bélyegkép|jobb|300px|A politikai végrendelet első lapja
Adolf Hitler politikai végrendelete az az írás, amelyet „Politikai végrendeletem” („Mein politisches Testament“) címmel látott el Hitler, és az abban foglaltakat 1945. április 29-én a személyes végrendeletével együtt, az öngyilkosságát megelőző napon fogalmazta meg. Az írás „Hitler politikai végrendelete” címen vált ismertté és mint az ő végérvényes akaratának kinyilvánítása került be a német hadsereg főparancsnokságának háborús naplójába. Ebben a második világháborúért a zsidókat teszi felelőssé, amivel igazolni kívánja a holokausztot. A Harmadik Birodalom Führere tervezett öngyilkosságát a Führer-kultusznak megfelelő önfeláldozásnak deklarálta, kijelölte az őt követő kormányt, azt kötelezve a háború feltétlen folytatására. A német néptől a nemzetiszocializmus folytatását és az ehhez fűződő célok beteljesítését várta el, mindenekelőtt a nürnbergi faji törvények (Nürnberger Rassengesetze) betartását és a „valamennyi nép megmérgezői” elleni „kíméletlen ellenállást”. Mindezzel körülírja, hogy a németeknek a zsidók teljes megsemmisítése az ő halálát követően is kötelessége.
Azonos címmel megjelent egy könyv is, amely a Bormann-nak diktáltakra épül, utóbbit Hitler február 4. és 26. közötti időben diktálta titkárának és keltezése 1945. április 2. Ez utóbbi írást azonban Hitler nem jelölte meg mint politikai végrendeletét.
Történelmi környezet bélyegkép|jobb|250px|Hermann Göring és Adolf Hitler az egyik utolsó csapatszemlén, 1945 áprilisában bélyegkép|jobb|120px|Hermann Fegelein bélyegkép|jobb|250px|Eva Braun Adolf Hitlerrel a Sasfészekben 1942-ben, mellettük Eva egyik skót terrierje és a Führer németjuhásza, Blondi 1945. április 16-án kezdődött a Berlin birtoklásáért vívott csata, mint a Németország által már rég elveszített második világháború utolsó fázisa. Ennek a küzdelemnek a végéig, 1945. május 2-áig a náci vezetés kapitulációt elutasító politikája további háborús áldozatot, köztük civilek tízezreinek életét követelte. Az április 16-i, a katonákhoz intézett felhívásában Hitler megpróbálta azok kitartását megfélemlítő propagandával erősíteni, azt állítva, hogy a „zsidó-bolsevik, halálos ellenség” ki fogja irtani a németséget, leöldösi az öregeket, a gyermekeket, és az asszonyokat „kaszárnya-kurvákká” téve fogja megalázni, a férfiakat pedig Szibériába tereli. Emiatt most a nép azt reméli katonáitól, hogy „állhatatosságotok, fanatizmusotok, fegyvereitek és vezetésetek révén a bolsevik rohamot vérbe fojtjátok”. Így Franklin D. Roosevelt elnök halálát követően, az utolsó pillanatban még megfordítható a háború kimenetele.
Az április 22-i helyzetértékelő eligazítás során Hitler közölte, Berlinben fog maradni és agyon fogja lőni magát, ha a várost nem sikerül felszabadítania a hadseregnek. Április 24-én, éjszaka a birodalmi kancellária (Reichskanzlei) a Führerbunker fölött súlyosan megsérült egy bombatámadás során. A következő napon Goebbels ezt írta naplójába:
Hitler április 25-én értesült arról, hogy a szovjet csapatok gyűrűbe fogták Berlint, valamint megtudta azt is, hogy szovjet és amerikai katonák Torgaunál találkoztak egymással. Mindaddig a Martin Bormann és Joseph Goebbels által a Führerbunkerben lejegyzett helyzetértékelések szerint a náci rezsim jelenlévő képviselői a szövetségesek szétválására számítottak, így még 1945. április 25-én is. Egészen április 28-áig felmentő csapatokban bíztak, mint az 1945 áprilisában felállított Wenck hadseregben, amelynek a Vörös Hadsereget vissza kellett volna szorítania, a város egy részét felszabadítania, és Hitler számára menekülési útvonalat kellett volna nyitva tartania.
