Órigenész (görögül: Ὠριγένης, Órigenész), teljesebb nevén Órigenész Adamantiosz (Alexandria, 184–185 körül – Türosz, 253–254 körül) görög nyelven alkotó ókeresztény teológiai író, bibliamagyarázó, hitvédő, tanító és aszketikus szerző volt. Az alexandriai keresztény iskola egyik legjelentősebb alakja, későbbi működésének központja pedig a palesztinai Caesarea lett.

A korai keresztény teológia történetében Órigenészt gyakran az első nagy rendszerező gondolkodók egyikeként tartják számon. Munkássága a Szentírás szövegkritikai vizsgálatára, a bibliaértelmezésre, a hitvédelemre, a lelki irodalomra és a későbbi dogmatörténetre egyaránt nagy hatást gyakorolt. Rendkívüli munkabírása miatt már az ókorban az Adamantiosz, vagyis „gyémántkemény”, „acélos” melléknevet kapcsolták nevéhez.

Személye és tanítása már az ókorban vitákat váltott ki. Több egyházi szerző nagy tisztelettel olvasta, mások viszont egyes spekulatív tételeit veszélyesnek tartották. A modern patrisztikai kutatás ezért rendszerint különbséget tesz Órigenész saját, 3. századi, még nem niceai fogalmakkal megfogalmazott tanítása, az általa sokszor csak kutató jelleggel felvetett magyarázatok, valamint a későbbi órigenizmus között. A katolikus egyház nem tiszteli hivatalosan szentként, és nem sorolja az egyháztanítók közé; ennek ellenére a patrisztikus teológia egyik legnagyobb hatású egyházi írójaként tartja számon.

Források az életéhez és szöveghagyományához

Órigenész életének legfontosabb ókori forrása Kaiszareiai Euszebiosz Egyháztörténetének hatodik könyve. Euszebiosz Órigenész csodálója volt, ezért beszámolója nem teljesen semleges; ugyanakkor Caesareában hozzáférhetett Órigenész műveihez, leveleihez és a róla fennmaradt helyi hagyományhoz. Életének több részletét Csodatévő Gergely búcsúbeszéde, Szent Jeromos, Tyrannius Rufinus, Epiphaniosz és Phótiosz tanúsága egészíti ki.

Műveinek hagyománya összetett. Hatalmas életművének csak egy része maradt fenn görög eredetiben. Számos írását latin fordításból, különösen Tyrannius Rufinus és Szent Jeromos közvetítésével ismerjük. Rufinus és Jeromos fordításai nem modern értelemben vett szó szerinti fordítások: gyakran önálló latin irodalmi műként, a latin olvasóközönség igényeihez igazítva adják vissza az eredetit. Henri Crouzel szerint Rufinus fordításai többnyire parafrázisszerűek, de a görögül ellenőrizhető részek alapján gondolati tartalmukat tekintve általában nem tekinthetők eleve megbízhatatlannak.

Rufinus saját előszavai szerint bizonyos nehéz vagy gyanús helyeket más órigenészi művekből vett magyarázatokkal világított meg; Crouzel ezt úgy foglalja össze, hogy Rufinus nem egyszerűen saját gondolatait toldotta Órigenészhez, hanem „Órigenészt Órigenésszel” egészítette ki. A forráskritikai óvatosság ezért szükséges, de Rufinus közvetítését nem lehet pusztán hamisításként vagy önkényes átírásként kezelni.

A szöveghagyomány bizonytalansága különösen fontos A princípiumokról esetében. Ez a mű teljes egészében nem maradt fenn görögül; nagy részét Rufinus latin fordítása őrizte meg. A kutatás ezért Órigenész dogmatikai állításait nem egy-egy elszigetelt mondatból, hanem a fennmaradt görög szövegek, latin fordítások, ókori idézetek és műfaji különbségek összevetéséből rekonstruálja.

Élete

Gyermekkora és Leonidasz vértanúsága

Órigenész valószínűleg Alexandriában született 184–185 körül. Keresztény családból származott; apja, Leonidasz gondoskodott klasszikus és bibliai neveléséről. Euszebiosz szerint apja már gyermekkorában a Szentírás tanulmányozására nevelte, és figyelemmel kísérte fia szokatlanul élénk érdeklődését a hit kérdései iránt.

A Septimius Severus császár idején kitört alexandriai üldözés során Leonidaszt 202 körül kivégezték. Órigenész, aki ekkor tizenhét év körüli volt, maga is vértanúságra vágyott, de anyja a hagyomány szerint megakadályozta ebben. Apja vagyonának elkobzása után neki kellett gondoskodnia anyjáról és hat fiatalabb testvéréről. Euszebiosz szerint görög nyelvtan és irodalom tanításából tartotta fenn családját.

