Az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) Budapest magyar, ezen belül budapesti labdarúgócsapat. Az MTK a 20. század elejétől fogva a budapesti nagy klubok egyikeként mindig meghatározó szerepet játszott a magyar labdarúgásban. A kék-fehér színekben játszó csapat mind a bajnoki, mind a kupaaranyérmek számát tekintve a Ferencvárosi TC után és az Újpest FC előtt a második legeredményesebb szereplője az 1901 óta működő magyar labdarúgó-bajnokságnak.
Elnevezés Névválasztás Az MTK alapítására 1888. november 16-án került sor Szekrényessy Kálmánnak (1846–1923) a kor legismertebb nemzetközi hírű sportolójának elegáns Teréz körúti lakásában. Szekrényessy hazai és nemzetközi híre, demokratikus gondolkodása, tősgyökeres magyar nemesi származása egyaránt garanciát jelentett a keresztény úri körökön kívül álló csoportok szakmai, társadalmi legalizációjára.Szekrényessy Attila: A Balaton-átúszások története, Budapest, 2005 Az alapítás előzménye az volt, hogy az atletizálást nem kifejezetten preferáló Nemzeti Torna Egylet atletizálni vágyó, főként zsidó származású sportolóinak nem volt lehetőségük a keresztény és arisztokratikus szellemiséget árasztó Magyar Athletikai Clubba belépni.Krausz Péter: AZ MTK labdarúgó szakosztályának rövid története, in: Galla Miklós/Krausz Tamás/Szántó András: Hajrá MTK!, Ágnes-Press Bt., Csobánka, 1999, pp. 7-9 Az alternatívaként, részben kényszerből alapított „Magyar Testgyakorlók Köre” elnevezés azonban még a látszatát is igyekezett elkerülni annak, hogy a klubnak valamiféle köze lenne a főváros zsidó közösségéhez. A „Magyar” jelző még érthető is, viszont akkoriban példa nélküli volt, hogy egy klub a nevében kifejezetten magyar szavakat használjon. A 19. század végén, amikor a sportéletben még a németes torna és az angolos atlétika szavak domináltak, egyedülálló volt a „Testgyakorlók” és a „Köre” szavak használata. Ezek után nem csoda, hogy a professzionális labdarúgó bajnokság 1926-os bevezetésekor az MTK hivatásos labdarúgó szakosztálya a Hungária FC nevet vette fel. A kényszer szülte alapítás, a félelem az antiszemitizmustól, a deklarált zsidó háttér hiánya, a nem homogén felekezeti jelleg miatt az MTK mindig tabuként kezelte és igyekezett eliminálni annak jelentőségét, hogy a klub által hordozott jelentéstartalmak a főváros zsidóságához kapcsolódnak. Jellemző, hogy a klub történetét feldolgozó könyvek is igyekeznek e ténynek minél kisebb jelentőséget tulajdonítani és többnyire – kétségkívül helytállóan – az MTK demokratikus, befogadó és kozmopolita jellegét emelik ki.Szegedi Péter: Rajta magyarok! Előre Izrael! Pilpul, Internet, 2006. január 1., http://pilpul.net/komoly.shtml?x=27410
Névváltozások Az alapítás óta bekövetkezett névváltoztatások okai sokrétűek. Szerepet játszott a már említett profi/amatőr labdarúgás szétválasztása, az 1950-es évek államosítási törekvései, a társadalmi bázis kiszélesítése, a bennmaradás fúzió általi lehetővé tétele, a rendszerváltás, tulajdonosváltás, anyagi megfontolások és még sorolhatnánk a végtelenségig. Az alábbi összeállítás a nagy múltú egyesület különböző elnevezéseit mutatja meg.Hencsei Pál: Az MTK százhúsz éve, MTK-Erzsébetváros, Budapest, 2008, p. 31 1888–1926: Magyar Testgyakorlók Köre 1926–1940: Hungária Magyar Testgyakorlók Köre Futball Club 1940–1945: Hungária Magyar Testgyakorlók Köre Futball Club feloszlása 1942–1945: Magyar Testgyakorlók Köre feloszlatása 1945–1950: Magyar Testgyakorlók Köre 1950–1951: Budapesti Textiles Sport Egyesület 1951–1953: Budapesti Bástya Sport Egyesület 1953–1956: Budapesti Vörös Lobogó Sport Egyesület 1956–1975: Magyar Testgyakorlók Köre 1975–1990: Magyar Testgyakorlók Köre-Vörös Meteor Sport Kör 1990–1995: Magyar Testgyakorlók Köre 1995–1998: Magyar Testgyakorlók Köre Futball Club 1998–2003: Magyar Testgyakorlók Köre Hungária Futball Club 2003– : Magyar Testgyakorlók Köre Budapest Futball Club (Az U15, U13 és a női csapatok megtartották az MTK Hungária FC nevet)
