A Lotus F1 Team egy brit Formula–1-es csapat, amely a Renault F1 jogutódaként mutatkozott be a 2012-es szezonban és versenyzett ott 2015 végéig.
Az első szezonban Kimi Räikkönen megnyerte az abu-dzabi nagydíjat, a világbajnokságban pedig harmadik helyen végzett, a csapat a konstruktőrök között negyedik lett. 2013-ban a szezonnyitót szintén Räikkönen nyerte, a konstruktőri helyezést sikerült megismételni. Év végén Räikkönen viszonya megromlott a csapattal, a Ferrarihoz távozott. 2014-ben és 2015-ben (utóbbi szezonban már Renault helyett Mercedes-motorokkal) nem sikerült futamot nyerniük. 2015 végén a csapat visszaadta helyét a Renault-nak.
Háttér Eredet A csapat története egészen 1981-ig nyúlik vissza, legelső jogelődje, a Toleman Motorsport akkor nevezett be a Formula–1-be. Ebben az évben létezett a Renault-nak, de a Lotusnak is saját csapata. 1986-ban a Tolemant felvásárolta a Benetton család, így a csapat új neve Benetton Motorsport lett. 1992-ben az addig az angliai Witneyben található székhelyüket Enstone-ba tették át. A csapat 1994-ben és 1995-ben két egyéni világbajnoki címet szerzett Michael Schumacherrel, 1995-ben pedig a konstruktőri bajnoki címet is megszerezték.
A Renault 2000-ben felvásárolta a Benettont és 2002-től ismét gyári Renault csapatként indultak. Ez idő alatt 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet szereztek Fernando Alonsóval és megszerezték mindkétszer a konstruktőri bajnoki címet is. Később ezt a három konstruktőri címet jelképezte az autó oldalán a három csillag.
A Renault gyár 2009 végén részben a világgazdasági válság, részben az eredmények romlása miatt úgy döntött, eladja Formula–1-es csapatát, csak motorgyártóként vállal szerepet a jövőben. A legnagyobb részesedést a Genii Capital vásárolta meg, de a csapatnevet a gyár hozzájárulásával megtartotta. 2010 végén a Lotus Cars is résztulajdont vásárolt, a csapat neve 2011-re Lotus Renault GP lett, francia helyett brit színekben indult, festése pedig a Team Lotus által 1972-től 1986-ig használt fekete-arany színeket idézte. 2012-ben a Renault-t elhagyták a csapatnévből, ettől kezdve Lotus F1 Team néven szerepelnek.
Lotus csapat már korábban is volt a Formula–1-ben, 1958 és 1994 között, de 2011-ben már sorozatban második éve indult a bajnokságban egy másik Lotus csapat is, a Tony Fernandes vezette Lotus Racing, amely bonyolult jogi problémák miatt szintén rendelkezett a Lotus név használatának jogával. Az a csapat abban az évben mint Team Lotus indult, a Renault utódja pedig Lotus Renault GP néven, és hogy még nagyobb legyen a kavarodás, a másik Lotus csapat is Renault motorokat használt. A hosszadalmas pereskedést megelőzendő a Team Lotus 2012-től Caterham néven versenyzett tovább, a Lotus Renault GP pedig Lotus F1 Team néven.
Története 2012 250px|balra|bélyegkép|Lotus-Renault F1-es autó
2011. november 29-én a csapat bejelentette, hogy Kimi Räikkönen lesz az egyik pilótájuk 2012-ben, aki kétéves kihagyás után tér tvissza a Formula–1-be. A kihagyás idején a WRC-ben szerepelt. 2 + 1 éves szerződést írt alá a csapattal. 2011. december 9-én a másik pilóta kilétére is fény derült, a 2011-es GP2-es bajnok, a csapat korábbi versenyzője, Romain Grosjean lett Räikkönen mellett a csapat pilótája.
A szezon elején a Lotus óvást nyújtott be a Mercedes csapat sajátos "dupla DRS" hátsó szárnya ellen. Egészen a kínai nagydíjig nyitott volt a kérdés, ahol az a döntés született, hogy a rendszer nem szabályellenes, a Lotus pedig nem fellebbezett ellene.
Erősen kezdték az évet: Grosjean harmadiknak kvalifikálta magát Ausztráliában, de itt, majd a maláj nagydíjon is első körös balesetek miatt esett el a pontszerzés lehetőségétől. Kínában Raikkönen a második helyen haladt, amikor a gumijai megadták magukat, így a pontszerzésről is le kellett mondania. Bahreinben kettős dobogót értek el: Raikkönen második, Grosjean harmadik lett. Monacóban Grosjean megint rajtbaleset részese lett, míg Kanadában fantasztikus versennyel második lett. Valenciában aztán éppen az ő kiesése miatti safety car periódusnak hála lett Raikkönen második. A német, magyar, és belga nagydíjakon Raikkönen egymás után háromszor lett dobogós.
