Giovanni Borgia vagy Juan de Borja (spanyolul Juan de Borja, katalánul Joan de Borja; Róma, 1476 körül – Róma, 1497. június 14.) valenciai eredetű Borgia-házból származó itáliai–spanyol nemes, Gandía második hercege, Rodrigo Borgia, a későbbi VI. Sándor pápa és Vannozza dei Cattanei fia. Testvérei közé tartozott Cesare Borgia, Lucrezia Borgia és Goffredo Borgia.
Giovanni apja világi-dinasztikus terveiben fontos szerepet kapott. Előbb Gandía hercegségét örökölte féltestvérétől, Pedro Luis de Borjától, majd María Enríquez de Lunával kötött házassága révén a Borgia-család aragóniai–valenciai kapcsolatrendszerét erősítette. 1496-ban Rómába hívták vissza, ahol a Római Egyház gonfaloniereje és főkapitánya lett, de az Orsiniak elleni hadjáratban súlyos vereséget szenvedett Sorianónál.
1497 júniusában Rómában meggyilkolták; holttestét a Tiberisből emelték ki. A gyilkosság elkövetőjét nem sikerült azonosítani. A kortárs források több lehetséges gyanúsítottat említettek, köztük az Orsiniakat, Ascanio Sforza körét, Antonio Maria Pico della Mirandolát, Giovanni Sforzát, Goffredo Borgiát és később Cesare Borgiát is. A Cesare elleni vád a későbbi Borgia-fekete legenda egyik meghatározó elemévé vált, de közvetlen bizonyíték nem került elő.
Élete
Származása és neveltetése Giovanni Borgia születési éve nem teljesen bizonyos; a modern szakirodalom többnyire 1476 körülre teszi, és általában Cesare után született második fiúként tartja számon. Apja Rodrigo Borgia bíboros, a későbbi VI. Sándor pápa volt, anyja Vannozza dei Cattanei. A korábbi hagyomány sokáig Giovannit tekintette a legidősebb fiúnak, de a későbbi kutatás inkább Cesare elsőbbségét fogadja el.
Gyermekkorát részben testvérével, Cesaréval együtt, Rodrigo Borgia római rokoni-patronázsi környezetében töltötte. Nevelésükben valószínűleg Adriana de Mila is szerepet játszott. Egy 1483. január 29-i intézkedés Giovanni gyámságát anyai környezetéből idősebb féltestvére, Pedro Luis de Borja és egy másik Borgia-rokon felügyelete alá helyezte. Ez jól mutatja, hogy Rodrigo Borgia már a gyermekek fiatal korában családi-dinasztikus szempontok szerint rendezte helyzetüket.
A Borgia-család valenciai eredetű volt, Giovanni pedig Rómában született, itáliai és spanyol-valenciai kapcsolatrendszerben nőtt fel. Ezért a puszta „spanyol” nemzetiségi megjelölés félrevezető: személye egyszerre kapcsolódott Rómához, a pápai udvarhoz, a Borgia-ház valenciai gyökereihez és Gandía hercegségéhez.
Gandía hercege és spanyolországi évei Giovanni féltestvére, Pedro Luis de Borja 1488-ban halt meg, és végrendeletében Giovannit tette Gandía hercegségének örökösévé. A hercegség a Valenciai Királyságban feküdt, a Borgia-család ősi földrajzi-kulturális hátteréhez kapcsolódva. Rodrigo Borgia a hercegséget korábban jelentős aragóniai támogatással szerezte meg a család számára.
Ugyanekkor került előtérbe Giovanni házassága María Enríquez de Lunával, aki eredetileg Pedro Luis jegyese volt. A házassági szerződés már 1488-ban elkészült, de Giovanni fiatal kora miatt a házasságot elhalasztották. Rodrigo Borgia 1492-es pápává választása után a Borgia-család és az Aragóniai-ház közötti kapcsolat új jelentőséget kapott, ezért a házasság megkötése politikailag sürgetőbbé vált.
Giovanni 1493-ban Spanyolországba utazott, ahol Barcelonában ünnepélyesen fogadták. María Enríquez de Lunával kötött házasságát 1493 szeptemberének végén ünnepelték. A házasság nem csupán családi esemény volt, hanem a Borgia-család valenciai, aragóniai és pápai kapcsolatrendszerének része.
Spanyolországi éveiben Giovanni fényes udvartartást vitt, ami apja aggodalmát is kiváltotta. VI. Sándor levelekben intette takarékosságra, birtokai bővítésére és házastársi kötelességei teljesítésére. A gandíai hercegség ekkor nemcsak cím volt, hanem a Borgia-család valenciai világi hatalmának egyik alapja. A pápa azt is remélte, hogy fia a frissen meghódított granadai területeken vagy a spanyol királyi udvarban további birtokokat és befolyást szerezhet, de ezek a tervek csak korlátozottan valósultak meg.
