bélyegkép|jobbra|240px|Filippino Lippi: Tóbiás és az angyal; a fiatal Tóbiás, Ráfael és a hal motívuma a könyv legismertebb ikonográfiai témái közé tartozik. bélyegkép|260x260px|Rembrandt: Az angyal távozik Tóbiás családjától (1637) Tóbiás könyve vagy Tóbit könyve a Biblia egyik ószövetségi, illetve zsidó eredetű vallásos elbeszélése. A katolikus és ortodox egyházak deuterokanonikus könyvként tartják számon, míg a héber Biblia és a legtöbb protestáns bibliai kánon nem sorolja a kanonikus könyvek közé. A protestáns hagyományban ezért többnyire az apokrif iratok között szerepel, vagy külön gyűjteményben közlik.Tobit (Tobias), Book of, in: New Catholic Encyclopedia, 2nd ed., vol. 14, Gale, Detroit, 2003, 95–97.
A könyv két egymással összekapcsolódó családi történetet mond el. Az asszír fogságban élő, istenfélő Tobit megvakul, miközben hűségesen gyakorolja az irgalmasság cselekedeteit, különösen halott honfitársai eltemetését. Ugyanebben az időben a médiai Ekbatanában Sára, Ráguel lánya kétségbeesetten imádkozik, mert hét vőlegényét megölte Asmodeus démon. Isten mindkettőjük imáját meghallgatja, és Ráfael angyalt küldi segítségül, aki a fiatal Tóbiást útra vezeti, előkészíti házasságát Sárával, majd közreműködik Tobit vakságának gyógyulásában.
A könyv fő témái az isteni gondviselés, az imádság, a böjt, az alamizsna, a családi hűség, a házasság tisztasága, a temetés mint irgalmas cselekedet, valamint az a meggyőződés, hogy Isten rejtett módon is vezeti az igazakat. A mű a diaszpórában élő zsidó közösségek vallási önazonosságának egyik fontos irodalmi tanúja: olyan világot mutat be, amelyben az asszír és médiai környezetben élő zsidók a törvényhez, a családhoz és az imádsághoz való hűségen keresztül őrzik meg identitásukat.Joseph A. Fitzmyer: Tobit, Commentaries on Early Jewish Literature, De Gruyter, Berlin–New York, 2003.
Elnevezése
A könyv címében szereplő név a héber Tobijjáh vagy Tóbijáhu névvel függ össze, amelynek jelentése: „Jahve jó”, „az Úr az én jóságom” vagy „Isten jóságos”. A görög kéziratok többsége különbséget tesz az apa, Tobit, és a fiú, Tóbiás között: az apa neve Τωβίτ vagy Τωβείτ, a fiúé Τωβίας. A latin Vulgata hagyományában azonban mindkettő neve többnyire Tobias alakban jelenik meg, ezért a magyar hagyományban is elterjedt a Tóbiás könyve cím.
A modern bibliatudományban gyakori a Tóbit könyve megnevezés is, mert a történet első személyű vagy önéletrajzi jellegű nyitó része elsősorban az apa, Tobit alakjához kapcsolódik. Magyarul mindkét cím használatos; a hagyományos katolikus bibliai elnevezés többnyire Tóbiás könyve.
Kánoni helyzete
A zsidó és protestáns kánonban
Tóbiás könyve nem része a rabbinikus zsidóság által rögzített héber bibliai kánonnak, és nem található meg a maszoréta héber Bibliában. A könyv azonban zsidó eredetű, és zsidó vallási környezetben keletkezett. Jelentőségét mutatja, hogy a kumráni leletek között négy arámi és egy héber töredékét is azonosították.Emanuel Tov: The Texts from the Judaean Desert: Indices and an Introduction to the Discoveries in the Judaean Desert Series, Oxford University Press, Oxford, 2002.
A protestáns reformáció után a legtöbb protestáns Biblia Tóbiás könyvét nem az Ószövetség kanonikus könyvei között közölte, hanem az apokrif iratok közé sorolta. Ez nem a könyv zsidó eredetének tagadása, hanem a protestáns kánonelv következménye, amely az Ószövetség könyveit a héber kánonhoz igazította. Több protestáns hagyományban a könyv erkölcsi és történeti olvasmányként továbbra is használható, de nem szolgál tanbeli bizonyítás alapjául.
A katolikus és ortodox kánonban
A katolikus és ortodox egyházak Tóbiás könyvét a deuterokanonikus ószövetségi könyvek közé sorolják. A „deuterokanonikus” megnevezés nem alacsonyabb rangú vagy kevésbé szent könyvet jelent, hanem olyan iratot, amelynek kánoni helyzete a zsidó és keresztény hagyományokban nem mindenhol alakult azonos módon. A katolikus kánontörténetben a könyvet a 4–5. századi nyugati zsinati hagyomány, majd a firenzei és a tridenti zsinat is a szent könyvek között sorolta fel.Denzinger–Hünermann: Enchiridion symbolorum, 186; 1335; 1502–1504.
