Az alvási bénulás (más néven alvási paralízis vagy alvásparalízis) közvetlenül elalvás előtt vagy felébredéskor jelentkezik. Az érintett a szemén kívül egy izmát sem tudja megmozdítani, így még beszélni sem tud. Gyakran kíséri félelemérzet, társulhatnak hozzá hallucinációk (lidércnyomás), vagy testen kívüli élmény. Előfordulhat egészséges személyeknél, vagy kapcsolódhat alvási rendellenességekhez, például narkolepsziához vagy katalepsziához. A migrén tünete is lehet. Tudományosan az álom alatti alacsony vérnyomással magyarázzák. Egy másik oka az, hogy a REM alvás idejére a szervezet ideiglenesen lebénítja a vázizmokat az alvajárás és az alvabeszélés elkerülése érdekében, és ez a felriadás után is hat. Az izolált alvási bénulás MeSH kódja D020188. Az alvás misztikussága miatt az alvási rendellenességeket is misztika övezte. A hallucinációkat igaznak hitték. A néphit szerint rossz szellemek, lidércek, boszorkányok okozzák, hogy megfélemlítsék vagy megöljék az embereket.
A jelenlét érzékelés mellett gyakran fordulnak elő hallási hallucinációk is. Ezek lehetnek elemi hangok (búgás, csengés, zúgás, fütyülés, visítás, kiabálás), vagy különböző testélmények (zsibbadás, remegés, bizsergés, de akár fájdalomérzés is). De akár lehetnek állati vagy emberi hangtól (morgás, vonyítás, suttogás, motyogás) egészen a szavak és beszédig terjedő hallucinációk. A hallási hallucinációknál ritkábbak, de előfordulhatnak látási hallucinációk is. Ezek nem túl részletestől egészen a nagyon meggyőzőig terjedhetnek.
Jellemzői Az alvási bénulás közvetlenül a REM atóniához kapcsolódik, ami az álmodást jelentő REM fázis természetes velejárója. Ha ez az elalvás előtt kapcsolódik be, akkor az érintett még ébren van, miközben a teste már álomba merült; ekkor hypnopog alvási bénulásról van szó. Ha ébredéskor még nem kapcsol ki, akkor az illető már felébredt, de a teste még nem; ezt hypnopompic alvási bénulásnak nevezik.http://www.webmd.com/sleep-disorders/guide/sleep-paralysis Időtartama többnyire másodpercek, vagy percek, néha órák; ebben az esetben a szenvedő alany pánikba eshet.Hersen, Turner & Beidel. (2007) Adult Psychopathology and Diagnosis. p. 380 Mivel a REM alváshoz kapcsolódik, a bénulás nem teljes, az érintett tudja a szemét mozgatni.Hearne, K. (1990) The Dream Machine: Lucid dreams and how to control them, p18. A narkolepsziától független alvási bénulást izoláltnak tekintik.Hersen, Turner & Beidel. (2007) Adult Psychopathology and Diagnosis
A bénuláshoz félelemérzet és hallucinációk is társulhatnak.Hersen Turner & Beidel. (2007) Adult Psychopathology and Diagnosis A hallucinációk élénksége miatt is ijesztő ez a jelenség. A hallucinációs elemek éber rémálomként is magyarázhatók a különféle képzeletbeli objektumok miatt. Néhány tudós ezzel magyarázza a földönkívüliek általi elrablás és a szellemlátás élményét. Susan Blackmore és Marcus Cox (University of the West of England) kutatásai szerint inkább ehhez kapcsolódik a földönkívüliek általi elrablás élménye, mint a temporális lebeny kiegyensúlyozatlanságához. Egyes szerzők óvnak attól, hogy az alvási bénulást és a hallucinációkat bizonyítéknak tekintsék arra, hogy az alanyt kiskorában megerőszakolták.http://www.lenus.ie/hse/bitstream/10147/111896/1/IPMarch2010.pdf
Lehetséges okai Kanadában, Kínában, Angliában, Nigériában és Japánban végzett felmérések szerint a megkérdezettek 20-60%-a már átélt alvási bénulást. Sedaghat-Hamedani F. és társai iráni orvostanhallgatókkal végzett vizsgálatai szerint 24,1%-ukkal történt már meg ez. Hasonló eredményeket kaptak japán, nigériai, kuwaiti, szudáni és amerikai hallgatóktól.
Sokan narkolepsziások azok közül, akik gyakran élnek át alvási bénulást.
Egyes jelentések szerint a következők növelik az alvási bénulás valószínűségét és gyakoriságát: Fejjel felfelé, vagy háton alvás Erős stressz Hirtelen környezeti/életmódbeli változások Rémálmok Alkoholfogyasztás és alváshiány együttese (reference for all six factors that increase likelihood of paralysis/hallucinations)
Kezelése A kezelés azzal kezdődik, hogy az alanyt kioktatják az alvási fázisokról és a REM atóniáról. Ha a tünetek hosszabban fennállnak, akkor a narkolepszia is gyanúba hozható. Esetenként tudatos álmodással kezelik, de van, amikor pont ez váltja ki.http://www.origo.hu/tudomany/20100201-a-tudatos-almodas-lucid-dreaming.html
Hasonló jelenségek Az alvási bénulás alatt észlelt jelenségek, az izgatottság,"The Projection of the Astral Body", 1968, Sylvan Muldoon and Hereward Carrington: p71 a jelenlét és maga a bénulás a testen kívüli élmény bevezető szakaszára emlékeztet. Egyesek arról számoltak be, hogy testen kívüli élményeket is átélnek közben. A mentális fókusz különbözik: az alvási bénulás a testre összpontosít, míg a testen kívüli élmény a testen kívüli világra.http://www.susanblackmore.co.uk/Conferences/SPR99.html "OBEs and Sleep Paralysis", Susan Blackmore
Jegyzetek
Források
Ezoterika Adler, Shelley R. (2011). Sleep Paralysis: Night-mares, Nocebos, and the Mind-Body Connection. New Brunswick, New Jersey, and London: Rutgers University Press. Culhane-Pera, Kathie (2003). Healing by Heart: Clinical and Ethical Case Stories of Hmong Families and Western Providers. Vanderbilt University Press. Bower, Bruce (July 9, 2005). "Night of the Crusher." Science News.
Conesa, J. (2003). Sleep Paralysis Signaling (SPS) As A Natural Cueing Method for the Generation and Maintenance of Lucid Dreaming. Presented at The 83rd Annual Convention of the Western Psychological Association, May 1–4, 2003 in Vancouver, BC, Canada. Conesa-Sevilla, Jorge (2004). Wrestling With Ghosts: A Personal and Scientific Account of Sleep Paralysis. Pennsylvania: Xlibris/Randomhouse. Cooke, William H.. Justice at Salem: Reexamining the Witch Trials. Undertaker Press, Annapolis. 2009
Hartmann E. The nightmare: the psychology and biology of terrifying dreams. New York: Basic, 1984. Hufford D.J. The terror that comes in the night: an experience-centered study of supernatural assault traditions. Philadelphia:University of Pennsylvania Press, 1982 Kulcsár Zsolt, Szentesi Lajos Alvásparalízis. crescendo.hu e-book
Sagan, Carl (1997). The Demon-Haunted World: Science as a Candle in the Dark. Schneck JM. Sleep paralysis and microsomatognosia with special reference to hypnotherapy. The International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis 1977; XXV: 72-77.
Kategória:Alvás