Yon González Luna (Bergara, Guipúscoa, 1986. május 20. –) spanyol színész.
Elsősorban spanyol televíziós sorozatokban szerepel. Magyarországon az Internátus című sorozatban nyújtott alakítása miatt ismert.
Életrajz A baszkföldi Bergara városában született. Bátyja, Aitor González Luna szintén színész.
Középiskolai tanulmányait Mondragónban kezdte, de művészeti karrierje miatt Madridba költözött. Első televíziós szerepét 2006-ban a La Sexta csatorna SMS, sin miedo a soñar című sorozatában kapta, ahol Andrés szerepében 187 epizódban szerepelt, s vált ismert színésszé.
Miután véget ért a SMS sorozat, az Antena 3 új televíziós sorozatában, az Internátusban játszott főszerepet. Ez a sorozat hozta meg számára az igazi ismertséget, Iván Noiret León szerepében a sorozat mind a hét évadjában főszereplő volt. A sorozatot több országban, így Magyarországon is bemutatták. 2009-ben a sorozatban alakított szerepéért a legjobb férfi színész kategóriában Arany Nimfa-díjra jelölték a Monte-Carlói Nemzetközi Filmfesztiválon.(spanyol) 2010-ben a Asociación de Cronistas del Espectáculo szervezettől a legjobb ifjú színész díjat kapta Iván Noiret alakításáért.(spanyol)
2009-ben szerepelt a szintén sikeresnek mondható Szex, party és hazugságok (Mentiras y Gordas) filmben, mely első komolyabb filmes szerepe volt. 2010 nyarán a Torrente 4. - Halálos válság (Torrente 4.) című filmben szerepelt.
2011 óta az Antena 3 csatorna Gran Hotel című sorozatában alakítja Julio Olmedo szerepét. A kimondottan sikeresnek bizonyult első évadbeli szereplésért, megkapta a Legjobb férfi sorozatszínésznek járó díjat a Fotogramas de Plata díjkiosztón.(spanyol)
Filmográfia 266px|bélyegkép|jobbra|Iván Noiret szerepében az Internátusban Film Mentiras y gordas (2009) Rabia (2009) Latex Puppen (2009) Torrente 4 - Halálos válság (2011) Alpha (2011) Transgression (2011)
Rövidfilmek El forjador de historias (2008) Muñecos de latex Identidad Amores imposibles (2008) Desconcierto (2011)
Televízió SMS (LaSexta) mint Andrés (2006-2007) Internátus (Antena 3) mint Iván Noiret León (2007-2010) Sofía (Antena 3) mint Constantino II de Grecia (2011) Gran Reserva (TVE) mint Manu (2011) Los Quién (Antena 3) (2011) Gran Hotel (Antena 3) (2011-) A föld örökösei (Los herederos de la tierra) (2022)
Jegyzetek
További információk
Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Spanyol színészek