Alexandriában

Órigenész fiatalon az alexandriai keresztény oktatás egyik vezető tanítója lett. A hagyomány szerint Alexandriai Szent Kelemen távozása után kapott kiemelkedő szerepet az alexandriai kateketikai oktatásban, majd Demetriosz alexandriai püspök megerősítette e feladatában. Tanítását nemcsak katekumenek, hanem művelt pogányok, keresők és vitapartnerek is hallgatták. Euszebiosz több olyan tanítványát említi, akik később vértanúk lettek.

Tanári működése mellett Órigenész tovább képezte magát a görög filozófiában. Ismerte a platonikus, sztoikus és más filozófiai szerzőket. Egyes ókori tanúságok szerint kapcsolatba került Ammóniosz Szakkasz filozófiai körével is. Filozófiai műveltségét azonban saját önértelmezése szerint nem a keresztény hit helyettesítésére, hanem annak magyarázatára és védelmére használta.

Aszkézise igen szigorú volt. Euszebiosz megőrzött egy hagyományt, amely szerint fiatalon a Máté 19,12 — az „eunuchokról” szóló mondás — túlzottan szó szerinti értelmezése alapján önkasztrációt hajtott végre. A történet hitelessége vitatott: Órigenész saját műveiben nem tanította e szöveg szó szerinti követését, és későbbi ellenfelei is érdekeltek lehettek a történet terjesztésében. A modern patrisztikai kutatás ezért az öncsonkításról szóló beszámolót óvatosan kezeli.

Utazásai és konfliktusa Demetriosz püspökkel

Órigenész több alkalommal utazott Alexandrián kívülre. Rómába ment, hogy lássa az ősi római egyházat; Arábiába hívták egy helytartó kérésére; Palesztinában Theoktisztosz caesareai és Alexandrosz jeruzsálemi püspök engedélyével laikusként is prédikált. Julia Mammaea, Alexander Severus császár anyja Antiochiába hívta, hogy hallhassa tanítását.

A döntő fordulatot az okozta, hogy Görögországba tartva Palesztinában Theoktisztosz és Alexandrosz presbiterré szentelte. Demetriosz alexandriai püspök ezt illetéktelennek és saját püspöki jogait sértőnek tartotta. A későbbi források két alexandriai zsinatról beszélnek: az egyik Órigenész Alexandriából való eltávolításához, a másik papi státuszának vitatásához kapcsolódott. Jeromos tanúsága alapján a konfliktust nem lehet pusztán tanbeli elítélésként értelmezni.

A palesztinai püspökök Órigenészt továbbra is elfogadták. Caesareában presbiterként, tanítóként és prédikátorként működött, és új iskolát alapított. Itt tanult nála Csodatévő Gergely is, aki később püspökként és teológiai szerzőként őrizte meg tanára emlékét.

Caesareai működése, üldözése és halála

Caesareai korszakában Órigenész folytatta Szentírás-magyarázó, tanítói és hitvédő munkáját. Ekkor készültek több jelentős kommentárja és homíliája, valamint a Kelszosz ellen című nagy hitvédő műve. Gazdag pártfogója, Ambrosziosz gyorsírókat és másolókat biztosított számára; ez tette lehetővé, hogy rendkívül nagy terjedelmű életművet hozzon létre.

244 körül Bosztrában részt vett Berüllosz püspök tanításának vizsgálatában, és a hagyomány szerint hozzájárult ahhoz, hogy a püspök elfogadja az egyházi tanítást. Más vitákban is meghívták szakértőként, például a lélek természetével és a feltámadással kapcsolatos kérdésekben.

A Decius császár alatti üldözés során bebörtönözték és megkínozták. A kínzásokat túlélte, de egészsége súlyosan megromlott. 253–254 körül halt meg, valószínűleg Türoszban.

Művei

Órigenész életműve az ókeresztény irodalom egyik legnagyobb korpusza volt. A későbbi ókori hagyomány rendkívül nagy számú, olykor több ezer „könyvet” tulajdonított neki; e szám azonban antik értelemben vett könyvekre, homíliákra, kommentár-egységekre és kisebb értekezésekre vonatkozik, nem modern értelemben vett önálló könyvekre.

Hexapla és bibliai szövegkritika

Órigenész egyik legnagyobb vállalkozása a Hexapla volt. Ez az Ószövetség hat oszlopba rendezett szövegkritikai összeállítása volt: az első oszlopban a héber szöveg, a másodikban annak görög betűs átírása, majd Aquila, Szümmakhosz, a Septuaginta és Theodotion görög fordítása állt. Egyes könyveknél további görög fordításokat is használt. A munka célja az volt, hogy a keresztények, a zsidók és a különböző görög fordításokat használó közösségek közötti vitákban megbízhatóbb szöveg-összehasonlítás álljon rendelkezésre.

