Guillaume Gille (Valence, 1976. július 12. –) olimpiai, világ-, és Európa-bajnok francia kézilabdázó, irányító. Testvére, Bertrand Gille szintén válogatott kézilabdázó, akivel teljes pályafutása alatt végig azonos csapatokban szerepelt.

Pályafutása

Pályafutását a HBC Loriol nevezetű csapatban kezdte 1984-ben és 1996-ig volt a klub játékosa. Ekkor a Chambéry Savoie HB csapatához igazolt, amely csapattal 2001-ben francia bajnoki címet szerzett. Pályafutása legeredményesebb szakaszában 2002-től 10 éven át a HSV Hamburg csapatában játszott. 2006-ban megnyerte csapatával a Német kupát, majd 2007-ben a Kupagyőztesek Európa-kupáját. 2011-ben sikerült megnyernie a Bundesligát. Az Hamburgban töltött tíz szezon során több mint 400 mérkőzésen lépett pályára. 2012-ben visszatért korábbi francia csapatához, újra a Chambéry játékosa lett.

A francia válogatottban 1996. november 26-án mutatkozhatott be egy Jugoszlávia elleni mérkőzésen. A nemzeti csapattal 2012-ig az összes rangos nemzetközi-tornát sikerült megnyernie legalább egyszer. A világbajnokságot, az Európa-bajnokságot és az olimpiát két-két alkalommal nyerte meg.

Játékospályafutása lezárása után 2016-tól a francia válogatott szövetségi kapitányának kinevezett korábbi játékostársa, Didier Dinart munkáját segítette edzőként, majd miután Dinart a 2020-as Európa-bajnokságot követően távozott a nemzeti csapat éléről, átvette a posztját. Irányításával a francia csapat megnyerte a 2021-ben megrendezett tokiói olimpiát, a 2023-as világbajnokságon ezüstérmes lett, 2024-ben pedig megnyerte az Európa-bajnokságot.

Bundesliga statisztika

Szezon Csapat Bajnokság Mérkőzések Gólok Hetesek Összes gól 2002/03 HSV Hamburg Bundesliga 10 34 1 33 2003/04 HSV Hamburg Bundesliga 31 111 0 111 2004/05 HSV Hamburg Bundesliga 34 130 0 130 2005/06 HSV Hamburg Bundesliga 33 84 0 84 2006/07 HSV Hamburg Bundesliga 34 90 0 90 2007/08 HSV Hamburg Bundesliga 30 66 0 66 2008/09 HSV Hamburg Bundesliga 31 59 0 59 2009/10 HSV Hamburg Bundesliga 33 62 0 62 2010/11 HSV Hamburg Bundesliga 23 19 0 19 2011/12 HSV Hamburg Bundesliga 34 26 0 26 2002–2012 összesen Bundesliga 293 681 1 680

Sikerei Válogatottban Olimpiai bajnok: 2008, 2012 Világbajnokság győztese: 2001, 2009 3. helyezett: 1997, 2005 Európa-bajnokság győztese: 2006, 2010 3. helyezett: (2008)

Klubcsapatban Kupagyőztesek Európa-kupája győztese: 2007 Francia bajnokság győztese: 2001 2. helyezett: 1998, 1999, 2000, 2002 Francia-kupa győztese: 2002 Német bajnokság győztese: 2011 2. helyezett: 2004, 2007, 2009, 2010 Német-kupa győztese: 2006, 2010 Német szuperkupa győztese: 2004, 2006, 2009, 2010

Vezetőedzőként Olimpiai bajnok: 2020 Világbajnoki ezüstérmes: 2023 Európa-bajnok: 2024

Jegyzetek

Források

Profil az THW Kiel honlapján.

Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Francia kézilabdázók Kategória:Francia olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (kézilabda) Kategória:Olimpiai bajnokok (2008) Kategória:Olimpiai bajnokok (2012) Kategória:Világbajnok kézilabdázók Kategória:Európa-bajnok kézilabdázók Kategória:A Becsületrend lovagjai