A Reszkessetek betörők (eredeti cím: Home Alone, szó szerint: Otthon egyedül) 1990-ben bemutatott amerikai filmvígjáték Chris Columbus rendezésében. Forgatókönyvírója John Hughes, producere Mark Levinson, zeneszerzője John Williams. A főszerepekben Macaulay Culkin, Joe Pesci és Daniel Stern láthatók. A mozifilm a 20th Century Fox és a Hughes Entertainment gyártásában készült.

Minden idők egyik legsikeresebb karácsonyi komédiája. Magyarországon az országos kereskedelmi televíziók karácsonykor rendszeresen sugározzák, általában nagyszabású promócióval, és azzal a reklámszlogennel: "Nincs karácsony Kevin nélkül!". A film egyébként majdnem három évtizeden keresztül a legtöbb bevételt hozó karácsonyi filmnek számított világszerte, valamint egészen 2011-ig a legsikeresebb amerikai vígjáték listavezető helyét is betöltötte.

A filmet több további folytatás követte, ebből kettőt mozibemutatóra, a többit otthoni vetítésre szánták. Annak ellenére, hogy az első rész sikerét nem ismételték meg, a sorozat többi része is megállta a helyét a kritikusok és a nézőközönség előtt, 2009-ben pedig megdöntötték minden idők legtöbb bevételét hozó filmsorozatát. A filmet több Oscar-díjra is jelölték.

1990 februárja és májusa között forgatták, az Amerikai Egyesült Államokban 1990. november 10-én, Magyarországon 1991. március 29-én vetítették először a mozikban. 2023-ban az amerikai nemzeti filmregiszterbe választották, mint megőrzésre érdemes alkotást.

Cselekmény A Chicago kertvárosában élő McCallister család a karácsonyi vakáció idejére Párizsba készülődik. Az indulást megelőző este nagy a felfordulás a házban, a szülők és a testvérek mind el vannak foglalva a bőröndjeik bepakolásával, és egyéb tennivalókkal. A legkisebb fiú, a nyolcéves Kevin, nem akarja elvégezni az őrá eső feladatokat, emiatt folyamatos megaláztatás és bosszankodás tárgyává válik a többiek részéről. Amikor aztán még verekedésbe is száll a bátyjával, Buzz-zal, a szülők, Kate és Peter, büntetésből felküldik a padlásra éjszakázni. Kevin ekkor mérgében azt kívánja, bárcsak eltűnne a családja. Az indulás reggelén egy áramkimaradás miatt nem szól az ébresztőóra, így az egész család későn ébred és fejvesztve sietnek, hogy kiérjenek a reptérre. Még épp időben elérik a repülőgépet, azonban a kapkodás és egy szomszédgyerek tévedésből való odaszámolása miatt a saját gyermekeik közül Kevint otthon felejtik.

Kevin, felébredve, meglepetten tapasztalja, hogy eltűnt a családja, és azt hiszi, a kívánsága valóra vált. Élvezi, hogy milyen jó szabadnak és egyedül lenni az egész házban, minden olyan dolgot kipróbál, amit addig nem volt szabad csinálnia (korhatáros filmeket néz, töménytelen mennyiségű édességet eszik, valamint átkutatja a bátyja titkos cuccait).

Párizs felé félúton, Kevin anyja érzi, hogy valamit otthon felejtettek. Egyszerre csak az anyai ösztöntől vezéreltetve felkiált: „Kevin!”. Ahogy a család Párizsba érkezik, a reptérről Kate felhívja a chicagói rendőrséget, hogy megtudja, nem esett-e baja Kevinnek. A rendőrök ki is mennek a házhoz, hogy körülnézzenek, de mivel sötétséget látnak és semmi mozgást (Kevin nem mer ajtót nyitni, a szomszédban élő, egy Buzztól hallott mendemonda szerint sorozatgyilkos múlttal rendelkező öregúrtól való félelme miatt), azt hiszik, téves riasztást kaptak. Kate és Peter számára pedig hamarosan kiderül, hogy visszarepülni Chicagóba szinte lehetetlen, hiszen a karácsonyi forgalomban minden repülőjegy elkelt. Peter és a gyerekek elfogadják, hogy várnak, amíg egy járat megüresedik Chicagóba, Kate viszont vállalkozik rá, hogy a reptéren marad, és a lehető leghamarabb induló géppel visszarepül az Államokba.

Kevin tévézés közben zajt hall, és erre felfigyelve kihallgatja, amint két betörő, Harry és Marv (fedőnevünkön a Vízi naplopók) elhatározták, hogy kirabolnak minden üres házat az utcában, ahonnan elutaztak, beleértve a McCallister-házat is. Kevin eleinte néhány trükkel megpróbálja elhitetni a gazfickókkal, hogy a család még nem utazott el, de a banditák végül rájönnek, hogy a ház üres, csupán Kevin tartózkodik otthon teljesen egyedül. Elhatározzák, hogy majd szentestén visszajönnek a házhoz és végrehajtják a rablást.

