Hegyhátszentmárton (http://www.ungarndeutsche.de/de/cms/uploads/Ortsnamen_ungarndeutsche.pdf (Hozzáférés 2013 július 1)) község Vas vármegyében, a Körmendi járásban.
Fekvése Az Őrségi Nemzeti Parkban található. Iváncon keresztül közelíthető meg, a 7451-es útból nyugat felé kiágazó, körülbelül 2 kilométer hosszú 74 173-as számú mellékúton.
Története Hegyhátszentmárton Árpád-kori település. Első temploma feltehetően még a 13. században épült. A 16-17. században az Ivánczy család tulajdona, amelynek egyik tagja, Ivánczy Péter az 1500-as évek első felében a település északi részén kisebb várkastélyt épített. A kastély 1580 körül elpusztult, de árkai, sáncai ma is jól láthatóak. Középkori temploma, amely a temetőben állt, elpusztult. Kapu-timpanonjának töredéke a jelenlegi templomban látható. A mostani templom 1905-ben épült.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Pál László (független) 1994–1998: Pál László (független) 1998–2002: Pál László (független) 2002–2006: Pál László (független) 2006–2010: Pál László (független) 2010–2014: Pál László (független) 2014–2019: Pál László (független) 2019–2024: Pál László (független) 2024– : Horváth Kitti (független)
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 94,6%-a magyarnak, 1,8% németnek mondta magát (3,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 80,4%, református 3,6%, evangélikus 3,6%, felekezet nélküli 3,6% (8,9% nem nyilatkozott).Hegyhátszentmárton Helységnévtár
2022-ben a lakosság 84,6%-a vallotta magát magyarnak, 3,1% németnek, 1,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (13,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 46,2% volt római katolikus, 3,1% ortodox, 1,5% evangélikus, 7,7% felekezeten kívüli (40% nem válaszolt).Hegyhátszentmárton Helységnévtár
Nevezetességek Várdomb - a falu északi végén Szent Márton római katolikus templom. Épült 1905-ben, oltárképe barokk. Lugos-patak völgye
Jegyzetek
További információk Hegyhátszentmárton honlapja Hegyhátszentmárton - Várdomb - a Vas megyei Várak honlapon Hegyhátszentmárton a Via Sancti Martini honlapján Hegyhátszentmárton község adatai
Kategória:Vas megye települései Kategória:Vas vármegye települései