A San Giuseppe delle Scalze a Pontecorvo templom Nápolyban.
Története A templomot 1619-ben építették, majd 1643 és 1660 között Cosimo Fanzago tervei alapján átépítették. 1709-ben Giovanni Battista Manni végzett rajta kisebb átépítési munkálatokat. Belső díszítéseit 1903-ban restaurálták, miután a mennyezet egy része beomlott. A templom eleinte a karmeliták tulajdona volt, majd a barnabiták szerezték meg. Jelenleg felújítás alatt áll.
Leírása A templom homlokzata gazdagon díszített, három szintes. A bejárathoz monumentális lépcsősor vezet. A bejárat felett, a második szinten a névadó szent, valamint Ávilai Szent Teréz és Alcántarai Szent Péter szobra díszíti. A harmadik a kórus szintje, megvilágításáról három ablak gondoskodik. A homlokzatot volutás timpanon zárja le. A templom görög kereszt alaprajzú. Belső dekorációi közül figyelemre méltó Luca Giordano Jézus születését ábrázoló festménye, valamint Francesco Di Maria Kálváriát valamint Ávilai Szent Terézt és Alcántarai Szent Pétert ábrázoló oltárképei.
Források
New Guide to Naples and Surrounding Area, http://www.inaples.it
További információk
Kategória:Nápoly katolikus templomai, kolostorai Kategória:Nápoly történelmi központja