Az otthoni egyedüllét közben Kevin alaposan megváltozik, felelősségteljes lesz, és minden olyan ház körüli munkát elvégez, amire eddig nem volt hajlandó. Napközben elmegy vásárolni és találkozik Marley-val, a hólapátos bácsival, akitől mindig is tartott. Vele a templomban végül megbarátkozik és rájön, hogy amit Marley-ről pletykálnak, az hazugság. Kevin a beszélgetésből megtudja, hogy az idős hólapátos régen összeveszett a fiával, ezért maradt annyira zárkózott, és csak a templomi kórusban láthatja a kisunokáját. Kevin azt tanácsolja Marley-nak, próbálja meg helyreállítani a kapcsolatát a fiával.

A szenteste közeledtével Kevin előkészületeket tesz rá, hogy ne rabolhassák ki a házat és csapdákat állít a két betörőnek. A betörők, nem számítva a csapdákra, mindenféle borzalmas élménybe keverednek. Harry az eljegesített lépcsőn elesik, majd a forrasztóvassal felforrósított ajtókilinccsel megégeti a kezét. Miután rájön, hogy az első ajtó felől reménytelen a bejutás, a hátsóhoz megy. Itt megégeti a fejét a gázos forrasztó pisztollyal, majd belerohan egy szilikonnal bekent fóliába, ami miatt később párnatollak ragadnak a fejére. Közben Marv, miután a pincelépcsőn leesik, ragadós helyzetbe kerül a kátránnyal bekent felvezető lépcsőn, ahol ottmaradnak a cipői, majd belelép egy nagy szegbe, végül a karácsonyfa melletti nyitott ablaknál jut be a házba, kínos fájdalmakat átélve, miután az odakészített apró üvegdíszekre lép a csupasz lábával. Kevin, miután mindkettejüket fejbe vágta a lépcső felett felfüggesztett festékes vödrökkel, időt nyer arra, hogy kihívja a rendőrséget. Eltorzított hangon telefonál, és a szemközti Murphy-házhoz rendeli ki őket. Ezután a padlásszoba ablakán keresztül kioson a házból és egy előre kifeszített kötélen átmászik a faházba. Ezután a betörők utána mennek, viszont Kevin elvágja a kötelet és lezuhannak. A kisfiú a Murphy-házba igyekszik. A betörők már itt is jártak korábban, s nevükhöz méltóan, el is árasztották az egész házat. Kevin haditerve emiatt befuccsol, a betörők végül utolérik, elkapják, és a megkínzását tervezik. Marley a segítségére siet, és a hólapátjával fejbe vágja a két betörőt. Kevin így megmenekül és Marley hazaviszi. A kiérkező rendőrük a a két férfit végül megbilincselt kézzel hozzák ki Murphy-házból, Kevin pedig a ház ablakából mosolyogva nyugtázza, amikor elviszik őket.

Másnap a családja még mindig nincs otthon, ami miatt Kevin szörnyen szomorú. Aztán meghallja az édesanyja hangját, aki visszaérve Párizsból, az ajtón belépve szólongatja őt. Kisvártatva a család többi része is megérkezik, és a viszontlátás öröme mindent elhomályosít. Kevin átpillantva az utca túloldalára, látja, hogy Marley éppen a fiával és annak családjával találkozik. Marley lányunokájával átinteget Kevinnek, amikor egyszer csak vérfagyasztó kérdés hangzik el Buzz szájából: "Kevin! Mit műveltél a szobámmal?!"...

