Wick Béla (Kisszeben, 1873. november 10. – Kassa, 1955. december 25.) római katolikus pap, tanító, történész.

Élete Apja vasutas volt, Kisszebenben járta a négyéves népiskolát, majd négy évig a kassai gimnáziumot. Az eperjesi gimnáziumban végzett 1891-ben. Teológiai tanulmányait Kassán és Kolozsvárott végezte. 1896-ban szentelték pappá. Szinyén, Tarcaszentpéteren, Laborcmezőn és Szerelmesen szolgált.

Az eperjesi királyi katolikus főgimnáziumban dolgozott. Hittanári oklevelet 1899-ben szerzett. 1921–1944 között a kassai teológiai főiskola tanára, 1939–1944-ben rektora. Elsősorban Kassa múltjával, műemlékeivel foglalkozott. Hitbuzgalmi írásokat is publikált. Fiatal korában elbeszéléseket is írt. A II. világháború után bíróság elé idézték történelemhamisítás címén. Ugyan nem került börtönbe, s az országot sem kellett elhagynia, életében már nem jelent meg több műve.

Művei 1902 Gondolatok a nevelés köréből. Az eperjesi kath. főgymnasium Értesítője Kapy Klára és egyéb elbeszélések. Képek a kuruczvilágból; Kósch Ny., Eperjes, 1903 1905 Katholikus ájtatosságok könyve. Kath. imádságos- és énekeskönyv, különösen a tanulóifjúság számára. Eperjes 1907 A társasélet típusai. Kassa 1908 A népművelésről. Kassa 1908 Souvenir à Eperjes. Történeti elbeszélés. Eperjes 1910 Összefoglaló vallástani kérdések a gymnasium VIII. oszt. részére. Budapest 1919 Az eperjesi Kálvária 1923 Kassa város katolikus műemlékei 1924 Nebeské hlasy – kniha modlitebná pre rímsko-katolícke kresťanské duše spojená so štvorhlasne harmonizovaným cirk. spevníkom 1928 A 300 éves kassai Orbán-torony 1928 Kassa régi temetői, templomi kriptái és síremlékei 1928 A kassai Immaculata-szobor története. Košice 1930 A kétszáz éves kassai ispotály-templom 1931 A jezsuita rend története Kassán 1931 Kassa régi temetői, templomi kriptái és síremlékei. Košice 1932 Adatok a kassai domonkosok történetéhez 1933 Kassa régi síremlékei XIV-XVIII. század. Košice 1934 Nagyúri látogatások Kassán 1934 Az 1709–10-es pestisvész Kassán 1935 A kassai Rozália-kápolna története 1936/1993 A kassai Szent Erzsébet Dóm. Košice (szlovákul is megjelent, Dóm Svätej Alžbety v Košiciach) 1941 Kassa története és műemlékei 1941 Kassa története Szent Ferenc rendjének története Kassán; sajtó alá rend., szerk., utószó Sas Péter, fotó Felicides Ildikó; Múzeum Antikvárium–Bookmaker, Bp., 2005 (Antikvár leletek)

Emléke 2008 emléktábla egykori házának utcai homlokzatán, Kassán, Várkapu utca 16.

Források Csala Kornélia Csala 2007 (red.): Wick Béla az ember, pap és történész (Vojtech Wick ako človek, kňaz a historik. Košice Markusová, Kristína 1998: Wick Béla élete és műve. Műemlékvédelmi Szemle 1998/2, 240. Historica Carpatica 27-28/97. (szül. 1878) Kalmár Elek Tanári Névkönyve. Lőcse, 1907, 57. Magyar Könyvészet, 1904 Corvina 1910/19.

Külső hivatkozások Szent Ferenc rendjének története Kassán Cassovia.sk SZMIT Forum Institute Dr. Wick Béla – A kassai Szent Erzsébet Dóm. (recenzió) magyarkurir.hu

További információk Henszlmann Imre 1813–1888 & Myskovszky Viktor 1838–1909 & Wick Béla 1873–1955 és tevékenységük kulturális örökségünk védelmében; fel. szerk. Csala Kornélia, Sápos Aranka; Kassai Polgári Klub, Košice, 2008 (Híres kassaiak)

Kategória:Kassaiak Kategória:Kisszebeniek Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Szlovákiai magyar pedagógusok Kategória:Szlovákiai magyar helytörténészek Kategória:1873-ban született személyek Kategória:1955-ben elhunyt személyek