Dániel könyve a Biblia Ószövetségének egyik legismertebb, prófétai és erősen apokaliptikus jellegű irata. A könyv két nagy egysége udvari elbeszéléseket (Dán 1–6) és jelképes látomásokat, angyali magyarázatokat (Dán 7–12) egyesít; központi témája Isten uralma a világbirodalmak felett, a hűség és kitartás próbái, valamint az igazak végső igazolása.
A héber Biblia (a Tanakh) kánonjában a Ketuvím (Írások) részébe tartozik, míg a keresztény bibliák többsége a prófétai könyvek között – a görög fordítások és a Vulgata hagyományának hatására – a „nagypróféták” közelében, rendszerint a végén helyezi el. A könyv szöveg- és kánontörténete sajátosan összetett: a héber–arámi szöveg mellett a görög bibliai hagyomány három bővítést őrzött meg (a 3. fejezet betoldása, továbbá a Zsuzsanna és a Bél és a sárkány), amelyek a katolikus és az ortodox kánonban kanonikusak (deuterokanonikus, azaz a zsidó kánonban nem szereplő, de az egyházi kánonban elfogadott részek), míg a zsidó és a legtöbb protestáns kánon nem tekinti őket kanonikusnak.
A könyv helye a kánonban A zsidó hagyományban Dániel könyve nem a próféták (Nevi’im), hanem az Írások között szerepel. A kánoni hely megindoklására több magyarázatot ad a szakirodalom; gyakran hangsúlyozzák, hogy a könyv végső formájának datálása és kanonizációja a klasszikus prófétai kor utánra tehető, illetve hogy a mű műfaja (udvari elbeszélés + apokaliptikus látomás) eltér a „klasszikus prófétai” könyvek formájától.
A keresztény hagyomány ezzel szemben a prófétai könyvek között tartotta számon, mert a látomások és a „messiási ország” témája – különösen Dán 7 „Emberfia”-képe és Dán 9 „hetven hét” szakasza – erősen meghatározta a későbbi keresztény értelmezéstörténetet és liturgikus olvasmányhasználatot.
Szöveg, nyelv, kéziratok Nyelvek A protokanonikus (héber–arámi) Dániel két nyelven maradt fenn: héber: 1,1–2,4a; 8,1–12,13 arám: 2,4b–7,28
A görög hagyományban fennmaradt bővítések (a 3. fejezet betoldása, továbbá Dán 13–14) főként ógörög szövegtanúkból ismertek.
részletesen I. RÉSZ: Elbeszélések (1:1–6:29. fejezet)
1: Bevezetés (1:1–21 – a babiloni korban játszódik, héberül íródott) 2: Nabukodonozor álma a négy királyságról (2:1–49 – babiloni kor; arámi nyelven) 3: A tüzes kemence (3:1–30/3:1-23, 91-97 – babiloni kor; arámi) 4: Nabukodonozor őrülete (3:31/98–4:34/4:1-37 – babiloni kor; arámi) 5: Belsazár lakomája (5:1–6:1 – babiloni kor; arámi) 6: Dániel az oroszlánok vermében (6:2–29 – méd kor, Perzsia említésével; arámi)
II. RÉSZ: Látomások (7:1–12:13. fejezet)
7: A tenger fenevadjai (7:1–28 – babiloni kor: arámi) 8: A kos és a kecskebak (8:1–27 – babiloni kor; héberül) 9: A hetven hét próféciájának értelmezése (9:1–27 – méd kor; héberül) 10: Az angyal kinyilatkoztatása: északi és déli királyok (10:1–12:13 – perzsa korszak, a görög korszak említése; héberül)
A görög Dániel két fő szövegformája: Ógörög és Theodotion A könyv görög szövegének két fő változata ismert: az ún. „Ógörög” (Old Greek; a Szeptuaginta Dániel-hagyományához kötve) és a Theodotion nevéhez kapcsolt görög szöveg. A keresztény kéziratos és liturgikus hagyományban általában a Theodotion-féle szöveg vált uralkodóvá, míg az Ógörög Dániel a szövegkritika és a történeti rekonstrukció szempontjából fontos tanú maradt.
A két görög szöveg különbségei nem pusztán stílusbeli árnyalatok. A kutatásban elterjedt összefoglalás szerint: az 1–3. fejezetekben az Ógörög és a Theodotion több ponton közelebb áll egymáshoz, de már itt is megfigyelhető az eltérő fordítói profil; a 4–6. fejezetekben a különbségek a legerősebbek: a szöveg sorrendje, a hangsúlyok és egyes betétek eltérhetnek, ami részben eltérő szöveghagyományt vagy fordítói stratégiát valószínűsíthet; a 7–12. fejezetekben a két görög szöveg ismét közelebb kerül egymáshoz.
