Garam Éva (Boba, 1939. március 29. − 2023. május 22.) avar korral foglalkozó magyar régész, professzor.
Élete Középiskolai tanulmányait 1957-ben Celldömölkön a Gábor Áron Gimnáziumban fejezte be. 1957–62 között az ELTE BTK, régészet-történelem szakára járt, ahol 1962-ben szerzett diplomát. Szakdolgozatát az avar kori női viseletről írta. Ezek után a Magyar Nemzeti Múzeum Népvándorlás kori gyűjteményében dolgozott, majd 1973-tól annak vezetője lett.
1967-ben közép avar korból írta doktori értekezését. 1997-től kandidátusi címet szerzett, az avar kori sárga kerámia kutatásával, illetve 2003-tól akadémiai doktor lett, az avar kori bizánci leletek feldolgozásával. Tagja a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak 1962-től és az MTA Régészeti Bizottságának. Elsősorban a kiskörei, tiszafüredi és zamárdi temetőfeldolgozásai ismertek.
Elismerései 1987 Kuzsinszky Bálint-emlékérem 1995 Rómer Flóris-emlékérem 2002 Móra Ferenc-díj 2004 Széchényi Ferenc-emlékérem
Művei 1969 Avar nyereg Tiszafüredről. Arch. Ért. 96/1, 83-90. 1975 The Szebény I-III Cemetery. In: Kovrig, I. (Ed.): Avar Finds in the Hungarian National Museum. Budapest 1978 A középavarkor sírobulussal keltezhető leletköre. Arch. Ért. 105, 206-216. 1979 Das awarenzeitliche Gräberfeld von Kisköre. Budapest 1981 A bőcsi későavarkori lelet és köre. Arch. Ért. 108/1, 34-51. 1982 Der Fund von Vörösmart im archäologischen Nachlaß der Awarenzeit. FA XXXIII, 187-213. 1982 Rómaikori rézüstök korai avar sírokban. Arch. Ért. 109/1, 73-88. 1987 Pferdegräber des awarenzeitlichen Gräberfeldes in Tiszafüred. Alba Regia XXIII, 65-125. 1988 A Mauthner gyűjtemény granulációdíszes koraavar kisszíjvége. FA XXXIX, 159-172. 1990 Bizánci típusú csüngő préselőmintája Tiszafüredről. FA XLI, 73-86. 1991 Die awarenzeitlichen Funde aus Ungarn im Römisch-Germanischen Zentralmuseum. Bonn 1992 Goldfunde aus der Völkerwanderungszeit im Ungarischen Nationalmuseum. Milano. (tsz. Kiss Attila) 1992 Die münzdatierten Gräber der Awarenzeit. In: Daim, F. (Hrsg.): Awaren Forschungen I. Bad Vöslau, 135-250. 1993 Katalog der awarenzeitlichen Goldgegenstände und der Fundstücke aus den Fürstengräbern im Ungarischen Nationalmuseum. Budapest 1993 Die awarenzeitlichen Scheibenfibeln. Communicationes Archaeologicae Hungariae 1993, 99-134. 1995 Das awarenzeitliche Gräberfeld von Tiszafüred. Budapest 1995 A dunapentelei avar kori sírok katalógusa. Arch. Ért. 121-122, 131-154. 2001 Funde byzantinischer Herkunft in der Awarenzeit vom Ende des 6. bis zum Ende des 7. Jahrhunderts. Budapest 2003 Sarmatisches Wallsystem im Karpatenbecken. Budapest. (tsz. Patay Pál, Soproni Sándor) 2006 Virágos palmetták és félpalmetták – Adatok az adai ezüsttálka keltezéséhez. Arrabona 44/1, 151-164. 2009 Avar kori faedények. In: Somogyvári Ágnes – V. Székely György (szerk.): „In terra quondam Avarorum…” Ünnepi tanulmányok H. Tóth Elvira 80. születésnapjára. Kecskemét 2009, 79–100. 2009 Das awarenzeitliche Gräberfeld in Zamárdi-Rétiföldek. Budapest. (tsz. Bárdos Edith) 2010 Kugeln, Kapseln, Taschen und Scheiben in den awarenzeitlichen Frauengräbern. BVbl 75 (Gebundene Auslage – Festschrift für Hermann Dannheimer zum 80. Geburtstag.) 147–167. 2010 Egy avarkori Rolla Szirákról. In: Guba Szilvia – Tankó Károly (szerk.): "Régről kell kezdenünk..." – Studia Archaeologica in honorem Pauli Patay. Szécsény, 205-216. Thesaurus avarorum. Régészeti tanulmányok Garam Éva tiszteletére. Archaeological studies in honour of Éva Garam; szerk. Vida Tivadar; ELTE Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézet–Magyar Nemzeti Múzeum–MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet, Bp., 2012
Jegyzetek
Források Thesaurus Avarorum. Régészeti tanulmányok Garam Éva tiszteletére. 2012. Ki kicsoda a magyar régészetben Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon. Hermann Péter (főszerk.), 1999. Révai új lexikona. Kollega Tarsoly István (főszerk.), 1996-. Szekszárd. 1979 Das awarenzeitliche Gräberfeld von Kisköre. Budapest. PIM
Kategória:1939-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar régészek Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Magyar nők Kategória:Móra Ferenc-díjasok