265px|thumb|A Fő utca sváb módú beépítése 265px|thumb|A Kerék fogadó

Levél (, ) község Győr-Moson-Sopron vármegyében, a Mosonmagyaróvári járásban található.

Elnevezései A település német neve Kaltenstein. Horvátul két neve van. A bezenyeiek Kajtištan-nak, a kimleiek Klatšajna-nak hívták.

Fekvése Az ország észak-északnyugati széle közelében fekszik, az osztrák határtól 7, a szlovák határtól 17 kilométerre. A közvetlenül szomszédos települések: észak felől Bezenye, kelet felől Mosonmagyaróvár, dél felől Mosonszolnok, nyugat-északnyugat felől pedig Hegyeshalom.

Megközelítése Legfontosabb közúti elérési útvonala az 1-es főút, ezen érhető el az ország távolabbi részei felől. Itt van az M1-es és az M15-ös autópályákJelenlegi kiépítettsége szerint csak autóút jellegű. találkozási pontja is, 1995 októbere óta. A községtől északra kiépült csomópont mindkét irányban jó közúti kapcsolatot biztosít.

A Budapest-Bécs közötti vasúti fővonalon személyforgalmi megállóhely, míg az 5 km-re lévő hegyeshalmi vasúti csomópont nemzetközi személy-, és teherforgalmi kapcsolatban van Nyugat-Európával.

Kerékpárral a hegyeshalmi, rajkai határállomásnál lehet a nemzetközi kerékpárutakhoz kapcsolódni. A község É-ÉNy-i határában lévő M1-es (Bécs) és az épülő M15-ös autópályák (Pozsony) és ezek csomópontjai, jó közúti, a Budapest-Bécs és a Rajka-Pozsony villamosított vasúti fővonal jó vasúti közlekedési kapcsolatot biztosít Nyugat-Európa felé. Itt bonyolódik le hazánk turizmusának és áruszállításának legjelentősebb része.

A településen található egy Tesco is.

Története Első írásos, német nyelvű említése 1410-ből „Kalthostan” formában fordul elő. A magyar névvel először az 1532. évi adóösszeíráskor találkozhattunk. A hagyományok szerint neve a – Lövér – a besenyő gyepűőrök (határőrök), íjászok emlékét őrzi. Későbbi lakói a magyaróvári vár szekeresei, futárai és postásai voltak. A törökök 1529-es ostromakor a környék elnéptelenedett. I. Miksa császár 1570 körül württembergi szászokat, németnyelvü katolikus etnikumot telepített le.

A békés korok beköszöntésekor 1711 után a lakosság száma nőtt, fejlődött a földművelés és az állattenyésztés. Terjedt a birkatenyésztés, a méhészkedés és a szőlőkultúra. A legnagyobb birtokosok ez idő tájt a Zichy grófok. II. József türelmi rendeletével Hegyeshalom és Levél közös egyházközséget alkotott. Az ágostai evangélikus egyházközség 1789-ben épített templomot.

Az 1809-es francia megszállás is súlyos terhet rótt az itt élőkre. A 19. század első harmadában a Lajta folyó árvizei, a betegséget terjesztő járványok és a mindent elhamvasztó tűzvészek okoztak károkat.

Az 1867-es kiegyezés pozitív változásokat hozott. Az eddigi kisközség 1899-ben nagyközség lett. Lakossága a századfordulóra elérte a másfélezres lélekszámot. Sorban alakultak a különféle társadalmi szervezetek. Kiemelkedő volt a földművelés és az állattenyésztés felvirágoztatása. 1900-ban alakult meg a Tejszövetkezet. Úttörő szerepe volt Ujhelyi Imre akadémiai tanárnak. Vezetésével honosították meg a siementhali szarvasmarhafajta nagyméretű tenyésztését, s ezzel tett szert Levél nemzetközi hírnévre.

Az első világháború után a '20-as évek közepére állt talpra a falu. 1926-ban megindult a község villamosítása, melyet a következő évben be is fejeztek. A gazdák gyümölcsöst telepítettek, fellendült a gabonatermelés. A megnövekedett jövedelmekből kulturális célokra is juttattak. A világgazdasági válság súlyos gondokat okozott. A gazdák megtagadták az adófizetést, ezért az önkormányzatot 1934-ig felfüggesztették. A második világháborúban a rekvirálások során mind a német, mind az orosz katonák kifosztották a falut, az állatállomány nagy részét elhajtották. A háború után a német ajkú lakosság zömét kitelepítették. A kitelepítettek helyére az ország több vidékéről, Erdélyből, és a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében a Felvidékről érkeztek telepesek.

