Az Ózdi Kohászati Üzemek (rövidítve: ÓKÜ) az észak-magyarországi iparvidék egyik legjelentősebb kohászati üzeme volt.
Gömörben a kohászat hagyományai sok évszázados múltra tekintenek vissza, amit a térség vasérc- és szénbányái, illetve a fában gazdag erdőségek magyaráznak. Az iparszerű vaskohászat az 1700-as évek elején, a Rákóczi-szabadságharchoz kapcsolódóan indult fejlődésnek. Az első fontos vaskohászati egyesülések a Murányi Unió és a Rimai Coalitio voltak, amelyek az 1800-as évek első évtizedében alakultak meg. A kis vállalkozások azonban ezután sem voltak igazán életképesek, és ez a termelőerők további koncentrációját igényelte. Némi késedelmeskedést és szervező munkát követően 1845-ben jött létre a Gömöri Vasművelő Egyesület, a két korábbi egyesület és néhány más vasiparos részvételével. Az új társulás Ózdon épített új gyárat, és lényegében ezzel született meg az ózdi vasgyártás. Az iparágban fokozatosan kibontakozó verseny, a hatékonyság és egyéb okok miatt szorosabb fúzióra volt szükség, és 1852-ben, immár az ózdi gyár részvételével, megalakult a Rimamurányvölgyi Vasmű Egyesület. A szervezetben az ózdi gyár fokozatosan egyre hangsúlyosabb szerepet kapott. A társaság tevékenysége felvirágzott, komoly műszaki fejlesztéseket hajtottak végre, és tiszta nyeresége pár év alatt megtöbbszöröződött.
Az Ózd környéki eseményekkel hozzávetőleg párhuzamosan Salgótarjánban is hasonló törekvések valósultak meg, és 1868-ban megalakult a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat. Az idők folyamán többször felvetették a két gyár koalícióját, amire azonban csak 1881-ben került sor: ekkor alakult meg a „Rima”, azaz a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt., a kor vaskohászati mamutvállalata. 1898–1900-ban az rt. gyárai az ország nyersvastermelésének közel 44%-át, az acélgyártás 44%-át, a hengerelt acéláru 44%-át adták. Az első világháború és a trianoni békeszerződés miatt a társaság is nehéz helyzetbe került, de – a jelentős nyersanyagproblémák ellenére – viszonylag rövid idő alatt helyreállt a termelése. A folyamatos műszaki fejlesztés, korszerűsítés és új termelő egységek beállítása révén egyre sikeresebben termeltek, amit a második világháború előtti fokozódó megrendelések is erőteljesen segítettek.
A „Rimát” 1946 végén államosították, majd az ózdi gyárból nemzeti vállalat (ÓNV) lett, az Ózdi Kohászati Üzemek nevet pedig a gyár 1950-ben vette fel. Az erőltetett iparosítás évei következtek, és Ózd helyzetét meghatározta a közeli diósgyőri Lenin Kohászati Művek, de különösen az új beruházásként épülő és fejlődő Dunai Vasmű léte. Az 1960-as években nagy műszaki fejlesztéssorozat történt a gyárban, ami kiterjedt a metallurgiai (nyersvas- és acélgyártás) és a hengerlési vonalra, de a kiegészítő tevékenységekre is. Később, az 1970-es évek elején tovább folytatták az új beruházásokat: korszerű folyamatos öntőművet (FAM) és modern rúd- és dróthengerművet (RDH) építettek. Az ÓKÜ a rendszerváltást követő éveket nem tudta eredményesen kezelni, a privatizáció csak az RDH esetén volt sikeres (a gyár többi részét lebontották): az Ózdi Acélművek Kft.-t a német Max Aicher GmbH & Co. vette meg, amely miniacélmű telepítésével viszi tovább az ózdi acélgyártó hagyományokat.
