Preseka Oborovska falu Horvátországban Zágráb megyében. Közigazgatásilag Rugvicához tartozik.
Fekvése Zágráb központjától 24 km-re délkeletre, községközpontjától 4 km-re délre, a Száva bal partján fekszik.
Története A települést 1231-ben említik először. Neve a horvát "presjeći" (átvágni) szóból származik, mely azt jelzi, hogy egykor itt lehetett átkelni a Száva egyik partjáról a másikra. 1900-ban hivatalos nevét Presekáról Preseka Oborovskira változtatták, mely arra utal, hogy az oborovoi plébániához tartozik. Gyakran nevezik Oborovska Presekának is. A múlt században lakói között sok támogatója volt a kommunista pártnak és a partizán mozgalomnak, ezért gyakran nevezték "Crvena Preseka", azaz Vörös Presekának. A falu kommunista alapszervezetét 1938-ban alapították.
1857-ben 266, 1910-ben 371 lakosa volt. Trianon előtt Zágráb vármegye Dugo Seloi járásához tartozott. Később 1955-től Dugo Selo község része volt. Az 1990-es évektől Zágráb és Dugo Selo közelségének köszönhetően lakosságának száma ismét emelkedik. Az újonnan betelepülők főként a honvédő háború idején érkeztek. 1993-ban az újonnan alakított Rugvica községhez csatolták. A falunak 2001-ben 233 lakosa volt.
Lakosság Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857-2001 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 266 257 288 344 365 371 371 358 138 280 273 208 179 136 162
Külső hivatkozások Rugvica község hivatalos oldala
Jegyzetek
Kategória:Zágráb megye települései