Máza község Baranya vármegyében, a Komlói járásban.
Fekvése Baranya és Tolna vármegye határán fekszik, a Kelet-Mecsek egyik, legyezőszerűen kiszélesedő völgyében húzódik meg. Erdők és gondozott mezőgazdasági területek fogják közre. Természeti adottságai igen jó lehetőséget biztosítanak erdei kirándulásokra, vadászatra, pihenésre.
Közigazgatási területén – annak legészakibb részén – a Bonyhád-Kaposszekcső közti 6534-es út halad át; központja csak önkormányzati utakon érhető el.
A hazai vasútvonalak közül a érinti, amelynek egy megállási pontja van itt, Máza-Szászvár vasútállomás, ez közvetlenül a 6534-es út mellett helyezkedik el. Az állomástól nem messze ágazik ki az említett útból, nagyjából észak felé a Györére és azon át Izményre vezető 65 168-as számú mellékút.
Története A települést említő első írásos adatok 1235-ből valók. A későbbi századokban itt élő magyar és német népcsoportok kizárólag földműveléssel foglalkoztak, egészen az 1829-es bányanyitásig, melyet követően kialakult egy földművelő-iparos réteg is.
A település történetében fordulópontot jelentett az 1974. december 31-i dátum, amikor a megyehatár túloldalán fekvő, nagyobb lélekszámú és bányával rendelkező Szászvárral egyesítették Mázaszászvár néven. Ezzel Máza Tolna megyéből Baranya megyébe került át. A két község 1991. január 1. óta ismét önálló, de Máza továbbra is Baranya megyéhez tartozik.
Közélete Polgármesterei 1991–1994: 1994–1998: Bőhm János (MSZP-KDNP) 1998–2002: Bőhm János (független) 2002–2006: Bőhm János (független) 2006–2010: Pecze Gábor (független) 2010–2014: Pecze Gábor (független) 2014–2019: Pecze Gábor (független) 2019–2024: Pecze Gábor (független) 2024– : Radics Ferenc (független)
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 83,1%-a magyarnak, 5,4% cigánynak, 11,7% németnek, 0,9% románnak mondta magát (16,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 43,8%, református 3%, evangélikus 4,5%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 13,5% (34% nem nyilatkozott).Máza Helységnévtár
2022-ben a lakosság 92,4%-a vallotta magát magyarnak, 8,3% németnek, 7,1% cigánynak, 0,2% románnak, 0,1% horvátnak, 2% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 30,1% volt római katolikus, 3,5% evangélikus, 2,6% református, 0,2% görög katolikus, 1,1% egyéb keresztény, 1,3% egyéb katolikus, 22,3% felekezeten kívüli (39% nem válaszolt).Máza Helységnévtár
Híres mázaiak Itt született 1951. október 25-én Mucha József válogatott labdarúgó Itt töltötte utolsó éveit 1964-ben bekövetkezett halála előtt Pávai-Vajna Ferenc geológus Itt töltötte gyermekkorát Szőke Viktória rádiós, és tévés műsorvezető, szerkesztő
Jegyzetek
Források Máza Önkormányzatának honlapja Máza földhivatali adatai
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Baranya megye települései Kategória:Tolna vármegye települései