A korai keresztény irodalomban Tóbiás könyvét többen idézték vagy használták. Szent Polikárp, Alexandriai Kelemen, Órigenész, Szent Ciprián, Szent Ambrus és Szent Ágoston műveiben is találhatók olyan helyek, amelyek a könyv tekintélyét vagy erkölcsi tanítását tanúsítják. A könyv különösen az alamizsnáról, imádságról, böjtről, temetésről és családi erényekről szóló keresztény tanításban kapott szerepet.Book of Tobias, in: The Catholic Encyclopedia, vol. 14, Robert Appleton Company, New York, 1912.
A keleti keresztény egyházakban a könyv a görög bibliai hagyomány és a Septuaginta részeként terjedt el. A különböző keleti egyházak könyvrendje, liturgikus használata és fordítási hagyománya változatos lehet, de Tóbiás könyve széles körben jelen volt a görög, latin, szír, kopt és más keresztény bibliai hagyományokban.
Szöveghagyomány
Eredeti nyelve és kumráni töredékei
Tóbiás könyvének eredeti nyelve a modern kutatás szerint szemita volt, de nem teljesen biztos, hogy héber vagy arámi. A kumráni leletek jelentős előrelépést hoztak: a 4. barlangból négy arámi és egy héber töredék került elő. Ez megerősítette azt a korábbi feltételezést, hogy a könyv eredetileg nem görögül született, hanem szemita nyelvű zsidó közegben alakult ki. Több kutató az arámi eredetnek ad valamivel nagyobb valószínűséget, de a kérdés nem tekinthető véglegesen eldöntöttnek.
A kumráni töredékek azért is fontosak, mert bizonyítják, hogy a könyvet a Kr. e. 2–1. században zsidó vallási környezetben ismerték és másolták. A töredékek jelenléte önmagában nem bizonyítja a könyv hivatalos kánoni státusát a kumráni közösségben, de azt világosan mutatja, hogy a könyv vallásilag értékes és olvasott szöveg volt.Canon, Biblical, in: New Catholic Encyclopedia, 2nd ed., vol. 3, Gale, Detroit, 2003, 24–25.
Görög szövegváltozatok
A könyv teljes formában elsősorban görög fordításokban maradt fenn. A görög szövegnek két fő típusa ismert. A rövidebb, folyékonyabb és irodalmilag simább változatot a Codex Vaticanus és a Codex Alexandrinus képviseli; ezt a szakirodalom gyakran GI-nek vagy rövid görög recenziónak nevezi. A hosszabb változatot a Codex Sinaiticus őrizte meg, és a modern kutatás sok esetben ezt tartja régebbi, a szemita eredetihez közelebb álló szövegformának.Carey A. Moore: Tobit, Anchor Bible 40A, Doubleday, Garden City, 1996.
A két görög változat között nem pusztán kisebb szövegeltérések vannak. A hosszabb szöveg részletesebb, ismétlődőbb és szemita jellegűbb, míg a rövidebb változat sok helyen tömörebb és stilárisan csiszoltabb. A modern bibliafordítások és kommentárok ezért gyakran a Codex Sinaiticus hosszabb görög szövegét részesítik előnyben, de a többi görög és latin tanú is fontos a szövegtörténet megértéséhez.
Vulgata és régi latin fordítások
A latin hagyományban Tóbiás könyvének több rétege van. A Vulgata előtt már léteztek régi latin fordítások, amelyek a görög szöveg valamely formájára támaszkodtak. Szent Jeromos saját előszava szerint arámi vagy „káld” szöveg alapján készítette el latin fordítását, egy olyan segítő közreműködésével, aki az arámi szöveg értelmét héberül közvetítette számára. Jeromos fordítása gyors és inkább értelem szerinti munka volt, és erősen hatott rá a régi latin hagyomány is.
A Vulgata-szöveg több ponton eltér a görög változatoktól. Egyes részleteket csak a Vulgata őrzött meg, például a kutya farkcsóválásának motívumát vagy a hal epéjével történő gyógyítás egyes magyarázatait. Más esetekben a Vulgata rövidebb vagy másként szerkesztett. Emiatt Tóbiás könyve szövegkritikai szempontból különösen összetett könyv: a görög, latin, arámi, héber és szír tanúk együttes vizsgálata szükséges.