Április 28-án Hitler a stockholmi rádióból értesült Heinrich Himmlernek a szövetségesekkel folytatott titkos tárgyalásairól és arról az ajánlatáról, hogy egy részleges kapituláció érdekében lemondana a magyar zsidók elgázosításáról. Ezen túl közölték vele, hogy Karl Wolff, SS tábornok fegyverszüneti egyezményt kötött az amerikai csapatokkal Olaszországban, valamint hogy Felix Steiner SS tábornok megtagadott egy parancsot. Erre Hitler megparancsolta, hogy Hermann Fegeleint – aki összekötője volt az SS és Himmler irányában, ráadásul Eva Braun sógora – tartóztassák le annak berlini lakásában és lőjék agyon. Egy SS rögtönítélő bíróság tárgyalás nélkül halálra ítélte Fegeleint mint dezertőrt és mint olyant, aki tudott Himmlernek az ellenséggel fenntartott kapcsolatairól és ezeknek részese is volt. Hitler aláírta a halálos ítéletet, amelyet azután a birodalmi kancellária kertjében végre is hajtottak. Ezt az utolsó gyilkosságot történészek úgy értelmezték, mint Himmleren vett bosszút, akit már nem fogathatott el, és ez a döntése azt is mutatta, hogy valószínűleg tartott a környezetében lévő SS katonák merényletétől és retteghetett attól, hogy esetleg a saját emberei majd leváltják. A nap során Hitlert értesítették arról, hogy a remélt felmentő seregeket körbezárták és egymástól elvágták. Éjféltájban házasságot kötött Eva Braunnal, aki vele együtt kívánt meghalni. Éjszaka két óra tájban megfogalmazta mind személyes, mind politikai végrendeletét. Reggel a Vörös Hadsereg támadást indított Berlin központja ellen. Megfigyelők telefonon informálták őt az oroszok további előnyomulásáról. Déltájban már csak néhány száz méterre voltak a szovjet tankok a birodalmi kancelláriától. Este tíz óra táján értesítették Hitlert szövetségese, Benito Mussolini (és annak szeretője, Clara Petacci) lelövetéséről, akiket menekülésük közben partizánok fogtak el a svájci határ közelében. Ez végérvényesen megerősítette őt abban, hogy öngyilkosságot kell elkövetnie.
Április 30-án Hitler búcsút vett alárendeltjeitől, megengedte nekik, hogy megkíséreljék a kitörést, mérget tartalmazó fiolákat osztott szét közöttük és kipróbálta az egyik hatását Blondi nevű német juhászkutyáján. Még néhány kérdést intézett rádiókapcsolatán keresztül a Wehrmacht főparancsnokságát vezető Wilhelm Keitelhez azért, hogy megtudja a még harcoló német erők elhelyezkedését, és parancsot adott a maga és Eva Braun holttestének és hátrahagyott dolgaiknak az elégetésére. 15:30 és 15:50 közt mindketten öngyilkosságot követtek el.
Adjutánsa, Nicolaus von Below szerint Hitlernek már április 27-e óta határozott szándéka volt az öngyilkosság. Sebastian Haffner szerint április 22. és 29. között érlelődött meg benne ez az elhatározás. Ennek összetevői: a front áttörése április 22-én az Oderánál, Berlin szovjet csapatokkal való bekerítése április 25-én, Himmler kétkulacsos tevékenységéről való értesülés április 28-án és 29-étől kezdődően és a szovjet hadifogságba esés állandó veszélye. Személyes végrendelete szerint Hitler az öngyilkosságával el akarta kerülni „a leváltásának vagy a kapitulációnak a szégyenét”.
Tartalma Első rész Hitler a végrendeletben elsőként azt hangsúlyozta, hogy: 1914 óta állandóan „a szeretet és a népem iránti hűség vezetett”. Ez adott erőt ahhoz, hogy „a legsúlyosabb, még egyetlen halandóra sem váró döntéseket meghozzam”, pedig ideje, ereje és egészsége látta ennek kárát. Ezután mindennemű felelősséget tagad a második világháborúval kapcsolatosan: „Valótlan állítás, hogy akár én, akár bárki is 1939-ben a háborút akartuk volna”. Ehelyett a „világzsidóság” bűnösségét hangsúlyozta:
bélyegkép|Buchenwaldban felszabadított zsidó gyermekek: emberek, akiket Hitler még halálán túl is meg akart semmisíteni
Folytatásként ezt diktálta Hitler:
Ezzel hivatkozik az 1939. január 30-án, a Reichstagban tartott beszédére, amelyben mint német kancellár elsőként a „zsidó faj Európában való megsemmisítésével” fenyegetett, „ha Európában és azon kívül a nemzetközi finánc zsidóságnak esetleg sikerülne a népeket ismét egy világháborúba kergetnie”. Ezt a beszédet akkoriban minden nemzetiszocialista média terjesztette, könyv formájában is nyilvánosságra hozták és 1940 novemberében bevették Az örök zsidó című propagandafilmbe is. A háború folyamán Hitler e fenyegetésére (például rádióbeszédeiben) újra meg újra visszatért.