A belga nagydíjon Grosjean egy rajt-tömegbalesetet okozott, aminek köszönhetően ő, Lewis Hamilton, Fernando Alonso, és Sergio Perez is kiestek, valamint ellehetetlenítette Kobajasi Kamui dobogószerzési lehetőségét is. Mivel megállapították, hogy a balesetet ő okozta, mert nekihajtott Hamiltonnak a La Source kanyarban, ezért egy versenyre szóló eltiltást kapott. Helyette az olasz versenyre Jérôme d'Ambrosio ugrott be, aki csak 13. lett.
Miután Bahreinben épphogy csak lemaradt róla, Raikkönen megnyerte az abu-dzabi nagydíjat, mely az első győzelme volt a visszatérése óta. Teljesítményének köszönhetően (20 versenyből 19-en pontot szerzett, és 7 alkalommal dobogóra állhatott) világbajnoki harmadik lett, csapata pedig konstruktőri negyedik.
2013 250px|jobbra|bélyegkép|Romain Grosjean Malajziában
2012 októberében megerősítették, hogy ugyanazzal a pilótapárossal vágnak neki a következő évnek, mint 2012-ben. Ezzel cáfolták azokat a szárnyra kapott pletykákat, hogy Raikkönen iránt komolyan érdeklődnek más csapatok is. Új autójuk, a Lotus E21-es 2013 januárjában mutatkozott be, külsőre annyi különbséggel, hogy több lett rajta a piros szín. Még a kevéssé esztétikus lépcsőzetes orrot is megtartották, pedig ebben az évben már nem lett volna muszáj.
Ausztráliában Raikkönen megnyerte a versenyt úgy, hogy csak a hetedik helyről indulhatott – Grosjean csak egy pontot gyűjtött az autója hibája miatt. Számára indult nehezebben az év: nehezen szerzett pontokat, míg Raikkönen háromszor is második lett sorozatban. A nyári szünet előtt a német majd a magyar nagydíjon is második lett (előbbin Grosjean harmadik), de aztán megromlott a csapattal a viszonya. A személyes ellentéteken túl anyagi vonzata is volt a dolognak: Raikkönen állítása szerint egy fillért nem kapott abban az évben a Lotustól, így az olasz nagydíj után bejelentette, hogy átszerződik a Ferrarihoz. Az indiai nagydíjon aztán kenyértörésre került a sor, mikor a csapat agresszív rádióüzenet formájában kérte számon, hogy miért nem engedte el csapattársát egy egyébként kanyargós útszakaszon. A következő abu-dzabi nagydíjra Raikkönen késve érkezett és nem vett részt a csütörtöki sajtónapon sem – pénteken aztán azzal fenyegetőzött, hogy nem fog rajthoz állni, ha nem rendezik a fizetését. Az időmérő edzésen utolsónak rangsorolták szabálytalan padlólemeze miatt, a versenyen pedig szinte a rajt után ütközött Giedo van der Garde Caterhamjével, így rögtön ki is esett. Rögtön ezután ott is hagyta a pályát és visszament a szállodai szobájába. Habár később bejelentették, hogy rendezik a fizetésének a kérdését, Raikkönen az évben nem állt többet rajthoz a csapattal, hátfájdalmaira hivatkozva, ami miatt meg is kellett műteni. Helyére az utolsó két futamra Heikki Kovalainen ült be, aki mindkétszer 14. lett. A csapat ebben az évben is konstruktőri negyedik lett.
2014 280px|thumb|Maldonado a Lotus E22 volánja mögött.|alt=Az év elején változások álltak be a csapat tulajdonosi szerkezetében. Andrew Ruhan brit befektető egy nagyobb kölcsönt adott korábban a csapatnak, amelynek fejében a Genii Capital-on keresztül is nagy befolyásra tett szert. A Genii 10% részesedést pedig a Yotaphone részére értékesített. Személyzeti változások is voltak: elbocsátották a vezetést és Eric Boullier-t is, helyettük Matthew Carter lett az új vezető mérnök, akinek egyáltalán nem volt semmilyen Formula–1-es tapasztalata. Gerard Lopez névleges csapatfőnöki posztot kapott.
Versenyzői fronton annyi változás állt be náluk, hogy Raikkönen helyére Pastor Maldonado érkezett és vele szponzorként a venezuelai PDVSA olajtársaság. Az új szabályok szerinti turbóérát is Renault motorokkal kezdték meg, és ismét szokatlan orrkialakítással: targoncavillára hasonlító orral, mely csak kinézetre volt dupla, ugyanis a szabálykönyv egyik kiskapuját kihasználva a jobb oldali egy kicsivel hosszabb volt, és ez volt a tényleges orr. A másik csak azt a célt szolgálta, hogy az aerodinamikailag kedvezőbb magasabb fekvést kihasználják.
Ebben az évben a Lotus csak szenvedett. Egyrészt a Renault turbómotorja gyenge volt és megbízhatatlan, másrészt az E22-es kódnevű autójuk alapvető tervezési hiányosságok miatt nehezen vezethető volt. Mindössze tíz pontot gyűjtöttek, ami a bajnoki nyolcadik helyre volt elég.
