Bartusz-Dobosi László (Siófok, 1971. augusztus 18. –) magyar író, szerkesztő, kritikus, irodalomtörténész, újságíró, tanár.

Élete

Iskoláit Siófokon és Budapesten végezte. 1985-1989 között a Hunfalvy János Közgazdasági Szakközépiskolában tanult. 1992-1998 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi és Hittudományi Karára járt Piliscsabán és Budapesten. 1998-ban szerzett ugyanitt történelem, teológia és középiskolai tanári diplomát. 2013-ban közoktatási vezetői szakvizsgát tett, 2018-ban érettségi elnöki képesítést szerzett. 2019-2020 között a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának doktorandusz hallgatója. 2020-ban PhD fokozatot szerzett ugyanitt.

1999-2021 között a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában dolgozott Pécsett mint történelem, hittan, filozófia és társadalomismeret tanár. 2012-től 2018-ig a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma igazgatója. Közben 2012-től 2017-ig a Ciszterci Iskolai Főhatóság Oktatási Igazgatóságának osztályvezetője.

2019-2020 között a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének megbízott kutatója.Magyar Művészeti Akadémia 2020-tól a Magyar Írók Egyesülete Széphalom Könyvműhelyének és a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémiájának megbízott szerkesztője.

2020-2021 között a Hajónapló internetes kulturális folyóirat, 2021-től a Helyőrség és a kultura.hu kulturális folyóiratok külsős szerkesztője. 2021-től a Mathias Corvinus Collegium középiskolás programjának, az irodalom és kultúra terület vezető oktatója.

Nős, három gyermek édesapja.

Munkássága

1992 óta folyamatosan publikál különféle irodalmi lapokban (Alföld, Aracs, Bárka (barkaonline.hu), Búvópatak, Centralista, Egyháztörténeti Szemle, Ezredvég, Életünk, ÉS,Forrás, hajonaplo.ma, Helyőrség, Hitel, Irodalmi Páholy, Jelenkor, Kortárs, kultura.hu, Látó, Lyukasóra, Magyar Napló, Magyar Szemle, Moldvai Magyarság, Műhely, Napút, Országút, Pannon Tükör, Pécsi Szemle, PoLísz, Prae, Somogy, Székelyföld, Távlatok, Tempevölgy, Tiszatáj (tiszatajonline.hu), Új Balaton, Új Ember, Új Forrás, Vár, VÁRhely, Vigilia).

2005-2009 között mint alapító főszerkesztő, 2010-től pedig a lap megszűnéséig mint főmunkatárs jegyezte az Irodalmi Páholy című negyedéves kulturális folyóiratot.

2021-től a KárPit című irodalmi és művészeti folyóirat főszerkesztője.KárPit

Tagságai

2005: Magyar Katolikus Újságíró Szövetség 2008: Magyar ÍrószövetségBartusz-Dobosi László 2010: Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. 2011: Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaság

Legfontosabb díjai

Faludi Ferenc Akadémia ösztöndíja, 2001 Somogy – Mikszáth novella pályázat különdíj, 2010 Bertha Bulcsu-emlékdíj, 2010 Magyar Művészeti Akadémia Életút-díj (2021) Prima Díj – Baranya megye – Magyar irodalom kategória (2021)Bartusz-Dobosi László Baranya Megyei Prima-díjas

Művei

250px|bélyegkép|jobb|2014-ben az Inczédy Dénes labor avatásán (Bergics Balázs felvétele)

