok feldolgozást megélt leginkább zenés színdarabokban: Woody Allen Szentivánéji szexkomédiája (1982) is Bergman filmjén alapszik.
Történet Fredrik Egerman (Gunnar Björnstrand) egy középkorú ügyvéd feleségül vesz egy 19 éves szépséget, Annet (Ulla Jacobsson). Házasságuk két év után még mindig nem tökéletes a lány tartózkodása miatt. Fredriknek van egy fia az első feleségétől, Henrik (Björn Bjelfvenstam), aki a húszas évek elején jár és lelkésznek készül, de jelenleg a mostohaanyja szerelme gyötri. A fiút nagyon zavarja a félig oidipuszi helyzet, ezért egy boldogtalan viszonyba menekül apja kéjes cselédlányával, Petrával (Harriet Andersson).
A két hazássága között Fredriknek viszonya volt egy híres színpadi színésznővel, a gyönyörű Desiree Armfeldtdel (Eva Dahlbeck), de a nő szakított vele. Desireenek van egy Henrik nevű fiatal fia, aki nem sokkal Fredrik Egermannal folytatott viszonya után született. Desiree jelenleg Carl-Magnus Malcolm gróffal (Jarl Kulle), egy agresszív természetű katonatiszttel van viszonyban. A gróf felesége Charlotte (Margit Carlqvist) pedig Anne régi barátja.
Fredrik egy este meglátogatja Desireet, beszél neki a családi gondokról és a segítségét kéri. Mivel Fredrik ruhája elázott, a gróf hálóingje van rajta, amikor a féltékenységében őrjöngő gróf megérkezik, megfenyegeti Fredriket, aki kénytelen elhagyni a házat. Ezután Desireet kezdi fenyegetni, ami odáig vezet, hogy a nő végül szakít vele. A feldühödött gróf beszámol feleségének a viszonyáról és utasítja, hogy fedje fel Annenak a férje hűtlenségét (amiről valójában szó sincs). Charlotte végül beismeri Annenak, hogy szereti néha erőszakos férjét, és mindent megtenne azért, hogy viszont szeressék. Eközben Desiree édesanyja (Naima Wifstrand) meghív mindenkit a vidéki házába egy nyári partira.
Az este folyamán Henrik és Anne váratlanul egyedül találják magukat egy ágyban, és leomlanak a korlátok köztük, majd megszöknek Henrik korábbi szeretője, Petra és annak új barátja, Frid segítségével. Fredrik látja, hogy a szerelmesek útra kelnek, de nem tesz semmit. Charlotte odamegy Fredrikhez, de a gróf ahogy ezt meglátja, orosz rulettre hívja ki az ügyvédet, de végül kiderül, hogy egyikük élete sem volt veszélyben, mert a gróf titokban csak pernyét töltött a fegyverbe. A játszma után a gróf ismét közel kerül feleségéhez, a féltékenység visszahozta érzelmeit Charlotte iránt. Fredrik és Desiree is egymásra talál, hogy a négy pár boldogan vonulhasson vissza.
Szereposztás Színész Karakter Gunnar Björnstrand Fredrik Egerman Ulla Jacobsson Anne Egerman Björn Bjelfvenstam Henrik Egerman Eva Dahlbeck Desiree Armfeldt Harriet Andersson Petra Jarl Kulle Carl-Magnus Malcolm gróf Naima Wifstrand Armfeldtné Margit Carlqvist Charlotte Malcolm grófné Åke Fridell Frid Jullan Kindahl Beata Gull Natorp Malla Birgitta Valberg színésznő Bibi Andersson színésznő Sigge Fürst rendőr
Jelentősebb díjak és jelölések BAFTA-díj (1957) jelölés: legjobb külföldi film – Allan Ekelund jelölés: legjobb külföldi színész – Gunnar Björnstrand jelölés: legjobb külföldi színésznő – Eva Dahlbeck Cannes-i fesztivál (1956) díj: legjobb poétikus humor – Ingmar Bergman jelölés: Arany Pálma – Ingmar Bergman
Hivatkozások
Fordítás
További információk
Kategória:1955 filmjei Kategória:Svéd filmvígjátékok Kategória:Svéd romantikus filmek Kategória:Svéd fekete-fehér filmek Kategória:Ingmar Bergman-filmek