A Líbiai Arab Dzsamahiríja (arabul : الجماهيرية العربية الليبية, Al-Jamāhīriyyah al-ʿArabiyyah al-Lībiyyah),Charter of the United Nations (Sanctions - Libyan Arab Jamahiriya) Amendment Regulations 2011 (No. 1), 21 April 2011Communication No. 440/1990 : Libyan Arab Jamahiriya, Human Rights CommitteeCCPR/C/50/D/440/1990, 24 March 1994 – hivatalos nevén 1986-ig a Népi Szocialista Líbiai Arab Dzsamahiríja (الجماهيرية العربية الليبية الشعبية الإشتراكية, Al-Jamāhīriyyah al-ʿArabiyyah al-Lībiyyah aš-Šaʿbiyyah al-Ištirākiyyah) onnantól pedig Nagy Szocialista Népi Líbiai Arab Dzsamahiríja –a Moammer Kadhafi vezette líbiai rezsim által használt hivatalos megnevezése volt az országnak. A vezér uralma több mint négy évtizedig, 1969-től 2011-ig tartott. Az ország neve 1969 és 1977 között Líbiai Arab Köztársaság (لجمهورية العربية الليبية, Al-Ǧumhūriyya al-ʿArabiyya al-Lībiyya) volt. Kadhafi ténylegesen 1969. szeptember 1-jétől vezette az országot, mikor egy államcsínyt végrehajtva fiatal líbiai katonákkal megdöntötte az addig uralkodó Idrisz líbiai király hatalmát. Elmenekülése után a Kadhafi vezette Líbiai Forradalmi Irányító Tanács eltörölte a monarchiát és az alkotmányt, s megalapította az új Líbiai Arab Köztársaságot, melynek jelmondata: "szabadság, szocializmus, egység" lett. bélyegkép|Líbia zászlaja Kadhafi uralma alatt bélyegkép|Líbia címere Kadhafi uralma alatt Hatalomra jutásuk után rögtön munkához látott, forrásokat csoportosított át annak érdekében, hogy mindenkinek biztosítva legyen az oktatás, az egészségügy és a lakhatás. A nem mindig teljesen hatékony reformok meghozták a hatásukat. A közoktatás ingyenes, az alapfokú oktatás pedig mind a fiúk, mind a lányok számára kötelező. Az orvosi ellátás szinte mindenki számára térítésmentesen elérhető. Az egyetlen feladat, amit nem sikerült végrehajtani, a lakhatás teljes körű biztosítása. 1977-ben Kadhafi átnevezte az országot. Ekkor lett belőle Líbiai Népi Arab Szocialista Dzsamahiríja. Ezt az államformát Kadhafi találta ki.Mouammar Kadhafi, Hamid Barrada, Marc Kravetz, Mark Whitaker, Kadhafi : "je suis un opposant à l'échelon mondial, P.-M. Favre, Paris, 1984, page 104 Általában "a tömegek államának" szokták fordítani. Kadhafi idejében az átlagos jövedelem dollárra növekedett. Ez akkoriban Afrikában az ötödik legmagasabb átlagjövedelem volt. A prosperáló gazdaság mellé azonban aggályos külpolitika és politikai elnyomás társult.

Az 1980-as és 1990-es években Kadhafi nyíltan támogatta a nemzetközi terrorizmust. Ennek hatása a nemzetközi elszigetelődés és Líbia amerikai bombázása lett. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után azonban Kadhafi kihátrált a terrorizmus mögül. Ennek hatására az évtized folyamán normalizálódott az ország nemzetközi kapcsolatrendszere. Kadhafi utoljára 2009. szeptember 23-án, szinte önkívületi állapotban az ENSZ előtt elmondott 100 perces beszédével, illetve 2010. júliusában a G–8 olaszországi megbeszélésén képviselte Líbiát. 2011 elején az arab tavasz alatt polgárháború tört ki Líbiában is. A Kadhafi-ellenes erők 2011. február 27-én megalapították az Átmeneti Nemzeti Tanácsot. Ez a felkelők által ellenőrzött területeken működő ideiglenes szervezet volt. Számos támadás, háborús bűncselekmény miatt, és a további tömeggyilkosságok megakadályozása érdekében, a NATO vezette nemzetközi egységek március 21-én a civil lakosság védelme érdekében behatoltak az ország területére. 2011. június 27-én a Nemzetközi Büntetőbíróság kőrözést adott ki Kadhafi és szövetségesei ellen. Tripoli elestével Kadhafit elüldözték a központból, de elszórtan még két hónapig kitartottak a szövetségesei. Legtovább a 2011. szeptember 1-jétől az ország fővárosának számító Sirte és környéke tartott ki mellette.http://www.bbc.co.uk/news/world-africa-14753645 A Kadhafi támogatói kezén lévő utolsó városok eleste, Sirte elfoglalása és Kadhafi 2011. október 20-i halálhíre jelentette a Líbiai Arab Dzsamahiríja történetének a végét.