Könyvek

Jezsuiták és conquistadorok harca az indiánokért a XVII-XVIII. században. Szent Gellért Kiadó, Budapest, 2001. https://jezsuita.hu/ember-e-az-indian-magyar-szerzetesek-jelentese-a-jezsuitak-korabeli-latin-amerikai-missziojarol/ "Szép vagy Magyar Tenger". 75 éve alakult a cserkészcsapat Siófokon (1929-2004). Kucsák, Vác, 2004. Aki hitét veszti elmerül. Báró Eötvös József katolicizmusa. Kairosz Kiadó, Budapest, 2011. Egy élet térképe. Tüskés Tibor pályaképe. Pro Pannonia Kiadó, Pécs, 2012. Hallgatásaim gyűjteménye. Esszék, kritikák, tanulmányok 2006-2015. Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó, Budapest, 2015. A sáncokon kívül. Szubjektív monográfia Garai Istvánról. Berzsenyi Társaság, Kaposvár, 2015. http://www.barkaonline.hu/tarca/1058-a-qmesekiralyq-elment Füstvirágok. Novellák. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2016. Kántor Zsolt: A novella kontinens Kalász Márton. Közelképek írókról. Magyar Művészeti Akadémia, Budapest, 2017. Kalász Márton Lélekszakadtak. Téboly az irodalomban. Kronosz Kiadó, Pécs, 2018. 2. kiadás: 2020 Horizont. Esszék, recenziók, beszélgetések, tanulmányok. Pro Pannonia Kiadó, Pécs, 2019. Csengey Dénes. Közelképek írókról. Magyar Művészeti Akadémia, Budapest, 2020. Egyensúly. Esszék, kritikák, beszélgetések. Napkút Kiadó, Bp., 2024. Grafit és fűszál. Kerti esszémeditációk. Arany János Alapítvány, Orpheusz Kiadó, Bp., 2024.

Szerkesztett kötetek

Magyar sors a XX. században I. Molnár Nyomda és Kiadó, Pécs, 2009. A hit nyelvtana. Esszék ég és föld között. Vigilia, Budapest, 2012. Az életrendezés apostola. Vácz Jenő atya emlékezete. Jezsuita Könyvek, Budapest, 2014. Mezey Katalin: Rövid a farsang. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2020. Mégis élünk. Trianon 100 (antológia), Bp., Orpheusz Kiadó, 2021. (életrajzok 398-424.)

Antológiában megjelent tanulmányok, cikkek

Magyar jezsuita missziósok az „Indiákon” a XVII-XVIII. században. (tanulmány) In: Szilágyi Csaba (szerk.): Magyar jezsuiták küldetése a kezdetektől napjainkig. Piliscsaba, 2006. 200-216. o. Balatoni coleur locale (novellák) In: Arday Géza (szerk.) Fiatal kortárs írók antológiája I. Bp., Lilli Kiadó, 2007. 19-40. o. Sajtótörténeti áttekintés, különös tekintettel a CRNL Gimnázium diáklapjaira. (tanulmány) In: Guitman Balázs (szerk.): A Ciszterci Rend Magyarországon és Közép-Európában. Piliscsaba, 2009. 438-453. o. A legvidámabb barakk – A rendszerváltozás története (tanulmány). In: Bartusz-Dobosi László (szerk.): Magyar sors a XX. században I. Pécs, 2009. 63-88. o. Néhány oszlop (novella) In: Matyikó Sebestyén József (Szerk.) "Oh Füred, drága Helikon..." II. Balatonfüred, 2011. 381-384. o. Ájulás (esszé). In: Bartusz-Dobosi László – Halmai Tamás – Iancu Laura (szerk.): A hit nyelvtana, Bp., Vigilia, 2012. 14-16. o. Pályakezdés. Lázár Ervin és Pécs (tanulmány). In: „Szárnyas emberünk”. Napút-füzetek 72. Bp., Napút Kiadó, 2013. III. 20-25. o. Korai hitélmények Széchenyi útkereső időszakából. (tanulmány) In: Benkő Ágota – Vértesaljai László (szerk.) Széchenyi hite. Budapest, Faludi Ferenc Akadémia, 2013. 57-81. o. Báró Eötvös József katolicizmusa. (tanulmány) In: Benkő Ágota – Vértesaljai László (szerk.) Eötvös hite. Egy hiteles ember közéleti hatékonysága. Budapest, Faludi Ferenc Akadémia, 2014. 69-95. o. Staféta. (esszé) In: Tüskés Gábor (szerk.) In memoriam Tüskés Tibor. Emlékezések, esszék, dokumentumok. Reciti, Budapest, 2014. 261-266. o. A hömbölgetett ballangkóró. Lázár Ervin faluképe a Csillagmajor c. kötet alapján. (tanulmány) In: Papp Endre (szerk.) Falumitológiák, faluvalóságok. Konferencia, 2014. március 24. A Magyar Művészeti Akadémia konferenciafüzetei. Budapest, 2014, MMA. 44-63. o. Szavak fénytörése. Portré Kalász Mártonról (esszé). In: Rózsássy Barbara és Szentmártoni János (szerk.) „Egy élet átúszik a többiekbe”. A Magyar Írószövetség Örökös Tagjai. Bp., Orpheusz Kiadó, 2016. 84-88. o. Ciszterci lelkiségű pedagógia. (tanulmány) In: Sárkányné Lengyel Mária (szerk.): Hagyomány és megújulás. Pécs, 2017. 27-46. o. Tüskés Tibor hite (tanulmány). In: Harangszavú múlt. Tüskés Tibor emlékkönyv. Szerk. Szirtes Gábor. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, 2019. 27-41. o. De ki az a Takáts Gyula? (novella) és Maga is valaki? (novella) In: Kézfogások. A Testvérmúzsák Asztaltársaság antológiája. Szerk.: Békés Sándor, G. Tóth Károly. Molnár Nyomda és Kiadó Kft., Pécs, 2024. 41-54. o.