A Hexapla különösen fontos volt azoknál a helyeknél, ahol a Septuaginta eltért a héber szövegtől, vagy ahol a messiási értelmezés körül vita támadt. Órigenész jelekkel jelölte a Septuaginta és a héber szöveg közötti különbségeket. A mű hatalmas terjedelme miatt csak töredékesen maradt fenn, főként későbbi idézetekben és széljegyzetekben.

Kommentárok, homíliák és rövid magyarázatok

Órigenész a Szentírás csaknem egészét magyarázta. Bibliamagyarázó művei három fő csoportba sorolhatók: rövid szómagyarázatok, prédikációs jellegű homíliák és nagy terjedelmű kommentárok. A kommentárokban részletesebben fejtette ki nyelvi, történeti, teológiai és lelki értelmezéseit; a homíliák inkább lelkipásztori és erkölcsi célú magyarázatok voltak.

Homíliái közül latin fordításban és görög töredékekben számos fennmaradt. Kommentárjai közül legjelentősebbek a János evangéliumához, Máté evangéliumához, a Római levélhez és az Énekek énekéhez írt művek. A János-kommentár a korai görög teológiai bibliamagyarázat egyik legfontosabb alkotása.

2012-ben a müncheni Bayerische Staatsbibliothek Cod. graec. 314 jelzetű görög kéziratában Marina Molin Pradel azonosítása és Lorenzo Perrone kutatásai nyomán Órigenésznek tulajdonított zsoltárhomíliák kerültek a kutatás előterébe. A kézirat 29 görög homíliát őriz, amelyek jelentősen bővítették ismereteinket Órigenész zsoltármagyarázatáról.

A princípiumokról

A princípiumokról a keresztény teológia egyik első nagy rendszerező kísérlete. Órigenész ebben a műben a hit szabályából kiindulva tárgyalja Istent, a Szentháromságot, a teremtést, a szabad akaratot, a szellemi lényeket, a Szentírás értelmezését és az üdvtörténet végső célját. A mű több ponton a gnosztikus és determinista tanokkal szemben védi a teremtő Isten jóságát, a világ értelmességét, az ember szabadságát és az isteni igazságosságot.

A mű előszavában Órigenész hangsúlyozza, hogy az igaz tanítás mércéje az apostoloktól áthagyományozott és az Egyházban megőrzött hit. Az apostoli tanítás világosan áthagyományozott pontjai közé sorolja, hogy egy Isten teremtette a mindenséget, Jézus Krisztus az Atyától született minden teremtmény előtt, általa lett minden, megtestesülésekor pedig „Istenként emberré lett” és „megmaradt annak, ami volt: Istennek”. Ugyanitt a Szentlelket az Atyához és Fiúhoz társuló dicsőségben és méltóságban említi.Órigenész: A princípiumokról I–II., ford. Pesthy Monika, Kránitz Mihály, Somos Róbert, Paulus Hungarus–Kairosz, Budapest, 2003, előszó 4.

A mű egyes spekulatív tételei — különösen a lelkek preegzisztenciája, a világkorszakok és az apokatasztaszisz kérdése — később súlyos vitákat váltottak ki. Értékelését nehezíti, hogy teljes görög szövege nem maradt fenn; Rufinus latin fordítása több helyen magyarázó és simító jellegű lehetett. A mű értelmezését különösen megnehezíti, hogy teljes görög szövege elveszett, és nagyobbrészt Rufinus latin fordításából ismert. Crouzel szerint Órigenész gondolkodását nem szabad egyetlen későbbi dogmatikai rendszerként olvasni: a De principiis több helyen kutató jellegű, hipotetikus és vitázó teológiai gondolkodást tükröz. Emiatt a mű problémás állításait a teljes órigenészi életművel, a fennmaradt görög töredékekkel és a későbbi latin közvetítések sajátosságaival együtt kell értékelni.

Kelszosz ellen

A Kelszosz ellen Órigenész hitvédő főműve. A 2. századi pogány filozófus, Kelszosz keresztényellenes művére válaszol, pontról pontra követve és cáfolva ellenfele állításait. A mű a niceai zsinat előtti keresztény hitvédelem egyik legfontosabb alkotása: tárgyalja a kereszténység társadalmi helyzetét, a zsidó és pogány bírálatokat, a csodák kérdését, Jézus Krisztus személyét, a Szentírás értelmezését, valamint a keresztény hit és a görög filozófia viszonyát.