Gáspár György (Pécs, 1976. augusztus 3.–) Ferenczy Noémi-díjas magyar képzőművész. A szobrászat területén alkot, műveit a dekonstrukció jellemzi, ugyanakkor témáit populáris témákból meríti, általában sorozatokban alkot.

Élete 1997-1998 között tanulmányokat folytatott a Kaposvári Művészeti Szakközépiskolában. Itt ismerkedett meg Sigmond Géza üvegművésszel aki mestere volt és nagy hatást gyakorolt rá. 1998-2003 között a Magyar Iparművészeti Egyetemen szilikát tanszékén tanult és szerzett diplomát. 2002-ben egy szemesztert a dániai Designskolen Kolding-ban töltött el ahol az üveg különböző öntési technikáit tanulmányozta. Diplomaszerzés után néhány évvel visszakerült az oktatásba, önálló művészeti tevékenysége mellett jelenleg is tanít.

2012-ben feleségül vette egykori tanítványát és kollégáját Kóródi Zsuzsannát aki szintén művész, azóta is közös műteremben alkotnak.

Művészete "Gáspár György egyedi helyet tölt be a kortárs magyar képzőművészetben: egyrészt merészen kísérletezik a tradicionális hazai üvegformálástól eltérő eljárásokkal, a casting technikától kezdve egészen az üveglapok laminálására és precíz tömbbé alakítására épülő módszerekig, másrészt ez a folyamat magától értetődően párosul nála a kutatói tevékenységgel.

Gáspár tudatos, minden tárgy esetében más tematikára épülő, de elsődlegesen a dekonstrukció elveit szem előtt tartó gondolkodásmódja az évek során eljutott a konkréttól az általánosig. Így az alkotó egy sokkal tágabb geometrikus absztrakt vizuális nyelvvel játszik, amelyben evidens módon közli, hogy a művész célja az üveg iparművészeti megközelítésével szemben annak építészeti és szobrászati használata. Végeredményben az egymással kiegyensúlyozott új technikai megoldások és a dekonstrukcióra épülő koncepciók révén egy nemzetközi szinten is eredeti alkotótevékenység kialakulásának lehetünk tanúi."

Oktatás

-2005 Moholy- Nagy Művészeti Egyetem (MOME) üvegszak tanársegéd

-2010 Moholy- Nagy Művészeti Egyetem (MOME) üvegszak adjunktus

-2010 Moholy- Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Tárgyalkotó Tanszék, Tanszék Vezető Helyettes

-2012 Pilchuck Glass School, Free Geometry, kurzusvezető, Stanwood, Washington, USA

-2015 Pilchuck Glass School, New colors of geometry, kurzusvezető, Stanwood, Washington, USA

-2017 Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar, (PTE MK) adjunktus

Gyűjteményekben

(2004) Museum Fascinacion Glas-Kunst, Németország, Öhringen, Line IV. (2009) Magyar Iparművészeti Múzeum, Budapest, Hello Däniken I. (2010) Rippl – Rónai Múzeum, Kaposvár (2010) KOGART, Budapest 2012 MUDAC, Musée de Design et D’Arts Appliqués Contemporains, Svájc, Lausanne, Hello Cern 2012 Sir Elton John Art Collection 2014 Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány, Fission Zone 2014 Corning Museum of Glass, Lightspeed 2015 Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, White Hole 2017 Ernsting Museum, Lette, Németország, Pause II.

Források Magyar üvegművészeti lexikon 1945-2000 György Gáspár: Cast Glass Objects 2002-2009 (De)konstruálás Gáspár György művészetében - Mészáros Flóra, In. Gáspár György - Ablak a belső térre | szobrok 2012-18

Kategória:Magyar iparművészek Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Magyar üvegművesek Kategória:Pécsi képzőművészek Kategória:Ferenczy Noémi-díjasok Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar üvegművészek