Más fordítások
A szír Pesitta, az örmény, kopt és etióp fordítások szintén tanúi Tóbiás könyvének. A szír hagyomány egy része a görög szöveg rövidebb változatához áll közel, más részei eltérő recenziót képviselnek. A középkorból több héber és arámi változat is ismert; ezek nem egyszerűen az eredeti szöveg közvetlen másolatai, hanem részben későbbi fordítások, átdolgozások vagy midrásos hagyományok lehetnek.
A szöveghagyomány változatossága magyarázza, hogy a könyv egyes részletei különböző bibliafordításokban nem mindig azonosak. A fő cselekmény azonban minden jelentős változatban felismerhető: Tobit szenvedése, Sára megpróbáltatása, Ráfael küldetése, Tóbiás útja, a házasság, a démon legyőzése, Tobit gyógyulása és a hálaadó befejezés.
Keletkezése
A könyv szerzője ismeretlen. A modern kutatás többsége a Kr. e. 3–2. század közé helyezi keletkezését, gyakran Kr. e. 200 körülre vagy a Kr. e. 2. század első felére. A könyv nem mutat egyértelmű makkabeusi vonásokat, ugyanakkor vallási műszóhasználata, bölcsességi jellege, családi és diaszpóra-témái a későbbi második templom korának zsidó irodalmához kapcsolják.
A keletkezési helyről nincs biztos adat. Mivel a cselekmény Ninive, Ráges és Ekbatana keleti szórványvilágába helyezi a történetet, egyes magyarázók keleti diaszpóra-környezetet feltételeznek. Mások palesztinai szerzőt tartanak valószínűbbnek, aki a keleti diaszpóra történeti keretét irodalmi és tanító célból használta fel. A mű jól ismeri a zsidó törvényt, a családi kötelességeket, az alamizsnát, a temetést és az imádságot, de nem ad egyértelmű földrajzi bizonyítékot saját keletkezési helyére.
A könyv történeti kerete az asszír fogság kora. Tobit Naftali törzséből való, és az asszír deportáció következtében Ninivébe kerül. A szöveg megemlíti Szalmanasszárt, Szancheribet, Azarhaddont és Ninive későbbi pusztulását. A kronológiai adatok azonban nehezen egyeztethetők pontosan a történeti eseményekkel; például Tobit életideje túl hosszúnak látszik, és a könyv egyes uralkodói sorrendje sem minden ponton felel meg az asszír történelemnek. Ezért a művet sok kutató inkább diaszpóra-novellának vagy tanító családi elbeszélésnek tekinti, amely történeti keretben teológiai és erkölcsi üzenetet fogalmaz meg.Gál Ferenc – Kosztolányi István: Bevezetés Tóbiás könyvéhez, in: Biblia. Ószövetségi és újszövetségi Szentírás, Szent István Társulat, Budapest, 2000.
Műfaja
Tóbiás könyvét többféleképpen határozták meg: vallásos családi elbeszélés, diaszpóra-novella, bölcsességi történet, tanító regény, útitörténet, romantikus elbeszélés és épületes próza. Műfaja nem azonos a modern történetírással. A szöveg történeti környezetbe helyezi a cselekményt, de szerkezete, motívumai és teológiai hangsúlyai inkább a tanító elbeszéléshez közelítik.
A könyv egyszerre családi történet és vallási példázat. A családi szálak — Tobit és Anna házassága, Tóbiás engedelmessége, Sára megmentése, Ráguel és Edna vendégszeretete — a diaszpóra zsidó élet mindennapi erkölcsi kérdéseit jelenítik meg. A csodás és angyali elemek — Ráfael vezetése, Asmodeus legyőzése, a hal gyógyító szerepe — a gondviselés rejtett működését teszik láthatóvá.
A mű rokonságban áll a pátriárkai elbeszélésekkel, különösen Izsák és Rebeka házasságtörténetével, valamint József történetével, Eszter könyvével, Jób könyvével és az Ahikár-bölcsesség hagyományával. A cselekményben az út, a próbatétel, a családi hűség, az isteni vezetés és a végső helyreállítás motívumai kapcsolódnak össze.Benedikt Otzen: Tobit and Judith, Guides to Apocrypha and Pseudepigrapha, Sheffield Academic Press, Sheffield, 2002.
Tartalma
Tobit Ninivében
A könyv Tobit első személyű elbeszélésével kezdődik. Tobit Naftali törzséhez tartozik, de az asszír deportáció következtében Ninivében él. Idegen környezetben is megtartja a törvényt, alamizsnát ad, segíti honfitársait, és eltemeti azokat a zsidókat, akiket a hatalom vagy üldözés miatt temetetlenül hagynának. Ez a cselekedet különösen fontos a könyvben, mert a halottak eltemetése az irgalom és közösségi hűség jele.