Kadhafi ideológiája

Moammer Kadhafi ideológiája egy sajátos, eklektikus rendszer volt, amelyet ő „Harmadik Egyetemes Elméletnek” nevezett el. Ezt az elméletet az 1970-es években megjelent híres Zöld Könyvében fejtette ki.

Az ideológia lényege, hogy elutasította mind a nyugati típusú liberális demokráciát (kapitalizmust), mind a szovjet típusú kommunizmust, és egy „köztes”, sajátosan arab és iszlám alapú utat kínált.

A „Harmadik Egyetemes Elmélet” alappillérei

1. Közvetlen népi demokrácia (Dzsamahirija)

Kadhafi szerint a képviseleti demokrácia (választások, parlamentek, pártok) a nép becsapása, mert a hatalom így csak egy szűk elit kezében van.

• Népi Kongresszusok: Líbiát elméletileg helyi tanácsok hálózatán keresztül irányították, ahol minden állampolgár beleszólhatott a döntésekbe. A Valóságban, viszont mindenről Kadhafi döntött.

• Pártmentesség: Kadhafi híres mondása szerint: „Aki pártot alakít, az elárulja a népet.” A pártokat megosztónak és károsnak tartotta.

2. Iszlám szocializmus

Az ideológia gazdasági lába a szocializmus egy egyedi formája volt, amely ötvözte az állami újraelosztást az iszlám erkölcsi tanításaival.

• „A ház azé, aki lakja”: Betiltotta a bérlakásrendszert; mindenki tulajdonosa kellett legyen az otthonának, amiben él.

• A profit elvetése: Úgy vélte, a bérmunka a rabszolgaság egy formája. Ehelyett a munkásoknak „partnerekké” kellett válniuk a termelésben, részesedve a javakból.

• Alapvető szükségletek: Az állam ingyenes oktatást, egészségügyet és támogatott élelmiszerárakat biztosított az olajbevételekből.

3. Arab nacionalizmus és pán-afrikanizmus

Kadhafi ideológiája nem állt meg Líbia határainál:

• Arab egység: Kezdetben az arab világ egyesítésén fáradozott (Nasszer egyiptomi elnök követőjeként).

• Afrikai Egyesült Államok: Miután az arab államokkal való egyesülési kísérletei kudarcot vallottak, a 90-es évektől Afrika egységét hirdette, és ő lett az Afrikai Unió egyik fő finanszírozója és motorja.

Társadalmi és vallási nézetei

• Iszlám: Kadhafi radikálisan értelmezte a vallást. Elvetette a hadíszokat (Mohamed próféta mondásait) és kizárólag a Koránt tekintette mérvadónak. Emiatt sok konzervatív vallási vezetővel került konfliktusba.

• Nők helyzete: Bár diktátor volt, a régióban szokatlanul haladó nézeteket vallott a nők egyenjogúságáról. Támogatta a nők iskolázottságát és katonai szolgálatát (híres volt női testőrségéről, az „Amazon-gárdáról”).

1969-es államcsíny 1959-ben a jelentős olajtartalék felfedezése és az ennek hatására kialakuló líbiai olajszektor által hozott bevételek lehetővé tették, hogy a Líbiai Királyság Afrika szegényei közül felemelkedjen, és az egyik leggazdagabb ország legyen a térségben. Bár a bevételek megnövelték a líbiai kormány költségvetési mozgásterét, elégedetlenségek robbantak ki, mivel a jövedelmek nagy része Idrisz király saját bevételét képezték. Ezt tetézte az akkoriban a Közel-Keleten és Afrikában kialakuló, és Líbiát is elérő nasszerizmus és arab nacionalizmus.

