Erlangen egyetemi város, mely a legnagyobb német tartományhoz, Bajorországhoz tartozó Közép-Frankföldi regionális közigazgatás egyik városa. Erlangen közigazgatási központ is egyúttal, melynek a 2015-ös népszámlálás során 108.336 lakosa volt, így Bajorország nyolc nagyvárosa közé került.Bayerisches Landesamt für Statistik und Datenverarbeitung, auf www.erlangen.de , eingesehen am 9. August 2011. A lakosok száma 1974-ben átlépte a -es határt, ezáltal tekinthető nagyvárosnak, ugyanakkor Erlangen a 20 km-re fekvő Nürnberg és Fürth városával közösen Bajorország 30 fő közigazgatási egységének egyikét képezi. A környező vidékkel és azoknak összesen 3,5 millió lakosával együtt Németország tizenegy Metropol-régiójának egyikéhez tartozik.
A történelmének régre visszanyúló, de ma is tapasztalható része az 1685-ös nantes-i ediktum után a franciaországi hugenották letelepedése a városban. A mai Erlangen egyeteméről, Friedrich-Alexander-Universität Erlangen-Nürnberg, valamint a Siemens konszern itt lévő részlegeiről ismert leginkább. Fekvése Erlangen Nürnbergtől 20 km-re a Schwabach és a Regnitz összefolyásánál található 280 méter tengerszint feletti magasságban. A város a közép-frankföldi medencében a Regnitz partján helyezkedik el, mely a várost délről északi irányba két egyenlő részre osztja. Erlangen nyugati oldalán pedig, a Regnitz-cel párhuzamosan a Rajna–Majna–Duna-csatorna folyik. A városközponttól északra a keletről folyó Schwabach, a központtól délre pedig a nyugatról folyó Aurach torkollik a Regnitz folyójába.
Az Erlangenhez közel fekvő nagyvárosok elhelyezkedése és távolsága a következő: Schweinfurt (100 km) Bamberg (40 km) Bayreuth (90 km) Frankfurt am Main (220 km)Würzburg (100 km) Waidhaus (140 km) a cseh-német határ mentén Rothenburg ob der Tauber. (80 km) Nürnberg (20 km)Ingolstadt (120 km)München (190 km) Regensburg (120 km)* A távolságok a város központjától számított országúti kilométerszámban mérve .
Szomszédos települések Északról kezdődően az óramutató járásával megegyező irányban az Erlangennel szomszédos települések a következők:
Mark, Möhrendorf, Bubenreuth, Marloffstein, Spardorf és Buckenhof valamint Buckenhofer Forst községek, (mindegyik Erlangen közigazgatásához tartozik), Nürnberg és Fürth városa, Obermichelbach község (közigazgatásilag Fürthhöz tartozik) valamint Herzogenaurach városa és Heßdorf község (mindkettő Erlangen közigazgatásához tartozik). Tagolása bélyegkép|jobbra|250px Erlangen hivatalosan kilenc körzetből és 40 kerületből áll, emellett a város tizenkét városrészre osztható fel. Városrészek Büchenbach Bruck Eltersdorf Erlangen Frauenaurach Großdechsendorf Hüttendorf Klosterwald Kosbach Kriegenbrunn Mönau Tennenlohe Körzetek és a kerületek Zentrum 01: Altstadt 02: Markgrafenstadt 03: Rathausplatz 04: Tal Regnitz 10: Heiligenloh 11: Alterlangen 12: Steinforst Nord 20: Burgberg 21: Meilwald 22: Sieglitzhof 23: Loewenich 24: Buckenhofer Siedlung 25: Stubenloh Ost 30: Röthelheim 32: Sebaldus 33: Röthelheimpark Süd 40: Anger 41: Rathenau 42: Schönfeld 43: Forschungszentrum 44: Bachfeld 45: Bierlach Südost 50: Eltersdorf 51: St. Egidien 52: Tennenlohe Südwest 60: Neuses 61: Frauenaurach 62: Kriegenbrunn 63: Hüttendorf West 70: Kosbach 71: In der Reuth 73: Häusling 74: Steudach 75: Industriehafen 76: Büchenbach Dorf 77: Büchenbach Nord 78: Büchenbach West Nordwest 80: Dechsendorf West 81: Dechsendorf Ost 82: Mönau Története Erlangen igen régi város, már a 8. században ismert település volt. 1017-ben még a Würzburgi püspökséghez tartozott, 1361-ben Csehországhoz, 1400-ban a Nürnbergi várgrófsághoz, 1541-ben Bayreuthi őrgrófsághoz, 1791-ben Poroszországhoz, 1806-ban francia uradalom alá, majd 1810-ben Bajorországhoz került.Lammers: Erlangen, ein Führer durch die Stadt und ihre Sehenswürdigkeiten 1879. 1742-ben Frigyes, brandenburg-bayreuthi őrgróf alapította a város egyetemét.
