A japán animesorozat, amely Alexandre Dumas azonos című regénye alapján készült Maeda Mahiro rendezésében és a Gonzo stúdió gyártásában. A 24 részes sorozat Japánban elsőként az Animaxon került adásba 2004. október 5. és 2005. március 29. között, DVD-n a Media Factory adta ki. Észak-Amerikában a Geneon Entertainment szerezte meg a forgalmazási jogokat és jelentette meg 2005–2006-ban, televízióban a Funimation Channelen mutatták be 2010-ben. Az Animax hálózatán számos országban bemutatásra került a sorozat, így Magyarországon is az Animax műsorán volt látható, először 2008. november 11. és 2009. január 27. között, majd később az AXN Sci-Fi is műsorára tűzte.
A Monte Cristo grófja viszonylag szorosan követi a Dumas-féle eredeti történetet, annak ellenére, hogy a távoli jövőben játszódik.
A sorozat alapján Maeda Mahiro egy mangafeldolgozást is megalkotott, amelyet a Kodansha Afternoon mangamagazinjában publikáltak 2005 májusától 2008 májusáig, majd három tankóbon kötetbe gyűjtve 2005 decembere és 2008 júliusa között adta ki a Kodansha. Észak-Amerikában a Del Rey Manga jelentette meg a mangát.
Cselekmény
bélyegkép|250px|balra|Monte Cristo grófja A sorozat 5053-ban játszódik. A 16 éves Albert de Morcerf vikomt és barátja, Franz d’Épinay Lunán tartózkodnak, ahol összeismerkednek a titokzatos Monte Cristo grófjával. Albertet lenyűgözi a férfi méltóságteljes fellépése és eleganciája és meghívja párizsi otthonukba, ahol megismerkedik Franciaország legbefolyásosabb családjaival, a Morcerfekkel, a Villefort-okkal és a Danglars-okkal. A Gróf azonban hamarosan felforgatja mindhárom család életét, hogy beteljesítse bosszúját.
A sorozat viszonylag szorosan követi a Dumas-féle eredeti történetet, annak ellenére, hogy a távoli jövőben játszódik és az első epizód a könyv második kötetével kezdődik, így az első kötet történéseit, mely a Gróf háttértörténete, csak később, darabokban ismerhetik meg a nézők. Jelentős eltérés a regénytől, hogy az eseményeket Albert nézőpontjából ismerheti meg a néző, a Gróf pedig a sorozat fő negatív szereplője. A történet számos futurisztikus elemet tartalmaz, űrutazást, számítógépes rendszereket és robotokat. Több szereplő sorsa, néhány mellékszál és a végkifejlet is eltér az eredeti műtől.
A 2. epizódtól kezdve Monte Cristo grófja minden epizód elején röviden összefoglalja a korábbi eseményeket, míg az epizódok végén Albert a következő részt mutatja be pár szóban.
A sorozat világa Bár a sorozat a távoli jövőben játszódik, Párizs nevezetességei megmaradtak 19. századi valójukban, amit kiegészítenek a modern vívmányok. Ugyanez igaz a szereplők öltözetére, amelyet az Adobe Photoshop textúráival tettek egyedivé, olyan hatást kelve mintha rá lennének vetítve a szereplőkre.
A Monte Cristo grófja arisztokrata társadalma merev és zárt, a családok közötti érdekházasságokról a szülők döntenek, a szerelemnek nem jut szerep. A Párizst körbevevő hatalmas fal, amely az arisztokraták romlott és korrupt világát zárja körbe, jól szimbolizálja ennek a társadalmi rétegnek a helyzetét. Ebben külön színfolt a Gróf rezidenciája alatt létrehozott színarany mesterséges világ.
Médiamegjelenések Anime
A sorozatot Maeda Mahiro rendezte és a Gonzo stúdió gyártásában készült, s Alexandre Dumas azonos című regénye alapján készült, azonban attól számos vonatkozásban eltér.
A sorozatot Japánban elsőként az Animax vetítette 24 epizódon keresztül 2004. október 5. és 2005. március 29. között. DVD-n a Media Factory adta ki tizenkét kötetben 2005. február 25. és 2006. január 25. között. Blu-ray-en 2011. augusztus 24-én jelent meg szintén a Media Factory kiadásában.
2005. április 10-én jelentette be a Geneon Entertainment, hogy megszerezte az anime egyesült államokbeli forgalmazásának jogait, s 2005. október 25. és 2006. szeptember 12. között hat DVD-kötetben adta ki, lemezenként négy-négy epizóddal. A Monte Cristo grófja elérhető volt még az Akimbo, az Xbox Live és a Vuze szolgáltatásain keresztül is. Az észak-amerikai televíziós bemutatója 2010. december 27-én volt a Funimation Channelen.