Fordítástechnikailag a Theodotion-féle szöveg sok értékelés szerint formahűbb, terminológiailag egységesebb és a héber–arámi szövegszerkezethez közelebb áll, míg az Ógörög gyakran funkcionálisabb, narratívabb és teológiailag értelmezőbb megoldásokat alkalmaz. Tartalmi példáként gyakran említik, hogy az Ógörög a 3. fejezetben tágabban és „birodalmiabb” retorikával festi meg a király hatalmát, illetve a 4. fejezetben a király hitvalló–doxologikus részeit eltérő helyre és eltérő terjedelemben közli. A görög hagyomány szövegszámozása és fejezetbeosztása emiatt több ponton eltérhet a héber (maszoréta) hagyománytól, különösen a 3–6. fejezetek környékén.
A maszoréta szöveg és a korai tanúk A héber–arámi szöveg fő hagyományos alapja a maszoréta szöveg, amelyet a modern fordítások és kritikai kiadások rendszerint alapul vesznek. A könyv korai tanúi közé tartoznak a holt-tengeri tekercsek (Qumrán) Dániel-töredékei is, amelyek jelzik, hogy a könyv (legalábbis egyes részei) a Kr. e. 2–1. században már tekintélyesnek számítottak és használták őket.
Tartalma I. rész: Udvari elbeszélések (1–6. fejezet) Az első rész udvari elbeszélései Dániel és társai babiloni, majd a birodalmi hatalomváltás után perzsa–méd keretben értett történeteit mondják el. A fő kérdés az, miként marad hű az ember Istenéhez idegen udvari kultúrában, és miként mutatkozik meg Isten szuverenitása a királyok és rendeletek fölött.
1. fejezet: Dániel és társai a királyi udvarba kerülnek; a királyi étkezés elutasítása a vallási identitás jelképeként. 2. fejezet: Nabukodonozor álma a különböző anyagokból álló szoborról; Dániel magyarázata a birodalmak váltakozásáról; a „kő” motívuma. 3. fejezet: A három ifjú a tüzes kemencében; a görög hagyomány betoldásaiban Azarjás imája és a három ifjú éneke kap hangsúlyt. 4. fejezet: A király megaláztatása és helyreállítása (a gőg és az isteni ítélet motívuma). 5. fejezet: Baltazár lakomája; a falra írt titokzatos szöveg („mene, tekel…”) és annak értelmezése. 6. fejezet: Dániel az oroszlánok vermében; a hűség és a csodás szabadítás mintája.
II. rész: Látomások és apokaliptikus kinyilatkoztatások (7–12. fejezet) A második rész apokaliptikus jellegű: jelképes látomások, angyali magyarázatok és történeti panorámák váltakoznak benne. A látomások üzenete a hűségesek bátorítása, az üldözés időbeli korlátozottsága, illetve Isten végső igazságszolgáltatása.
7. fejezet: Négy fenevad a tengerből; az „Öregkorú” (arámiul ’Attīq Yōmīn, gyakran „Napok Ókorúja” fordításban) ítélete; az „Emberfia”-kép és a „szentek” részesedése az uralomban. 8. fejezet: A kos és a kecskebak; a perzsa és görög korszak jelképes leírása; a „kis szarv” és a szentély válsága; a „támíd” (a jeruzsálemi templomban naponta bemutatott állandó áldozat) megszüntetésének motívuma. 9. fejezet: Dániel imádsága és a „hetven hét” kijelentése; a szöveg értelmezéstörténetében messiási és történeti olvasatok egyaránt jelentősek. 10–12. fejezet: Hosszú angyali kinyilatkoztatás az északi és déli királyok konfliktusairól; üldözés és „vég ideje”; a feltámadás és végső jutalom/büntetés egyik legvilágosabb ószövetségi megfogalmazása (12,2–3).
Deuterokanonikus bővítések (görög hagyomány) A katolikus és ortodox Bibliákban a könyv tartalmazza a Dániel-kiegészítéseket is: Azarjás imája és a három ifjú éneke (Dán 3 betoldása), Zsuzsanna (Dán 13), Bél és a sárkány (Dán 14).
Keletkezése és szerkezete A zsidó és a keresztény hagyományos nézőpont alapján Dániel prófétát tartják a könyv szerzőjének, a modern történelemtudományi konszenzus szerint azonban Dániel nem volt valós történelmi személy és a könyvet is jóval később írták, mint a hagyomány tartja (tartotta).Collins, John J., Daniel // Dictionary of Deities and Demons in the Bible, 1999, 219. o.: „A modern tudományban az a konszenzus, hogy ez a Dániel soha nem létezett.”
