Az in situ védelem (latin kifejezés, jelentése: ’helyben való’) a biológiai sokféleség megőrzésének egyik alapvető módszere, mely az adott fajok, populációk és ökoszisztémák eredeti élőhelyükön történő védelmét jelenti. A növények esetében ez nem csupán a növénypopulációkban fellelhető genetikai változatosság statikus megőrzését célozza, hanem a növényegyedek alkalmazkodó- és evolúciós képességének hosszú távú biztosítását is természetes környezetükben.
A védett és veszélyeztetett növényfajok in situ megőrzésének hatékony megvalósításához elengedhetetlen a faj elterjedési területének, ökológiai igényeinek, szaporodásbiológiájának, valamint a populációt veszélyeztető biotikus (élő) és abiotikus (élettelen) tényezők részletes ismerete. A gyakorlatban az in situ védelem az ökológiai tényezők megfelelő biztosításával valósul meg, amelynek során az élőhelyet úgy alakítják, illetve olyan célzott beavatkozásokat hajtanak végre, hogy az a faj optimális környezeti igényeit kielégítse, ezzel hosszú távú fennmaradását garantálja.Baranyai Balázs (2011): Védett növényfajok szaporításának dokumentálási és adatbázisba foglalási lehetőségei. Diplomadolgozat, NymE- Sopron p.:21.
Magyarországi védett növényfajok in situ védelme Helyi megőrzés A védett és ritka növényfajokat számos veszély fenyegeti, melyek közül a közvetlen károkozás, bár napjainkban ritkább, továbbra is problémát jelenthet. Különösen a feltűnő, díszes virágzatú fajok vannak kitéve annak, hogy a növényeket nem ismerő turisták vagy fotósok kárt tegyenek bennük. A virágok vagy virágzatok rendszeres és nagymértékű leszedése a növénypopulációk elöregedéséhez vezethet, míg az egyedek kiásása lokálisan akár a teljes populáció megszűnését is okozhatja. Mindazonáltal a védett növényekre leselkedő legnagyobb veszélyt napjainkban elsősorban az élőhelyvesztés jelenti.
A helyi megőrzés gyakorlatában a növények és azok populációinak védelmére többféle megközelítés létezik. Az egyik módszer a kritikus időszakokban történő felügyelet, melyet a szakszolgálat munkatársai vagy önkéntesek végezhetnek. Erre a fokozott figyelemre különösen tavasszal, a kirándulószezonok és ünnepnapok idején, valamint a védett fajok virágzási időszakában van szükség. Számottevő problémát jelentenek az interneten évről évre növekvő számban megjelenő fotós weboldalak és fórumok, ahol olyan információk kerülnek megosztásra, amelyek közvetve vagy közvetlenül veszélyeztethetik a védett és fokozottan védett fajokat. Farkas Sándor a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus L.) közismert bükki populációjának virágzási időszakában megfigyelte, hogy a legimpozánsabb egyedekhez az oda látogató fotósok által kialakított ösvény vezetett. Ez a zavarás olyan mértékűvé vált, hogy a terület védelme érdekében fegyveres, kutyás őrzésre volt szükség.
A populációk védelmének egy másik megközelítése a megelőző intézkedések alkalmazása. Ennek keretében olykor a növények megjelenését befolyásoló beavatkozásokra kerül sor a károkozás megelőzése érdekében. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága például a Boldogasszony papucsa virágzási idején a fotósok és virágszedők visszatartására eltávolította az egyedek mézajkait és visszacsípte a lepelleveleiket. Bár ez a módszer mesterséges beporzást tesz szükségessé, hatékonyan csökkenti a fotósok okozta károkat. Hasonló megelőző intézkedés a növények gallyakkal való takarása, amely egyaránt szolgálhat a vadrágás elleni védelemre és a növény elrejtésére a kíváncsi tekintetek elől.
Molnár Attila szóbeli közlése rávilágít arra, hogy a megelőző intézkedések nem minden esetben járnak pozitív eredménnyel. A bátorligeti legelőn található tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens L.) populáció esetében ismeretlen „természetvédők” vadkárelhárítás céljából akácgallyakkal takarták le a kökörcsinpopuláció egy részét. Ennek következtében a tápanyag-felhalmozódás és a legeltetés hiánya a gyepkonkurencia megerősödéséhez, majd ismeretlen számú kökörcsintő pusztulásához vezetett.