Színváltozások Az MTK és a Hungária FC is alapvetően kék-fehér színekben játszott és játszik ma is. A hazai mérkőzéseken viselt kék harántcsíkos fehér mez benne a klub címerével, a kék nadrág és a kék szegélyű fehér sportszár sajátos, más csapatokkal össze nem téveszthető megjelenést biztosít a labdarúgóknak. Ennek ellenére nincs dokumentum arról, hogy miért éppen kék-fehér selyemzászló készült az MTK megalakulásának tízéves jubileumára, amely egyben a klub színeit is meghatározta.Krausz P., p. 9 Érdekes velejárója volt az 1950-es évek névváltoztatási hullámának a klub színének megváltoztatása is. Az addigi kék-fehér színösszetétel az 1949–1956 közötti időszakra piros-fehérre módosult. Mind Textilesként, mind az ÁVH alá sorolt Bp. Bástyaként, majd ismét textilipari Vörös Lobogóként a labdarúgók piros-fehér összeállításban játszották mérkőzéseiket.Szegedi Péter: Pálya a magasban, Kinizsi, Dózsa, Bástya meg a Textilfestők, Magyar Narancs, XVIII. évf. 14. szám, Internet, 2006. április 6., http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=12973
Eredmények Nemzeti szinten Magyar Bajnokság I. osztály (59 érem) 23 aranyérem – 1904, 1908, 1914, 1917, 1918, 1919, 1920, 1921, 1922, 1923, 1924, 1925, 1929, 1936, 1937, 1951, 1953, 1958, 1987, 1997, 1999, 2003, 2008 20 ezüstérem – 1910, 1911, 1912, 1913, 1926, 1928, 1931, 1933, 1940, 1949, 1950 ősz, 1952, 1954, 1955, 1957, 1959, 1963, 1990, 2000, 2007 16 bronzérem – 1903, 1905, 1907, 1927, 1930, 1932, 1935, 1938, 1939, 1950, 1956, 1961, 1978, 1989, 2005, 2015 Magyar Bajnokság II. osztály (7 érem) 5 aranyérem – 1982, 1995, 2012, 2018, 2020 2 ezüstérem – 1902, 2023 Magyar Kupa (15 érem) 12 aranyérem – 1910, 1911, 1912, 1914, 1923, 1925, 1932, 1952, 1968, 1997, 1998, 2000 3 ezüstérem – 1935, 1976, 2012 Magyar Szuperkupa (2 érem) 2 aranyérem – 2003, 2008
Nemzetközi szinten Közép-európai kupa (3 érem) 2 aranyérem – 1955, 1963 1 ezüstérem – 1959 Bajnokcsapatok Európa-kupája negyeddöntő – 1956 Kupagyőztesek Európa-kupája (1 érem) 1 ezüstérem – 1964 negyeddöntő – 1977 Vásárvárosok kupája elődöntő – 1962
Egyéb Serlegek Brüll serleg – 1906 Pünkösdi Torna serleg – 1933 Bajnokok Tornája serleg – 1978 Centenáriumi Torna serleg – 1989
Hazai porondon Alapítás és kezdetek (1888–1902) Az MTK az egyetemes magyar sport egyik legrégebben alapított, patinás egyesülete. Történelme együtt mozgott Magyarország viharos XX. századi történelmével. Bár az MTK több egy labdarúgócsapatnál, az alábbi adatok – amelyek zömében a klub hivatalos honlapjáról, illetve a klub történelmét bemutató különböző kiadványokból származnak – a labdarúgókra vonatkoznak. A Magyar Testgyakorlók Köre alakuló közgyűlésére 1888. november 16-án került sor egy budapesti kávézóban. Az alapító tagok a magyar arisztokrácia és a zsidó polgárság köréből kerültek ki. A feljegyzések Donáth Sándor, Horner Ármin, Klauber Izidor, Kohn Arnold, Leitner Ármin, László Lajos, Müller Dávid, Sachs Lipót, Szekrényessy Kálmán, Tóth Lajos, valamint id. Weisz Dezső nevét őrizték meg az