Hagyományos álláspont A zsidó és keresztény hagyomány a könyvet Dániel prófétának tulajdonította, és a történeti keretet a babiloni fogság idejére (Kr. e. 6. század) tette. E hagyomány a könyv első személyű látomásbeszámolóira, Dániel későbbi recepciójára és a prófétai jellegre hivatkozott.
Modern bibliatudományi nézetek Dániel könyve nem egyetlen szerző műve, hanem inkább egymástól különálló részletek gyűjteménye, amelyeket különböző szerzők különböző időpontokban írtak, majd egy ismeretlen szerkesztő állított össze egy könyvvé. „Dániel próféta” szerzőségét és a könyv egységét már a 19. században megkérdőjelezték. Már több mint 100 évvel ezelőtt Michaelis nyolc különböző részt, és következésképpen nyolc különböző írót különböztetett meg a Dániel könyvében; Berthold kilencet, Eichhorn pedig tizet.A Biblia és Babilon (angolul). 4. kiadás, 51. oldal, 1907
A Dániel könyve egysége tagadásának alapjai a következők: két nyelv használata benne: héber és arám; a próféta neve néha harmadik személyben szerepel (1., 2., 4-6. fejezet), néha első személyben (7-12.), néha pedig nincs említés Dánielről (3. fejezet) ; ellentmondások a szövegben.профессор Александр Павлович Лопухин Толковая Библия Толкование на книгу пророка Даниила : "1:21 vö. 10:1; 2:47 vö. 3:15; 2:48-49 vö. 5:11-14."
A legtöbb tudós ma úgy véli, hogy a könyv végleges formájában a Kr. e. 2. században íródott meg.Collins, John J., 1993 , 122. o .: „A 19. század végére konszenzus alakult ki a makkabeusi dátum mellett, és ezt tükrözik Bevan (1892), Behrmann (1894), Meinhold (1899), Driver (1900) és Marti (1901) kommentárjai. A fővonalas történelemtudomány ez a kérdés legalább egy évszázaddal ezelőtt eldőlt.” A könyv datálására utalhat az a tény, hogy Dániel könyve nem szerepel a héber Biblia Nevi'im részében (ahová vitathatatlanul beleillene), amelyet Kr. e. 200 körül lezártak.Kent, Charles Foster (1906). The Origin and Permanent Value of the Old Testament. New York: Charles Scribner's Sons. p. 214 Dániel ehelyett a héber kánonban a szintén Kr. e. 200 körül keletkezett Ketuvim ('Írások') része. Ezenkívül a Sirák fia könyve, egy Kr. e . 180 körül keletkezett mű, a Héber Biblia szinte minden könyvére támaszkodik, kivéve a Dánielt, ami arra enged következtetni, hogy a szerzője nem volt tudatában e könyv létezésének. Dániel könyvét azonban idézik a Szibilla-jóslatok című mű egy szakaszában, amelyet általában a Kr. e. 2. század közepére datálnak, és nagyjából ugyanebben az időben népszerű volt Kumránban, ami arra utal, hogy e század közepétől már ismert volt.Hammer, Raymond (1976). The Book of Daniel. Cambridge University Press. .
Széles körben elterjedt a nézet, hogy az 1–6. fejezetek, vagy azok nagy része, kicsit korábban, valószínűleg a Kr. e. 3. században íródtak, de az egyértelmű, hogy a könyvet nem a Kr. e. 6. században írták, mint ahogy a hagyományos nézet tartja (tartotta).Collins, Kommentár Dániel könyvéhez (angolul), 1993, 28–29. o Dániel könyve eredetileg arámi udvari történetek gyűjteményeként jelent meg, amelyet később zsidó kinyilatkoztatások egészítettek ki.Collins, 1993 , 29. o
A modern kutatásban elterjedt, hogy a könyv végső szerkesztése a Kr. e. 2. században, a hellenisztikus korszak és a makkabeusok korának vallási-politikai válságai idején történt. Az utolsó rész, amely Dániel könyvének megírását jelzi, a jeruzsálemi templom IV. Epiphanész általi Kr. e. 167-es meggyalázása és Kr. e. 164-ben bekövetkezett halála között zajlott.Collins, John J. (1984). Daniel: With an Introduction to Apocalyptic Literature. Eerdmans. .
Sok rekonstrukció szerint az arámi udvari elbeszélések (2,4b–7,28) önálló hagyományként is keringhettek, majd egy nagyobb kompozícióba illeszkedtek a héber részekkel (1; 8–12). Más megközelítések a mű egységesebb szerkesztését hangsúlyozzák, és a párhuzamos birodalomképek (Dán 2 és Dán 7), valamint a motívumok ismétlődése alapján tudatos kompozíciót feltételeznek.