Manethón (), az i. e. 4. században élt egyiptomi pap, aki történetíróként ismert. A fáraók korának történelmét írta meg Aigüptiaka című művében I. Ptolemaiosz uralkodásának idején. Az eredeti mű nem került elő, de számos ókori szerző hivatkozott rá forrásként, például Iosephus Flavius, Eusebios, Geórgiosz Szünkellosz és Julius Africanus. A görög nyelven írt művéből megtalált töredékek alapján fogadták el a történészek Egyiptom történetének harminc uralkodói dinasztiára történő felosztását.
Nevének jelentése Manethón nevének eredeti egyiptomi változata sajnos már nem ismert, de spekulatív módon több variációt valószínűsíthetünk, mint „Thot ajándéka”, „Thot kedveltje”, „Thot igazsága”, „Neith kedveltje” vagy „Neith kedvese”. A legkevésbé elfogadott a „csikós” és az „Aki látta Thotot” elnevezés. A legkorábbi történelmi töredékek görögül említik Manethonnak. A fordításokban azonban írásban számos változat létezik: Manetho, Manethos, Manethoth. A latin nyelvű forrásokban: Manethon, Manethonus, Manetos.
Élete és munkássága Manethón az egyiptomi Szebennütoszból származik. Születésének és halálának dátuma nem ismert, de tevékenysége I. Ptolemaiosz Szótér (i. e. 323-283) és II. Ptolemaiosz Philadelphosz (i. e. 285-246) uralkodásának idejére esik. Más források alapján még III. Ptolemaiosz Euergetész (i. e. 246-222) uralma alatt is alkotott. Bár egyiptomi volt és a témái is egyiptomiak voltak, mégis kizárólag görögül írt. Fő műve az Aegüptiaka. További munkái közül az ismertebbek: Hérodotosz ellen, A Szent Könyv, Az antikvitásról és a vallásról, Az ünnepekről, Kufu múmiájának elkészítéséről, A fizika. A Szótisz könyve című asztrológiai értekezést szintén neki tulajdonítják. Az Aegüptiaka-ban vezette be a „dinasztia” fogalmát az azonos származású uralkodók csoportjának meghatározására. Valószínűleg Ré papja volt Heliopoliszban (Syncellus szerint ő volt a főpap), és Szerapisz kultuszának tekintélyes képviselője. Szerapisz az egyiptomi kultuszokban bekövetkezett görög-macedón térhódítás következménye, ami valószínűleg Nagy Sándor hódítása nyomán, Alexandria megalapítása után következett be. Az isten egy szobrát i. e. 286 és 278 között – Tacitus és Plutarkhosz szerint – Ptolemaiosz Szótér hozatta, a műveletet pedig az athéni Timotheus (az Eleuziszi Déméter egy papja) és Manethón felügyelte.
Aigüptiaka Az „Aigüptiaka”, azaz Egyiptom története, volt Manethón legnagyobb műve, és bizonyosan a legfontosabb is. A könyv Egyiptom történelmét kronológikusan rendezve 30 fejezetre osztotta fel, s az uralkodók dinasztiákba sorolása újításnak számított. A vérvonal terminológiát ugyan nem a mai értelemben használta, de az új dinasztiákat földrajzi meghatározottsággal jelölte (a IV. dinasztia Memphiszből, az V. dinasztia Elephantinéből) és ezzel a folytonosság megszakadását is jelezte. Az egymást követő fáraók közötti kontinuitás hangsúlyozására az utód fáraót az előző fiaként említette, különösen az I. dinasztiánál.
Egyesek azt állítják, hogy az Aegüptiaka Hérodotosz: Történelem című munkájának konkurenseként íródott, hogy bemutassa Egyiptom nemzeti történelmét, ami korábban nem létezett. Ebből a nézőpontból lehetséges Hérodotosszal szemben egy rövidített változat vagy az Aegüptiaka egy különálló része. Sajnos, nem maradt fenn ma már eredeti formában egyetlen példány sem.