Erlangen parányi óvárosától (Altstadt) délre 1685-től kezdődően a franciaországi hugenotta menekültek csaknem szabályos, négyzet-hálózatos elrendezésű utcákkal építették meg maguknak az újvárost (Neustadt). 1706-ban az óváros csaknem teljesen leégett és az újváros mintájára frank barokk stílusban építették újjá. Az őskor és ókor
Bajorország őstörténetében a Regnitz-völgye már a kezdetektől egy észak-déli irányú útvonal volt. Spardorf löszrétegében a gravetti kultúrához tartozó eszközöket találtak, mely megközelítőleg 25.000 éves lehet.Wolfgang Weißmüller: Vorgeschichte im Erlanger Raum. Begleitheft zur Dauerausstellung, Hrsg. vom Stadtmuseum Erlangen, 2002. Csak jóval későbbről, a neolitikum végétől, (kb. Kr. előtt 2800–2200) mutathatók ki Erlangen térségében a mezőgazdaság nyomai és az ehhez kapcsolódó települések. Ebből a korból eredeztethetőek az Erlangentől északra fellelt kőlapok (Erlanger Zeichensteine) is, melyeket a késő bronzkori urnamezős kultúrában (Kr. előtt 1200–800.) újból, ekkor síremlékként felhasználtak.Christian Züchner: Die Erlanger Zeichensteine. Eine besondere Grabform der späten Bronzezeit. In: Vorgeschichte im Erlanger Raum. Begleitheft zur Dauerausstellung, Hrsg. vom Stadtmuseum Erlangen, S. 70–71.
Erlangen Kosbach városrészében 1913-ban sírfeltárás során az urnamezős kultúra, a hallstatti kultúra valamint a La Tène-kultúra leleteire bukkantak.Rudolf Herold: Beiträge zur Vorgeschichte Erlangens und seiner Umgebung: I. Funde und Grabungen vor August 1913; II. Die Grabung bei Kosbach im August 1913. Der Kosbacher Altar. Sitzungsberichte der Physikalisch-Medizinischen Sozietät in Erlangen Band 45, 1913, S. 55–92. A sírdomb lábánál található az úgynevezett Kosbachi-oltár (Kosbacher Altar), mely a korai hallstatti kultúrához (kb. Kr. előtt 500 ) kapcsolható, a négyszögletes kőlap szélein és közepén függőlegesen álló figurákkal egyúttal egyedülálló ebben a formájában.Martin Nadler, Brigitte Kaulich: Ein Grabhügel im Mönau-Forst bei Erlangen-Kosbach. In: Konrad Spindler (Hrsg.): Vorzeit zwischen Main und Donau. Neue archäologische Forschungen und Funde aus Franken und Altbayern. Erlanger Forschungen Reihe A, Band 26, 1980, S. 173–205.
A Villa Erlangentől a harmincéves háborúig
Erlangen nevét először egy 1002-ből származó okiraton említik, ugyanakkor nem ismert a település nevének eredete.
Az 1002-ben keletkezett okiratot megelőze, hogy 976-ban II. Ottó német-római császár a forchheimi Szent Márton-templomot és egyházközségét a Würzburgi püspökségnek adományozta, később II. Henrik német-római császár pedig 1002-ben meg is erősítette az ajándékozást, ugyanakkor jóváhagyta ennek átadását a Würzburgban akkor alapított Stift Haug káptalannak. II. Ottótól eltérően II. Henrik adományozó okiratában viszont már részletezik, mi tartozik az adományhoz, az okiratban megemlítik a Radenzgau grófságban fekvő „villa erlangon“t. Ekkor említik először Erlangen nevét. Mivel az akkori bajor Nordgaut nyugaton a Regnitz, északon a Schwabach határolta, a település ezen a területen kívül feküdhetett. Feltételezések szerint így a megemlített Villa erlangon nem a mai városközpontban fekvő egykori Altsadt területén helyezkedhetett el, valószínűbb hogy az akkori település a Regnitz bal partján, Erlangen mai Alterlangen városrésze területén feküdt. II. Henrik 15 évvel később – 1017-ben – a Bambergi püspökségnek adományozta a települést. Helytörténészek szerint Erlangen nem sokkal később már némileg jelentősebb lehetett, mivel IV. Henrik 1063-ban udvartarásához tartozó hercegekkel és püspökökkel egy ideig Erlangenben tartózkodott.Ferdinand Lammers, Geschichte der Stadt Erlangen, Erlangen 1834 (Nachdruck 1997), S. 17.
