Csolnok (http://www.ungarndeutsche.de/de/cms/uploads/Ortsnamen_ungarndeutsche.pdf (Hozzáférés 2013. augusztus 15.)) község Komárom-Esztergom vármegyében, az Esztergomi járásban.
Fekvése Budapesttől 40, Dorogtól 4 kilométerre található, Szentendre városával nagyjából azonos földrajzi szélességen, a Dorog–Tinnye közötti 1106-os számú mellékút mentén. Festői fekvésű település, hegyekkel és erdőkkel körülvéve. Legmagasabb pontja a Nagy-Gete hegy, amelynek gerincén vezet át az Országos Kéktúra nyomvonala. Szomszédos települések: Dorog, Leányvár, Dág, Sárisáp és Tokod.
Története
Birodalmi út Csolnokon át? A Római Birodalom idején Gardellacán (mai nevén Tokodon), a római limest védte az ide épített castrum (erődítmény) és a benne szolgáló légió. Aquincumból (Óbuda) az erődhöz vezető út valószínűleg Csolnokon át vezetett. A mai annavölgyi erdőn keresztül vezető út néhány részén megtalálhatóak a korabeli római út alapjának eredeti részei. Azt, hogy a későbbi Csolnoknak volt-e lakossága ebben az időben, nem lehet pontosan tudni.
Esztergom környékén, a dunántúli területen számos korabeli római helység volt. Elképzelhető, hogy a későbbi Csolnok is lakott volt már ebben az időben. Három légió állomásozott Esztergom (Salva) környékén és élükön consularis (helytartó) állott. Csolnokhoz legközelebb (5-7 kilométerre) a Gardellaca castrumja volt, Brigetióban (Újszőny) egy légió megtelepült, ezt Alsó-Pannoniához csatolták.
Magyar nemesek és az egyház tulajdona (1232-től) Csolnokról az első írott emlék 1232-ből maradt fenn, amikor a Csolt nemzetség ősi birtoka volt. 1262-ben a szolgagyőri vár tartozéka, de az óbudai klarisszáknak is volt itt birtokuk. Az apátnő 1263-ban a rend csolnoki szőlőjéből átengedett egy részt a Nyulak szigetén (ma Margit-sziget) a Domonkos-rendi apácáknak. Plébániája az 1332-1337. évi pápai tized jegyzékében már szerepelt, s akkor a budai főesperességhez tartozott. Az 1531. évi adóösszeírás szerint Csolnok még mindig a Nyulak szigeti apácák birtoka.
Török idők (1570-től) A török időkben a falu - egyelőre még - lakott hely maradt. Az 1569. évben Pilis megyéhez tartozott, s ebben az időben 10 jobbágytelek után adózott. Lakói református vallású magyarok voltak, szervezett egyházközséggel és templommal. Egy évvel később már csak 8 porta fizette az adót. A falu és határa a budai pasa, illetve az esztergomi bég fennhatósága alá tartozott. II. Mátyás 1608-ban az egész falut a budai klarisszáknak adományozta. Az 1647. évi esztergomi összeírás szerint 6 porta után volt adóköteles a falu. Az „elnéptelenedés” 1696-ban vált jelentőssé, a felszabadító háborúkkal járó pusztítások és betegségek miatt, de néhány év múltán ismét benépesült.
„Sváb” betelepítések 1699-től A török uralom után a felszabadult országrészek elnéptelenedettsége elkerülhetetlenné tette a betelepítéseket. A gazdasági fellendülés és a munkaerő biztosítására, a „rebellis” magyarok ellensúlyozására, német és szlovák lakosokat kellett a magyar falvakba betelepíteni. A betelepítéseket a Habsburg hatóságok, az Udvari Haditanács, az Udvari Kamara, majd később a gazdagabb földesurak szervezték és bonyolították le. Csolnokra szinte kizárólag német ajkú - „sváb” - lakosokat telepítettek be, különböző német tartományokból.
Szénbányászati múlt (1781-től) A Dorog-Esztergom vidék szénbányászatának első írásos emléke Csolnokhoz fűződik. 1781. január 21-én Rückschuss Antal Ruhr-vidéki bányász és Krempf József Csolnok német nyelvű bírája írásban megállapodott a Miklósberek területén kitermelt szén ellenértékének befizetéséről. A kitermelt szén mintegy 50 mázsa, ami a paplak fűtésére elegendő volt. A szénbányászat egészen az 1970-es évekig tartott, és a termelési csúcs éveiben ez több millió tonna szenet jelentett évente, az egész "szénmedence" tekintetében. Volt bányászok és bányamérnökök szerint, még több száz évre elegendő szén maradt a térségben a föld alatt.Az 1990-es években felújították a Borókási tárót, de a termelés nem indult újra.Manapság a bányáknak csak romjait lehet látni.A településen működő bányászati múzeumban megtekinthető a település bányász múltja.