María Enríquez de Lunától két gyermeke született. Fia, Juan de Borja y Enríquez később Gandía harmadik hercege lett. Leánya, Isabel de Borja y Enríquez később szerzetesi életet választott, és Francisca de Jesús néven ismerték. Giovanni spanyolországi jelenléte a pápaság és az Aragóniai-ház közötti szövetség egyik záloga volt.
Visszatérése Rómába és katonai szerepe Giovanni 1496 augusztusában tért vissza Rómába, feleségét és kisfiát Spanyolországban hagyva. Rómában nagy ünnepélyességgel fogadták: a pápai udvar, a bíborosok, követek, római előkelők és hivatalnokok is jelen voltak. VI. Sándor jelentős világi és katonai szerepet szánt neki.
1496. október 26-án a Szent Péter-bazilikában a Római Egyház gonfalonierejévé és főkapitányává iktatták. Ez azt jelentette, hogy apja őt kívánta a pápai hadsereg világi vezetőjévé tenni. A kinevezés jól illeszkedett VI. Sándor nagyobb tervébe: a pápa a római bárói családokkal és a Pápai Állam félig önálló uraival szemben saját családjára támaszkodó, dinasztikus jellegű hatalmi bázist próbált kiépíteni.
Giovanni katonai tapasztalata csekély volt. A pápai hadjáratokban ezért tapasztalt hadvezérek és condottierék, köztük Guidobaldo da Montefeltro is szerepet kaptak mellette. A valós katonai irányítás és a hercegi reprezentáció nem mindig esett egybe: Giovanni magas méltósága elsősorban a pápai-dinasztikus politika eszköze volt, nem pedig bizonyított hadvezéri teljesítményének elismerése.
Az Orsiniak elleni hadjárat és Soriano VI. Sándor az Orsini család elleni hadjárat vezetését bízta Giovannira. Az Orsiniak a római Campagna egyik legerősebb bárói családját alkották, és a francia itáliai beavatkozás idején a pápával szemben álltak. A konfliktus nem pusztán személyes ellenségeskedés volt: a római bárói családok hatalma jelentős akadályt jelentett a pápai központosítás és a Borgia-dinasztikus tervek előtt.
A hadjárat elején a pápai sereg több Orsini-erősséget elfoglalt vagy meghódolásra kényszerített. Bracciano ostroma azonban elhúzódott, az időjárás és az erős védelem megnehezítette az előrenyomulást. Giovanni tapasztalatlansága hamar megmutatkozott, miközben az Orsiniak oldalán tapasztalt katonák, köztük Vitellozzo Vitelli és Carlo Orsini is felléptek.
1497 januárjában Sorianónál a pápai sereg súlyos vereséget szenvedett. Guidobaldo da Montefeltro fogságba esett, Giovanni pedig kisebb arcsérüléssel menekült el. A vereség után az Orsiniak gyorsan visszaszerezték elvesztett erősségeik egy részét, VI. Sándor pedig kénytelen volt békét kötni ellenfeleivel.
Giovanni következő katonai szerepe sikeresebb volt, de itt sem ő volt a döntő hadvezér. Részt vett Ostia visszafoglalásában, amelyet a francia erőkhöz hű csapatok tartottak. A műveletet Gonzalo Fernández de Córdoba tapasztalt spanyol hadvezér vezette, és a vár 1497 márciusában megadta magát. Ez a siker csak részben ellensúlyozta a Sorianónál elszenvedett vereséget.
Benevento, Terracina és Pontecorvo kérdése VI. Sándor Giovanni számára közép-itáliai világi hatalmi bázist is kívánt kialakítani. 1497. június 7-én titkos konzisztóriumon Benevento hercegségének, valamint Terracina és Pontecorvo városainak átadásáról döntöttek Giovanni és törvényes utódai javára. Ezek a területek régóta a pápai birtokállományhoz tartoztak, ezért az átadásuk egyházi-politikai szempontból érzékeny kérdés volt.
A bíborosok közül Francesco Todeschini Piccolomini tiltakozott az egyházi területek elidegenítése ellen. Jerónimo Zurita beszámolója szerint a spanyol követ is ellenezte a tervet, és figyelmeztette a pápát annak politikai veszélyeire. Az ügy jól mutatja VI. Sándor nepotizmusának intézményi problémáját: Giovanni felemelése nem pusztán családi előnyben részesítés volt, hanem a pápai területi politika és az egyházi birtokigazgatás határkérdését is érintette.
