Nem összetévesztendő a szintén makói zenésszel és költővel, Kátai Tamással.

Kótai Tamás (Makó, 1959. december 2. –) Munkácsy Mihály-díjas magyar festő- és grafikusművész, egyetemi docens.

Életpályája Szülei: Kótai Imre és Kovács Eleonóra. Szülei Makóról Szegedre, majd 1974-ben Szentendrére költöztek. A budapesti Török Pál Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola alkalmazott grafikai szakára íratkozott be. 1974–2002 között Szentendrén élt. 1980-ban Hódmezővásárhelyen töltötte le kötelező katonai szolgálatát. 1981–1986 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafika szakos hallgatója volt. 1983-tól állít ki. 1985 óta tagja a Művészeti Alapnak. 1986-ban tagja lett a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának is. 1992 óta a Magyar Grafikusművészek Szövetségének tagja. 1993-tól Szegeden művésztelepet vezetett. 1994-ben Rómában volt ösztöndíjas. 1995 óta alapító tagja és szervezője a Szegedi Művésztelepnek. 1996-ban a Vajda Lajos Stúdió tagjává választották. 2002 óta a Magyar Festők Társaságának tagja. 2007–2008 között a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Tanszékén oktatott. 2008 óta az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Intézetében tanít. 2018-tól alapító tagja és szervezője a szihalmi Szabadkéz Művésztelep és Galériának.

Lányai Kótai Janka és Kótai Mara.

Kiállításai Egyéni 1989 Vác 1990, 2015 Balassagyarmat 1991-1995, 1997-1998, 2001-2005, 2008, 2016, 2018-2019, 2021-2022 Budapest 1994-1996 Szentendre 1995 Berlin 2002 Dunaújváros 2005 Kassa 2007 Szeged 2009, 2021 Eger 2010 Miskolc 2019-2020 Szihalom

Csoportos 1990, 2002, 2006 Budapest, Salgótarján 1991-1997, 2001, 2003, 2005, 2008 Budapest 1992, 1994 Szentendre 1993 Vác, Paks 1994, 2003 Krakkó 1995, 1997, 1999, 2001-2010 Szeged 1996, 2002-2003, 2005 Szekszárd 1998 Szombathely, Csíkszereda, Miskolc, Salgótarján 2000, 2002, 2004, 2006, 2008-2009 Miskolc 2001 Sárospatak 2002 Csíkszereda 2003 Isztambul, Kecskemét 2004 Bécs 2005 Győr 2007 Székesfehérvár 2009 Eger, Pozsony

Művei Kutyapajzs (1993) Molnárpajzs (1993) Árnyékpajzs csepekkel (1993) Rajz (1996, 1998, 2000) Négy (1999) Három (1999)

Díjai, kitüntetései Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj (1989-1992) Barcsay Jenő-díj (1991) II. Nemzetközi Grafikai Biennálé Díja (1993) XVII. Országos Grafikai Biennálé Díja (1993) Csohány Kálmán-díj (1994) VII. Országos Rajzbiennálé Díja (1994) Neufeld Anna-díj (1995) XVIII. Országos Grafikai Biennálé Díja (1996) Munkácsy Mihály-díj (1997) XIX. Országos Grafikai Biennálé Díja (1998) IX. Országos Rajzbiennálé Díja (1998) Az Év Grafikai Díja (1998) a miskolci grafikai biennálé díja (2002) Kovács Tamás-díj (2006) Az MMA Képzőművészeti Tagozatának díja (2014)

Források

Tóth Ferenc: Makói képzőművészek – képzőművészek Makón; Bába Kiadó, Makó–Szeged, 2010. Életrajza az Artendre.hu-n Artportal.hu Életrajza az Eszterházy Károly Főiskola honlapján

További információk Gaál József: Kínai Térkép (katalógus előszó, Hincz Gyula Múzeum Kamaraterme), Vác 1989 Hann Ferenc: A kapu két oldalán in. Ipszilon 1992 Kovács Ágnes Veronika: Gallery by Night in. Új Művészet 1993/7 Lóska Lajos: Sok a jóból in. Új Művészet 1994/2 Attalai Gábor: Studió ‘94 in. Balkon 1994/2 Lóska Lajos: A grafika éve in. Új Művészet 1994/4 Merhán Orsolya: Rajzok in. Balkon 1997/4,5 Petrányi Zsolt: Igen is meg nem is (katalógus előszó, Liget Galéria), Budapest 1998 Készman József: Lélek - design (katalógus előszó, Liget Galéria), Budapest 1998 Lóska Lajos: Jelek és rajzok in. Új Művészet 1998/10 Szemethy Imre: Mandelbrot-megnyitások in. Mozgó Világ 2001/7 Dékei Kriszta: Amikor a kör vonalazódik in. Balkon 2002/12 Sinkó István: Komolyan in. Új Művészet 2003/1 Tolnay Imre: Létjelek, jellétek in. Új Művészet 2005/12 Szuromi Pál: Az állandóság követei in. Műértő 2007/10 Pelesek Dóra: SpiRituális kísérletek in. Műút 2010 Lóska Lajos: Karctű és monitor, 2013 Nagy T. Katalin: Hiányok Térképe in. Palócföld 2015/6

Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Makóiak Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek