A Nagy-Hárs-hegy egy hegy a Budai-hegységben, Budapest területén. A magassága 454 méter.

Földrajz

A népszerűbb János-hegyhez és Normafához képest a hárs-hegyi lejtőkön kisebb a turisták által okozott környezetterhelés.

Barlangok

A hegy tetején, a Kaán Károly-kilátótól északra található a fokozottan védett Bátori-barlang, a délin lejtőjén pedig a Hárs-hegyi Szent Miklós-barlang és a Hárs-hegyi-üreg bújik meg.

Történelem

A hegy tetején korábban egy fából készült kilátó állt, de azt elhanyagolták, és összedőlt. Ennek a helyére épült az 1980-as években a ma álló Kaán Károly-kilátó, amelyen korábban emléktábla őrizte Kaán Károly emlékét, de ezt a rongálások miatt eltávolították. A kilátót 2016-ban felújították: kicserélték a tetőt, a szerkezeti elemeket, korlátokat és lépcsőket pedig újracsiszolták, újrafestették.

Közlekedés

A Nagy-Hárs-hegy lábánál halad a Gyermekvasút; a hegy déli oldalán található a Szépjuhászné állomása, majd a vonal megkerüli a Kis-Hárs-hegyet, és az északi oldalon található a Hárshegy állomás.

A hegyen burkolt utak nincsenek, csak sétautak, illetve (jelzett) turistautak.

Turizmus

A hegy tetején áll a Kaán Károly-kilátó, ahonnan körpanoráma tárul a látogató elé. A kilátó alapzata vasbeton vázon kőburkolattal, a többi szint fából épült. A hegyet megkerüli a Hárs-hegyi tanösvény.

Képek

Jegyzetek

Irodalom Dr. Pécsi Márton - Budapest természeti földrajza (Akadémiai Kiadó, 1959)

Kapcsolódó szócikkek Hárshegyi homokkő Hárshegy Kis-Hárs-hegy

Kategória:A Budai-hegység hegyei Kategória:Budapest II. kerülete