1969. szeptember 1-jén egy 70 fiatal katonából és más férfiakból álló, úgynevezett Szabad Hivatalnokok Mozgalma átvette a kormány felett az irányítást, és megbuktatta a líbiai monarchiát. A puccs Bengáziból indult, és két óra alatt az egész országban sikerrel végződött. A hadsereg gyorsan átállt a felkelők oldalára, és pár napon belül megszervezték Tripoli és a többi nagyváros katona ellenőrzését is. Az ország lakossága, főleg a fiatalabb, városokban élők kitörő lelkesedéssel fogadták a puccs hírét. Sokan attól tartottak, hogy a siker Cyrenaicában és Fezzanban ellenállásba ütközik. Ezek azonban alaptalan félelmeknek bizonyultak. A puccsal kapcsolatban egyetlen halálesetről vagy sérültről sem érkezett jelentés.BBC News: 1969: Bloodless coup in Libya

A puccs végrehajtását magára vállaló Szabad Közalkalmazottak Mozgalmát egy 12 tagú, magát Forradalmi Irányító Tanácsnak (RCC) nevező direktórium irányította. A puccs után belőlük alakult meg az új líbiai kormányzat. Szeptember 1-jei első kiáltványukban"First Decree of the revolution". (1 September 1969) at EMERglobal Lex for the Edinburgh Middle East Report. Hozzáférés ideje: 31 March 2010. az RCC kinyilvánította, hogy az állam szabad és független ország lesz, neve pedig Líbiai Arab Köztársaságra változik. Az ország a „szabadság, egyenlőség, társadalmi igazságosság útján kíván járni, garantálja, hogy minden polgára egyenlő jogokkal rendelkezik, és megnyitja az ajtót mindenki számára a tisztességes munka előtt." Az eddig itt lévő törököket, olaszokat, és az épphogy elüldözött „reakcionista” rezsim korszakát a „sötét korszaknak” nevezte, míg az eljövendő jövő szerinte elhozza majd a növekedés, egyenlőség és elismertség korszakát.

Az RCC rögtön megnyugtatta a Líbiába delegált diplomatákat, hogy a forradalmi változásokat nem az országon kívülről kezdeményezték, és a megkötött szerződések, egyezmények változatlanul érvényben vannak. Ezek mellett garantálták a külföldiek és az általuk tulajdonolt javak védelmét. Világszere rettentő gyorsan elismerték az új kormány jogosságát. Az USA szeptember 6-án ismerte el az új államalakulatot.

thumb|left|Kadhaffi (baloldalt) Gamal Abden-Nasszer egyiptomi elnökkel 1969-ben Mivel a nemzetközi elszigeteltség veszélye elhárult az ország elől, innentől a legnagyobb veszélyt az elűzött király, Idrisz, vagy kievezett utódja, Hasan ar Rida visszatérése, vagy egy általuk szított felkelés jelentette. Hassan azonban napokon belül lemondott mindenféle trónigényéről, és támogatásáról biztosította az új rendszert. Az embereket is arra buzdította, hagyjanak fel a vérengzéssel, és fogadják el új kormányukat. Idrisz egyiptomi közvetítőn keresztül közölte Kadhafival, hogy elhatárolódik minden olyan kísérlettől, mely a brit intervenciót próbálja meg erőltetni, és bejelentette, lemond minden olyan lehetőségről, melynek kapcsán visszaszerezné a trónt. Ezért cserébe az RCC garantálta, hogy családjából azoknak, akik az országban maradtak, semmi bántódása nem fog esni. Kérésének megfelelően, Nasszer jóváhagyásával véglegesen Egyiptomba költözött, és száműzetését 1983-as haláláig itt töltötte le.

1969. szeptember 7-én az RCC bejelentette, hogy kinevezte az új köztársaság első kormányának tagjait. Miniszterelnöknek az Amerikában tanult, 1967-ben politikai tevékenységei miatt bebörtönzött műszaki szakembert, Mahmud Sulayman al-Maghribit nevezték ki. Ő állt a nyolctagú Minisztertanács élén. A miniszterek közül hatan – Maghrabihoz hasonlóan – civilek, ketten – Adam Said Hawwaz és Musa Ahmad – pedig katonák voltak. Egyikük sem tartozott az RCC tagjai közé. A Minisztertanács feladata "az állam általános, az RCC által meghatározott politikájának a végrehajtása" volt. Nem volt kétséges, hogy kinek a kezében összpontosul a tényleges hatalom. Másnap az RCC úgy határozott, Kadhafi kapitányt tábornokká nevezi ki, és innentől kezdve ő lesz a Líbiai Fegyveres Erők főparancsnoka. Bár az RCC szóvivője egészen 1970. januárig nem nevezte másképp a tagokat, mint addig, mindenki előtt világos volt, hogy Kadhafi de facto nemcsak a szövetség, hanem az ország feje is.