bélyegkép|Vincellér utca
A debreceni 45-ös jelzésű autóbusz a Vincellér utca és a Vámospércsi út között közlekedik. Útvonala során érinti a belvárost, Tócóskertet, a Tescót, a Segner tért, a Mechwart András Szakközépiskolát, a helyközi autóbusz-állomást, a Kistemplomot, a Csokonai Színházat, a Hajdú-Bihar Megyei Földhivatalt, a Bányai Júlia Általános Iskolát, a Debrecen-Szabadságtelep vasúti megállóhelyet és a Zsuzsi kisvasutat. A járatot a Debreceni Közlekedési Zrt. üzemelteti.
Története A járat 1949-ben indult a Városháza - Széchenyi utca - István út - Szoboszlói út - Miklós utca - Piac utca - Városháza útvonalon. Szinte az indulást követően a végállomása a Rózsa utcához került. 1955-ben a járat az 5-ös jelzést kapta. 1959-ben a végállomása a Kistemplom elé került. 1968-ban a Dimitrov (mai Miklós) utca felújítása miatt az 5-ös busz a Simonffy utca - Piac utca - Széchenyi utca - Bornemissza utca - Szoboszlói út - István út - Széchenyi utca - Szepességi utca - Simonffy utca útvonalon közlekedett. Az átépítés után a Simonffy utca - Piac utca - Miklós utca - Szoboszlói út - István út - Széchenyi utca - Szepességi utca - Simonffy utca útvonalon közlekedett. 1979. február 24-től az Attila tér - Baross utca - Kossuth utca - Piac utca - Miklós utca - Szoboszlói út - István út - Széchenyi utca - Kossuth utca - Hajnal utca - Attila tér útvonalon haladt. 1980 októberétől az új útvonala az Attila tér - Szent Anna utca - Klaipeda utca - Kossuth utca - Széchenyi utca - István út - Vincellér utca lett. Ekkor indult el elágazó járata az 5Y busz, mely a Széchenyi utca helyett a Miklós utca - Szoboszlói út útvonalon közlekedett. 1985-től az 5-ös busz már a Vincellér utca - István út - Széchenyi utca - Kossuth utca - Faraktár utca - Munkácsy Mihály utca - Víztorony utca - Ótemető utca - Rakovszky Dániel utca - Faraktár utca - Kossuth utca - Széchenyi utca - István út - Vincellér utca útvonalon közlekedett. 1991-ben kapta meg a Vincellér utca - István út - Széchenyi utca - Kossuth utca - Faraktár utca - Vámospércsi út - Kondorosi csárda útvonalat. 1999-től a Széchenyi utca - Nyugati utca - Segner tér - István út útvonalon érte el a Vincellér utcát. 1999 és 2006 között a Kossuth utca után a Klaipeda utca - Szent Anna utca - Hajnal utca - Faraktár utca útvonalon közlekedett, kiszolgálva a Wesselényi lakótelep és az ottani iskolákat. A 2009-es szolgáltatóváltáskor a jelzése 45-ösre változott. 2014. március 1-jétől korlátozták üzemidejét, már nem közlekedik szombat délután és vasárnap. Ebben az időszakban a 125-ös és a 125Y busz pótolja.
Járművek A viszonylaton Alfa Cívis 12 szóló buszok közlekednek.
Útvonala
Vámospércsi út felé Vincellér utca feléVincellér utca vá. – István út – Kishegyesi út – Nyugati utca – Széchenyi utca – Kossuth utca – Faraktár utca – Vámospércsi út – Vámospércsi út vá.Vámospércsi út vá. – Vámospércsi út – Faraktár utca – Kossuth utca – Széchenyi utca – Nyugati utca – Kishegyesi út – István út – Vincellér utca vá.
Megállóhelyei
! !Megállóhely ! !Átszállási kapcsolatok |- | 0 | Vincellér utcavégállomás | 26 |align=left| |- | 1 | Tócóskert tér | 25 |align=left| |- | 3 | István út | 24 |align=left| |- | 4 | Tőzsér utca | 23 |align=left| |- | 5 | Erőss Lajos utca (↓)Gyolcsos utca (↑) | 22 |align=left| |- | 7 | Kishegyesi út (↓)Sesztina utca (↑) | 21 |align=left| |- | 8 | Segner tér | 19 |align=left| |- | 10 | Helyközi autóbusz-állomás | 17 |align=left| |- | 11 | Debreceni Ítélőtábla (↓) Debreceni Törvényszék (↑) | 16 |align=left| |- | 13 | Csokonai Színház | 14 |align=left| |- | 15 | Kandia utca | 12 |align=left| |- | 17 | Faraktár utca | 10 |align=left| |- | 18 | Kolónia utca | ∫ |align=left| |- | 19 | Falóger | 7 |align=left| |- | 22 | | 6 |align=left| 30px Zsuzsi Erdei Vasút |- | 24 | Sólyom utca | 4 |align=left| |- | 25 | Regionális Képző Központ | 3 |align=left| |- | 26 | Hármashegy utca | 2 |align=left| |- | 27 | Kérész utca | 1 |align=left| |- | 28 | Vámospércsi útvégállomás | 0 |align=left|
Járatsűrűség A járatok 4.50 és 22.05 között indulnak. Tanítási időszakban, tanszünetben és hétvégén minden órában indítanak járatokat. Reggel 6 órakor a Vincellér utcáról 4 járat, míg a Kondorosi Csárdától 6 és 7 órakor 3 járat indul. 7,8,9,10,11,12,17,18,19,20,21 órakor 2 járat indul kivéve 13,14,15,16 órakor 3 járat közlekedik. Hétvégén 2 járat is indul óránként.
Források A DKV Zrt. Hivatalos oldala Balogh Tamás Zoltán: buszPANORÁMA - A debreceni autóbuszjáratok története 1863-2018
Kategória:Debrecen autóbuszvonalai