A Baumol-hatás közgazdasági jelenség, melyet először William J. Baumol és William G. Bowen írtak le 1966-ban született munkájukban. A fogalom a költség-kór (cost disease) néven is ismertté vált. Empirikus eredményeik szerint - melyeket az előadóművészek kulturális termelésén is szemléltettek - egyes piacok szereplői növekvő átlagköltségekkel szembesülnek, mely a dolgozók relatíve csökkenő produktivitásának következménye. Más piacok szereplői egyre hatékonyabban termelnek, míg szóban forgók nem képesek jelentősen innoválni. Költségeik növekedése pedig a termékek árának emelkedését, végső soron pedig alacsonyabb fogyasztást eredményez.
A kór a XX. században rohamosan elterjedt tömegtermeléssel ütötte fel a fejét, egyes iparágak ugyanis képtelenek tartani a lépést a gazdasági fejlődést biztosító technológiai progresszióval. A lemaradás tekintetében az alábbi szektorokat szokás említeni: oktatás, egészségügy, kulturális iparágak vagy akár a szemét elszállítása. Így napjainkat meghatározó gazdaságpolitikai kérdések mögött is meghúzódik a költség-kór, ugyanis több merit javakat is előállító iparág küzd a fertőzés okozta növekvő költségekkel és csökkenő bevételekkel.
Közgazdasági magyarázat Az érintett iparágakra jellemző a termelési tényezők alacsony helyettesíthetősége. Alapvető közgazdasági absztrakció értelmében a termelés tőke és munka felhasználásával történik, mely erőforrások kombinációja a technológiai fejlődéssel változik. Egységnyi tőkére trend szerint kevesebb munka esik, ugyanis az ember feladatait átveszik a eszközök (tőke), vagy csak hatékonyabb munkát tesznek lehetővé. A költség-kórral érintett szektorokban korlátokba ütközik a tényezők kombinációjának fejlődése, így az egységnyi elvégzett emberi munka eredményezte termék mennyisége nem nő, tehát fertőzött iparág produktivitása relatíve csökken a fejlődő iparágakhoz képest. Egy klasszikus vonósnégyes előadása például továbbra is négy - bármilyen remek - hangszert és négy művészt igényel, míg a fejlett robotokkal végzett sebészi beavatkozások sem zajlanak orvosok nélkül, ugyanakkor más iparágak korábban kézzel készített termékei most futószalagon közlekednek a gyárakban.
Következmények Az emberi munka viszonylagosan csökkenő produktivitása hat a termelő szervezet költségeire, mely jóléti problémákat is felvet.
Növekvő termelési költségek A gazdaságban a bérek növekedése általános, minden iparágra kiterjedő jelenség. Ennek magyarázata a munka produktivitásának növekedése, mely azonban nem egyenletesen általános jelenség. A Baumol-hatás sújtotta szektorban is nőnek a bérek, míg a produktivitás növekménye elmarad. Bérek növekedésének elmaradása esetében nem tudna versenyezni a szektor a munkaerőpiacon. E spirál következménye, hogy azok a dolgozók is magas béreket kapnak, akik nem termelik meg annak ellenértékét, így a költségek növekedése a termelt mennyiség stagnálása mellett is végbe megy.
Jóléti hatások Az első következményből eredően a termelő szervezet kénytelen árat emelni megnövekedett költségei okán. A magasabb árak hatására a piacon keresett mennyiség csökken, kevesebb ember fogyasztja a terméket. Szemléletes, hogy az USA-ban nem ritka, ha valakinek plazmatelevíziója van, míg egészségbiztosítása nincsen. Politikai kérdés tehát, hogy az állam szükségesnek ítéli-e a Baumol-hatást kompenzálni, és az érintett piacokat támogatni, esetleg évről évre az inflációt is meghaladó támogatással segíteni.
Az elmélet kritikái Baumol és Bowen elméletét, illetve annak hosszú távú érvényességét számos kritika éri, melyek közül a következő három a kulturális iparágak gyógyulását vetítik előre:
A disztribúció fejlődése A már meghaladott digitális adathordozók korából a digitális világba lépve egy előadás, művészi produktum előállításának költsége még nem csökken, az output elérhetősége és terjeszthetősége azonban hatékonyabbá válik. A kommunikáció során a kultúra több emberhez jut el, mely versenyt eredményez, szegmentálódik a piac. Az egyes szegmensekben pedig a kínálat eséllyel találja meg a keresletét.
Termékfejlesztés A kulturális piacokon is teremthető méret- és skálahozadék. Egy színház például előadásaiból portfóliót építhet, a kultúrát az ország művelődési házaiban is termelhetik. Továbbá maga az alkotási folyamat is végbe mehet produktívabb munkahasználattal kevesebb tőke mellett: A modern színművészet például gyakran minden eszközt nélkülöz előadásai során, egy koncerthez pedig elég egy lemezjátszó szett is.
Túlkínálat a munkaerőpiacon A művészek piaca túlkínálattal szembesül. A szükségesnél több ember szeretne művész lenni, mely jelenség túlkínálatot teremt a munkaerőpiacon lenyomva a béreket, tehát a költségeket (kivéve a sztárokat).
Jegyzetek
Források
Kategória:Kultúra-gazdaságtan