Giovanni azonban néhány nappal később meghalt, így a terv ténylegesen nem valósult meg. De Roo értelmezése szerint Giovanni soha nem vette ténylegesen birtokba a neki szánt új hercegséget, és az érintett területek az egyházi igazgatás alatt maradtak. Ez a megjegyzés fontos árnyalat, de nem változtat azon, hogy a terv önmagában a Borgia-család világi felemelésének egyik leglátványosabb lépése volt.
Meggyilkolása Giovannit 1497. június 14-ének éjszakáján gyilkolták meg Rómában. Johann Burchard pápai ceremóniamester naplója szerint aznap este családi vacsorán vett részt anyja, Vannozza házában. A vacsora után Cesare arra biztatta, hogy térjen vissza a pápai palotába, de Giovanni útközben elvált kíséretétől.
Burchard beszámolója szerint Giovanni egy szolgával és egy ismeretlen, álarcos férfival távozott. A Piazza Giudea környékén megállt, szolgáját várakozásra utasította, majd az álarcos férfival továbbment. Másnap a szolga súlyosan sebesülten került elő, és meghalt anélkül, hogy beszélni tudott volna. Giovanni öszvérét lovas nélkül találták meg vagy vitték vissza a palotába.
A gyilkosság pontos helye sem teljesen bizonyos. A hagyomány gyakran a Piazza Giudea környékéhez köti az eseményt, mivel Giovanni ott vált el szolgájától. Ascanio Sforza egyik levelében viszont más helyszínt említett: a Santa Maria del Popolo felé vezető úton, egy kereszt közelében történhetett a támadás. A két adat azért nem zárja ki teljesen egymást, mert a holttestet később a folyópart közelében dobták a Tiberisbe.
A holttest megtalálásához egy szláv fakereskedő vallomása vezetett, aki a Tiberisen őrizte faáruját, és éjszaka látta, amint több férfi egy holttestet dob a folyóba. A folyót átkutatták, és június 16-án megtalálták Giovanni testét. Gazdag ruházata, erszénye és mintegy harminc dukátja érintetlen maradt, ami arra utal, hogy a gyilkosság indítéka aligha egyszerű rablás volt. Testén kilenc szúrt sebet találtak.
A vizsgálat és a gyanúsítottak VI. Sándort fia halála mélyen megrendítette. A pápa elzárkózott, gyászolt, majd vizsgálatot rendelt el. Burchard beszámolója szerint a pápa a bíborosok előtt is nagy fájdalommal beszélt Giovanni haláláról, és rövid időre egyházi reformszándékát is kifejezte. A reformtervek azonban hamar háttérbe szorultak, a gyilkossági vizsgálat pedig nem vezetett eredményre.
A korai vizsgálatban több gyanúsított neve is felmerült. Az Orsiniak gyanúja különösen erős volt, mivel Giovanni nem sokkal korábban ellenük vezetett hadjáratot, és VI. Sándor tervei továbbra is veszélyeztették birtokaikat. A milánói és velencei jelentések is utaltak arra, hogy sokan az Orsiniak bosszúját sejtették a háttérben.
Ascanio Sforza köre szintén gyanúba került. A Sforza-kapcsolatok ekkor már feszülté váltak, és Giovanni halála előtt a herceg összetűzésbe került a bíboros környezetéhez tartozó emberekkel. Maga Ascanio Sforza tagadta érintettségét, és a pápa nyilvánosan nem fogadta el a vele szembeni vádat.
Antonio Maria Pico della Mirandola neve is felbukkant a korai híresztelésekben, részben Giovanni állítólagos szerelmi kapcsolatai miatt. Egyes beszámolók Giovanni Sforzát is megnevezték, aki ekkor Lucrezia Borgiával kötött házasságának érvénytelenítési eljárása miatt megalázott helyzetben volt. Más hagyományok Goffredo Borgiát vagy Guidobaldo da Montefeltrót emlegették, de ezek a magyarázatok is bizonyítatlanok maradtak.
Cesare Borgia bűnösségének gyanúja később a Borgia-ellenes hagyomány egyik meghatározó elemévé vált, de közvetlen bizonyíték nem került elő. A vád főként abból táplálkozott, hogy Giovanni halála után Cesare előtt megnyílt a világi és katonai karrier útja. Ez azonban önmagában nem bizonyítja a testvérgyilkosságot. Modern szerzők hangsúlyozzák, hogy a korai vizsgálatban nem Cesare volt az elsődleges gyanúsított, és a politikai helyzet alapján több más magyarázat is lehetséges maradt.