A folytatásban Hitler az általa megkezdett, hat évig tartó világháborút így jellemezte: „a legdicsőbb és legbátrabb megnyilvánulása egy népnek”. Öngyilkossági szándékát azzal magyarázta, hogy nem tud megválni Berlintől, de ugyanakkor nem tud szembeszállni az „ellenség rohamával” sem. „Személyes ellenállását elvakult és jellemtelen szubjektumok lassanként értéktelenné nyilvánítják”. Állítása szerint ő „osztozni kíván sok millió más ember vállalt sorsában”. Ezen túl pedig „nem kíván az ellenség kezére jutni, aki az általa felhergelt tömegek szórakoztatására egy új, a zsidók által rendezett színházi darabot várnak”, hanem halálának időpontját „szabad akaratból” arra a pillanatra kívánja megválasztani, amikor az ellenség őhozzá elér. Ezután hangsúlyozza:
A megnevezettek iránti, „a szíve legmélyéből jövő köszönetét” felhívás követi, „semmi esetre se hagyjanak fel a küzdelemmel”, mert:
Külön kéri a szárazföldi, a légi és a tengerészeti erők főparancsnokságait:
Úgy véli, hogy ennek „a halált is vállaló, leghűségesebb kötelességteljesítésnek” a jövőben „a német tiszti becsület fogalmához kell tartoznia”.
Második rész bélyegkép|Hitler fogadja Karl Dönitzet a Führerbunkerben (1945) A második részben Hitler menesztette Hermann Göringet és Heinrich Himmlert az állam- és kormányhivatalokban betöltött pozícióikból és kizárta őket a Nemzetiszocialista Német Munkáspártból. Ezt azzal indokolta, hogy ők az ő tudta és beleegyezése nélkül a szövetséges hatalmakkal titokban különbékéről próbáltak meg tárgyalni. Hangsúlyozta, hogy „ráadásul megpróbálták az államhatalmat magukhoz venni”. Ez szerinte „az országnak és népének előre nem látható károkat okozott, hogy a személyemmel szembeni hűtlenségről ne is beszéljünk”.
A halálát követő idők kormányába a következő személyeket jelölte meg:
Birodalmi elnök, valamint hadügyminiszter és a haditengerészet főparancsnoka: Karl Dönitz, Birodalmi kancellár: Joseph Goebbels, Pártminiszter: Martin Bormann, Külügyminiszter: Arthur Seyß-Inquart, Belügyminiszter: Paul Giesler, A szárazföldi hadsereg főparancsnoka: Ferdinand Schörner, A légierő főparancsnoka: Robert von Greim, Az SS birodalmi vezetője és a rendőrség főnöke: Karl Hanke, Gazdasági miniszter: Walther Funk, Mezőgazdasági miniszter: Herbert Backe, Igazságügyi miniszter: Otto Georg Thierack, Kultuszminiszter: Gustav Adolf Scheel, Propagandaminiszter: Werner Naumann, Pénzügyminiszter: Johann Ludwig Graf Schwerin von Krosigk, Munkaügyi miniszter: Theodor Hupfauer, Fegyverkezési miniszter: Karl Saur, A Német Munkafront vezetője és a birodalmi kabinet tagja: Robert Ley.
A folytatásban Hitler felszólítja a Führerbunkerben maradókat arra, hogy ne kövessék őt a halálba, hanem küzdjenek tovább másutt. Kötelességük a „nemzet becsületét” mint örök legmagasabb értéket a saját érdekeik és félelmeik fölé helyezni és tudatosítani magukban, hogy a „nemzetiszocialista állam felépítése a következő évszázadok feladata”. Végül elvárta, hogy minden német, nemzetiszocialista és Wehrmacht-katona az általa kijelölt, őt követő kormánynak engedelmeskedjék „hűséggel egészen a halálig”, és ezzel zárta gondolatait:
Hitleren kívül a dokumentumot aláírták még a tanúk: Joseph Goebbels, Martin Bormann, Wilhelm Burgdorf és Hans Krebs. A keltezés 1945. április 29-ét, 4:00 órát jelez, de egy Joseph Goebbelstől származó kiegészítés már 5:30-at mutat.
Kiegészítés Goebbelstől Írásos kiegészítésében Goebbels így magyarázza meg azt, hogy kénytelen a Führer parancsának ez első alkalommal ellenszegülni: „Az árulásnak – amely a háború e kritikus napjaiban a Führert körülveszi – ebben a delíriumában kell, hogy legalább néhányan maradjanak, akik feltétlenül vele tartanak egészen a halálig”. Ennek az „áldozatnak, világos és érthető példa lévén, másokat is inspirálnia kell.”
Következmények bélyegkép| Az amerikai haderő újságának címoldala 1945. május 2-án: Hitler halott
A kormány Hitler halálát követően