Újfehértó város Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Nyíregyházi járásban. Jelenleg az ötödik legnépesebb település a vármegyében Nyíregyháza, Mátészalka, Kisvárda és Tiszavasvári után.
Fekvése A Közép-Nyírségben, Nyíregyházától körülbelül 16 kilométerrel délre, Debrecentől 35 kilométerrel északra, a Nyírség Hajdúság felé eső peremén fekszik. Különálló településrésze Kisszegegyháza, mely a nyugati határa közelében terül el, a várost Hajdúdoroggal összekötő út mentén.
A 19. század nyolcvanas évtizedéig a települést szikes tavak övezték, majd ezeket a tavakat – a termőföld reményében – lecsapolták.
Megközelítése Két legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 4-es főút, illetve az M3-as autópálya, ezeknek köszönhetően az ország távolabbi részei felől is könnyen megközelíthető. A főút áthalad a lakott területeinek egy részén – bár a központját ma már kelet felől elkerüli –, tehát a környező nagyobb városokkal az köti össze. A sztráda ezzel szemben a távolsági megközelítés terén fontos: közigazgatási területét ténylegesen nem érinti, de a legközelebbi csomópontja a határszélétől alig 4 kilométerre (központjától 9 kilométerre) északra található.
A környező kisebb települések közül Hajdúdoroggal a 3504-es, Hajdúböszörménnyel a 3509-es, Nagykállóval a 4912-es, Nyíregyháza Butyka nevű különálló városrészével a 4925-ös út, Érpatakkal pedig a 49 121-es számú mellékút köti össze.
A hazai vasútvonalak közül a várost a érinti, melynek egy megállási pontja van itt. Újfehértó vasútállomás a belterület keleti szélén helyezkedik el, közvetlenül a Nagykállóra vezető 4912-es út vasúti keresztezése mellett, attól délre.
A terület uralkodó talajtípusai Folyóvízi üledék Futóhomok Löszös homok Szikes löszös homok
Éghajlata Mérsékelten meleg, száraz, hideg telű éghajlati adottságú.
Története A határában talált leletek közel ötezer éves múltról tanúskodnak. A városról nyugatra halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok vagy más néven Ördögárok nyomvonala. Uj Fejertho néven írásos forrás 1608-ban említi először a települést. A korábbi oklevelekben a falu még Fejértó, Rácz-Fejértó neveken szerepelt. A Báthori-család – mint a falu földesurai – 1349-ben hetivásárjogot nyertek a község számára. A 19. század elején több mint hétezren éltek a településen, a legnépesebb felekezet (4 ezer fő) a református volt. 1836. április 26-án mezővárosi rangot kapott, 1839-ben a lakosság több, mint 7000 fő volt. A mezővárosi ranggal járó évi négy vásártartási jog még inkább fellendítette a nagy átmenő forgalom miatt egyébként is élénk gazdasági életet. Gazdasági fellendülés vette kezdetét. Megépült a „sorbót” nevű városias épület és üzletsor, ekkor épültek a helyi nemesek kúriái, kastélyai is. A település 1886-ban a többi mezővároshoz hasonlóan (XXII. törvénycikk)- elveszítette mezővárosi rangját, de a városiasodás, és a kulturális fejlődés folytatódott. A XX. század elején megépült a községháza, megnyílt az első közkönyvtár, kávézó. 1941-ben majd 15 ezer fő volt Újfehértó népessége.
A második világháborúban 750 újfehértói halt meg, és közel ugyanennyien hadifogságba estek. A város demográfiai tetőpontját 1960-ban érte el, ekkor a népesség több, mint 15 500 fő volt. Ez azóta folyamatosan csökken, ma már a 14 ezret sem éri el. 1992-ben a település ismét városi rangot kapott.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Nagy Sándor (nem ismert) 1994–1998: Nagy Sándor (MSZP) 1998–2002: Nagy Sándor (független) 2002–2006: Nagy Sándor (független) 2006–2010: Tóth András (Fidesz) 2010–2014: Nagy Sándor (független) 2014–2019: Nagy Sándor (független) 2019–2024: Dr. Hosszú József (Fidesz-KDNP) 2024– : Dr. Hosszú József (Szövetségben Városunkért)
A településen 1998-ban két azonos nevű jelölt is elindult a polgármesteri tisztségért, egyikük Nagy Sándor, másikuk – aki végül is elnyerte a posztot – A Nagy Sándor névvel szerepelt a választási dokumentumokban.