Öröksége
Manethón megállapításaival az a probléma, hogy az Aegüptiaka nem maradt fenn egészben és így az egyiptomi, a zsidó és a görög történészek között vita van a benne leírtakról, bár az egyiptológusok bizalma az egyiptomi uralkodói dinasztiák leírása tekintetében töretlen Manethónnal szemben. A legrégebbi civilizációról szóló vitában így Manethón beszámolója valószínűleg különböző változatokban lett az érvelésekben felhasználva. Manethónéhoz hasonló anyag megtalálható az alexandriai Lüszimakhosznál, és felmerült a gondolat, hogy ezek forrásul szolgáltak Manethón számára is. Nem tudjuk, hogy ez mikor keletkezett, de a tudósok közül többen az i. sz. I. századot jelölik meg, amikor Josephus kezdett írni. A Manethónról szóló legkorábbi fennmaradt bizonyíték Josephus Contra Apionem című írása. Éppen ebből derül ki, hogy Josephus Manethón eredeti írásai nélkül folytatott polémiát vele. Avaris és Osarseph, mindketten említve vannak kétszer. De Josephus munkája csupán egy leírások és elbeszélések nélküli listája a királyoknak, ami említés nélkül hagyja a Manethónnál szereplő XVIII. és XIX. dinasztiát. Sok tudós, zsidóellenesek, zsidóbarátok, görögellenesek, görögbarátok, Egyiptom ellenesek és Egyiptom barátai is megpróbálták a listát újraszerkeszteni, de a végeredmény ma is vitatott. Egyidejűleg vagy talán Josephus után, valószínűleg készült Manethón munkáiból egy rövid összefoglaló vagy összegzés. Ez magában foglalhatta az általa összeállított sorrendjét a dinasztiáknak és azok főbb ismertető jegyeit, jellemzőit. Az első dinasztia megalapítójáról, Ménész fáraóról ebből tudjuk, hogy egy víziló ölte meg. Az összefoglalóban Manethón eredeti írásának terjedelme tisztázatlan, így ajánlatos az óvatosság a hitelességet illetően. Mindemellett az összefoglalót Sextus Julius Africanus és Eusebius, Caesarea püspöke megjelentette. Mivel Africanus időben megelőzi Eusebiust, ezért az ő verzióját tekintik inkább valóság-hűbbnek, de nem biztos, hogy ennek ez az oka. Eusebiust pedig Jerome adta ki az ő latin fordításában, egy örmény fordítást Syncellus készített. Syncellus felismerte a hasonlóságokat Eusebius és Africanus között, így azokat ő helyezte egymás mellé a saját művében, az Ecloga Chronographica-ban. Ez a négy, utolsó másolat az, ami fennmaradt Manethón rövid összefoglalójából. Más, lényeges töredékeket tartalmaznak Malalas' Chronographia és Excerpta Latina Barbari című munkái.
Források és módszerek Manethón történetírása számára a királylisták használata jelentette a keretet. Munkáihoz ezek voltak az Egyiptomban elérhető források (melyek napjainkig fennmaradtak). Az ő hellenizmusa és egyiptomi érzülete lettek volna pedig írásában a befolyásoló háttér. Iosephus nagy jelentőségűnek tartja Manethónt, megemlítve ugyan a szájhagyomány, a mítoszok és legendák szerepét is az ő munkájában. De úgy tartja, hogy ez nem ok arra, hogy kétségbe vonjuk Manethón királylistáját, s ebben általános az egyetértés a történészek között, beleértve Iosephust is. Manethón jártassága az egyiptomi legendák területén vitathatatlan, de az, hogy a görög legendákat is ismerte volna, még vita tárgya. Valószínűleg ismerte Hérodotoszt, és néhány esetben megkísérelte szinkronizálni az egyiptomi és a görög történelmet (például Memnónt Amenóphisszal, Armesziszt Danaosszal azonosította). Ezek az állítások ismerősek a görög mondákból is (melyekben az etióp Memnónt Akhilleusz ölte meg a trójai háborúban) és Argosz történelméből. Ámbár ezek a megállapítások főleg későbbi betoldások az összefoglaló megírásának idejéből, de ezek a feltételezések a legjobb kísérletek.
Királylisták A királylisták, amelyekhez Manethón hozzájutott, számunkra ismeretlenek, de a fennmaradtak közül a Manethón által ismertekhez a leginkább hasonló az ún. Torinói Papírusz. A legrégebbi forrás, amit Manethón listájával lehet hasonlónak mondani, az az óbirodalom Krónikája. Az újbirodalomból van egy lista Karnakban, melyet Thotmesz állíttatott, kettő található Abüdoszban (I. Széthi és Ramszesz idejéből), melyek közül a későbbi a korábbinak a frissített másolata, és létezik Tenry pap listája Szakkarában. Az Óbirodalom Krónikájának eredete ismeretlen, a Palermói Kő néven maradt fenn. A Krónika és Manethón között óriási a különbség. A Krónika az 5. dinasztiával ér véget és a predinasztikus kor uralkodóit mint Alsó-Egyiptom és Felső-Egyiptom uralkodóit külön-külön említi. Kontrasztként Manethón listái elkülönítik a görög és az egyiptomi isteneket, kezdve Hephaisztosszal és Heliosszal. Másodsorban a Krónika éves jelentéseket ad a királyok tevékenységéről, míg annak kicsi a valószínűsége, hogy Manethón képes lett volna belemenni ilyen részletekbe.