Csolnok a II. világháború alatt (1944. december 24. - 1945. február 13.) A faluban még élő idősebb emberek elbeszélése szerint 1944. december 24-én - szentestén - a falu nagy többsége az éjféli misén volt a templomban, majd sietve igyekeztek haza, mert már ágyúdörgéseket hallottak. Csolnok lakossága nagyon megszenvedte a II. világháborút, mert itt záródott Budapest ostromgyűrűje. Az elbeszélések szerint Dág felől jött be az első szovjet tank amit a németek a falu végén levő majorságnál, a kanyarban kilőttek. A Vörös Hadsereg Battonyánál 1944. szeptember 23-án érte el a trianoni országhatárt. A szovjet csapatok Rogyion Jakovlevics Malinovszkij (a 2. Ukrán Front parancsnoka) és Fjodor Ivanovics Tolbuhin (a 3. Ukrán Front parancsnoka) marsallok irányítása alatt nyomultak előre az országban. A második világháborúban a Magyarországon harcoló 2. és 3. Ukrán Front csapatai Esztergomnál egyesültek. Csolnokot 1944. december 25-én reggel nyolc órára vették birtokba a szovjetek. December 26-án a falu közelében lezuhant egy magyar Levente II típusú repülőgép. A gép pilótája, Papp Ferdinánd megsérült, majd fogságba esett, de végül megszökött. Társa, Szabolcs Alajos szakaszvezető a helyszínen életét vesztette. 1944. december 26-án bezárult a gyűrű a Budapesten és környékén védekező német és magyar haderő körül. A főváros ostroma 1944. december 30-án kezdődött és 1945. február 13-án Buda szovjet elfoglalásával ért véget.
Munkatábor a faluban (1953-1956) 1953-tól kezdve a kommunisták lágert működtettek a területen, ahol különféle – jellemzően koncepciós – perekben (például: szórólapterjesztés, „szervezkedés”, feljelentési kötelezettség elmulasztása, vagy vallásos tevékenység miatt) elítélt politikai foglyok, elsősorban „kulákok”, papok és a nem kellőképpen rendszerhű értelmiségiek dolgoztak, embertelen körülmények között a szénbányászatban. A tábor megszervezésének három fő motivációja volt: 1. ingyenes (rabszolga-) munkaerő a szén kitermeléséhez és az energiaéhség csillapítására; 2. a politikailag nemkívánatos elemek izolálása; 3. a megtelt vagy megszüntetett más lágerek helyeinek a pótlása, illetve mentesítése. Különösen érdekes, hogy a falu idősebb lakosai szerint Kádár Jánost is a csolnoki munkatáborba csukatta Rákosi Mátyás.A rabtábor életéről egy egykori őrizetes által írt könyv (Ernst Ervin: Rabtábor a meddőhányón) semmivel sem támasztja alá ezt az információt.
A csolnoki rabtábor Magyarország leghosszabb ideig működtetett rákosista büntetőtábora volt, az ország más területein korábban működött, majd az első Nagy Imre-kormány idején apránként bezárt büntető- és internálótáborokból is helyeztek ide olyan őrizeteseket, akiknek szabadlábra helyezését az előző évekénél konszolidáltabb rendszer sem tartotta kívánatosnak. A tábor működésének egy 1956. október 25. és október 28. között megtartott rabsztrájk vetett véget, melynek négy napos időtartama alatt a zendülésben részt vevő rabok nem voltak hajlandók feljönni a föld alatti munkahelyről (a IX. akna mélyéből) a felszínre. A Legfőbb Ügyészség a negyedik napon engedélyezte a tárgyalásokat a sztrájkoló rabokkal, ezt követően néhány napon belül minden itt őrzött rabot elengedtek. A rabtábor helye 1959-ben még felismerhető volt, de az 1970-es évekre lényegében mindent megsemmisítettek, ami a hajdani táborra emlékeztetett. Egykor itt őrzött rabok kezdeményezésére 1992 óta emlékmű őrzi a településen a rabtábor és az itt dolgoztatott rabok emlékét.Ernst Ervin: Rabtábor a meddőhányón. Papirusz Book Kiadó, 2015
Csolnok az 1970-es években A „konszolidálódott” szocializmusban jól éltek az emberek. Sok családban jellemző volt, hogy a férj bányászként dolgozott, az asszony nevelte gyerekeket, a háztartást vezette, a kiskertet- a földet művelte, az állatokat gondozta (disznót, tyúkot, libát, nyulat), otthon háztartásbeliként. A legtöbb család megtermelte a zöldség-, gyümölcs- és hússzükségletét, illetve mellékjövedelem szerzése végett állatokat – például nyulakat – tenyésztett. A környező hegyoldalakon a szőlők, a határban a szántóföldek rendben és szépen művelve voltak. A sváb származás még nagyon erősen érződött, a mindennapokban beszélt nyelven. A legtöbb sváb családból származó gyerek, csak az óvodába, vagy az általános iskola első osztályába kerülés után tanult meg kellőképpen magyarul. A nemzetiségi kultúrát megőrizték a sváb kötődésű tanárok, például kultúrcsoportokat, kórusokat, fúvószenekarokat működtettek.