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a város lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát,A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora de kisebb roma közösség is él itt.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 86,9%-a magyarnak, 0,8% cigánynak mondta magát (13,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 22,4%, református 22,7%, görögkatolikus 27,9%, evangélikus 0,5%, felekezeten kívüli 3,9% (21,6% nem válaszolt).Újfehértó Helységnévtár
2022-ben a lakosság 92,7%-a vallotta magát magyarnak, 2,2% cigánynak, 0,4% ukránnak, 0,3% románnak, 0,1-0,1% németnek, bolgárnak és románnak, 0,9% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 8,1% volt római katolikus, 52,1% református, 6,5% görög katolikus, 2,6% egyéb keresztény, 6,6% felekezeten kívüli (23,9% nem válaszolt).Újfehértó Helységnévtár
Címere A két ezüst sáv jelképezi, hogy a várost egykor vizek vették körül, a kék sáv a hajdú vonatkozást tükrözi (Rákóczi Pál mintegy 100 ráchajdú családot telepített le Újfehértó területén). A korona jelképezi azt, hogy a település 1836-1886-ig mezőváros volt, a búzakalász a mezőgazdasági termelésre utal, a szablya pedig a hajdúk jellegzetes fegyvere volt.
Testvérvárosai Árpástó, Doberdo del Lago, Harta, Ipolyság, Kiskereki, Kurszk, Nymburk, Zarów,
Nevezetességei KOSZISZ Szent István Gimnázium (régen Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szakképző Iskola) Városi Múzeum A református templom az 1754-es években épült, késő barokk stílusú, műemlék jellegű. A "rác" telepesek munkájának eredményeként a görögkatolikus egyház temploma 1832-ben épült. Az utcasorban szabadon álló, késő barokk római katolikus teremtemplomot 1812- ben szentelték fel. 1911-ben épült fel a Fő téren álló Kaszinó, mely 2000 óta újra régi pompájában tündököl. Figyelemre méltó az 1905-ben elkészült arányos, klasszicizáló stílusú Városháza. 1995-ben megnyitotta kapuit a Helytörténeti Gyűjtemény, melynek három állandó és egy időszaki kiállítása látogatható. Udvarán jeles újfehértóiaknak emléket állító szoborpark tekinthető meg.
A közelmúlt jelentős fejlesztései Gyalog- és kerékpárút építése, és csapadékvíz csatorna kiépítése. Autóbuszváróhelyek építése. Széchenyi út szélesítése és teljes felújítása csapadékvíz elvezetési rendszer és járda építésével. "THERMÁRIUM" Városi Tanuszoda és Városi Tornacsarnok Újfehértó Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Konyha üzem és Gyorsétterem. Újfehértó-Bököny Víziközmű fejlesztés Időskorúak gondozóházának felújítása és bővítése 4912-es számú út felújítása
Híres emberek Itt születtek, itt éltek Nyúzó Mihály 1666-ban: kuruc ezredes Szoboszlai Pap István 1786-ban: református püspök, az 1825-27-es országgyűlés küldötte Kubinyi Lajos 1821-ben: író és lapszerkesztő Margitay Dezső 1840-ben: Szabolcs vármegye táblabírája, Kossuth Lajos, Kazinczy Gábor barátja Dánielné Lengyel Laura (született: Pollák Laura; 1874. március 28. – Budapest, 1954. június 2.) magyar író, kritikus, újságíró. Lengyel Miklós 1878. május 28. (†Budapest, 1952. július 22.): irodalomtörténész, író, Benedek Elek rokona Zajti Ferenc 1886. március 5. († Budapest, 1961. június 29.) író, festőművész Péter Gábor 1906-ban: magyar kommunista politikus, az Államvédelmi Hatóság vezetője 1945 és 1953 között. Nyíri Tibor 1906. december 16. - magyar író, színpadi szerző (†Budapest, 1977. december 30.) Teitelbaum Mózes 1914. november 1. (mh. New York, 2006. április 24.) – világhírű haszid rabbi, Talmud-tudós, a világ második legnagyobb haszid felekezetének, a Szatmár haszid mozgalom vezetője (szatmári rebbe), szigeti rebbe, a híres Teitelbaum rabbidinasztia leszármazottja Toma András 1925. december 5. – az utolsó szovjet hadifogoly (†Nyíregyháza, 2004. március 30.) Tóth Lajos - a Magyar Királyi Honvéd Légierő egyik legeredményesebb vadászpilótája (1922. augusztus 25. – Budapest, 1951. június 11.) Mohai Gábor 1947. október 26. – műsorvezető, előadóművész, újságíró, tanár Kiss T. István 1956. augusztus 20. – magyar színész Nagy István 1967. október 6. – agrárminiszter, országgyűlési képviselő Marozsán János 1965. május 3. – magyar válogatott labdarúgó Marozsán Erika 1972. augusztus 3. - magyar színésznő
Itt hunytak el kitelepítettként Id. Boér Elek jogtudós (1952. január 18.) Ifj. Boér Elek jogtudós (öngyilkossága 1954. június 28-án)
Képgaléria
Jegyzetek
További információk hivatalos oldal Újfehértó az utazom.com honlapján Térkép Kalauz – Újfehértó Újfehértó - Testvérvárosok, nevezetességek Az újfehértói szivargyár Hírek Újfehértóról
Kategória:Szabolcs-Szatmár-Bereg megye települései Kategória:Szabolcs vármegye települései Kategória:Magyarország városai