A területvásárlás, azaz bizonyos földterületek állami tulajdonba és természetvédelmi kezelésbe vétele a fogalomkör harmadik elemét képezi, és gyakran a leghatékonyabb megoldást jelenti egy-egy faj megőrzése szempontjából. A tulajdonviszonyokból – különösen a magántulajdon és az állami tulajdon közötti különbségekből – adódó problémák esetenként veszélyeztethetik a védendő növényeket. Ugyanakkor megfigyelhető a természetvédelmi szempontokat figyelembe vevő magántulajdonosok számának növekedése.
A jelenlegi gazdasági körülmények között a természetvédelem védett növényfajok megőrzése érdekében szinte kizárólag pályázati forrásokból, például az Európai Unió LIFE NATURE programjának keretében tud területeket vásárolni. E program révén 268 hektár szántóföld és legelő került megvásárlásra, amely a védett réti angyalgyökér (Angelica palustris HOFFM.) populációjának jelentős részét foglalja magában. E területekkel a növény teljes hazai populációjának 66%-a áll már természetvédelmi vagyonkezelés alatt.
thumb|right|250px|Fokozottan védett természeti területet jelző tábla a Kistómalmi láprét szélén
Az adminisztratív védelem mint a megőrzési módok negyedik típusa, széles körben alkalmazott eszköz. A tiltótáblák kihelyezése a turistákat, fotósokat, vagy szélsőséges esetben az illegális hulladékot elhelyező állampolgárokat tájékoztatja tevékenységük jogi következményeiről. E védelmi forma másik eleme a tájékoztató és információs táblák elhelyezése, amelyek a védett természeti értékek élőhelyére, azok védelmére és kíméletére hívják fel a látogatók figyelmét. A tájékoztató jellegű információk hozzájárulhatnak a jóhiszemű látogatók által okozott esetleges károk megelőzéséhez.
Fizikai korlátozások Hazánkban elterjedt élőhely megőrzési illetve védelmi móddá vált az egyes védett növények és kis kiterjedésű élőhelyeik esetében vadvédelmi kerítés építése, valamint a védendő élőhelyhez vezető utakra zárható sorompó elhelyezése. Ezen zárható sorompókkal az út szélességétől függően, a gyalogos illetve a gépjármű forgalmat korlátozzák. Sajnos sok esetben, ezeket megrongálják, ellopják, és ha éghető anyagból van, elégetik.
A vadvédelmi kerítések építésével sok esetben nem csak a vadak, hanem a természetet nem csak szépségéért felkereső „turisták” káros hatásai ellen is védelmezni kell a növényt. A bekerítésre példaként említhető a magyarföldi husáng (Ferula sadleriana LEDEB.) három veszélyeztetett populációjánál épített vadvédelmi kerítés. A Pilis-tetőn ebből kifolyólag jelentősen megnőtt a husáng populáció kiterjedése, valamint a gerecsei és börzsönyi populációk körbekerítésével biztosítottá vált a kis populációk fennmaradása. Telente több esetben kinyitják a kerítésen található kapukat, hogy a vad rágásával megakadályozza a bokorerdő záródását.
A Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus L.) felsőtárkányi populációjának 80%-a köré 1991-ben, majd 2002-ben szintén vadvédelmi kerítést épített a természetvédelmi kezelő. A bekerítést követően csökkent a területen mozgó és táplálkozó nagyvadállomány jelenléte. Az erőteljes cserjésedés és a lombkoronaszintben jelenlevő fafajok újulata miatt a terület folyamatos irtást igényel a kosbor populáció stabilitása érdekében.
Kőszegen a széleslevelű harangvirág (Campanula latifolia L.) populációját a körbekerítés egyszerűbb, olcsóbb és mégis hatékony módjával védik a vadkár ellen. A folyamatosan üzemelő villanypásztor sikeresen tartja távol a nagyvadakat a területtől, s az időnként arra járó turistáktól is.
Szintén Kőszegen egy külföldi (osztrák) magántulajdonban lévő, kerítéssel körbevett telken él, az adriai sallangvirág (Himantoglossum adriaticum H.BAUMANN) 25-30 virágzó tőből álló populációja.thumb|right|250px|Adriai sallangvirág Kőszegen A populáció fennmaradása hosszútávon biztosítottnak tűnik. Az osztrák tulajdonos pozitív hozzáállásnak köszönhetően, kaszálás idején a töveket karóval megjelöli, így óva azokat a megsemmisüléstől.