Az Újbirodalom listáinak mindegyike nagyon szelektív. I. Széthi listája például 76 királyt tartalmaz az I-XIX. dinasztiákból, s kihagyja a hükszosz uralkodókat, melyeket az eretnek Ehnaton fáraóval hoz kapcsolatba. A Szakkarai lista, ami II. Ramszesz korából való, 58 nevet tartalmaz hasonló kihagyásokkal. Ha Manethón használta is egyáltalán ezeket a listákat, nem valószínű, hogy információit egyedül ezekből merítette, tekintettel ezek szelektív természetére. Verbrugghe és Wickersham így érvel: „…Ezeknek a listáknak az volt a célja, hogy védelmezzék azt a szent helyiséget, ahol az uralkodó fáraó (vagy más imádkozó, mint Tenry és az ő szakkarai listája esetében) az elődeihez imádkozott vagy részükre ajándékokat helyezett el, vagy csak elmélkedett, mint az ősei. Minden királyi háznak saját listája volt az őseiről, s ez eltért más házakétól. Ezek a listák nem történelmi, hanem vallási célból készültek. De ez nem jelenti azt, hogy nem akarták vagy elmulasztották volna ezeket teljessé tenni. Ezzel egyáltalán nem próbálkoznak. I. Széthi és Ramszesz nem óhajtott ajándékot adni Ehnatonnak, Tutanhamonnak vagy Hatsepszutnak, és ezért maradtak ki a listából, s nem azért, mert létezésük nem volt ismert, vagy szándékosan tagadták történelmileg az uralkodásukat. Emiatt a királylisták általában nem feleltek meg Manethón céljainak, és meg kell dicsérni, hogy jegyzékét nem ezekre alapozta.”
Ezek a hatalmas sztélék hieratikus írással készültek, szemben a Torinói Királylistával, ami a szakkaraihoz hasonlóan II. Ramszesz korából való. Manethón listájához hasonlóan az istenekkel kezdődik és szellemében, stílusában nagyon hasonló Manethónéhoz. Érdekes módon a papirusz hátoldalán kormányzati nyilvántartások vannak. Verbrugghe és Wickersham emlékeztetnek, hogy a közigazgatás részére szükséges lehetett egy ilyen átfogó lista a szerződések, a haszonbérletek, az adósságok, a nemesi címek és más adatok nyilvántartásához és így nem valószínű, hogy a templomokban egy különálló királylistára volt szükség. A Torinói Királylista és Manethón közötti számos eltérés ellenére, a forma Manethónra utal. Mint pap gyakorlatilag minden írásos anyaghoz hozzájuthatott a templomban.
Míg Manethón eredeti királylistái ismeretlenek, egy bizonyosan Alsó-Egyiptomban volt. Ez észrevehetően a harmadik átmeneti kor királyait tartalmazza. Manethón következetesen belefoglalja az összefoglalójába a XXI. és a XXII. (taniszi) dinasztiát, mint I. Pszuszennész és Amenemopet fáraókat és a hasonlóan rövid ideig uralkodott Amenemniszu (5 évig) és Oszokhór (6 évig) fáraókat. Ellenben a thébai királyokat – III. Oszorkon, III. Takelot, Harsiésze és I. Pinedzsem fáraókat és a Közép-Egyiptomban uralkodott Peftjaubast fáraót kihagyja. Ez arra utal, hogy Manethón elsődleges forrásai aDelta-régióban épült városok templomi könyvtáraiból származtak, mely vidék a taniszi 21. és 22. dinasztia királyainak uralma alatt állt. Közép- és Felső-Egyiptom fáraóinak nem volt befolyása a Delta-vidékre, ezért ők hiányoznak Manethón listáiból.
A fáraók nevének átírása A Középbirodalomig az egyiptomi királyok öt különböző nevet viseltek, a „Hórusz” nevet, a „Két úrnő” nevet, az „Arany Hórusz” nevet, az előnevet vagy „trón nevet”, és egy nevet, ami a személynevük volt és a születéskor kapták. Néhány fáraó ezeknek a neveknek több példányát is viselte, például II. Ramszesz is ilyen volt, aki különböző időkben hat Hórusz nevet használt. Azért, mert Manethón átírása több királylistával egyezik, általánosan elfogadott, hogy ő egy vagy több ilyen listában megbízott, és az nem világos, hogy milyen mértékben volt tájékozott a régmúlt uralkodóinak különböző fáraókénti elnevezésében. (Néhánynak az alternatív elnevezéséről is tudott.) Ugyanazon fáraó különböző neveiből sem mindegyik biztos.