A kis hableány (eredeti cím: Disney's The Little Mermaid) 1992 és 1994 között bemutatott amerikai televíziós rajzfilmsorozat, amely Andersen meséjének A kis hableány című 1989-es egész estés rajzfilm változata mellé készült televíziós sorozat. Időrendileg bizonyos szempont szerint elméletileg a mozifilm előtt játszódik különböző rövid kalandokkal és nem folytatás formában. Az Egyesült Államokban 1992 és 1994 között vetítették, és még sok más ország tévéadóin sugározták.

A tévésorozatot a The Walt Disney Company készítette, az első rész bemutatójára 1992. szeptember 11-én került sor az CBS-n és a Disney Channel-en. A tv-sorozatot 1994. november 26-ig sugározták. Magyarországon először 1995-ben vetítették, a Walt Disney bemutatja műsorban a Magyar Televízió 1-es csatornáján.

Történet Walt Disney egyik legkedveltebb klasszikusának, A kis hableány szereplői most visszatérnek, hogy újabb kalandokra hívjanak minden kicsit és nagyot, de még a filmtörténet kezdeténél. Elméletileg bizonyos szempontból a mozifilmek előtt játszódik és Ariel sokkal hebrencsebb természetű. Ám Ursulá-val kapcsolatosan a sorozat történetfolyama logikai bakit okozott a mozifilmmel szemben, hiszen eszerint a boszorkány gonoszságait már ismerni kellett volna.

A legnépszerűbb és legbájosabb hőse Ariel, aki Triton Király legkisebb leánya éppen Ficánkával és Sebastian-nal sok-sok kalandra kelnek. Ursulá-n kívül még vannak gonosztevők, pl: Smonca Languszta, Pacli, Rémes rák, gonosz Manta, Apály és Dagály, no meg a Cápaföldiek.

Szereplők Filmszereplők

Szereplő Eredeti hang Magyar hang Ariel Jodi Benson Oszvald Marika Sebastian Samuel E. Wright Vass Gábor Ficánka Bradley Pierce (1. évad)Edan Gross (2-3. évad) Simonyi Balázs Triton király Kenneth Mars Mádi Szabó Gábor Aquata Mona Marshall Andrina Cathy Cavadini Arista Mary Kay Bergman Koffler Gizi Atina Kath Soucie Oláh Orsolya Adella Sherry Lynn Hirling Judit Alana Kimmy Robertson Roatis Andrea (1. hang)Farkasinszky Edit (2. hang) Csikóhal Charles Adler Boros Zoltán (1. hang)Szokol Péter (2. hang) Ursula Pat Carroll Schubert Éva Hablaty Maurice LaMarche Szombathy Gyula Eric herceg Jeff Bennett Zalán János Grimsby Kay E. Kuter Horkai János Louis René Auberjonois Szokol Péter

Egyéb szereplők

Szereplő Eredeti hang Magyar hang Urchin Danny Cooksey Tóth Attila Smonca Languszta Joe Alaskey Harsányi Gábor Pacli David Lander Lippai László Gonosz Manta Tim Curry Uri István Moray Dave Coulier Versényi László Dudley Móni Ottó Shaga Fejedelem Jim Cummings Beregi Péter Cápaföldi katona #1 Kristóf Tibor Szélvész gazdája Pataky Imre Rémes rák Kránitz Lajos Kagylóvári gróf Wohlmuth István Vigyori, kincstárnok Gruber Hugó Dagály Barbinek Péter Morcos mágus hal Varga T. József Papa rák (Sebastian papája) Dobránszky Zoltán Falusi Galkó Balázs Gyógyulást kereső falusi Szörny Kárpáti Tibor Csodabarlang Kagylóváriné Kath Soucie Bencze Ilona Apály Kocsis Mariann Mágus hallány Némedi Mari Shaabala parancsnok Charles Adler Hollósi Frigyes Kölyök polip Pat Fraley Izsóf Vilmos Öreg polip Hal Smith Dobránszky Zoltán Archimedes Rod McKuen Simon Brian Cummings Kisfalussy Bálint Tengeri rózsák Frank Welker Laklóth AladárSzokol Péter Zöld csigafarkú fiú Scott Menville Gáspár András Thor Jordan Jacobson Csuja Imre Konferáló a tavaszi fesztiválon rowspan="2" Tengerész Augustus Keene Curtis Melis Gábor Szepi (Fiatal Triton) Whit Hertford Szalay Csongor Tengeri boszorkány Linda Gary Andresz Kati Jósnő Kocsis Mariann Falusi nő Némedi Mari Pearl Cree Summer Orosz Helga Pearl anyja Russi Taylor Baracuda Tino Insana Hankó Attila Kívánság Csillag Tony Jay Galamb György Zeus Mark Hamill Balázsi Gyula Hans Christian Andersen Jakab Csaba Mágus hal Clive Revill Csikos Gábor Cápaföldi katona #2 Ollie Whit Hertford Gerő Gábor Rákcserkész #1 J. D. Daniels Gallusz Attila Rákcserkészlány Anndi McAfee Molnár Ilona Lány Ashley Peldon Fiú Molnár Levente Rákcserkész #2 Bradley Pierce Kapitány Gregg Berger Albert Péter Kalózkapitány Ed Gilbert Mama rák (Sebastian mamája) Hattie Winston Halász Aranka Dr. Ampula Kenneth Mars Konrád Antal Daniel Justin Shenkarow Szőke András Apolló Ron Perlman Bognár Zsolt Ocotpánok vezetője Clancy Brown Faragó József Gonoszka J.D. Daniels Hamvas Dániel Lámpás hal rowspan="10" Verebély Iván Tintahal Szabó Sipos Barnabás Hal hölgy a hogyishívják ügyében Jani Ildikó Szürke hal a hogyishívják ügyében Rosta Sándor Hal a hogyishívják ügyében Gruber Hugó Cirkusztulajdonos Varga Tamás Polly Szokol Péter Szimpla kukac Harmath Imre Agyszivacs Cs. Németh Lajos Vikingsellők Csuja ImreVarga Tamás További magyar hangok: Bata János, Dengyel Iván, Dimulász Miklós, Dobránszky Zoltán, F. Nagy Zoltán, Horányi László, R. Kárpáti Péter, Roatis Andrea, Szűcs Sándor, Zágoni Zsolt

