Kistarcsa város Pest vármegyében, a budapesti agglomerációban, a Gödöllői járásban.
Fekvése és közlekedése balra|bélyegkép|217x217px|Kistarcsa látképe A Gödöllői-dombság nyugati peremén, a Szilas-patak és a Csömöri-patak völgye által közrefogott fennsíkon, a 3-as főút és az M0-s autóút mentén található Budapest XVI. kerületétől keletre, Csömör, Kerepes, és Nagytarcsa között, rajtuk kívül keletre elnyúló határrésze révén Isaszeggel és Pécellel is határos. (A szomszédos Kerepessel teljesen összeépült.) Nagytarcsával a 3101-es út köti össze, keleti külterületeit érinti még az M31-es autópálya és a 3102-es út is.
Áthalad rajta a H8-as HÉV (a település 3 HÉV-megállóval rendelkezik: Kistarcsa, kórház, Kistarcsa és Zsófialiget), továbbá Volánbusz-vonalak, helyi buszközlekedés illetve a BKV 92-es és a 92A buszjárata is segíti az itt élőket.
Története
Újkőkori leletek Kistarcsa területén eddig kevés régészeti ásatást végeztek, pedig a jelek arra mutatnak, hogy lelőanyagban gazdag a környék. Legkorábbi leleteink újkőkorszakiak (Kr. e. 4000–2500), a feltárásokból pedig arra lehet következtetni, hogy később is mindig éltek itt emberek. A már nemzetiség szerint is azonosítható maradványok alapján lakóhelyet alakítottak ki területükön kelták, vandálok, alánok, szarmaták és avarok. Az avar birodalom hanyatlása következtében a honfoglaló magyarok gyéren lakott területet találtak, így ellenállás nélkül letelepedhettek. A mai kistarcsai temető környezetében feltárt lelőhely tanúsága szerint a X-XIII. században állott itt település.
Korai megjelenés Bár bizonyítékaink egyelőre nincsenek, a hely közelsége valószínűsíti, hogy szerepe volt az Árpád-házi hercegek (Szt. László és Salamon) mogyoródi csatájában (1074). Az első írásos emlék 1352-ből származik Tarcsa néven, de feltételezhető, hogy a település már jóval régebben is létezett. 1452-ig a Tarchai család birtoka.
1467-ből származik az első olyan dokumentum, amely – Felsőtarcsa néven – különálló településként jelöli a mostani Kistarcsát. Vitéz János váradi püspök kerepesi jobbágyai elhajtották Kerepes és Tarcsa közös legelőjéről Peczeli Benedek lovait, ami miatt a kárvallott panaszt tett. Mátyás király 1467-ben kelt ítéletlevele ebben a peres ügyben rendelkezik. Ennek 550. évfordulója alkalmából a Kistarcsai Kulturális Egyesület egy emlékoszlop felállítását tervezi, mellyel kapcsolatban országos tervpályázatot hirdetett meg.
A török hódítás nem követelt helyi ember áldozatokat, viszont a XVI. század végén kezdődött tizenöt éves háború idején (1593–1606) elnéptelenedett a falu. A török kivonulása és a Rákóczi-szabadságharc bukása után a Habsburgok híveik közt osztották fel a földterületeket. Az új birtokosok a visszatérő magyar jobbágyok helyett szívesebben láttak német vagy szláv telepeseket. Így kerültek Kistarcsára 1727-ben tótok – Grassalkovich gróf jóvoltából – a felvidéki Trencsén és Nyitra vármegyékből. A jövevények száma nagyobb volt a magyar őslakosságétól, így Kistarcsa a házasodások révén elszlávosodott.
A település fejlődése – vasútközlekedés Az 1848–49-es szabadságharc tavaszi hadjáratának idején Kistarcsán fejlődött fel az Aulich Lajos vezette sereg. Kistarcsa félreeső település volt a Pest–Hatvan útvonal szempontjából. Jelentős változás állt be a település életében, amikor a XIX. század végén beindult a vasúti közlekedés. Az 1888-ban épített HÉV sokat lendített a település helyzetén. A gőzmozdony vontatta szerelvények eleinte a Keleti pályaudvartól csak Kerepesig közlekedtek. 1911-ben meghosszabbították Gödöllőig és villamosították az egész vonalat. A helyi érdekű vasút a vele párhuzamosan haladó 3-as főúttal jelenleg is fontos szerepet tölt be a Kistarcsai lakosok közlekedési lehetőségei szempontjából. Mivel a középkorban épült kistarcsai templom elpusztult, a hívek Kerepesre jártak vallásukat gyakorolni. A romok köveit felhasználva 1880-ban kezdték meg a jelenlegi katolikus templom építését. Eleinte a kerepesi plébánia filiáléjaként működött, majd a lakosság növekedésével helyi káplánság indítását hagyta jóvá a váci püspök, 1913-ban.