Jegyzetek

Források Litera Bama Egy élet térképe Tüskés Tibor előtt tiszteleg új kötetével a Nagy Lajos igazgatója Bartusz-Dobosi László (Magyar Írószövetség)

További információk

Tüskés Tibor pályaképe Jókai Anna

További irodalom Lexikonok

Siófoki Ki Kicsoda. Szerk.: Gyarmati László. Siófok, 1996. 17., 76. A Magyar Irodalom Évkönyve, 2008. Szerk.: Kapecz Zsuzsa, Mezey Katalin, Nyerges Magdolna. Széphalom Könyvműhely, 2009. 51., 276.

Nyomtatott sajtó

Kasza Szabolcs: Nem a ló farka alatt. Univ, 2006. március 27. 7. évf. 4. sz. 26. Méhes Károly: Forgassuk az Irodalmi Páholyt. Dunántúli Napló, 2006. április 8. 17. évf. 96. sz. 9. Király Nóra: Ahonnan mindenre rálátni… Irodalmi lap fiataloknak. Pécsi Panoráma, 2006. május–június, 3. évf. 5–6. sz. 38-39. Irodalmi téboly. Pécsi Hét, 2006. november 17. 16. évf. 44. sz. 4. Kákonyi Péter: Irodalmi Páholy a Mecsek alján. Magyar Nemzet, 2007. április 12. 70. évf. 99. sz. 14. Tüskés Tibor: Staféta. A volt szerkesztő szavai a mai szerkesztőhöz egy hajdani szerkesztőről. Magyar Nemzet, 2007. december 8. 70. évf. 334. sz. 36. Most még csak „szerelemlap” a Páholy. Az új irodalmi folyóirat országos hírűvé vált három év alatt. Dunántúli Napló, 2008. október 6. 19. évf. 274. sz. 7. Méhes Károly: Stafétaváltás az Irodalmi Páholy élén. Dunántúli Napló, 2009. november 13. 20. évf. 309. sz. 4. Bircsár Dóra: Főszerepben: ti! Univ, 2009. november 23. 10. évf. 14. sz. 18. Méhes Károly: Az eötvösi tanítás: ki hitét veszti, elmerül (interjú). Dunántúli Napló, 2011. december 7. 22. évf. 332. sz. 5. Marján Babett: A frontról a terepasztal mellé (interjú). Színes. Fehér/Fekete, 2012. karácsony, 20. évf. 74. sz. 8-10. Pabst Dorottya: Értéket közvetítünk (interjú). Színes. Fehér/Fekete, 2014. Veni Sancte, 22. évf. 81. sz. 2-6. Mészáros B. Endre: A Balaton örök igézetében (interjú). Dunántúli Napló, 2016. január 22. 27. évf. 18. sz. 5. Brand Diána – Oberling Hanna: Beszélgetés Dobosi László igazgató úrral az irodalomról, az írásról és iskolánk könyvtáravatójáról (interjú). Színes. Fehér/Fekete, 2017. Veni Sancte, 25. évf. 93. sz. 2-3. Tóth Viktória: Irodalomóra másként. Bartusz-Dobosi László művéről beszélgettek (riport) = Dunántúli Napló, 2020. február 25. 