IV. Károly német-római császár és egyben I. Károly néven cseh király, 1361 decemberében 2.225 tallérért összes jogával, javadalmával a Bambergi püspökségtől megvásárolta Erlangent és a Cseh Királyság részévé tette.wiedergegeben bei Lammers, aaO, S. 183. A település gyorsan fejlődött, 1367-ben a császár három napot töltött Erlangenben, polgárainak és lakosainak erdőhasználati jogot biztosított.Jakob, aaO, S. 95.Die Anrede burger war für die ältere Lokalforschung der Beweis, dass Erlangen bereits 1367 Stadtrechte verliehen wurde. Deshalb feierte Erlangen bereits 1967 – um 31 Jahre verfrüht – das 600-jährige Stadtjubiläum. 1374-ben pedig Erlangen fejlődését elősegítendő hét évre szóló adómentességet biztosított számára,Jakob, aaO, S. 95f. egyúttal kereskedelmi jogot is megítélt a településnek.
1361 után épült az akkori Erlangen mellett – a később kiépült középkori városfal északi részénél álló – hol várként, hol kastélyként említett egykori Veste Erlangen, az eredetileg földhalom várként (Motte) épült építmény az új birtokok közigazgatási székhelye volt, de szolgált börtönként is, és menedéket is jelentett a lakosságnak a háborúk során. Vencel cseh és német király pénzverdét állíttatott fel, és 1398-ban városi rangra emelte Erlangent, a városi jogok mellett a várost körülvevő fal felépítése is megkezdődött.Lammers, aaO, S. 27 und 189ff Majd négy évvel később, 1402-ben Wenzel pénzhiány miatt a frankföldi birtokait, köztük Erlangent is eladta, így került a város a nürnbergi várgrófsághoz.
Erlangen lakosairól kevés adat van, 1129-től egy nemesi családról, „von Erlangen” névvel lehet tudni, 1288-ban is említést tesznek róluk. A család Erlangenen belül és körülötte is rendelkezett tulajdonnal.Ernst G. Deuerlein: Ein Beitrag zur Geschichte der Familie derer von Erlangen. in Erlanger Bausteine zur fränkischen Landesforschung (im Folgenden: E. B.), 1967, S. 165. Egy 1497-es birodalmi adójegyzék szerint a város 92 házában 212 felnőtt lakos élt, a gyerekkel együtt a lakosok száma 350 volt.Bernd Nürmberger: Erlangen um 1530. E. B., 2003, S. 288. Számuk nem sokat változhatott, mivel egy 1528-ban keletkezett irat szerint 83 háztulajdonos volt a városban. Egy teljes körű, háztulajdonosokról és a bérlőkről is, utcajegyzékkel ellátott jegyzéket a város lelkésze, Hans Heilig állított össze 1616-ban. Erlangenben a harmincéves háború kezdetéig feltehetőleg 118 házban kb. 500 lakos élt.Bischoff: Erlangens Einwohner 1616 und 1619. E. B., 1961, S. 49.
A várost többször is lerombolták, első ízben a huszita háborúk során, 1431-ben, ugyanakkor az 1425-ös német paraszt háború megkímélte Erlangent, viszont 1552-ben újból pusztítottak, ekkor nürnbergiek a városban.
Magának a késő középkori városnak a mai Altstadttól eltérő elrendezése volt. A város Nürnberg felé lévő kijárata, a felső kapu, azaz az „Oberen Tor“ a mai Hauptstraße 90. és 91. szám között állt, a keleti városfal a Lazarettstraße-tól délfelé húzódott, majd a Vierzigmannstraße-tól délnyugat felé ívelt és a mai Altstädter Kirche alapterületét érintette. A középkori városfal maradványait a Városi Múzeum udvarának ásatásai során tárták fel. A felső kapun kívül, Nürnberg felé helyezkedett el az Obere Vorstadt (Hauptstraße 88. és 89. számtól az Engelstraße kereszteződéséig). A Bayreuthi kapun túl pedig az Untere Vorstadt terült el, (Bayreuther Straße-tól az Essenbacher Straße-ig), s ebben a városfalon kívüli részben állt egy vízimalom is a Schwabach partján. Neustadt alapítása 1686-ban