Ipari fejlesztések balra|bélyegkép|287x287px|A munkástelep 1921-ben A lakosság számának gyors növekedése az 1908-ban alakult Gép- és Vasútfelszerelési Gyár nagy munkásigényének tudható be. A vasgyári telep létesítésével kezdetét vette a település másik irányban történő terjeszkedése, minek eredményeként a fő közlekedési nyomvonal nagyjából két azonos részre osztja Kistarcsát. A gazdasági válság idején a vasgyár tönkrement. Részvényeit a Ganz Vagongyár vásárolta fel és 1928-ban a gépek leszerelésével, az épületek egy részének lebontásával meg is szüntette. A gyár lakótelepe 1938-ban a Belügyminisztérium tulajdonába került, ahol a II. világháború végéig Kiegészítő Toloncház működött, legsötétebb időszakát az 1950-es években élte.
A gyár területén néhány év múlva kisebb fonalgyár létesült, mely gyorsan fejlődött. Privatizálási bonyodalmak miatt épületei nagy része jelenleg üresen áll, területének egyes részén újszerű lakópark épült.
Az internálótábor története A gyár 1928-ban csődeljárás alá került, a gyárkomplexumot és a munkástelepet is egy éven belül felszámolták. A nagy gazdasági válság időszakát követően, 1930–31 folyamán a Belügyminisztérium kezelésébe került a munkástelep területe. A Horthy-rendszer háborút megelőző időszakában megkezdődött a későbbi internálótábor kialakítása, majd a második világháború második felében, a német megszállást követően Adolf Eichmann és az általa vezetett SS alakulatok használták a zsidó lakosság összegyűjtésére és később vasúton Auschwitzba való szállításának előkészítésére. Ebben a nyilaskeresztes párt és a frissen megalakult Sztójay-kormány támogatását élvezték.
A háborút követően a Tömpe András által vezetett Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya, mint a kiépülő kommunista rendszer egyik fő karhatalmi szerve (1946 szeptemberében a vidéki szervek betagozódtak a Budapesti Főkapitányság alá, létrehozva a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályát, az ÁVO-t) használta a területet és az azon található épületeket, gyűjtő- és fogolytáborként. A főváros területén és környékén létesített táborok száma a kistarcsaival együtt összesen 14 volt, a foglyok száma 17 700 körüli.
A tábor 1950-től az Államvédelmi Hatóság kezelésében működött, jóval kíméletlenebb körülményekkel. 1956 októberében a forradalom időszakában a gödöllői kistérség fontos bázisa volt, a rögtönzött tagfelvételből megalakult nemzetőrök katonai engedély mellett látták el a helyi forradalmi bizottság tevékenységét.
Később a BM Alapfokú Rendőriskola (1960-tól 1975-ig), majd a BM Tartalékos Tisztképző Iskola (1975 és 1990 között)1989 végén még működött (személyes közlés) működött területén.
Az 1956-os forradalom idején bélyegkép|256x256px|Forradalmi szervek a Gödöllői kistérségben 1956. október 28. és november 3. között|balra Az 1956-os forradalom idején a gödöllői kistérség egyik központja volt. Az október 23-i események hatására másnaptól szünetelt a HÉV-közlekedés. Október 25-én nagyjából 200 fős tömeg vonult a tanácsháza elé. Két nappal később a népgyűlés megválasztotta a helyi nemzeti tanácsot, ezután a tömeg szétoszlott. Október 28-án elmozdították pozíciójából Veres József tanácselnököt (november 5. után került vissza hivatalába). Pleizer Ferenc őrnagy, a Gödöllői Járási Katonai Kiegészítő Parancsnokság megbízott parancsnoka a Nemzeti Bizottság tagja lett. Ez a szervezet, miután lefegyvereztette a környék rendőri erőit, igyekezett a forradalom törekvéseit támogatni. Ezt követően, mint Gödöllő katonai parancsnoka, rendelkezett a karhatalmi erők irányításáról is. Október 28-án utasítást kapott a Kistarcsai Rendőrtanosztály elfoglalására. Az őrnagy telefonon tárgyalt Kovács Sándor századossal, a tanosztály parancsnokával az épület ellenállás nélkül átadásáról. A Nemzeti Bizottság összességében hét napon keresztül, október 28. és november 4. között látta el a község vezetését.