A kohászat előzményei Gömörben bélyegkép|150px|Sturman Márton, a Murányi Unió és a Rimai Coalitio kezdeményezője A gömöri vasipar története több évszázados múltra tekint vissza. A magyar kohászat az Árpád-kortól virágzott a térségben, ahol a kohók működését a környékbeli vasérclelőhelyek és az erdőségek által biztosított faszén tette lehetővé. Ezt erősíti az a tény, hogy Ózd egyik legrégebbi városrésze az Árpád-korban a Vasvár nevet viselte, és valószínűleg már ekkor a vasfeldolgozás egyik központja volt. A hosszú ideig csak jobbágyok, parasztok által művelt „kohászkodás” után 1585-ben már működött Jolsván egy vashámoros céh,A hámor szűkebb értelemben kovácsüzemet, tágabban és általában értelmezve acélgyártó és kovácsüzem együttesét jelentette. amely a vasat tót- és parasztkemencékbenTulajdonképpen bucakemencék. állította elő. Az első komolyabb technológiai változás akkor következett be, amikor a légbefúvást és a kalapácsok meghajtását vízerővel oldották meg. A térség vasiparának fejlődése az 1700-as évek elején lendült meg, amikor II. Rákóczi Ferenc Lányi Pál Gömör megyei birtokost nevezte ki vasipari prefektusnak, aki a megyében több olvasztókemencét, Dobsinán kardgyárat és bombaöntő műhelyt létesített, és Szászországból hozott be mestereket. Ugyanakkor a nemesség érdeklődését is felkeltette az iparág, és vasgyártó üzemek sorát hozták létre, amelyeket általában kereskedelmi vállalkozóknak adtak ki. Nem véletlen, hogy ebben az időben, és utána még jó darabig, Gömör számított a hazai vaskohászat legfontosabb országrészének. A 18. század második felében már álltak azok az fontosabb üzemek, amelyek későbbi egyesülésével az ózdi gyár magját alkották (a Malvieux Lajos György kezelésébe került rimabrézói vasolvasztó és likéri hámor, a Kubinyi család nyustyai vasolvasztója, valamint a Sturman család több vasércbányája, olvasztója és hámora). Az elmaradott technikával dolgozó, jobbágymunkára alapozott üzemek termelése azonban egyre kevésbé volt gazdaságos.
A napóleoni háborúk okozta konjunktúra fellendülést hozott a kohászatban is, és a fokozódó igények arra késztették a gömöri vasgyárosokat, hogy egyesítsék erőiket, így korszerűsítsék a termelésüket. E törekvések mentén jöttek létre a Murányi Unió és a Rimai Coalitio nevű kohászati egyesülések.
A Murányi Unió megalakításának mozgató ereje Sturman Márton (máshol Sturmann, Sturmán) (1757–1844) volt. Sturman, maga is vasgyáros, érdekelt volt a vaskohászat fejlesztésében. Az Unió alapszerződését 1808. március 13-án írták alá a részt vevő Murány környéki vasgyárosok (Sturman Márton, Sturman András, valamint a Czékus, a Petróczy, a Barthó, a Bartóffy, a Benkár, a Clementis és a Czibur nemesi családok, és csatlakozott még Nagyrőce városa is). Az Unió üzemeiben eleinte 5000–6000 bécsi mázsa (1 bécsi mázsa=56 kilogramm) nyersvasat, 3000–4000 bécsi mázsa bucavasat és 3000–4000 bécsi mázsa kovácsolt rúdanyagot állítottak elő. A korszerűsítések után (új kohók,A kohók tulajdonképpen nagyolvasztók, amelyekben a vasércből nyersvasat állítanak elő. frisstüzekA frisstűzi acélgyártás során a nyersvasból a fölösleges kísérő elemeket faszénnel fűtött kemencében, oxigéndús atmoszférában égették ki.) a gyártási kapacitás komoly mértékben megnövekedett, gondot jelentett azonban a faszénhiány, ami miatt a Rima-völgyben kellett megoldani a szénfaszükséglet biztosítását, és ugyanitt két hámort és egy frisstüzet is telepítettek.
A Rimai Coalitio 1810. február 16-án alakult meg, és érdekesség, hogy ennek létrehozásában is Sturman Márton játszotta a vezető szerepet. A Coalitio részvényesei – a Murányi Unióval ellentétben – elsősorban nagybirtokos arisztokraták voltak (báró Luzsénszky János, gróf Forgách Antal, gróf Forgách Alajos, báró Prónay Gábor, gróf De la Motte Károly és báró Prónay Krisztina), de érdekeltséget vállalt még Sturman Márton, a Kubinyi család és a Murányi Unió is. Az egyesült gyárak termelése 7000–8000 bécsi mázsa nyersvas és 4000–5000 bécsi mázsa kovácsoltvas volt. A Coalitio kezdettől fogva eredményesen működött, nyereségesen termelt, az 1829–30-as üzleti évben bécsi mázsa nyersvasat és 9104 bécsi mázsa kovácsoltvasat állított elő, nyeresége pedig meghaladta a forintot. Az egyesület szakmunkásai főleg morva, cseh és német származásúak voltak, a segéd- és szállítási munkákat jobbágyok végezték kötelező robotjuk keretében.