Epizódok Évad Epizód Évadpremier Évadzárás 1 14 1992. szeptember 11. 1992. december 5. 2 9 1993. szeptember 18. 1993. november 11. 3 8 1994. szeptember 17. 1994. november 26.

1. évad (1992)

Sor. Év. Eredeti cím Magyar cím Eredeti bemutató (CBS) Magyar bemutató (MTV1) Kód 1. 1. Whale of a Tale Bálna mese 1992. szeptember 11. 1995. január 1. 7 2. 2. The Great Sebastian A nagy Sebastian 1992. szeptember 12. 1995. január 8. 1 3. 3. Stormy Szélvész 1992. szeptember 19. 1995. január 15. 2 4. 4. Urchin Urchin 1992. szeptember 26. 1995. január 22. 3 5. 5. Double Bubble Dupla buborék 1992. október 3. 1995. január 29. 4 6. 6. Message in a Bottle Üzenet a palackban 1992. október 10. 1995. február 5. 5 7. 7. Charmed Karkötő 1992. október 17. 1995. február 19. 8 8. 8. Marriage of Inconvenience Kellemetlen házasság 1992. október 24. 1995. február 26. 9 9. 9. The Evil Manta A gonosz Manta 1992. október 31. 1995. március 12. 11 10. 10. Thingamajigger A hogyishívják 1992. november 7. 1995. február 12. 6 11. 11. Red Az ifjú király 1992. november 14. 1995. március 19. 12 12. 12. Beached Nővérek büntetésben 1992. november 21. 1995. március 26. 13 13. 13. Trident True A király szigonya 1992. november 28. 1995. április 2. 14 14. 14. Eel-Ectric City A kikapós hableányok 1992. december 5. 1995. március 5. 10

2. évad (1993)

Sor. Év. Magyar cím Eredeti cím Eredeti bemutató (CBS) Magyar bemutató (MTV1) Kód 15. 1. Resigned to It Sebastian lemondása 1993. szeptember 18. 1995. április 9. 15 16. 2. Calliope Dreams A tengeri sípláda 1993. szeptember 25. 1995. április 17. 16 17. 3. Save the Whale Mentsük meg a bálnát! 1993. október 2. 1995. május 7. 19 18. 4. Against the Tide Szemben az árral 1993. október 9. 1995. április 30. 18 19. 5. Giggles Az átkozott nevetés 1993. október 16. 1995. április 23. 17 20. 6. Wish Upon a Starfish Álmok 1993. október 23. 1995. május 14. 20 21. 7. Tail of Two Crabs A rivális rákok 1993. október 30. 1995. május 21. 21 22. 8. Metal Fish A fémhal 1993. november 6. 1995. május 28. 22 23. 9. T'ank You for Dat, Ariel Ariel varázsol 1993. november 11. 1995. június 4. 23

3. évad (1994)

Sor. Év. Magyar cím Eredeti cím Eredeti bemutató (CBS) Magyar bemutató (MTV1) 24. 1. Scuttle Hablaty 1994. szeptember 17. 1995. június 11. 25. 2. King Crab Sebastian király 1994. szeptember 24. 1995. június 18. 26. 3. Island of Fear A félelem szigete 1994. október 1. 1995. június 25. 27. 4. Land of the Dinosaurs A dinoszauruszok földje 1994. október 8. 1995. július 2. 28. 5. Heroes Hősök 1994. október 15. 1995. július 9. 29. 6. The Beast Within Megbocsátani jó 1994. október 22. 1995. július 16. 30. 7. Ariel's Treasures Ariel kincsei 1994. október 29. 1995. július 23. 31. 8. A Little Evil A kis gonosz 1994. november 26. 1995. július 30.

További információk Rajongói oldal

A kis hableány a TV Tropes oldalon

Kategória:1992-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:1994-ben befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Amerikai rajzfilmsorozatok Kategória:Családi televíziós sorozatok Kategória:Fantasy televíziós sorozatok Kategória:Televíziós drámasorozatok Kategória:Televíziós kalandsorozatok Kategória:Televíziós vígjátéksorozatok Kategória:Disney Kategória:A CBS saját gyártású műsorai Kategória:Állatokkal kapcsolatos televíziós sorozatok