Magyarországon az Animax vetítette magyar szinkronnal, először 2008. november 11. és 2009. január 27. között, majd később az AXN Sci-Fi is műsorára tűzte.
Zene A sorozatban egy nyitó- és egy zárótéma csendül fel, mindkettőt Jean-Jacques Burnel adja elő. A We Were Lovers a 23. epizód kivételével az anime nyitótémája, a 24. epizódban pedig a zárótéma. A You Won't See Me Coming a befejező epizód kivételével a sorozat zárótémája.
A Monte Cristo grófja zenéjét Jean-Jacques Burnel, Kaszamacu Kódzsi és Kitazato Reidzsi szerezte. A sorozat zenei albuma, 20 számmal 2005. február 23-án jelent meg a Victor Entertainment kiadásában.
Manga Az animesorozatból Maeda Mahiro egy mangafeldolgozást is készített, amelyet a Kodansha Afternoon mangamagazinjában publikáltak 2005 májusától 2008 májusáig. Három tankóbon kötetbe gyűjtve 2005 decembere és 2008 júliusa között adta ki a Kodansha. Észak-Amerikában a teljes sorozatot a Del Rey Manga jelentette meg angol nyelven 2008 novembere és 2009 augusztusa között.
Maeda a manga megalkotásának az animesorozat befejezése után látott hozzá és több szempontból is eltér attól. Albert helyett a Gróf nézőpontjából láthatja a történéseket az olvasó, és az anime történetének újramondása helyett inkább azokra a kérdésekre ad választ, melyekre az anime nem adott kellő magyarázatot: Edmond Dantès börtönben töltött évei, a Gróf hogyan szerezte hatalmas vagyonát és miért különös a megjelenése. A manga drámaian sötétebb és groteszkebb, mint az anime, Villefort halálának is sokkal elfajultabb és erőszakosabb módot választott.
+ Kötetlista Kötet Kiadás dátuma Oldalszám ISBN 1. kötet 2005. december 22. 216 2. kötet 2006. július 21. 198 3. kötet 2008. július 23. 226
Fogadtatás Anime A Monte Cristo grófjáról észak-amerikai megjelenése után olyan források írtak elismerően, mint az Anime Insider, a Newsarama.com, az Animeondvd.com és az Anime News Network, az év legjobb megjelenései közé sorolva. Theron Martin az Anime News Network kritikusa az Év sorozata díjjal tüntette ki a Monte Cristo grófját. A sorozat a 10. Animation Kobe Fairen a Legjobb televíziós sorozat díját nyerte el.
A kritikusok rendkívül pozitívan írtak a sorozatról, leginkább a vizuális effektekre fókuszálva, kiemelve azok előnyeit és hátrányait egyaránt. Stig Høgset a THEM Anime Reviewstól megjegyezte: „Miközben az idő nagy részében gyönyörű, a sorozat néha nehéz is lehet a szemnek.” Helen McCarthy a 500 Essential Anime Movies című könyvében dicsérte a „káprázatos vizuális megoldásokat”.
Az AnimeStars a regény és az anime összehasonlításának összegzéseként megállapítja, hogy „a regény és az anime ég és föld”, „a Gankutsuou egy új átgondolása, egy új »története«, egy új élménye a könyvnek”. Két külön korosztályt céloznak meg: „A regény a klasszikus vonalat képviseli […], míg az anime a szórakoztatás palettáját hívja segítségül: elkápráztató látvány megfelelően adagolt történettel, átmodernizálva a mai »követelményeknek«.”
A Mondo magazin így írt a sorozatról: „Fordulatos és érzelmekben gazdag, lebilincselő történet egy férfiről, aki a legkedvesebb fiún keresztül akar bosszút állni, végül azonban a saját érzelmeivel találja szemben magát. Szól szerelemről, bosszúról, ármánykodásról, az emberi gyarlóságról és természetesen a mindent legyőző szeretet erejéről. Mindezt teszi olyan egyedi eszközökkel, és sajátos képi világgal, amely a regény ismerőinek is újszerű megközelítést nyújt.”
Manga Carlo Santos (Anime News Network) a manga befejező kötetének ismertetőjében dicsérte az alkotást, amely a klasszikus bosszútörténet „lenyűgöző” értelmezése, de kritizálta, hogy az anime cselekményének jelentős részét elhagyja, majd a Gróf fejében lejátszódó pszichológiai csatározásokkal új irányt vesz a történet és véget is ér.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
A Madman Entertainment hivatalos weboldala
Kategória:Animék Kategória:Mangák Kategória:Francia írók művei alapján készült televíziós műsorok