31. évf. 47. sz. 6. Tóth Ida: Találkozások az angyallal. Bartusz-Dobosi László a virtuális templomfalról, az őrület logikájáról és a kert csendjéről (interjú) = Magyar Nemzet, Lugas, 2020. március 21. 12–13. Mészáros B. Endre: Meditációs esszék jönnek. Bartusz-Dobosi László megírja az őrület és a csend virágait is (interjú) = Dunántúli Napló, 2020. július 1. 31. évf. 152. sz. 5. Mészáros B. Endre: MIkor feszít a zubbony (interjú) = Dunántúli Napló, 2021. április 22. 32. évf. 92. sz. 5. „Boldog embernek tartom magamat” (interjú) = Magyar Napló, 2021. augusztus, 33. évf. 8. sz. 27-28. Bőhm Gábor: „Csengey mondatai ma is élnek”. Beszélgetés Bartusz-Dobosi Lászlóval a szekszárdi születésű Csengey Dénesről, nemzedékiségről és monográfiaírásról = Somogy, 2021. 49. évf. 4. sz. 40-49. Halmai Tamás: "Felfelé élnek a versei". Beszélgetés Bartusz-Dobosi Lászlóval, Kalász Márton monográfusával = H.T.: Az ékszerteknős és az abbé. Cédrusz Művészeti Alapítvány, Budapest, 2022. 87-98. Szilágyi-Nagy Ildikó: Egy műhely, ahol a jövőt készítik = Magyar Nemzet, 2022. december 27. 85. évf. 301. sz. 16. Bényei Adrienn: A rendszerváltozás emlékezete = Magyar Nemzet, 2023. november 30. 86. évf. 279. sz. 13. Halmai Tamás: Egyik szirom után a másik. Beszélgetés G. Tóth Franciskával és Bartusz-Dobosi Lászlóval – Iancu Laura költői világáról = H.T.: Szőlőszem és nyárfa. Széljegyzetek Iancu Laura költészetéhez. Cédrus Művészeti Alapítvány, Bp., 2024. 70-80. Halmai Tamás: Angyalok között. Néhány mondat a KárPit folyóiratról = Mértékadó, 2024. június 2. 20. évf. 23. sz. 9

Rádió

Füstvirágok című novelláskötetről beszélgetés Filippinyi Évával. Kossuth Rádió – Irodalmi Újság, 2016. március 27. 20:05 – 20:30 Lélekszakadtak és Horizont című kötetekről beszélgetés Tóth J. Andrással. Magyar Katolikus Rádió – Meghívó. Kulturális programajánló, 2020. január 25. 09:29 – 09:41 Karcolat. Lélekszakadtak c. kötetről és irodalomról beszélgetés Belénessy Csabával = KarcFm, 2020. március 13. 13:00 – 13:46 Csengey Dénes c. kötetről beszélgetés Tóth J. Andrással = Magyar Katolikus Rádió – Meghívó. Kulturális programajánló, 2021. március 20. 09:38 – 09:56 Csengey-monográfiáról beszélgetés Völgyi Tóth Zsuzsával = Kossuth Rádió – Irodalmi Újság, 2021. augusztus 15. 18:30-18:42