A kohászati vállalkozások további koncentrációjának a gondolata már 1828-ban felmerült, amikor Andrássy György gróf, nagybirtokos és maga is vasgyáros, javasolta az összefogást az egyre fontosabb kérdéssé váló szakképzés ügyében, több technológiai és szociális kérdésben. Ez akkor nem valósult meg, nem kis részben a Coalitio ellenkezése következtében. Ebben a történelmi időszakban erősödött fel a reformellenzék harca, amit az 1839–40-es országgyűlésen folytatott a magyar ipar védelme és fellendítése érdekében. A gömöri vasiparosak lelkesen üdvözölték a kezdeményezést, és 1843. szeptember 6-án, a várhosszúréti Andrássy-kastélyban tartott tanácskozásukon memorandumot fogalmaztak meg az országgyűlési bizottság számára, amelyben összefoglalták az iparág legfontosabb problémáit, sürgették a bányatörvény megalkotását, műegyetem és reáliskolák létesítését, utak és vasutak építését. Ezen a tanácskozáson többen felvetették, hogy közös erővel építeni kellene egy vasúti sín-, gép- és szerszámgyárat Sajópüspöki térségében.Erről akkor nem szavaztak, de ez volt az a kezdeményezés és dátum, amelyhez az ózdi vasgyár majdani alapítása kapcsolható. 1843-ban másik fontos esemény is történt: szeptemberben a Coalitio új tisztfőnökévé Rombauer Tivadart (1803–1855), a Schönborn grófság munkácsi vasműveinek igazgatóját nevezték ki, aki az ózdi gyár létrehozásában is fontos szerepet fog betölteni. Rombauer azonnal komoly korszerűsítésekbe fogott, többek között cilinderfúvókákkal látta el a gömöri kohókat, új közutakat építtetett Nyustya és Vashegy között, új „vaskő”-jogosítványokatVaskő=vasérc. szerzett stb. Tevékenysége nyomán az egyesülés rövid időn belül megtöbbszörözte gyártását (1845–46: bécsi mázsa nyújtott vas, 5108 bécsi mázsa vasöntvény, forint nyereség).
Az ózdi vasgyár létrejötte bélyegkép|150px|Rombauer Tivadar, az ózdi vasgyártás megalapítója Az ipari forradalom az 1840-es évek elején lassan megérkezett Magyarországra, és ebben az időszakban – közel egy időben – az ország több vaskohászati üzemében is jelentős lépéseket tettek a nagyipari értelemben vett vasgyárak létesítésére, komoly fejlesztéseket hajtottak végre az újszerű kavaró-hengerlő acélgyártási eljárás bevezetésével.A kavaró acélgyártási eljárás a frisstűzi módszert váltotta. A nyersvasat lángkemencében olvasztották meg, a szén és más elemek kiégetését a kőszén elégetéséből származó, oxigénben dús füstgáz végezte, miközben a folyékony fürdőt hosszú vasrudakkal kavargatták. Gömörben sem feledkeztek meg a „nagyobb szabású vaspályasín- és hengergyár” építéséről, és előkészítés gyanánt Szathmáry Király Pál, Gömör vármegye főszolgabíráját, a Murányi Unió elnökét és Rombauer Tivadart tanulmányútra küldték a faszén kőszénnel való kiváltása és a modern kavarókemencék tanulmányozása ügyében (Stájerország, Csehország, Belgium, Anglia). A tanulmányút és a technológiai kísérletek sikeresek voltak, és az egyesület a közös vasfinomító gyár létrehozására szólította fel Gömör kohászati vállalkozásait. E felhívás hatására jött létre 1845. május 14-én a Gömöri Vasművelő Egyesület. Az alapító ülést Rimaszombatban tartották meg, az aláírók: a Murányi Unió, a Rimai Coalitio, Andrássy Károly gróf, a két egyesület tizenöt részvényese és Szitányi Ullmann Móric pesti nagykereskedő. Az új egyesület alaptőkéje forint volt, és a forintos részvények közül az Unió és a Coalitio 10–10-et, Andrássy és Szitányi 2–2-t, Szathmáry Király, Draskóczy Sámuel, Ragályi Ferenc, Nagyrőce és Rimaszombat városa 1–1-et jegyzett (töredékrészvénnyel maga Rombauer is részvényes lett). A társulásnál a tőke egészében hazai volt, a résztvevők is magyarok, így az egyesület teljes mértékben magyar vállalkozásnak számított.
bélyegkép|balra|250px|Az Ózdi Vasgyár első ismert ábrázolása (1847–1850 között készült rajz)