Robert Lewandowski (Varsó, 1988. augusztus 21. –) lengyel válogatott labdarúgó, csatár. Az MLS-ben szereplő Chicago Fire játékosa, és a lengyel válogatott kapitánya.

A Lech Poznań csapatával a 2009–10-es idényben lengyel bajnok lett és gólkirályi címet szerzett. A Borussia Dortmund és a Bayern München játékosaként eddig összesen kilencszer nyerte meg a német bajnokságot (Bundesliga), továbbá hatszoros német gólkirálynak vallhatja magát. 2021-ben elnyerte az Európai aranycipőt, 41 góljával pedig megdöntötte Gerd Müller egy idényre vonatkozó Bundesliga-rekordját.

Pályafutása Korai évek A 2006–07-es idényben Lewandowski volt a lengyel harmadosztály gólkirálya 15 találattal, amivel hozzásegítette a Znicz Pruszków csapatát a bajnoki címhez. A következő szezonban 21 gólt szerzett a másodosztályban és ismét gólkirály lett.

Lech Poznań 2008 júniusában a Lech Poznań igazolta le 1,5 millió złotyért. 2008 júliusában egy UEFA-kupa mérkőzésen debütált a Lech színeiben az azeri Xəzər Lənkəran ellen. Az találkozó egyetlen gólját ő szerezte. Az Ekstraklasaban a GKS Bełchatów ellen léptek pályára az első fordulóban. A vége előtt négy perccel sarokkal szerzett gólt. A poznańiaknál eltöltött első szezonja végén második helyen végzett a góllövőlistán. A 2009–10-es bajnokságban 18 góllal gólkirály lett, csapatát pedig bajnoki címhez vezette.

Borussia Dortmund 2010-ben a Borussia Dortmund, a Genoa és a Blackburn Rovers együtteseivel is szóba hozták. Május 5-én a Dortmund vezérigazgatója Michael Zorc bejelentette, hogy szóban megegyeztek Lewandowskival és csatlakozni fog a Bundesligaban szereplő klubhoz. Azonban a két klub közötti tárgyalások hetekig elhúzódtak. Később átesett az orvosi vizsgálatokon, ahol megfelelt és 2010. június 11-én négy évre szóló szerződést írt alá a német klubbal. A Dortmund 4,5 millió € ellenében szerezte meg. Szeptember 19-én szerezte első gólját a csapat színeiben a Schalke 04 elleni derbin, amit 3–1 arányban megnyertek a sárga-feketék.

A 2011–12-es szezonban mind a 34 bajnokin játszott, ezeken 22 találatig jutott. Másodjára is bajnoki címet ünnepelhetett német csapatában.

A 2012–13-as idényben 24 találattal a góllövőlista második helyén végzett. A Bajnokok Ligája sorozatban 13 meccsen 10 gólt szerzett, végül ezüstérmet szerezve csapatával. Az elődöntőben a Real Madrid ellen a csapat mind a négy találatát ő szerezte.

263px|thumb|Robert Lewandowski a magyar Varga József és Vanczák Vilmos szorításában

Bayern München Lewandowskinak új klubjában is jól ment a góltermelés. Többszörös Bundesliga gólkirály lett a Bayern mezében is. A 2015–16-os évadban 30, a 2017–18-as szezonban 29, a 2018–19-es kiírásban pedig 22 góllal lett a német élvonal legjobb góllövője. A Bajorokkal többször nyert német bajnokságot és német kupát (DFB Pokal) is.

A 2019 - 20-as idényben Lewandowski 13 meccsen 15 gólt szerzett a Bajnokok Ligájában, melyet a Bayern Münchennel meg is nyert. Elnyerte az UEFA Legjobb támadó díját, melyet a 20-21-es BL csoportkör sorsolásának napján osztottak ki.

Barcelona

2022 július 16-án hivatalossá vált, a nyári transzferpiac legnagyobb szappanoperájaként ismert hír, a Bayern München elfogadta a 45 millió eurós ajánlatot, mely bónuszokkal további 5 milliót jelenthet idővel a müncheniek számára, Robert Lewandowski a februárban kötött egyezségnek megfelelően aláírt az FC Barcelonához. A szerződésre három nappal később került sor, és 2026-ig írt alá.

Augusztus 13-án debütált hivatalosan a csapatban, a bajnokság 2022/23-as idényének nyitófordulójában a Rayo Vallecano elleni gólnélküli mérkőzésen.https://www.transfermarkt.com/fc-barcelona_rayo-vallecano/index/spielbericht/3844089 A következő fordulóban a Real Sociedad ellen szerezte első gólját, melyen duplázni tudott az 1. és a 68. percben, a következő héten a Real Valladolid ellen is két gólt szerzett, és szintén gólt jegyzett a 4. fordulóban a Sevilla ellen. Szeptember 7-én lépett pályára nemzetközi porondon a Bajnokok Ligájában, és érte el első mesterhármasát a Barca színében, a Viktoria Plzeň elleni hazai 5–1-s mérkőzésen.

Chicago Fire 2026. június 29-én a Major League Soccer-ben szereplő Chicago Fire-höz írt alá 2028 nyaráig szóló szerződést.

