Varga József (1942 – 2026. március 23.) magyar ejtőernyős sportoló. Beceneve „Jozsó”.
Pályafutása Nyolc világbajnokságon vett részt a magyar nemzeti válogatott csapat tagjaként, mindemellett vitorlázórepülővel és hőlégballonnal is számtalan nemzetközi verseny részese volt. Vitorlázógéppel 5-6 év alatt több mint 150 órát repült. Legnagyobb magassági eredménye 6800 m volt, ahol -52 Celsius-fokot mért. 12 év alatt közel 2000 órát repült ballonnal.
1958-ban ugrott első alkalommal ejtőernyővel. 1971-ben ugrott 2000. alkalommal. Sportpályafutása végén 8600 ugrással (!) büszkélkedhet. 1961-től 1980-ig a válogatott keret tagja. Külföldön négy nemzetközi versenyen vett részt. Az ejtőernyős ugrást Guinness-rekorddal fejezte be. A magyarországi legnagyobb, 6000 köbméteres ballonnal tíz ejtőernyős és két pilóta emelkedett fel, a résztvevők a legnagyobb ugrásszámot tették ki (átlag 11000 ugrás, teljesen magyar gyártású technikával). Ez volt a hitelesített rekord lényege, melyet azóta sem döntöttek meg. Az aktív sportot befejezve ejtőernyős ugró és ballonrepülő oktató.
Sportegyesületei Légierő Sport Klub Postás Repülő Klub Központi Repülőklub (KRK) Szolnoki Repülő Klub
Sporteredmények Világbajnokság A IX. Ejtőernyős Világbajnokságot 1970. augusztus 6. és augusztus 20. között Ausztria, Grazban rendezte, ahol a magyar férfi válogatott további tagjai: Szeder Ferenc, Hüse Károly, Kovács József és Nemecz István voltak. A X. Ejtőernyős Világbajnokságot 1970. augusztus 6. és augusztus 20. között Jugoszlávia adott otthont a Bledben lévő Lesce repülőtéren. A magyar férfi válogatott további tagjai: Hüse Károly, Kovács József, Nagy Endre és Horváth István voltak A XI. Ejtőernyős Világbajnokság megrendezésére 1972. augusztus 5. és augusztus 20. között került sor az Amerikában, Oklahoma államban, Tahlequah városának repülőterén, ahol a férfi válogatott további tagjai: Kovács József, Hüse Károly, Janovics Ferenc, Mészárovics György voltak. A XII. Ejtőernyős Világbajnokság rendezési jogát Magyarország kapta, a megrendezésre 1974. július 25. és augusztus 12. között került sor Szolnokon, a magyar férfi válogatott további résztvevői: Kovács József, Nagy Endre, Mészárovics György, Ecsédi András volt. A XIII. Ejtőernyős Világbajnokságra 1976. szeptember 10. valamint szeptember 26. között Olaszországban, Rómában a Guidonai repülőtéren került sor, ahol a magyar férfi válogatott további résztvevő: Tímár Vince, Janovics Ferenc, Mészárovics György, Hüse Károly volt. A XIV. Ejtőernyős Világbajnokságra 1978. augusztus 26. és szeptember 6. között került sor Jugoszláviában, Zágráb repülőterén, ahol a magyar férfi válogatott további tagjai: Tímár Vince, Mészárovics György, Juhász Zoltán és Janovics Ferenc volt. A XV. Ejtőernyős Világbajnokságra 1980. augusztus 15. illetve augusztus 28. között Bulgáriában, Kazanlak városában került sor, ahol magyar férfi válogatott további tagjai: Juhász Zoltán, Mészárovics György, Janovics Ferenc, Tímár Vince volt.
Magyar bajnokság A IX. Ejtőernyős Nemzeti Bajnokságot 1962. szeptember 9. és szeptember 19. között tartották Hajdúszoboszlón, ahol az országos férfi csapat bajnokságon ezüstérmes, A XI. Magyar Ejtőernyős Nemzeti Bajnokság megrendezésére 1964. szeptember 21. és szeptember 20. között újra Hajdúszoboszlón rendezték, ahol az 1000 méteres célba ugrás budapesti és országos bajnoka, A XII. Magyar Ejtőernyős Bajnokságot 1965. augusztus 25. és augusztus 31. között Hajdúszoboszlón tartották meg, ahol az 1000 méteres csapat célba ugrásban győztes Postás csapat tagja, A XIII. Magyar Ejtőernyős Nemzeti Bajnokságot 1966-ban rendezték, ahol a 2000 méteres stílusugrás bronzérmese, A XIV. Magyar Ejtőernyős Nemzeti Bajnokságra 1967. július 23. valamint július 30. között került sor Miskolcon, ahol az 1000 méteres férfi egyéni célba ugrás bronzérmese, az 1000 méteres csapat célba ugrás győztese a Központi Repülőklub (KRK) I. csapattagja, a 2000 méteres férfi stílus ugrás bronzérmese, a férfi egyéni összetett verseny ezüstérmese, A XVI. Magyar Nemzeti Bajnokságot 1971. augusztus 27. valamint szeptember 2. között Gödöllőn rendezték meg, ahol a 2000 méteres stílusugrás férfi országos bajnokság ezüstérmese, az egyéni férfi összetett verseny bronzérmese, A XIX. Magyar Ejtőernyős Nemzeti Bajnokságot 1977. augusztus 23. és augusztus 28. között Gödöllőn tartották meg, ahol a 2000 méteres stílusugrásban ezüstérmes, A XX. Magyar Ejtőernyős Nemzeti Bajnokságra 1979. augusztus 6. illetve augusztus 12. között került sor Gödöllőn, ahol a 2000 méteres stílusugrás férfi ezüstérmese,
Jegyzetek
Források
Szödi Sándor: Az ejtőernyőzés áttekintése, története a selyemszárnyak története – Budapest, 1993.
További információk
Kategória:Magyar ejtőernyősök Kategória:1942-ben született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek