Haeffner Tivadar Dezső (Budapest, 1896. október 24. – München, ?) magyar csillagász, természettudós.

Életpályája 1938–1942 között a Csillagászati Lapokban évente tett közzé működési jelentésben a Svábhegyi Csillagvizsgálóban kutatójaként, önkéntes munkatársaként végzett munkájáról. Ugyanebben az időben írta Kulin György A Távcső Világa című könyvének első kiadásának (1941. december, Királyi Magyar Természettudományi Társulat) távcső-tükör készítési fejezetét. 1948-ban Münchenben telepedett le. 1962–1965 között Vérmezőn álló csillagvizsgáló iker-távcsővének (17 cm-es, 106 cm primer fókuszú Cassegrain) tükrét Haeffner Tivadar készítette Németországban.

Fiatalkora, tanulmányai Haeffner Roderik és Fischer Matild harmadik gyermekeként született. Testvérei Haeffner Emil egyiptológus, Haeffner Jenő festő és Haeffner Zoltán iparművész.

Középiskolai tanulmányait a Fasori Evangélikus Gimnáziumban, egyetemi tanulmányait a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen (ma Eötvös Lóránd Tudományegyetem) végezte.

1922. szeptember 2-án, Budapesten házasságot kötött a debreceni születésű Uy Margit Jolánnal, dr. Uy Kálmán és Papp Jolán lányával,A házasságkötés bejegyezve a Bp. IX. ker. állami házassági akv. 722/1922. folyószáma alatt. akitől 1939-ben elvált.A budapesti kir. tszék. 2.P.33510/1939/5. sz. ítélete.

Jegyzetek

Irodalomjegyzék Kulin György-Haeffner Tivadar: A Távcső Világa (1941. december, Királyi Magyar Természettudományi Társulat) Kulin György-Haeffner Tivadar: Hét üstökös látható az égen. (Természettudományi Közlöny 73. 1941. 1116. füz. pp. 56–57.) A Whipple (1940b); a Cunningham (1941c); Whipple (1940d); Okahayasi-Honda (1940e); Friend (1941a); Encke (1941b) és egy 1941. január 24-én felfedezett fényes üstökösről.

Kategória:Magyar csillagászok Kategória:1896-ban született személyek Kategória:A 20. században elhunyt személyek