A válogatottban A lengyel U21-es válogatottban három alkalommal szerepelt Anglia, Finnország és Fehéroroszország elleni mérkőzéseken.

A lengyel válogatottban 2008. szeptember 10-én debütált egy San Marino elleni világbajnoki selejtezőn és egy gólt szerzett. Lewandowski vezérletével a lengyel válogatott magabiztosan jutott ki a 2016-os és 2020-as Európa-bajnokságokra, illetve a 2018-as világbajnokságra. 13 góljával a 2016-os selejtezősorozat gólkirálya lett. A 2018-as vb selejtezőkön 16 gólt lőtt, amivel a kvalifikációs sorozat legeredményesebb góllövője lett.

Magánélet

Lewandowski édesapja azért adta neki a Robert nevet, hogy megkönnyítse számára, amikor profi labdarúgóként külföldre költözik. Lewandowski apja, Krzysztof (2005-ben halt meg) lengyel dzsúdóbajnok volt, és a másodosztályú Hutnik Warsaw csapatában is futballozott. Édesanyja, Iwona az AZS Warsaw egykori röplabdázója, majd a Partyzant Leszno alelnöke. Nővére, Milena szintén röplabdázik, és az U21-es válogatottat is képviselte.

Felesége, Anna Lewandowska bronzérmet szerzett a 2009-es karate világkupán. 2013. június 22-én házasodtak össze a serocki Boldogságos Szűz Mária Angyali üdvözlet templomban. Két lányuk van: Klára (született 2017) és Laura (született 2020).

Lewandowski gyakorló katolikus. 2014 októberében találkozott Ferenc pápával, amikor a Bayern München Vatikánvárosba látogatott, miután a német csapat 7–1-re legyőzte az A.S. A Roma együttesét az UEFA Bajnokok Ligájában.

Lengyel anyanyelvén kívül Lewandowski angolul és németül is beszél.

Sikerei, díjai Klubokban Lech Poznań Lengyel bajnok: 2009–10 Lengyel kupa: 2009 Lengyel szuperkupa: 2009 Borussia Dortmund Német bajnok: 2010–11, 2011–12 Német kupa: 2012 Német szuperkupa: 2013 UEFA-bajnokok ligája döntős: 2013 Bayern München Német bajnok: 2014–15, 2015–16, 2016–17, 2017–18, 2018–19, 2019–20, 2020–21, 2021–22 Német szuperkupa: 2016, 2017, 2018, 2021 Német kupa: 2016, 2019, 2020 UEFA-bajnokok ligája: 2019–20 FIFA-klubvilágbajnokság: 2020

Barcelona

La Liga: 2022–23, 2024–2025 Supercopa: 2023, 2025

Egyéni A lengyel II. liga gólkirálya: 2006–07 (15 góllal) A lengyel I. liga gólkirálya: 2007–08 (21 góllal) Az Ekstraklasa gólkirálya: 2009–10 (18 góllal) A Német kupa gólkirálya: 2011–12 (7 góllal), 2016–17 (5 góllal), 2017–18 (6 góllal), 2018–19 (7 góllal), 2019–20 (6 góllal) A Bundesliga gólkirálya: 2013–14 (20 góllal), 2015–16 (30 góllal), 2017–18 (29 góllal), 2018–19 (22 góllal), 2019-20 (34 góllal), 2020-21 (41 góllal) Az év játékosa Lengyelországban: 2008 Az év lengyel játékosa: 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2019 Európai aranycipő: 2021 IFFHS - a világ legjobb játékosa (World's Best Player): 2020, 2021 62x62px Lengyelország Újjászületése érdemrend - Parancsnoki Kereszt: 2021

Statisztikái Klubcsapatokban 2025. január 20-ai állapot szerint. KlubSzezonBajnokságKupaEurópaEgyéb ÖsszesLigaGólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokDelta Warsaw2004–05IV Liga17420——194Összesen17420——194Legia Warsaw II2005–06III Liga13212——144Összesen13212——144Znicz Pruszków II2006–07Klasa A26———26Összesen26———26Znicz Pruszków 2006–07 II Liga271521——2916 2007–08I Liga322120——3421 Összesen 59 36 4 1 —— 63 37Lech Poznań2008–09Ekstraklasa301462124—48202009–1028181042113421 Összesen 58 32 7 2 16 6 1 1 82 41Borussia Dortmund2010–11Bundesliga3382081—4392011–12342267611047302012–1331244113101149362013–14332052 96104828 Összesen 131 74 17 10 36 18 3 1 187 103 Bayern München2014–15 Bundesliga3117521261049252015–163230631291051422016–17333045981047432017–183029661151148412018–19332257881347402019–2031345610151047552020–21294110654 240482021–223435101013124650Összesen 25323833297869118375344Barcelona2022–23La Liga3423327 62246332023–24351932932249262024–2519161279212928Összesen88587623186512487Karrier összesen62345274511531112115871629 Jegyzetek

A válogatottban 2024. október 15. szerint. ÉvMérk.Gólok2008422009121201013620111142012102201310320146520157112016128201769201811420191062020422021121120221042023842024102Összesen15684

Góljai a válogatottban Legutóbb frissítve: 2024. október 15-én lett.