A szövetkezetesítés során több szövetkezeti csoport is alakult, majd az idők folyamán változtak összeolvadtak, szétváltak. Napjainkban a szövetkezetek átalakulása és a kárpótlási eljárás alakítja a mezőgazdaságot. A '60-as, '70-es és '80-as években ismét fejlődésnek indult a falu. Szilárd burkolatú utak, vízmű épül, megindult az autóbusz közlekedés.

A '80-as években új utcák nyíltak, az idegenforgalom is fejlődést mutatott. Több vállalkozás is beindult (például EXPO falu, üzemanyag-kutak, panziók, butikok, üzletek. stb.). A vendégforgalom növekedésével a községben többen foglalkoznak a fizetővendéglátással Így község komoly idegenforgalmi megállóhellyé vált. A faluhoz közel két természetvédelmi terület: a Szigetköz, és a Hanság szép természeti környezete és sokszínű gazdag vízi-, növény-, és állatvilága, termál és gyógyvizű fürdők, műemléki látnivalók, horgászati, vadászati és lovaglási lehetőségek nyújtanak vonzerőt, valamint pihenési , szórakozási és vásárlási lehetőséget. Ezenkívül lehetséges lenne a Fertő tó körüli kerékpáros úthoz való csatlakozás is ! A község É-ÉNy-i határában lévő M-1-es (Bécs) és az M-15-ös (Pozsony) autópályák és ezek csomópontjai, jó közúti, a Budapest–Bécs és a Rajka-Pozsony villamosított vasúti fővonal jó vasúti közlekedési kapcsolatot biztosít Nyugat-Európa felé. Itt bonyolódik le hazánk idegenforgalmának és áruszállításának legjelentősebb része.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Papp Zoltán (független) 1994–1998: Papp Zoltán (független) 1998–2002: Rosenberger András (független) 2002–2006: Rosenberger András (független) 2006–2010: Papp Zoltán (független) 2010–2014: Kiss Béla (független) 2014–2019: Kiss Béla (független) 2019–2024: Kiss Béla (független) 2024– : Kiss Béla (független)

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 81,2%-a magyarnak, 5,1% németnek, 0,8% románnak, 0,2% szerbnek, 3,3% szlováknak mondta magát (15,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 39,5%, református 8%, evangélikus 4%, görögkatolikus 0,3%, izraelita 0,1%, felekezeten kívüli 13,3% (33,9% nem nyilatkozott).Levél Helységnévtár

2022-ben a lakosság 83,3%-a vallotta magát magyarnak, 8% szlováknak, 3,9% németnek, 0,3% ukránnak, 0,2% cigánynak, 0,2% románnak, 0,2% horvátnak, 2,3% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 29% volt római katolikus, 5,7% református, 2,7% evangélikus, 0,5% görög katolikus, 0,2% ortodox, 0,8% egyéb keresztény, 0,8% egyéb katolikus, 15,5% felekezeten kívüli (44,5% nem válaszolt).Levél Helységnévtár

Nevezetességei az „EXPO” falu, katolikus templom (Samodai József festette a templom képeit) evangélikus templom, a védett zárt soros beépítésű Fö utcája, Gyermekönkormányzata.

Partnertelepülései Nyulas (Jois), Ausztria (1999) Ekecs (Okoč), Szlovákia (2007http://www.level.hu/index.php?modul=menupontok&kod=128)

Jegyzetek

Források Levél község Képviselő-testülete: Községprojekt (1995) Készítette: Bárdos Dezső (kézirat) dr. Fekete Mátyás: Győr-Moson-Sopron megyei kézikönyv (Szekszárd, 1998) Bárdos Dezső írása 694-695 o. dr. Fekete Mátyás-Tóth Zoltán: Levél község turisztikai koncepciója 1995. (kézirat)

További információk Levél Önkormányzatának honlapja

Kategória:Győr-Moson-Sopron megye települései Kategória:Moson vármegye települései Kategória:Levél (település) Kategória:A Mosoni-síkság települései