Szellő () község Baranya vármegyében, a Pécsváradi járásban.

Fekvése Pécsváradtól délre fekszik, a Karasica-patak mellett. A szomszédos települések: észak felől Erzsébet, északkelet felől Kékesd, kelet felől Maráza, délkelet felől Liptód, dél felől Máriakéménd, délnyugat felől pedig Kátoly.

Megközelítése Csak közúton közelíthető meg, a Szederkény és Pécsvárad közt húzódó 5608-as úton.

Története Szellő és környéke már a honfoglalás előtt lakott hely volt, ezt igazolják a falu területén talált avar korból származó leletek is.

A Pécsváradi monostor hamis alapítólevelében a kutatók szerint az eredeti oklevélben is szereplő, a legkorábbi réteghez tartozó Scedluc vélhetően Szellő legkorábbi említése lehet.Szőke Melinda 2019: A Pécsváradi oklevél Scedluc helynevéről. Helynévtörténeti Tanulmányok 15, 108 Nevét az oklevelek 1291-ben említették először egy tizedjegyzékben.

A falu a Pécs-Pécsvárad közötti borkereskedés útvonalának egyik állomása volt.

Az először a patak melletti lapályon álló falu a gyakori áradások miatt később magasabbra, mai helyére költözött át.

A török időkben sem néptelenedett el, mindvégig lakott maradt, bár lakói megfogyatkoztak.

A 18. században a megfogyatkozott lélekszámú településre német telepesek érkeztek, akiknek magukkal hozott fejlettebb mezőgazdasági kultúrája által fellendült a falu fejlődése.

1945 utáni kitelepítésekkor innen is több családot kitelepítettek, helyükre később főleg a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében felvidéki magyarok érkeztek.

A 18. század elején Szellő település Baranya vármegye Pécsváradi járásához tartozott.

Az 1910-es népszámláláskor 417 lakosa volt a településnek. Ebből 246 magyar, 171 német volt, melyből 410 római katolikus, 6 izraelita volt.

A 2001-es népszámlálási adatok szerint 173 lakos élt a faluban. 2008. január 1-jén 160 lakosa volt.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Tóth Sándor (független) 1994–1998: Tóth Sándor (független) 1998–2002: Tóth Sándor (független) 2002–2006: Szondi Imre (független) 2006–2008: Szondi Imre (független) 2008–2010: Wesz Józsefné (független) 2010–2014: Wesz Józsefné (független) 2014–2019: Wesz Józsefné (független) 2019–2024: Wesz Józsefné (független) 2024– : Wesz Józsefné (független)

A településen 2008. május 18-án időközi polgármester-választást tartottak, az előző polgármester lemondása miatt.

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 97,7%-a magyarnak, 0,8% cigánynak, 4,7% németnek, 1,6% ukránnak mondta magát (2,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 54,7%, református 3,1%, evangélikus 3,9%, görögkatolikus 0,8%, felekezeten kívüli 14,8% (21,9% nem nyilatkozott).Szellő

2022-ben a lakosság 87,6%-a vallotta magát magyarnak, 2,7% németnek, 0,9% cigánynak, 0,9% horvátnak, 2,7% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 37,2% volt római katolikus, 3,5% református, 3,5% evangélikus, 0,9% egyéb keresztény, 0,9% egyéb katolikus, 11,5% felekezeten kívüli (41,6% nem válaszolt).Szellő Helységnévtár

Nevezetességei Lélekharang – A kitelepített családok emlékére Gombos Miklós harangöntő mester öntötte. thumb|200px|utcarészlet bélyegkép|balra|A Szovjetunióba internált német emberek emlékére emelt emlékmű Források A Magyar Köztársaság Helységnévtára

Jegyzetek

További információk Szellő önkormányzatának honlapja

Kategória:Baranya megye települései Kategória:Baranya vármegye települései