Huszák Alexandra (Budapest, 1995. június 18. –) magyar válogatott női jégkorongozó.

Karrier A 2007-2008-as női bajnokságban mutatkozott be a felnőttek között, az UTE-Marilyn csapatában öt mérkőzésen. Csapatával második volt. A következő szezonban az UTE U18-as és a felnőtt csapatban is szerepelt a nők között. A két csapatban együtt 110 pontot szerzett. Az U18-as csapatban szerzett pontjaival a kanadai táblázat élén végzett. Az első csapattal megnyerte a magyar bajnokságot. 2009-2010-ben ismét a bajnokság legeredményesebb játékosa és magyar bajnok volt. 2009-ben az év magyar női játékosának választották. A következő bajnokságban a Budapest Stars-hoz igazolt. A női bajnokságban az MTK kölcsönjátékosaként szerepelt. Ismét magyar bajnok lett és a második legeredményesebb játékos lett. 2011-2012-ben a Vasas utánpótlás játékosa lett. A nők között a Bp. Starsban szerepelt. 2013. augusztusban Gasparics Fannival és Kiss-Simon Franciskával 2+1 éves szerződést kötött az orosz női profiligában szereplő Fakel Cseljabinszk csapatával.Oroszországba szerződött három magyar női jégkorongozó

2015-től a SZKIF Nyizsnyij Novgorod játékosa lett. 2015 októberében a Arktyik Unyiverszityethez igazolt.

U18-ás VB divízió I A 2012-es női U18-as divízió I-es világbajnokságon (Tromsø, 2011. december 29. – 2012. január 4.), ahol Magyarország első helyezést ért elhttp://www.iihf.com/channels1112/ww18-i/statistics.html (angolul) és feljutott a legmagasabb osztályba, Huszák Alexandra a legjobb góllövőiihf.com – A legjobb góllövők (angolul) és legjobb játékos volt a kanadai táblázaton.iihf.com – kanadai táblázat (angolul) A verseny igazgatóságtól a torna legjobb csatára díjat is megkapta.Huszák Alexandra az eurohockey.com-on (angolul)

A női U18-as divízió I-es világbajnokság-selejtezőjében (Asiago, 2011. november 29. – december 4.), ahol magyar válogatott szintén első volt,http://www.iihf.com/channels1112/ww18-iq/statistics.html (angolul) gólkirálynő- A legjobb selejtező-góllövők (angolul) és a legeredményesebb játékos lett.- A kanadai táblázat a selejtezőben (angolul)

Verseny Hely Gólok Assziszt Pontok Selejtező Asiago 9 4 13 Főverseny Tromsø 7 3 10 Együtt    16 7 23

2011–2012 női bajnokcsapatok Európa-kupája D csoport: Iglóban (szlovákul Spišská Nová Ves; Szlovákia)iihf.com – 2011–2012 női bajnokcsapatok Európa-kupájának D csoportja Dátum Csapat 1 Csapat 2 Eredmény Gólok Assziszt Pontok 2011. október 28. Budapest Stars HC OSY Spišská Nová Ves  2 : 3 sz. 1 0 1 2011. október 29. Budapest Stars HC Slavia Praha  4 : 7 2 1 3 2011. október 30. Budapest Stars EHV Sabres Vienna  3 : 5 3 0 3 Együtt    6 1 7

Jegyzetek

Források https://web.archive.org/web/20120910053601/http://www.vasashoki.hu/csapat/u-16-serdulo/huszak-alexandra/

További információk Még keresem Huszák és Gasparics sortársát U18: kiütöttük a szlovákokat A tromsői csoda: A csoportos az U18-as válogatott!

Kategória:Magyar női jégkorongozók Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Élő személyek