Betelepítések A betelepítés első üteme A török uralom után a felszabadult országrészek elnéptelenedettsége elkerülhetetlenné tette a betelepítéseket. A bécsi udvar betelepítési politikája már a XVII. század végén éreztette hatását. Ilyen hatás volt például Dorog betelepítése 1694-ben, a Svábföldről, Süttő betelepítése 1699-ben Elzászból, illetve Csolnok első betelepítése ugyanonnan. Ekkor, 1700-ban 18, 1715-ben 34 család lakta a falut, és ezek közül 8 család német származású volt. A magyarok általában református, a németek katolikus vallásúak voltak. Utóbbiak vallás és egyház szempontjából Doroghoz tartoztak. Az 1731. évben már összesen 38 család lakott a községben. Az 1738. év elején, a pár hónapig tartó pestisjárvány meg tizedelte a község lakosságát A járvány miatt, az ekkor itt lakó magyar lakosság nagy része elköltözött, Úny, Tinnye és Nagysáp községekbe.
A betelepítések második szakasza A XVIII. század elején egyre nagyobb számban érkeztek német nemzetiségű telepesek az országba, leginkább Németország déli és nyugati részéből. A Dunántúl és ezen belül is főképpen a bakonyi, a vértesi, a budai hegyvidékek, illetve a baranyai, tolnai területek voltak a betelepítések fő színterei. A kamara arra törekedett, hogy Buda körül megbízható lakosokból álló körzet alakuljon ki. Komárom megyében Eszterházi József, a tatai uradalom birtokosa Elzászból, a Rajna vidékéről, Würtenbergből és Bajorországból telepített németeket. Esztergom megyében az érsek nevéhez fűződött a betelepítés, amelynek végrehajtásában gróf Grassalkovich Antal járt az élen. A szlovákokat a hegyes vidékekre (Pilisszentkereszt, -szentlászló, -szentlélek, -szántó, Kesztölc, Piliscsév), a németeket pedig az elnéptelenedett falvakba (Dorog, Csolnok, Leányvár, Pilisvörösvár, Pilisszentiván, Piliscsaba, Solymár, Perbál stb.) telepítették. Az embereket, főleg a szaktudással rendelkezőket pedig onnan hozták, ahol a legnagyobb volt akkoriban a túlnépesedés, legfőképpen a Rajna környékéről, Elzászból.
Pesty Frigyes történetíró (1823–1889), aki elsőnek foglalkozott helytörténeti feldolgozásokkal, az 1864-ben készült Magyarország helységnévtárában a következőket írta a csolnokiakról: „Die deutsche Einwohner vermuten ihre Abstammung aus Asatzia zu haben” (magyarul: a német lakosság úgy véli, hogy származásuk Elzászból való). Ezt alátámasztja az is, hogy Csolnok lakosai megtartották a Rajna-frank nyelvi alapot, de ezt módosította a környék bajor-osztrák származású lakosainak nyelvjárása és így később kialakult a Csolnokon jellemzően beszélt Rajna-bajor kevert nyelvjárás. A második betelepítési hullám 1738-tól 1749-ig tartott. A legnagyobb betelepülő csoport – a falu jelenlegi német lakosságának több mint a fele –, körülbelül 400 lélek egy időben érkezett, az 1749. évben. Ez volt a „nagy svábvonulás (költözés)”, azaz a „Der Grosse Schwabenzug”. A csolnokiak tehát Elzászból valók, a Rajna hegyes-dombos vidékéről. Gróf Grassalkovich Antal – mint kamaraelnök –, aki a klarisszáktól átvette e környék uradalmait, Csolnok kegyura is volt. Mint ilyen a nagy pestisjárvány után hálából új templomot építtetett, az 1700 körül épült régi templom helyett. Valószínű, hogy a korábbi templom református volt, és a mai templom mellett található tanítói lakások helyén állhatott annak idején. A korábbi templom romjaiból épült az új, mai templom.
A betelepítés harmadik része