utókornak. Titkárnak Donáth Sándort választották. Fontos megjegyezni, hogy az alapítók és az első komoly társadalmi súlyú pártfogók között nem csak zsidók találhatók meg. Százhúsz év távolából visszanézve megállapítható, hogy az egyesület elsősorban a fővárosi középpolgárság körében keresett és talált híveket. A századforduló előtti sport- és közéletben szokatlan volt az MTK-isták demokratikus felfogása, új iránti nyitottsága és a szélsőségekkel szembeni kiállása.Szántó András: Ria, ria, Hungária - zsidóság és futball Magyarországon, Szombat, 1998. november, Internet, http://www.szombat.com/archivum/regi/h9811f.htm A Magyar Testgyakorlók Köre, kifejezve a magyarosodás útjára lépő zsidóság asszimilációs késztetéseit, egyértelműen a partikularizmusoktól és a helyi patriotizmusoktól mentes univerzalitás, a torna szellemiségének visszautasítása, valamint az elit 'club' és a konzervatív légkört árasztó 'egylet' elutasításaként jött létre. Elmondható, hogy az MTK tekinthető az első polgári sportegyesületnek, amely a modern és szabad atlétika gyakorlását tekintette legfontosabb céljának. Az egyesületet részben alapító és finanszírozó budapesti belvárosi, zömében hatodik-hetedik kerületi liberális zsidó polgárság hangsúlyozottan egy olyan egyesületet kívánt létrehozni, amelyben bárki, mindenfajta diszkrimináció nélkül, magas szinten űzhette az akkori idők legújabb sportjait.Hadas Miklós/Karády Viktor: Futball és társadalmi identitás, Adalékok a magyar futball társadalmi jelentéstartalmainak történelmi vizsgálatához, Internet, http://www.c3.hu/scripta/scripta0/replika/honlap/1718/hadas.htm Ez a szellemiség továbbra is jellemző az egyesületre. A klub megalapításának 115. évfordulójára 2003-ban kiadott ünnepi nyomtatványában is az állt, hogy "Az MTK megalakulása óta következetesen demokratikus sportegyesület, amelyben vallásra, nemzetiségre, iskolai végzettségre és foglalkozásra való tekintet nélkül mindig otthonra leltek a tehetséges sportolók".115 éve alakult az MTK, Internet, 2003. november 12., http://www.origo.hu/sport/20031112115eve.html Minden nyitottság ellenére a labdarúgás klubon belüli elfogadása és a labdarúgó szakosztály megalakítása nem ment könnyen. Amikor az MTK 1897-ben belépett a Millenáris Sportpálya megmentésére alakult Versenypálya Szövetség részvényeseinek táborába, a Millenárison folyó tréningek során a klubtagok egy része közelebbről megismerkedhetett a labdarúgással. A labdarúgó szakosztály megalakítására tett első javaslatot az elnökség 1897. február 28-án elvetette, aminek következtében az új sportág iránt nyitott tagok egy része elkezdett átszivárogni a labdarúgást már folytató BTC-be. Ez a folyamat 1900-ban nyílt szakításhoz vezetett és részben az MTK létét is veszélybe sodorta. A klub taglétszáma 62 főre csökkent és a válságos helyzetben az egyetlen észszerű megoldásnak a labdarúgó szakosztály megalakítása látszott. A klub alapszabályának módosításával 1901. március 12-én a BTC-ből visszatérő Kertész Sándor vezetésével megalakult az új szakosztály. Az MTK labdarúgásának életében a következő mérföldkő 1901. október 20-a volt, amikor az első mérkőzést játszotta a BTC vegyes csapata ellen. A Révész – Auerbach, Weisz – Frank, Róz, Ságody – Freund, Tausz, Kertész, Herquett, Káldor összeállításban felálló MTK első mérkőzése döntetlennel végződött.Barcs Sándor (szerk.): Száz éves az MTK-VM Sportklub, Népszava Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1988, p. 29
Amatőr sikerkorszak (1903–1926)