Szereplők Szerep Színész Magyar hangLeírás Kevin McCallister Macaulay Culkin Szentesi Gergő Peter és Kate legfiatalabb fia, Buzz, Megan, Jeff és Linnie öccse Harry Lime Joe Pesci Balázs PéterBetörők, akik úgy hívják magukat, hogy a „Vízi naplopók” Marvin „Marv” Merchants Daniel Stern Márton András Marley, a hólapátos Roberts Blossom Benkő Gyula Elsőre félelmetesnek tűnő, de kedves idős férfi, évekkel ezelőtt összeveszett fiával és azóta nem látta sem őt, sem az unokáját. Kevin javaslatára december 25-én reggel kibékülnek. Polak Romanski John Candy Vajda László Zenekarvezető, aki segít Kevin édesanyjának hazajutni Chicagóba Peter McCallister John Heard Dunai Tamás Kate férje, Kevin, Buzz, Megan, Jeff és Linnie édesapja Kate McCallister Catherine O’Hara Bánsági Ildikó Peter felesége, Kevin, Buzz, Megan, Jeff és Linnie édesanyja Buzz McCallister Devin Ratray Petrik Péter Peter és Kate legidősebb fia, aki mindig zaklatja Kevint Megan McCallister Hillary Wolf Köves Dóra Peter és Kate idősebb lánya Jeff McCallister Michael C. Maronna Peter és Kate középső fia Linnie McCallister Angela Goethals Zsigmond Tamara Peter és Kate fiatalabb lánya Frank McCallister Gerry Bamman Rajhona Ádám Peter és Rob bátyja, Rod, Tracy, Sondra, Brooke és Fuller édesapja Leslie McCallister Terrie Snell Hámori Ildikó Frank felesége, Rod, Tracy, Sondra, Brooke és Fuller édesanyja Rod McCallister Jedidiah Cohen Minárovits Péter Frank és Leslie idősebb fia Tracy McCallister Senta Moses Simonyi Piroska Frank és Leslie legidősebb lánya Sondra McCallister Daiana Campeanu Frank és Leslie középső lánya Brooke McCallister Anne Slotky Frank és Leslie legfiatalabb lánya Fuller McCallister Kieran Culkin Frank és Leslie fiatalabb fia Rob McCallister Ray Toler Peter és Frank öccse, Heather, Steffan és az Ikerlányok édesapja Georgette McCallister Virginia Smith Rob felesége, Heather, Steffan és az Ikerlányok édesanyja Heather McCallister Kristin Minter Kiss Erika Rob és Georgette legidősebb lánya francia jegykiadó Hope Davis Steffan McCallister Matt Donethy Rob és Georgette fia McCallister IkerlányokPorscha Radcliffe Brittany Radcliffe Rob és Georgette legfiatalabb lányai Johnny, gengszter Ralph Foody Szabó Ottó Gengszterek a Szennyes lelkű angyalok című filmből Kígyó, gengszter Michael Guido Izsóf VilmosPizzafutárDan Charles ZuboskiLippai LászlóVillanyszerelőPeter SiragusaMelis Gábor Mitch Murphy Jeffrey Wiseman Szomszéd fiú, a McCallisterek házával szemben lakikBalzak őrmesterLarry HankinGruber HugóFérfi a reptérenBill ErwinVelenczey IstvánJohhny CarsonKisfalussy BálintKrampuszSandra MacatBáthory OrsolyaTélapóKen Hudson CambellVarga T. JózsefDevereux rendőrClarke DevereuxBalázsi Gyula

A film készítése

Előkészületek John Hughes író és producer a film forgatókönyvét egy nyaralás során álmodta meg. Elmondása szerint egy listát készített arról, hogy mi az, amit nem szeretne otthon felejteni, és a gyerekei jutottak eszébe. Elgondolkodott azon, milyen lenne, ha otthon hagyná a tízéves fiát. Nyolc oldalnyi jegyzetéből állította végül össze a forgatókönyvet. Mivel úgy gondolta, hogy a gyerekek ösztönösen félnek a betörőktől, ezért ezt is beépítette a cselekménybe.

Eredetileg a Warner Bros. finanszírozta és mutatta volna be a filmet. Hughes megígérte, hogy kevesebb, mint tízmillió dollárból le tudja forgatni, azaz jóval kevesebből, mint amennyibe akkoriban átlagosan kerültek a filmek. Hughes azonban agódott amiatt, hogy túllépik a költségvetést, ezért titokban megkereste a 20th Century Fox-ot, hogy adott esetben tudnának-e segíteni. Végül kiderült, hogy a végső összeg 14,7 millió dollár lenne, a Warner pedig azt akarta, hogy ennél legyen 1,2 millióval kisebb. Mivel ebbe nem mentek bele, a Warner azonnal leállította az előkészületeket, a Fox pedig nem sokkal később átvette azt. A költségvetés végül 18 millió dollárnál állt meg.

Hughes eleinte Patrick Read Johnsont szerette volna látni a rendezői székben, ám ő nem ért rá, mert a "Spaced Invaders" című filmen dolgozott épp. Ezután kérte fel Chris Columbust, aki éppen otthagyta a Karácsonyi vakáció stábját, miután összekülönbözött a híresen nehéz természetű Chevy Chase-szel. Hughes két forgatókönyvet is adott neki (a másik "A szerelem rabja" volt), ő pedig a "Reszkessetek, betörők"-et választotta, karácsonyi témája és vicces története miatt. Columbus maga is beleírt a forgatókönyvbe, ő találta ki Marley karakterét, ami komolyabb hangvételt adott a történetnek, és egy érzelmesebb befejezést.

Casting Hughes Macaulay Culkint javasolta a főszerepre, mivel ismerte már őt a "Belevaló papapótló" forgatásáról. "Rendezői felelősségből" azért meghallgatott még közel 200 színészt. John Mulaney is esélyes volt Kevin szerepére, őt a rendező egy gyerek-komédiatársulatban látta fellépni, de a szülei nem engedték.