A forradalom megtorlása 1957-ben ismét internálás folyt a falakon belül, javarészt a forradalomban való szerepvállalásuk miatt elítélt foglyokat tartották itt közbiztonsági őrizetben. Az általános amnesztiát követően a Belügyminisztérium rendőrképzésre használta a területet – mint laktanya –, egészen a rendszerváltást megelőző időszakig. Ezt követően az 1990-es években közösségi szállásként használták rövid ideig, ennek bezárása óta pedig a terület nagy része hasznosítatlan.
A rendszerváltás után A rendszerváltást követően a hazánkban illegálisan tartózkodó külföldiek közösségi szállása, azaz menekülttábor volt éveken keresztül. Jelenleg egy része már a helyi önkormányzat tulajdonát képezi, de az egész komplexum épületei többsége még kihasználatlanul áll.
Kistarcsát 1978. december 31-én egyesítették Kerepessel Kerepestarcsa néven. 1994. december 11-ével a két település ismét önállóvá vált. Kistarcsa 2005. július 1. óta város.
Oktatástörténet bélyegkép|263x263px|Állami népiskola Kistarcsán Alig pár évvel az első letelepültek megjelenése után 1742-ben Füleki Nagy György, az első név szerint említett tanító megkezdte 58 tanuló vezetéséven a helyi katolikus iskola első tanévét mint tanító és iskolamester. Ennek helye a mai ismeretek szerint – egyelőre nem bizonyítottan – a falu déli részén lehetett. A község költségén először 1873-ban épül fel az egytantermes iskola, amely már elkülönül a kántorlakástól. A 18. század második felében beindult iskolai oktatás nyelve 1888-ig szlovák volt. 1875-ben megnyílt Gödöllőn az Izraelita Elemi Iskola, amelyhez a kistarcsai fiókhitközség is tartozott.
„Azon nyomorúságos állapot, hogy 150 iskolás gyermek, egy tanteremben, egy tanító által oktattassék ez évben megszűnt, ugyanis nagy küzdés után, és a plébános áldozatával, második tanterem rendeztetett be és önálló tanítóság szerveztetett.” – írta egy korabeli lap 1889-ben, amikor átadták a második tantermet a szolgálati lakással. Első lakója a képzőt végzett Purth Gyula.
A század elején megnövekedett lakossági létszám újabb oktatóhelyeket igényelt. Az 1000 embert foglalkoztató gyár – óvodával, iskolával, postával ellátott – lakótelepet épített dolgozóinak a vasútvonal eddig lakatlan oldalán. A vasgyár megszűnésével a tisztviselők házából alakítottak ki 8 tantermes iskolát. A mezőgazdaság szövetkezetesítését követően sok – föld nélkül maradt – vidéki család – a főváros kínálta munkalehetőség reményében – telepedett itt le. Az igények 1971-ben egy új iskola megépítését eredményezték, majd az 1976-1979 között épült ezer ágyas regionális kórház működésének megindulásakor újabb oktató bázisra volt szükség. (A Flór Ferenc Kórház dolgozói számára épült az Eperjesi úti lakótelep.)dr. Marcel Mihály - Húsz éves a kórház 1989-től egészségügyi szakiskola és gimnázium is működik Kistarcsán. 1919-től két éven át működött óvoda, majd az 1936-os újraindítást követően folyamatosan bővült. Egy időben bölcsőde is volt. A jelenlegi körülmények közt egy óvoda két telephelyén nyertek elhelyezést a gyerekek, napjainkban 400 fő körüli létszámmal. 1928-ban református templom, 1931-ben evangélikus szeretetotthon épült, mely jelenleg 30 férőhellyel rendelkezik.
Kistarcsa templomainak története Református templom (Hunyadi út) 1928-ban épült egyszerű, de mégis lenyűgöző kivitelezésű templom. A református egyházközség szervezésében kamara hangversenyek hangzanak el a református templomban. Az ünnepekre zenés, verses összeállítással készül a közösség. A templomot 2008 végén részben lakossági segítséggel felújították, melyet 2008. november 15-én adtak át a nagyközönségnek. bélyegkép|247x247px|Református templom a felújítás után|semmi
Rózsafüzér királynője római katolikus templom Építésének kezdetét, idejét nem ismerjük, stílusjegyei alapján a X–XIII. század között emelték. A mai temető területén, alacsony dombon állt. Román stílusban épült, szentélyével kelet felé nézett (keletelés). Falait simára faragott kváderkövekből építették.