A vadvédelmi kerítések építése esetében mindig figyelembe kell venni, hogy mely vadfajtól kell a későbbikben megóvni a növényt, hiszen vadfajonként különbözik – akár magasságban vagy stabilitásban – az építendő kerítés típusa. Más-más típust igényel a nyúl, az őz, a szarvas, a muflon vagy a vaddisznó elleni védekezés. A bátorligeti tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens L.) virágzás és termésérlelési időszakában fellépő mezei nyúl-, és őzrágás elleni hatékony védelmet, mintegy 100 darab 2 méter hosszú és 160 cm magas mobilkerítés kihelyezésével oldották meg. A kerítés felállítása és lebontása közti időszakban, a legeltetéssel és kaszálással kombinált gyepkonkurencia-visszaszorítás a kezelési tevékenység fontos tényezője.
Ugyanakkor említést érdemelnek a bekerítéssel kapcsolatos esetlegesen megjelenő negatív hatások is. Jó példa erre a Kiss István által 1964-ben, egy vasúti töltésoldalból leírt erdélyi hérics (Adonis x hybrida WOLF.) egyed eltűnése. Védelmi intézkedések során a termőhelyet beton kerítésoszlopokkal vették körül, amik megakadályozták a vasúti munkások cserjeirtó tevékenységét; így a beavatkozás hiányában, a terület teljesen becserjésedett és ez a faj eltűnését vonta magával.
Hasonló példa lehet a rosszul elhelyezett, valamint kivitelezett kerítés, amely a védelmi funkció helyett épp a védendő növény megtalálását tette egyszerűbbé. Ilyen volt a szigorú védelmi intézkedések bevezetése előtt Fertőrákoson, a mára kipusztulástól közvetlenül veszélyeztetett Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus L.) populáció, amelyet korábban a „kertbarátok” ásókkal felszerelkezve előszeretettel látogattak
Munkálatok szabályozása A hazai védett növényeink, amelyek rétjeinken, gyepjeinkben, kaszálóinkon vagy azok szegélyében élnek, fokozott figyelmet igényelnek, hiszen egy rosszul megválasztott kezelési mód a terület mozaikosságát, diverzitását nagymértékben csökkentheti. A jól megválasztott kezelési módra példaként említhető a nagy pacsirtafű (Polygala major JACQ.); Sas-széki (Dunapataj) állományának növekedése. thumb|right|250px|Virágzó nagy pacsirtafű a dunapataji Sas-székenA májustól szeptemberig tartó virágzás, majd termésérlelés szakaszában, a legeltetés minimálisra csökkentésével valamint a kaszálás felhagyásával sikerült elérni a területen, hogy a populáció stabillá váljon és gyarapodjon. Hasonló a Sas-szék, mint szikes legelő és kaszáló szomszédságában elterülő Nagy-széken, a szakszerű irányítással történő legeltetésnek köszönhetően jelent meg a réti iszalag (Clematis integrifolia L.) és a termőhelyre nem jellemző selymes dárdahere (Dorycnium germanicum MILL.); melyből egy kisebb populáció található a terület déli részén. Jellemző rá, hogy egy maradvány löszgyepi faj, melyek közül csak szigetszerűen találunk egy-két nagyobb társulást a Kiskunság ezen vidékein.Baranyai Balázs (2008): Florisztikai és cönológiai vizsgálatok a dunapataji Nagy-széken, Szakdolgozat, NymE-Sopron pp.: 68
A Kiskunsági Nemzeti Park Turján-vidéken fekvő Peszéradacsi törzsterületén az 1991–2006. évek között Máté András és munkatársai 16 orchidea taxon élőhelyére gyakorolt hatásokat és a területeken végzett kezelések hatását vizsgálták. A 2006. évben konklúzióként megállapították, hogy az extenzív szarvasmarha legeltetés döntően jó hatást gyakorol az orchidea fajokra. Növekedés 10 taxon (pl.: vitézvirág – Anacamptis pyramidalis L.), stagnálás 2 taxon (pl.: hússzínű ujjaskosbor – Dactylorhiza incarnata L., szúnyoglábú bibircsvirág – Gymnadenia conopsea L.), hajlam a növekedésre 3 taxon (pl.: mocsári kosbor – Orchis laxiflora ssp. palustris JACQ.), csökkenés pedig 1 taxon (vitéz kosbor – Orchis militaris L.) esetén volt megfigyelhető.
A kaszálást, mint kezelési módot sok helyen alkalmazzák a védett növényfajok élőhelyükön történő megőrzésében. Azonban fontos tényező, hogy a beavatkozás a növény mely életciklusában történik. Hiszen a helytelenül megválasztott időpont vagy hasonlóképpen rosszul beállított kaszálási magasság esetlegesen a populáció elöregedéséhez, minimálisra csökkenéséhez vagy szélsőséges esetben annak eltűnéséhez vezethet.