Az Alosa tanaica a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának heringalakúak (Clupeiformes) rendjébe, ezen belül a heringfélék (Clupeidae) családjába tartozó faj.
Előfordulása Az Alosa tanaica elterjedési területe a Fekete-, az Azovi- és Márvány-tengerek.
Megjelenése Ez a halfaj legfeljebb 20 centiméteresre nőhet meg. Testtömege 59 gramm. A szájpadláson és az ekecsonton (vomer), a fogak alig fejlettek.
Életmódja Egyaránt megél a sós-, édes- és brakkvízben is. Általában 50-70 méteres mélységben tartózkodik. Tápláléka állati plankton, rákok, rovarlárvák és kis halak.
Szaporodása Ez az Alosa-faj anadrom vándorhal (a tengerből az édesvízbe vonul ívni). Egy-kétévesen válik ivaréretté. A folyók állóvizes részét keresi, vagy beúszik a tavakba, vagy az elöntött területekre. Sok példány, kétszer-négyszer ívik életében. Január-március között, az Alosa tanaica rajok megjelennek a partok közelében; amikor a hőmérséklet 10 Celsius-fokos lesz, április–május között, a halak felúsznak a folyókba. Május-június között, amikor már 15 Celsius-fok van, elkezdődik az ikrák lerakása. Az ikrák vagy úsznak, vagy a fenékre ereszkednek. Az ivadék ősszel a folyótorkolatokba és lagúnákba úszik, aztán az első tél elteltével kiúszik a tengerbe.
Állományai A vízszennyezés miatt, a 20. század első évtizedeiben, az Az Alosa tanaica állományok erősen lecsökkentek. A Fekete-tenger északi részén, még mindig alacsony a számuk, kivételt képezve az azovi-tengeri állomány, amely manapság is, bővelkedik a példányokban.
Felhasználása Az Alosa tanaica halfajt, az ember tenyészti.
Források Alosa tanaica (Grimm, 1901) FishBase Berg, L.S., 1962. Freshwater fishes of the U.S.S.R. and adjacent countries. volume 1, 4th edition. Israel Program for Scientific Translations Ltd, Jerusalem. (Russian version published 1948).
Kategória:Alózák Kategória:Halfajok Kategória:A Fekete-tenger halai Kategória:Az Azovi-tenger halai Kategória:Európa halai Kategória:Ázsia halai