2015 Látván a nehéz helyzetet, a Lotus húsz évi együttműködés után szerződést bontott a Renault-val, hogy 2015-től a Mercedes motorjait használhassák. Versenyzőpárosuk maradt az előző évi Grosjean-Maldonado. Az idény ennek ellenére is mehezen indult: Maldonado az első hat versenyből ötször is kiesett, méghozzá többnyire balszerencsés okokból és nem a saját hibájából. A csapat az egész idényben csak háromszor ünnepelhetett el kettős pontszerzést, legjobb eredményük pedig Grosjean harmadik helye volt a belga nagydíjon. Ez kiemelkedően jó eredménynek számított, ugyanis ezt leszámítva egyszer sem ért el egyikük sem hetediknél jobb helyezést. Az évet 78 ponttal a hatodik helyen zárták.
Már a magyar nagydíj idején szárnyra kapott a pletyka, hogy Gerard Lopez komolyan tárgyal a Renault-val a csapat "visszavásárlásáról". Már ekkor komoly anyagi gondok voltak, ugyanis a Pirelli csak az utolsó pillanatban adta át nekik a gumiszetteket, mert nem fizették ki őket. Ráadásul 2014-es tesztversenyzőjuk, Charles Pic is pert indított ellenük, és követelése fejében a belga nagydíj után átmenetileg lefoglalták az autókat. Japánban az előző évi kifizetetlen számlák miatt kizárták őket a saját garázsukból, melyet ismét csak az utolsó pillanatban tudtak rendezni. A növekvő adósságok és a rossz pénzügyi helyzet miatt a Renault-nak könnyebb dolga volt, és az év végével megvásárolta a csapatot.
Szponzorok bélyegkép|Klasszikus John Player Special festés egy Lotus 77-esen. A csapat a korábbi Formula–1-es Team Lotus mintájára fekete-arany színű festést használt, melyet a John Player Special cigarettamárka hatására mutattak be a Formula–1-ben, és sokak szerint az egyik legszebb festés volt. 2013-ban az amerikai konglomerátum Honeywell lett az egyik fő szponzor, illetve a Genii Capital reklámja volt látható az oldaldobozokon. 2014-ben változó feliratok kerültek fel a főszponzori helyekre, többek között az Interwetten, a Hisense, valamint Spanyolországban az El Greco kiállítás reklámjai.
Pirelli Elysium Renault NetApp Vistagy Symantec Cd-adapco
OMP Processia OZ Racing Boeing Research & Technology GF Agiecharmilles 3D Systems Microsoft Dynamics
Burn Columbia Records Richard Mille PDVSA Yota Devices
Teljes Formula–1-es eredménysorozat
Év Modell Motor Gumi Versenyzők 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Pont Helyezés 2012 Lotus E20 RenaultRS27-2012 AUS MAL CHN BHR ESP MON CAN EUR GBR GER HUN BEL ITA SIN JPN KOR IND UAE USA BRA 303 4. Kimi Räikkönen 7 5 14 2 3 9 8 2 5 3 2 3 5 6 6 5 7 1 6 10 Romain Grosjean Ki Ki 6 3 4 Ki 2 Ki 6 18 3 Ki EX 7 19 7 9 Ki 7 Ki Jérôme d’Ambrosio 13 2013 Lotus E21 RenaultRS27-2013 AUS MAL CHN BHR ESP MON CAN GBR GER HUN BEL ITA SIN JPN KOR IND UAE USA BRA 315 4. Kimi Räikkönen 1 7 2 2 2 10 9 5 2 2 Ki 11 3 2 5 7 Ki Romain Grosjean 10 6 9 3 Ki Ki 13 19† 3 6 8 8 Ki 3 3 3 4 2 Ki Heikki Kovalainen 14 14 2014 Lotus E22 RenaultEnergy F1-2014 AUS MAL BHR CHN ESP MON CAN AUT GBR GER HUN BEL ITA SIN JPN RUS USA BRAUAE 10 8. Ki 11 12 Ki 8 8 Ki 14 12 Ki Ki Ki 16 13 15 17 11 17† 13 Ki Ki 14 14 15 Ni Ki 12 17† 12 13 Ki 14 12 16 18 9 12 Ki 2015 Lotus E23 Hybrid MercedesPU106B Hybrid AUS MAL CHN BHR ESP MON CAN AUT GBR HUN BEL ITA SIN JPN RUS USA MEX BRA UAE 78 6. Ki 11 7 7 8 12 10 Ki Ki 7 3 Ki 13† 7 Ki Ki 10 8 9 Ki Ki Ki 15 Ki Ki 7 7 Ki 14 Ki Ki 12 8 7 8 11 10 Ki
* Folyamatban lévő szezon. †: Kiesett, de a versenytáv 90%-át teljesítette, így teljesítményét értékelték. A 2014-es szezonzáró abu-dzabi nagydíjon dupla pontokat osztanak ki.
Tesztversenyzők